BSL, 7. forduló: Visszavágott a Fener a címvédőnek

Hét forduló után nem kis meglepetésre az Usak vezeti a török bajnokságot a bombaerős sztárcsapatok előtt.

Hét forduló után nem kis meglepetésre az Usak vezeti a török bajnokságot a bombaerős sztárcsapatok előtt. A hétvége slágermeccsét a nagyon motivált Fener nyerte a bajnok Karsiyaka ellen, a másik rangadót pedig a Galata húzta be.

 

Fenerbahce Ülker (4-3) – Pinar Karsiyaka (5-2) 104-82

A bizonyítási vágytól fűtött Fenerbahce alaposan elverte a címvédő Karsiyakát. Az isztambuli sztárcsapat nemcsak a döcögős szezonkezdete, hanem a tavalyi elveszített elődöntő miatt is fokozottan készült erre a meccsre. A vendégek jól kezdtek, tapadtak ellenfelükre, a Fener az 54 első félidőben szerzett pontja ellenére is csak 6 ponttal vezetett a nagyszünetben. A harmadik negyedet azonban 10-2-vel kezdte a Fener, majd az utolsó játékrész előtt már 81-62-re vezettek, eldőlt tehát a mérkőzés. Jan Vesely (20 pont, 6/6 mezőnyből) és az időközben ragyogóan beilleszkedett Gigi Datome (17/3 pont, 7/6 mezőnyből) ketten együtt mindössze egy dobást hibáztak és csapatuk legeredményesebbjei voltak. A címvédőnél Justin Carter (15 pont, 6 gólpassz) jól tért vissza sérüléséből, de ő is kevés volt a Karsiyaka sikeréhez.

Anadolu Efes (4-2) – Türk Telekom (1-5) 87-77

Az Efes is az egyik tavalyi playoff-párharcát „játszotta újra”, hiszen a negyeddöntőben Efes-Türk Telekom párharcot rendeztek. Nem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri a találkozót, hiszen a kék-fehér gárda 17-2-es kezdéssel adta meg a meccs alaphangját, majd egészen elképesztő támadó és védőjátékot bemutatva 39-13-ra nyerték az első negyedet. Tíz perc után minden eldőlt tehát, a fennmaradó játékidőben az előny megtartása volt csak az Efes feladata. A hazaiaknál a két török fiatal, Furkan Korkmaz (25/15 pont) és Cedi Osman (14/9 pont) is remekelt, illetve Thomas Heurtel (9/3 pont, 13 gólpassz, 4 lepattanó) 13 gólpasszt osztott ki társainak.

Darüssafaka Dogus (4-3) – Galatasaray Odeabank (5-2) 76-83

Elsősorban Vladimir Micov (25/9 pont, 5 lepattanó) és Errick McCollum (22/6 pont, 4 lepattanó) pazar játékának köszönhetően meg tudta verni a Galatasaray a Darüssafakát. Ez az összecsapás is nagy rangadónak minősült, hiszen az Euroligában az újgazdag Dogus vette át idén a Galata korábban megszokott helyét. A 42-42-es félidő után a Galata 14 megválaszolatlan ponttal kezdte a harmadik negyedet, ez pedig lényegében el is döntötte a meccset. Reggie Redding (16/6 pont, 8/7 mezőnyből) duplájával ugyan 72-71-nél még átvette a vezetést a Darüssafaka, ám a felzárkózás után elfogyott a hazaiak ereje, így Micov és McCollum újabb kosaraira már nem érkezett érdemi válasz.

Royal Hali Gaziantep (3-4) – Besiktas Sompo Japan (4-3) 80-78

Egy nagyon jó, változatos meccset nyert meg a Gaziantep a Besiktas ellen, hiszen mindkét csapatnak volt néhány nagyon jó szakasza, és mindkét fél volt 10 pont feletti előnyben is. A negyedik negyed előtt még a Besiktas vezetett kétszámjegyű különbséggel, ám Andrew Rautins (22/15 pont, 7 lepattanó) és Earl Calloway (15/6 pont, 9 gólpassz, 5 lepattanó, 3 blokk) vezérletével gyorsan egyenlítettek a hazaiak, majd jó büntetőzésükkel meg is nyerték a találkozót. A Besiktasban ezúttal sem játszott Maciej Lampe, a csapat legjobbja pedig Nate Wolters (20/3 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó) volt.

Rönesans TED Ankara Kolejliler (2-5) – Banvit BK (3-3) 101-99

Kalin Lucas (40/15 pont, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés) embertelen nagy meccsével legyőzte az Ankara a Banvitot, akiknek 3-0-s kezdésük után ez volt sorozatban a harmadik vereségük. Lucas nem csupán 40 ponttal terhelte meg a Banvit gyűrűjét, hanem nyerőember is lett egyben, hiszen duplájával harcolta ki a hosszabbítást az Ankara, és szintén ő szerzett kosarat 99-99-nél, ami a győztes találat is lett egyben. Lucas mellett Martynas Gecevicius (18/9 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) is nagyon jól játszott, a túloldalon pedig Adrien Moerman (18/3 pont, 14 lepattanó) és Dominique Johnson (21/15 pont) voltak kiemelkedőek.

Muratbey Usak Sportif (5-1) – Demir Insaat Büyükcekmece (3-3) 79-70

Ha nem is könnyen, de behúzta az újonc Büyükcekmece elleni meccset is az Usak, így nem kis meglepetésre hét forduló után ők vezetik a nagyon kemény török bajnokságot. A vendégek már 14 pontos hátrányban voltak a negyedik negyed elején (58-44), ám innen még ki tudtak egyenlíteni. 68-68 után azonban az Usak 11-2-re nyerte meg a fennmaradó játékidőt, így végül sikerült otthon tartaniuk a két pontot. Paul Harris (21/9 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) volt az Usak legjobbja és a meccs embere.

Trabzonspor Medical Park (2-5) – Istanbul BBSK (1-5) 87-65

A múlt héten megszerezte első győzelmét a Trabzonspor, és ezzel úgy tűnik átszakadtak a gátak az egyébként nagyszerű kerettel bíró trabzoniaknál. Az Istanbult 22 ponttal verték a házigazdák, mégpedig úgy, hogy a félidőben még döntetlen eredmény, 38-38 állt az eredményjelzőn. A nagy különbség a negyedik negyed elején alakult ki, mikor 58-52 után egy 19-3-as rohammal húzott el a Trabzonspor. Darius Johnson-Odom (19/6 pont, 6 gólpassz) és Dwight Hardy (20/12 pont) voltak a házigazdák legjobbjai, az Istanbult pedig a dupla-duplázó Damir Markota (18/6 pont, 12 lepattanó) tartotta sokáig meccsben.

Torku Konyaspor (3-3) – Yesilgiresun Belediye (3-3) 76-81

A Darnell Jackson (26/9 pont, 7 lepattanó, 3 labdaszerzés), Doron Perkins (19/12 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 5/4 tripla), Tony Crocker (17/9 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) trió nagyszerű játékával lényegében végig vezetve tudott nyerni a Yesilgiresun a Konyaspor otthonában. A hazaiak csak a harmadik negyed végén tudták átvenni a vezetést (55-50) Tyrone Brazelton (19/9 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó) és Clay Tucker (25/12 pont) jóvoltából. Erre azonban rögtön egy 16-0-s rohammal reagált az újonc és visszavette a meccs irányítását.

 

A bajnokság állása:

 

A következő forduló programja:
Besiktas Sompo Japan – Fenerbahce Ülker 
Istanbul BBSK – Anadolu Efes 
Pinar Karsiyaka – Muratbey Usak Sportif 
Kolejliler Banvit BK – Darüssafaka Dogus
Galatasaray Odeabank – Torku Konyaspor
Yesilgiresun Belediye – Trabzonspor Medical Park 
Demir Insaat Büyükcekmece – Rönesans TED Ankara
Türk Telekom – Royal Hali Gaziantep

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus