Bombameglepetés az első fordulóban: a Murcia legyőzte a Valenciát!

Rögtön egy hatalmas meglepetéssel kezdődött Európa legnívósabb bajnoksága: a regnáló Európa Kupa győztes Valencia elbukott a Murcia otthonában! A két óriásklub győzelemmel nyitott; ám míg a Barcelona kiváló játékkal, addig a Real Madrid szenvedve húzta be mérkőzését. Több kiscsapat is parádésan mutatkozott be, nem kellett csalódniuk a spanyol kosárlabda barátoknak. Nézzük meg, hogyan alakult a Liga Endesa 2014/2015-ös bajnokságának első fordulója!

Baloncesto Sevilla – Iberostar Tenerife: 87 – 96 (24-28, 21-27, 30-21, 12-20)

Szoros rangadóra volt kilátás, amelyben nem kellett csalódnunk – a legfiatalabb átlagéletkorú Sevilla jócskán megnehezítette a tavalyi idényhez képest sokat erősödő Tenerife dolgát! Mindkét gárda nagy elánnal vetette bele magát a találkozóba, palánk alatt izgalmas párharc alakult ki a fiatal Willy Hernángómez és Luke Sikma között (24-28). A folytatásban is a gyors kosárlabdáé volt a főszerep, míg a védekezés háttérbe szorult. A vendégek szépen járatták a labdát; Blagota Sekulic és Nicolás Richotti révén pedig 10 pontos fórral térhetett a Tenerife a nagyszünetre (45-55). A második félidőre azonban más felfogásban lépett parkettre a Sevilla: Alex Urtasun periméterről okozott komoly fejtörést a kanáriknak, de Pierre Oriola is hatékonyan pattogtatott a körtében – a harmadik etap végére elolvadt a vendég előny (75-76). Alejandro Martinez tanítványai azonban higgadtak maradtak és Javier Beirán mellett ismét Luke Sikma villant, amelyre az Alex Urtasun fémjelezte Sevilla már nem tudott érdemben reagálni. 
A kosárgazdag derbit megérdemelten húzta be a festékben domináló Luke Sikma (23 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) – Blagota Sekulic (15 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz) páros húzta Tenerife, amely magabiztos csapatjátékkal rukkolt elő. 

A Baloncesto Sevilla legjobb dobói: Urtasun 21/12, Hernangómez 16, Oriola 11
Az Iberostar Tenerife legjobb dobói: Sikma 23/3, Sekulic 15, Beirán 13

A mérkőzést összefoglaló videó:

Ricardo Uriz és Luke Sikma gyönyörű akciója:

Rio Natura Monbus – La Bruixa D’or: 88 – 64 (26-13, 17-12, 26-16, 19-23)

Az obradoiroi csapat könnyed győzelmet aratott a Manresa ellen, amely nem tudott méltó ellenfele lenni a periméterről kiválóan célzó hazaiaknak. 7-0-ás rohanást repesztett a Maxi Kleber által irányított Monbus, amelyre AJ Ogilvy egységeivel még válaszolt Hanga Ádám ex-csapata (9-7). Ám innentől keményített védekezésén a hazai fél és nem engedte közelebb férkőzni a sokszor kilátástalan támadásokat vezető Manresát (26-13). Ezzel ellentétben a Monbus szárnyalt: a hibátlan performanszot nyújtó Maxi Kleber mellé pedig Juan Triguero és Pavel Pumprla is megérkezett a pontgyártásba, míg túloldalon a Carles Bivía-Roger Grimau páros próbálta tartani a lelket társaiban – nem sok sikerrel (43-25). Az obradoiroi gárda a nagyszünet után átrohant ellenfelén, amely „az öltözőben ragadt”, teljesen megbénült offenzív játéka (69-41). Látványos, gyűrűszaggató zsákolásokkal teli örömjátékkal szórakoztatta közönségét a Monbus, a 32. percben már több, mint harminc pontos hátrányban tudhatta magát a katalán kiscsapat (74-41). A végjátékban már kiengedett a vendéglátó egylet, Moncho Fernández pedig minden játékosát pályára küldte. A várt szoros rangadó elmaradt, a katalánok minden hibáját keményen megbosszulta a pazar napot kifogó Rio Natura Monbus. 

A Rio Natura Monbus legjobb dobói: Kleber 18/9, Triguero 12, Pozas – Pumprla 11/9 - 11
A La Bruixa D’or legjobb dobói: Bivía 15/6, Grimau 14, Ogilvy 12

A mérkőzést összefoglaló videó:

Hatalmas blokk Nankiviltől:

Örömjáték Pavel Pumprla-tól:

Maxi Kleber tökéletes estje:

FC Barcelona – Laboral Kutxa: 87 – 65 (24-12, 21-25, 13-12, 29-16)

Bár voltak szorosabb periódusai is a rangadónak, a Laboral Kutxa ezúttal sem bírta követni a gránátvörös-kékek tempóját, akik így újabb kijózanító pofonba kergették bele a baszkokat. A bajnokcsapat mégsem hagyhatta el jó szájízzel a pályát, ugyanis a harmadik negyed végén a 20 éves Marcus Erikssont hordágyon kellett kivinni – mostanra pedig hivatalossá vált, hogy az ifjú tehetségre 7 hónapos kényszerpihenő és műtét vár, ugyanis elülső keresztszalag- valamint oldalsó meniscus-szakadást szenvedett. Az első öt percben még „ízlelgette” egymást a két gárda, a baszkok szorosan vendéglátóik nyomában lihegtek (11-10). Innentől fogva azonban beindult a katalán expressz – a Juan Carlos Navarro-Alex Abrines-Ante Tomic trió szemetgyönyörködtető akciókkal lohasztotta Marco Crespi legénységének kedvét, sőt védekezésben is extrát nyújtott (24-12). A vezetőedző azonban Fernando San Emeterio cseréjével nagyot húzott, a válogatott bedobó egymás után 11 egységet süllyesztett el a katalán gyűrűben, jött is Xavi Pascual időkérése (31-27 – 14. perc). Az intelmek hatottak, Marcelinho Huertas és Alex Abrines tripláival újra megnyugtató előnyre tehetett volna szert a Barca, ha a rivális soraiban éppen nem élete meccsét játszotta volna Davis Bertans (45-37). A fordulást követően feltváltva estek a kosarak, a bajnokcsapat nem tudta lerázni a Laboral Kutxát, úgy tűnt izgalmas záró szakasz várhat a nézőkre (58-49). Ám az Alex Abrines-Tibor Pleiss duó hamar lehűtötte a kedélyeket és összeroppantotta az atomjaira hulló baszk együttest. Nemcsak csapatként, de a triplamutatóban is egészen kiemelkedőt nyújtott Xavi Pascual legénysége: Alex Abrines (4/4) vezetésével 77 (!) százalékosan tüzeltek a katalánok (10/13), míg túloldalon mindösszesen egy hárompontos esett be.

Az FC Barcelona legjobb dobói: Abrines 18/12, Navarro – Huertas 13/9 – 13, Pleiss 12
A Laboral Kutxa legjobb dobói: Bertans 24, Johnson 12, San Emeterio 11/3

A mérkőzést összefoglaló videó:

Csodálatos összjáték Mario Hezonja és Alex Abrines között:

Marcus Eriksson sajnálatos sérülése:

Bilbao Basket – Montakit Fuenlabrada: 73 – 54 (24-15, 10-14, 22-13, 17-12)

Az újjászületett Bilbao könnyedén győzedelmeskedett a pocsék napot kifogó fővárosi egylet ellen, annak ellenére hogy baljós előjelekkel várhatta a találkozót, hiszen Ethan Wragge mellett Germán Gabriel sem léphetett parkettre. Hullámzóan kezdődött a találkozó, a Fuenlabrada Andy Panko révén becsülettel kapaszkodott, de Alex Hervelle (17 pont,  8 lepattanó) és a lepattanókat szorgosan gyűjtögető ex-barcás Marko Todorovics (8 pont, 8 lepattanó) összjátéka kényelmes előnyhöz juttatta a baszkokat (24-15). Andy Panko és Jeleel Akindele vezetésével 0-8-ás szakaszt repesztett a Fuenlabrada, de a második negyed utolsó perceit megnyomta a Bilbao és Alex Mumbrú egységeit követően lélegzetvételnyi előnnyel térhetett a nagyszünetre (34-29). Sok hiba tarkította a találkozót, de Alex Hervelle vállára véve csapatát már a harmadik etapban eldöntötte a győztes fél kilétét. A fővárosi gárdának semmi sem sikerült, nem ültek dobásai, egyik játékosa sem tudott vezérként előlépni, így nem szolgált meglepetésként nagyarányú veresége. 

A Bilbao Basket legjobb dobói: Hervelle 17/3, Andjuszics 11/3, Bertans 9/6
A Montakit Fuenlabrada legjobb dobói: Panko 14, Baron 13/3, Akindele 10

A mérkőzést összefoglaló videó:

UCAM Murcia – Valencia Basket Club: 85 – 76 (18-27, 26-18, 29-13, 12-18)

A forduló legnagyobb meglepetését egyértelműen a Murcia lenyűgöző diadala jelentette – Diego Ocampo együttese a tavalyi bronzérmest fektette két vállra! A Valencia úgy kezdtea találkozót, ahogy azt egy Európa Kupa győztesnek illik: a Pablo Aguilar-Kresimir Loncar-Luke Harangody trió ellentmondást nem tűrően szorgoskodott össze 16 pontot, de társaik sem maradtak el a pontszerzéssel (18-27). A második tíz percben sokkal agresszívebben támadta a gyűrűt a Murcia: Raul Neto (13 pont, 6 gólpassz) remekül találta meg labdáival Augusto Limát, amelyre nem találta az ellenszert Velimir Peraszovics legénysége (44-45). A Valencia a félidei nagyszünet után sem tudott kellőképpen felpörögni, amelyet tökéletesen használt ki az erőcsatár páros Augusto Lima és José Angel Antelo (18 pont, 9 lepattanó). Vendég oldalról kissé érthetetlen módon mellőzve volt Kresimir Loncar, így a meccs ezen szegmensében a Murcia ráerőltette festékbeli akaratát a vendégekre (73-58). A mezőny „fekete lovaként” aposztrofált hazai alakulat jól sáfárkodott megszerzett fórjával és alaposan megleckéztette magasabban rangsorolt ellenfelét.
Augusto Lima (22 pont, 7 lepattanó, 4 blokk – 31 VAL) kiváló performanszával elnyerte a hét legértékesebb játékosának járó díjat. 

Az UCAM Murcia legjobb dobói: Lima 22, Antelo 18/6, Neto 13/3
A Valencia Basket Club legjobb dobói: Aguilar 15/6, Ribas 12/6, Van Rossom – Lucsics 10/6 – 10

A mérkőzést összefoglaló videó:

Az első hét legértékesebb játékosa - Augusto Lima:

Real Madrid – Herbalife Gran Canaria: 70 – 57 (17-16, 21-27, 16-2, 16-12)

Inkább a küzdelemről szólt a derbi, semmit a látványos kosárlabdáról, de a madridi magasembereknek köszönhetően felülkerekedett a kihíváson a Királyi Gárda. A kiegyenlített első negyed után (17-16), kissé megtorpant a Rudy Fernández nélkül felálló Real Madrid. Thomas Bellás és Ian O’Leary pazar alley-oopja felébresztette társait, így a Herbalife Gran Canaria némi meglepetésre előnnyel térhetett a nagyszünetre (38-43). Pablo Laso alapos fejmosást tarthatott az öltözőben – Jannisz Buruszisz (14 pont, 7 lepattanó) és a dupla duplát szállító Gustavo Ayón (10 pont, 13 lepattanó) nem engedtek könnyű kosarakat a vendégeknek – sőt Brad Newley-ék mindösszesen 2 (!) egységre voltak képesek tíz perc alatt, amely idejekorán megpecsételte sorsukat. Pedig a „blancók” is messze voltak legjobb formájuktól, de egy teljes negyednyi áramszünet nem fér bele Európa egyik legerősebb csapata ellen, így a meglepetés elmaradt. 

A Real Madrid legjobb dobói: Buruszisz 14, Ayón 10, Mejri 9
A Gran Canaria legjobb dobói: Bellas 13/3, Newley – Summers 8 – 8, Urtasun 7/3

A mérkőzést összefoglaló videó:

Unicaja Malaga – Morabanc Andorra: 83 – 69 (19-15, 19-18, 19-17, 26-19)

Remekül tartotta magát az újonc Andorra, hiszen az Euroligás gárda csak az utolsó szakaszban tudta megtörni lelkesedését. 18 év után tért vissza az elsőosztályos küzdelmekbe a vendég gárda, de ez egyáltalán nem látszott teljesítményén – az „underdog” szerepkörben nem nehezedett rá nyomás, Betinho Gomes pedig nem egyszer csapta be és tört borsot a malagai védők orra alá. Ryan Toolson a 6,75-ös vonal mögül nagy hatékonysággal célzott, az első komolyabb előnyt a 24. percben harcolta ki az Unicaja (49-37). De ez sem rettentette meg a vendégeket, három perc elteltével újra Fran Vázquezék nyakában loholtak (49-48). Ám innentől folyamatosan őrölte fel az újonc gárdát a jóval mélyebb kispaddal rendelkező Malaga és a blokkirály Fran Vázquez festékbeli egyeduralmára már nem tudott válaszolni az egyébként eddig kellemes meglepetést okozó Andorra. 

Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Vázquez 20, Toolson 18/12, Thomas 12/6
A Morabanc Andorra legjobb dobói: Gomes 23/15, Ivanov 10, Blanch – Green 9/9 – 9/9

A mérkőzést összefoglaló videó:

Gyűrűszaggatás Fran Vázquez módra:

CAI Zaragoza – FIATC Joventut: 74 – 79 (15-19, 21-14, 20-17, 18-29)

Izgalmas és fordulatos meccset vívott egymással a két középcsapat, amelyen a katalán Joventut fontos idegenbeli diadalt aratott köszönhetően ponterős utolsó negyedének. Az első etap kiegyenlített párharcot hozott, a kevesebb hiba révén a katalánok jutottak némi fórhoz (15-19). Ám a második tíz perc elején a vendég védők nem bírtak Rasko Katics-csal, aki a Zaragoza vezéreként lépett elő a mérkőzés ezen periódusában (24-25 – 15. perc). Kissé tompult a Goran Suton (18 pont, 9 lepattanó) húzta Joventut figyelme, így a félidőre már a galíciaiaknál volt az előny (36-33). A folytatásban nem tudta leszakítani magáról a zaragozai egylet a katalánokat – Demond Mallet és Clevin Hannah hárompontosaival továbbra is látótávolságon belül pattogtatott a vendég gárda (56-50). A sikeres távoli dobásokkal kellőképpen sikerült feltüzelnie magát a Joventutnak, míg a Zaragoza lélektelenül vezette akcióit és védekezésben is teljesen kiengedett, amely megbosszúlta önmagát: az utolsó percekben már a második számú katalán együttesnél volt a lélektani előny, amely értékes győzelmet eredményezett.

A CAI Zaragoza legjobb dobói: Lisch – Jelovac 13/6 – 13, Norel 12, Katic 10
A FIATC Joventut legjobb dobói: Suton 18/3, Hannah 15/6, Mallet 13/9

A mérkőzést összefoglaló videó:

Az egyik szép Katics-féle megmozdulás:

Tuenti Movil Estudiantes – Gipuzkoa Basket: 91- 74 (22-27, 25-8, 22-27, 22-12)

Hiába a Gipuzkoa Basket 57 százalékos triplamutatója, a fővárosi kiscsapat ellentmondást nem tűrve kényszerítette rá akaratát riválisára. A hazaiak újoncai extrát nyújtottak, de az első negyedben elhomályosította teljesítményüket az ex-madridos Dani Diez, aki nemcsak a festékben volt eredményes (22-27). Txus Viderrota külön felhívta tanítványai figyelmét a védekezésre, így James Nunnally-ék még a sportszerűség határain belül keményebb stílusra váltottak és szereléseik révén könnyű kosarakkal, leindításokkal operáltak, teljesen megtörve a baszkok lendületét (47-35). A nagyszünet egyértelműen a vendégeknek tett jött, ugyanis David Doblas és Jarred Jordan irányításával ledolgozta hátrányát a Gipuzkoa (57-52 – 26. perc). Ám ekkor jött egy hatalmas, váratlan fordulat: míg a Tuenti Movil Estudiantes összes kísérletét siker koronázta, addig ellenfele képtelen volt betalálni – 22-2-es (!) rohanást repesztve (91-64), végtelenül könnyedén húzta be a találkozót a vendéglátó gárda. A baszkoknak már csak arra tellett, hogy valamelyest kozmetikázzák az eredményt és húsz ponton belülre kerüljenek. 

A Tuenti Movil Estudiantes legjobb dobói: Nunnally 17/3, Martin 16/6, Simpson 15
A Gipuzkoa Basket legjobb dobói: Diez 18/12, Jordan 15/9, Doblas 12/3

A mérkőzést összefoglaló videó:

 

Az első forduló legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus