Beharangozó: Spanyol bajnokság 9. forduló

Újra képernyőn a két gigász összecsapása, igaz, még nem egymással mérkőznek meg, a Real és a Barca is idegenben próbálja megőrizni előkelő pozícióját. Hanga Ádámékra nehéz feladat vár, a Splitterrel megerősödött Valenciához látogatnak, míg a Lóránt Pétert nélkülöző Lagun Aro az idei szezon egyik meglepetés csapatát, az Alicantét fogadja.


A Fókuszban:

CAI Zaragoza (4-4) – Real Madrid (7-1) 18:00-szombat (Sportklub – élő)

Magyar szempontból a Zaragoza csapata felemás érzéseket kelthet bennünk. A legutóbbi fordulóban Hanga Ádám és a Manresa otthonában tudtak győzedelmeskedni, de előtte ellenük szerezte meg első sikerét a szezonban Lóránt Pétert a soraiban tudó Lagun Aro. Jó formában is van a hazai együttes, legutóbbi két mérkőzését behúzta, Zaragozából pedig eddig csak a már említett ”magyar” együttes tudott győztesen távozni, még a Caja Laborlanak is fejet kellett hajtania Hettsheimerék előtt. Apropó Hettsheimer, a brazil nagyember formáján rengeteg múlhat, a legutóbbi forduló MVP-jének választott játékos dupla-dupla körüli átlagot hoz (16.6 pont, 8.9 lepattanó), és kulcsfontosságú szerep hárulhat rá a Real ”óriási” ellen a palánk alatt.

A papírforma mellet a Real oldalán van a bajnokságban felépített hat meccses veretlenségi sorozat illetve a nagyobb rotáció. Jóval hosszabb a vendégek kispadja, szinte minden posztra több klasszis játékosuk is akad, amivel a Zaragoza maximum a kezdőötösével tudja felvenni a versenyt. Láttunk már csodákat az ACB Ligában, de a madridiak jelenlegi formáját elnézve, nem valószínű, hogy Zaragozában botlanának Fernandezék.

A Fókuszban:

Blusens Monbus Obradoiro (2-6) – FC Regal Barcelona (7-1) 12:30-vasárnap (Sportklub – élő)

Idegenben eddig döcögősen, de biztosan hozta a meccseit a Barcelona (kivéve a Cajasol otthonából), így most is borítékolható Navarro és társainak parádéja. Ebben valószínűleg az Obradoiro csak asszisztálni tud majd, bár abban igen jók, főleg Washington, aki rendszeres résztvevője a hét legszebb jeleneteit felvonultató összeállításoknak. Nem hajtja a hazaiak malmára a vizet, hogy öt meccs óta képtelenek győzni Kendallék, és az sem segít a Barcelona nagyobb merítési lehetőségét ismerve, hogy jelenleg nincs tíz pont fölött átlagoló játékosuk…

A címvédőnek is ”csak” három van, Navarro, Lorbek és Ndong, de a katalánok kezdőötösére nem hárul akkora teher, mint a házigazdáéra, a padról beszállók ugyanúgy el tudják dönteni a mérkőzéseket. Az idegenbeli meccsek azonban eddig a Barcelona ”gyengéi”, a Murcia 62, a Fuenlabrada 66 ponton tudta őket tartani, igaz ez sem volt elég a győzelemhez, ezért támadásban nagyot kéne javulnia a Blusensnek, hogy ne egy nagy zakó miatt kellejen szégyenkezniük hazai közönség előtt.


Valencia Basket (5-3) – Assignia Manresa (4-4)

Két fordulóval ezelőtt egy magyar érdekeltségű csapatot már legyőzött a Valencia, akkor Lórántéktól hat pontos sikerrel távoztak De Coloék. Most jöhet a másik ”magyar” együttes, ahol a hazai pálya előnyén kívül, Splitter érkezése is tovább növelte a házigazda esélyeit a rossz passzban lévő Manresa ellen. Hanga Ádámék a Bilbao bravúros legyőzése óta nem tudtak meccset nyerni (két vereség zsinórban) és hiába remekel náluk egyre jobban Justin Doellman, újra egységes csapatjátékot és főleg védekezést kell mutatniuk a vendégeknek, ha újra egy nagy csapat skalpját szeretnék megszerezni.

Blancos de Rueda Valladolid (2-6) – UCAM Murcia (2-6)

Nagy harc várható Valladolidban, ahol a győzelem aranyat érhet mindkét csapatnak, hogy elmozduljanak a tabella aljáról. A hazaiak a remek idényrajt után nagyon visszaesetek és most már hat mérkőzés óta képtelenek meccset nyerni, igaz a sorsolásuk sem könnyű, megmérkőztek már a Barcával, a Reallal, az Unicajával, az Alicantéval és a Cajával is. Murcia viszont eddig nem brillírozott távol az otthonától, bár szoros meccseket játszottak Augustinék, győzniük eddig csak saját pályájukon tudtak.

Cajasol Banca Civica (5-3) – Baloncesto Fuenlabrada (4-4)

A Cajasol eddig nagyon megbízható teljesítményt nyújt a bajnokságban. Davisék otthon még veretlenek, nem jelentett akadályt az Alicante és a Manresa legyőzése sem, de ami még ennél is nagyobb tett, hogy a Barcelona eddig csak a Sevillának hajtott fejet az ACB Ligában. Legutóbb bravúrt hoztak idegenben, a forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatták a Bilbao legyőzésével. Jól sikerült azonban a Fuenlabrada főpróbája a mérkőzésre, Penneyék a hétközi EuroChallange játéknapon a szlovák Nitra otthonában arattak győzelmet. A Cajasol hazai pályán mindenképp esélyesebb, de Ayon és Mainoldi egyre jobb formáját elnézve a vendégeknek is lehet keresnivalójuk.

Unicaja Malaga (6-2) – Caja Laboral (6-2)

Nem vitás, hogy a forduló legnagyobb rangadója. Mindkét gárda óriási meccsen van túl az Euroligában, de míg Teletovicék hosszabbítás után győzni tudtak a Fenerbache ellen, addig Freeland és társai egy elképesztő végjátékban maradtak alul a Diamantidisz vezérelte Panathinaikosszal szemben. A bajnokságban azonban mindkét csapat jól menetel, a hazaiak főleg a jó idénykezdetnek köszönhetik jelenlegi pozíciójukat (4-0), míg a vendégek immár négy mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Csökkenti a Malaga esélyeit, hogy a nagy csapatok ellen nem sikerült meccset nyernie, Valenciában vesztették el veretlenségüket, míg a Real Madrid a saját pályájukon tréfálta meg őket. Ezzel szemben a Caja amúgy is bombaerős kerete tovább erősödött Goran Dragic érkezésével, ezért egy kiélezett mérkőzésen, de a vendégek felé billenhet a végén a mérleg nyelve.

Lagun Aro GBC (2-6) – Lucentum Alicante (5-3)

A két csapat jelenlegi mérlege senkit nem tévesszen meg. Az Alicante mindenkit meglepett azzal, hogy ilyen jól kezdték az idényt, de most egy olyan gárdához utaznak vendégségbe, akinek még mindig nem volt nyolc pontnál nagyobb különbségű veresége (legutóbb a Real otthonában kaptak ki ennyivel). Sajnos Lóránt Péter kidőlt a sorból hazai oldalon, a magyar játékos eddig főleg védekezésben nyújtott igen hasznos teljesítményt, de liga legjobb dobójával (Andy Panko 19.8) felálló együttesnek így is minden esélye megvan a győzelemre, főleg, hogy az Alicante eddigi három vereségéből kettőt idegenben gyűjtött be.

Gran Canaria 2014 (2-6) – FIATC Joventut Badalona (3-5)

Az Európa Kupában még nem talált legyőzőre a Gran Canaria, viszont a bajnokságban olyat nehéz találni, aki még nem győzte le a ”kanárikat”. A hektikusan teljesítő Bilbaót ők is elkapták ugyan hazai pályán (másik áldozatuk a Murcia volt), de ezen kívül nem sok említésre méltót tettek le az asztalra Marquezék. Viszont most remek alkalmuk lesz a javításra, mert a Badalona mindhárom győzelmet saját pályáján szerezte, így udvarias vendég lehet vasárnap is a Kanári-szigeteken.

Bizkaia Bilbao Basket (3-5) – Asefa Estudiantes Madrid (3-5)

Ki gondolná, hogy a házigazdák immár három meccs óta képtelenek behúzni egy mérkőzést. Valaki megkongathatná már a vészharangokat Bilbaoban, mert ez a keret többre hivatott, mint amit jelenlegi pozíciója tükröz. Fischerékkel kapcsolatban most már nem merünk semmit előre jósolni, még a gyengébb erőkből álló Estudiantesnek is lehet keresnivalója ellenük, hiába szól a papírforma a házigazdák mellett, az utóbbi időben náluk többször senki nem borította azt fel.



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus