BSL, 19. forduló: A Galatát is legyőzte a Fener

A kupagyőzelem után a Galatasaray elleni rangadót is sikerrel vette a Fenerbahce. A címvédő és a Banvit is nagy előnyből kapott ki.

Fenerbahce Ülker (15-4) – Galatasaray Odeabank (13-6) 77-68

A friss kupagyőztes Fenerbahce az Euroligában hét győzelem után elszenvedte ugyan az első vereségét a Panathinaikosz otthonában, ám a bajnokságban egy újabb rangadót tudtak megnyeri az Obradovics-tanítványok. A Galatasaray elleni, Steve Nash által is élőben megtekintett meccs az első félidőben még teljese egál volt, sőt, többnyire a Stephane Lasme (21 pont, 4 blokk) által húzott vendégek voltak előnyben. Az első félidőt aztán 7-0-val zárta, míg a másodikat 11-4-gyel kezdte a Fener, így rövidesen kétszámjegyű előnybe kerültek a házigazdák, amit a meccs végéig magabiztosan őrizni tudtak. A Fener centerei felnőttek a feladathoz, hiszen Bogdan Bogdanovics (10 pont, 7 gólpassz, 4 lepattanó) mellett Ekpe Udoh (15 pont, 7 lepattanó, 2 blokk) és Jan Vesely (13 pont, 4 lepattanó) is nagyon hasznosak voltak.

Anadolu Efes (15-4) – Demir Insaat Büyükcekmece (10-9) 94-69

Az Euroligában zsinórban három vereséget beszedő és nehéz helyzetbe kerülő, illetve a török kupából is az első napon kieső Efes a Büyükcekmece legyőzésével vigasztalódott a kudarcai után. Az eddig remeklő, jelenleg is playoff-helyen álló újoncnak esélye sem volt ezen a mérkőzésen. Az Efes az első félidőben egy elképesztő, 22-0-s rohammal hagyta állva a vendégeket, ami után már végig stagnált a különbség. Az isztambuliaktól mindenki jó teljesítményt nyújtott, de a legszembetűnőbb a végre ismét komoly perceket kapó Alex Tyus (16 pont, 7 lepattanó, 3 blokk) csillogása volt.

Trabzonspor Medical Park (8-11) – Pinar Karsiyaka (12-7) 67-63

Hatalmas hajrával sokkolta a Trabzonspor a Karsiyakát, a hazaiakra nagyon ráfért már egy bravúros eredmény. A negyedik negyednek még 9 pontos izmiri vezetésről futottak neki a felek, a játékrészt aztán egy ellenállhatatlan, 20-4-es futással kezdte a Trabzonspor, ahonnan már nem tudott felállni a Karsiyaka. A végig stabil Damian Kulig (25/9 pont, 5 lepattanó) mellett az újonnan igazolt Courtney Fells (11/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) feltámadása kellett a Trabzonspor győzelméhez, a vendégeknél pedig Kenny Gabriel (16/6 pont, 16 lepattanó) hatalmas dupla-duplája „mehetett a levesbe”.

Rönesans TED Ankara Kolejliler (7-12) – Darüssafaka Dogus (12-7) 71-84

Nem nagy, mindössze 2-3 kosárnyi különbséggel, de végig vezetett a Darüssafaka az Ankara otthonában, ez pedig végül felőrölte a fővárosiakat. A kupadöntőt egy utolsó másodperces triplával elbukó isztambuliak önbizalmának nagyon kellett ez a győzelem, amit elsőrangú csapatmunkával értek el. A két legeredményesebb, Scottie Wilbekin (17/15 pont) és Manu Markoishvili (11/3 pont) mellett ugyanis hat másik hazai játékos dobott 7 és 9 pont között. Az Ankara a Vladimir Dragicsevics (16 pont, 9 lepattanó), Kalin Lucas (18/9 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó), Marko Tomas (17/3 pont, 4 lepattanó) trió jó játéka ellenére sem tudott bravúrt elérni.

Royal Hali Gaziantep (9-10) – Banvit BK (11-8) 83-81

A harmadik negyed elején még 20 pontos hátrányban (33-53) lévő Gaziantep hatalmas győzelmet aratott a Banvit ellen, ami még rendkívül sokat érhet nekik a rájátszásba jutást illetően az igen sűrű középmezőnyben. Earl Calloway (22/6 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) egészen szenzációs, extraklasszis teljesítménnyel volt karmestere csapatának és vezényelte a nagy fordítást, elsősorban a 26-9-re megnyert harmadik negyedben.

Istanbul BBSK (4-15) – Besiktas Sompo Japan (9-10) 74-69

Nagyon kellett már az Istanbul számára egy olyan siker, mint amit a Besiktas ellen aratott a sereghajtó. Ahhoz, hogy a végig a mezőny után kullogó kiscsapat eséllyel vegye fel a harcot a kiesés elkerüléséért, még több ilyen eredményre van szükségük a továbbiakban. A Besiktas Lamont Hamilton (18/6 pont, 7 lepattanó) és Maciej Lampe (13 pont, 14 lepattanó) jó játékra ellenére sem tudott nyerni, köszönhetően annak, hogy az utolsó negyedben mindössze 8 pontra voltak képesek. Az Istanbulban öten dobtak 10 és 14 pont között, ami meghozta számukra a győzelmet.

Muratbey Usak Sportif (10-9) – Torku Konyaspor (6-13) 86-69

A nagyszünetben még döntetlenre állt az Usak-Konyaspor találkozó, a második félidőben viszont már az esélyeknek megfelelően a hazaiak akarata érvényesült. Az Usak 15-4-gyel kezdte a negyedik negyedet, ekkor dőlt el minden végérvényesen. A házigazdák húzóemberei közül négyen dobtak 14 és 18 pont között, így nem csoda, ha nyerni tudott az Usak. A legjobb statisztikát Andre Harris (16/12 pont, 9 lepattanó) és Khem Birch (16 pont, 9 lepattanó, 7/6 mezőnyből) hozták, a túloldalon pedig Clay Tucker (21/9 pont) volt a legeredményesebb.

Türk Telekom (5-14) – Yesilgiresun Belediye (6-13) 81-69

A szezon egyik legfontosabb meccse volt a Türk Telekom számára a Yesilgiresun elleni összecsapás, amit ehhez mérten meg is tudtak nyerni a hazaiak, így egy győzelemre közelítették meg a fővárosiak a még bentmaradó helyen álló riválisukat. A második negyed közepétől vette át a meccs irányítását a Türk Telekom, az újoncon pedig még Tony Crocker (19/9 pont) újabb ponterős játéka sem segített. A hazaiak és a mezőny legjobbja kimagaslóan Marcus Haislip (27/12 pont, 11 lepattanó, 11/9 mezőnyből) volt.

 

A bajnokság állása:

 

A következő forduló programja:
Banvit BK – Fenerbahce Ülker 
Pinar Karsiyaka – Anadolu Efes 
Galatasaray Odeabank – Muratbey Usak Sportif
Yesilgiresun Belediye – Darüssafaka Dogus
Besiktas Sompo Japan – Trabzonspor Medical Park
Torku Konyaspor – Rönesans TED Ankara Kolejliler
Demir Insaat Büyükcekmece – Royal Hali Gaziantep
Türk Telekom – Istanbul BBSK

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus