BSL, 2. forduló: Az Efes és a Fener is rangadót nyert

Az Efes a Galata elleni derbin örülhetett, a Fener pedig a szintén euroligás Darüssafakát verte, mindkét győzelmet a remek védekezés szülte

Az Efes a Galata elleni derbi végén örülhetett, a Fener pedig a szintén euroligás Darüssafakát verte, mindkét győzelmet a remek védekezés hozta meg. Nagy formában a címvédő, Tony Crocker és csapata bemutatkozásképp a Besiktast verte el, a másik újonc pedig egy félpályás kosárral győzött.

 

Darüssafaka Dogus (1-1) – Fenerbahce Ülker (2-0) 65-70

Régi jó ismerősök üdvözölték a Fenert a Volkswagen Arenában, hiszen az immár a Darüssafakát erősítő Emir Preldzic, Semih Erden és Oguz Savas is hosszú ideig a Fenert szolgálták. A két euroligás csapat meccsén a várakozásoknak megfelelően a kemény védekezés dominált, a hazaiak pedig egyébként is igyekeztek lassítani a ritmust. Ez a stílus eredményes is volt a Fener ellen, hiszen egy abszolút ki-ki meccset vívott a két remek gárda. A hajrában aztán a nüanszok a vendégeknek kedveztek, így ők hagyhatták el győztesen a pályát. Jan Vesely (13 pont, 8 lepattanó, 4 blokk) ismét a Fener egyik legjobbja volt, illetve az elmúlt meccsek alapján úgy tűnik, hogy Kosztasz Szlukasz (18/6 pont, 4 lepattanó, 6/6 mezőnyből) is nagyon hamar beilleszkedett. A Darüssafakában most sem emelkedett ki senki, heten szereztek 7 és 11 pont között, de ezúttal ez kevés volt a sikerhez.
 

Galatasaray Odeabank (1-1) – Anadolu Efes (1-0) 60-71

A Galata-Efes rangadón ha nem is sokkal, de szinte végig vezetett az Efes, ezzel folyamatos nyomást helyezett riválisára. Nagyszerűen védekeztek a kék-fehérek, erről a 60 kapott pont is árulkodik, ez egészen remek teljesítmény a Galata ellen. A hazaiak a végén már nem is bírták tartani a lépést, pedig a harmadik negyed végén még a vezetést is átvették egy pillanatra (53-51). A meccset végigjátszó Jayson Granger (22/9 pont, 6 gólpassz), Bryant Dunston (15 pont, 11 lepattanó) és Derrick Brown (15 pont, 9 lepattanó) triója azonban túl sok volt a Galatának, így az Efes nyerte a presztízsmeccset.
 

Pinar Karsiyaka (2-0) – Türk Telekom (0-1) 100-74

Tökéletes hetet tudhat maga mögött a Karsiyaka, hiszen a címvédő magabiztosan nyert a bajnoki nyitányon a Besiktas otthonában, majd az Euroligában újoncként rögtön elkapta a Barcelonát, most pedig egy újabb sima győzelmet aratott. A Türk Telekom egy negyedre volt jó Izmirben, az első játékrészt 20-18-ra meg is nyerték. Ezt követően viszont már a Karsiyakáról szólt a meccs, nagy különbség alakult ki. Sarica mester a megszokottnál többet forgatta csapatát, igaz erre a roppant kemény kettős terhelés miatt szükség is van. Kenny Gabriel (24/15 pont) és Joe Ragland (11/3 pont, 8 gólpassz, 4 lepattanó) így is kiemelkedőt nyújtottak, míg a Türk Telekom legjobbja J’Covan Brown (19/9 pont, 5 gólpassz) volt.


Yesilgiresun Belediye (1-0) – Besiktas Sompo Japan (0-2) 79-74

Szép győzelemmel kezdte a szezont a Yesilgiresun, hiszen a Besiktast fektette két vállra az újonc. Az Alba Fehérvár korábbi remek légiósa, Tony Crocker (22/12 pont, 4 lepattanó) volt nemcsak a hazaiak, hanem az egész mezőny legeredményesebbje, oroszlánrészt vállalt csapata győzelméből. A Yesilgiresun egyébként egy rövid periódust leszámítva végig vezetett a meccsen, a Besiktason pedig érződött a hétközi, litvániai Eurocup meccs fáradtsága. Crockeren kívül az Adria Ligából is ismerős Jeleel Akindele (14 pont, 12 lepattanó) volt a házigazdák legjobbja.


Banvit BK (1-0) – Trabzonspor Medical Park (0-2) 88-69

Második meccsén is nagy arányban kikapott a Trabzonspor, még akkor is, ha a Banvit elleni meccsen bemutattak egy nagyszerű fordítást a vendégek. A balikesiri alakulat ugyanis a harmadik negyed elején már egy híján 20 ponttal vezetett (51-32), a játékrész vége előtt azonban egy 14-0-s rohamnak köszönhetően már vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (60-61). A trabzoniak erejét azonban ez a nagy roham teljesen felemésztette, hiszen 73-68 után egy 15-1-es szakasszal fejezte be a meccset a Banvit. A hazaiak kezdőjéből mindenki 12 és 18 pont között termelt, a teljesség igénye nélkül Courtney Fortson (18/9 pont, 6 gólpassz), Adrien Moerman (12/6 pont, 11 lepattanó) és Gasper Vidmar (16 pont, 8 lepattanó) is kiemelkedőek voltak. A Trabzonspor nagy feltámadását pedig Tarence Kinsey (14/3 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó, 3 ladaszerzés) és Andrija Sztipanovics (20 pont, 8 lepattanó) vezették.


Torku Konyaspor (0-1) – Royal Hali Gaziantep (1-1) 59-72

Három negyeden keresztül vezetett és jobban is játszott a Gaziantepnél a Konyaspor, ám végül mégis gond nélkül a vendégcsapat nyerte a meccset. Míg a hazaiaknál Clay Tucker (17/6 pont) szinte csak egymaga próbálta tartani csapata számára a vezetést, addig a Gaziantepben szépen megoszlottak a terhek és több jó egyéni teljesítmény született. Andrew Rautins (18/15 pont) és Jawad Williams (17/9 pont, 5 lepattanó) voltak a legponterősebbek, ám mindenki hozzátette a magáét Jure Zdovc kezdőcsapatában.


Demir Insaat Büyükcekmece (1-0) – Istanbul BBSK (0-1) 91-90

Nemcsak a Yesilgiresun, hanem a másik újonc, a Büyükcekmece is győzelemmel kezdte szereplését a BSL-ben. A hazaiak végig vezettek a mérkőzésen, de a vendégek is mindvégig szorosan a nyomukban voltak. Végül aztán az egylabdás végjátékból a Büyükcekmece jött ki jobban, így ők örülhettek. A roppant élvezetes mérkőzésen jobbnál jobb egyéni teljesítmények születtek, összesen 11 játékos dobott kétszámjegyű pontot. Közülük is kiemelkedik Erving Walker (26/9 pont, 4 gólpassz), aki a legnehezebb helyzetben is a házigazdák élére állt, ő lett végül a nyerőember egy nem mindennapi félpályás kosárral.


Rönesans TED Ankara Kolejliler (0-2) – Muratbey Usak Sportif (1-0) 86-92 

Ellopta a győzelmet az Usak az Ankara otthonából, pedig a vendégek összességében még három percig sem vezettek a találkozón. Ezt azonban a legjobbkor, a végén tették, így igencsak értékes győzelmet arattak. 84-81 után teljesen lefagytak a fővárosiak, az Usak legjobbjai, Paul Harris (17/9 pont, 10 lepattanó), Khem Birch (16 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) és D’Angelo Harrison (18/3 pont, 4 gólpassz) pedig másfél perc alatt berámoltak 11 pontot, amivel sokkolták az Ankarát. Ekkor már a szenzációs meccset játszó Kalin Lucas (21/3 pont, 8 gólpassz, 6 lepattanó) sem tudott segíteni.


A bajnokság állása:


A következő forduló programja:

Fenerbahce Ülker – Torku Konyaspor 
Anadolu Efes – Banvit BK 
Istanbul BBSK – Pinar Karsiyaka 
Muratbey Usak Sportif – Darüssafaka Dogus
Royal Hali Gaziantep – Galatasaray Odeabank
Türk Telekom – Besiktas Sompo Japan 
Rönesans TED Ankara Kolejliler – Yesilgiresun Belediye
Trabzonspor Medical Park – Demir Insaat Büyükcekmece

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus