BSL, döntő: Gálázva lett török bajnok a Fenerbahce

A Fenerbahce ismét parádés játékkal verte az Efest, így összesítésben 4-2-vel megszerezte története hetedik bajnoki címét. Datome az MVP.

Döntő, 6. mérkőzés

Fenerbahce Ülker (2.) – Anadolu Efes (1.) 91-70

Nem adott esélyt a török bajnoki döntő hatodik meccsén a Fenerbahce az Efesnek, így nem kerül sor mindent eldöntő találkozóra, a Fener egy év szünet után visszafoglalta trónját és megszerezte története hetedik bajnoki címét. Az előző meccset 17 pontos előnyből bukta el az elkényelmesedő Obradovics-legénység, ezúttal azonban nyoma sem volt hasonló dekoncentráltságnak, a hazaiak végig nagyon élesek voltak. Mindemellett ráadásul fantasztikusan is játszott a Fener, így hiába áll kiváló erőkből az Efes is, a két csapat nem volt egy szinten ezúttal.

Az első néhány percben volt csak kiegyenlített a mérkőzés, 7-9 után azonban egy 12-0-s futással már kétszámjegyű különbséggel vezetett a Fener. A második negyedben szintén tudott 11 megválaszolatlan pontot szerezni a házigazda, így félidőre már 20 pontos különbség, 52-32 állt az eredményjelzőn, nagy bajban volt tehát az Efes. Ami a nagyszünet után következett, az viszont még az addigiakat is felülmúlta, a Fener igazi gálaelőadássá változtatta a döntő utolsó meccsét. A sárga-kékek ugyanis igazi jutalomjátékot bemutatva 26-6-tal nyitották a második félidőt, így 78-38-nál már kereken 40 pont volt a csapatok között, a Fenernek több mint kétszer annyi pontja volt tehát ekkor, mint riválisának. A záró játékrészt aztán 27-13-ra nyerte meg az Efes, akik ezzel tudtak némileg kozmetikázni az eredményen.

Érdekesség, hogy a Fener úgy tudott ilyen simán nyerni, hogy mindössze 5 triplát szereztek a teljes mérkőzésen. A festéket viszont uralták a hazaiak, akik 39-28-ra megnyerték a lepattanócsatát, a duplákat pedig 55% felett (47/26) értékesítették. A döntő MVP-jének a minden meccsen nagyon stabil Luigi Datomét (20/6 pont, 5 lepattanó) választották, aki most is a mezőny legeredményesebbje lett. Mellette azonban lényegében mindenki dicsérhető volt a Fenerből, Bogdan Bogdanovics (16/6 pont, 7 lepattanó) és Kosztasz Szlukasz (13 pont, 5 gólpassz) is a szebbik arcát mutatta ezúttal, Ekpe Udoh (13 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz, 2 blokk) és Jan Vesely (12 pont, 4 lepattanó, 2 blokk) pedig nagy tartást adott a palánkok alatt. A tavalyi finálé MVP-je, Bobby Dixon (10 pont, 5 labdaszerzés, 4 gólpassz) is jó döntőn van túl, és a Karsiyaka után idén a Fenerrel is bajnok lett.

A Fenerbahce legjobb dobói: Datome 20/6, Bogdanovics 16/6, Udoh, Szlukasz 13-13, Vesely 12, Dixon 10
Az Efes legjobb dobói: Diebler 18/15, Osman 14/12

A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4-2 a Fenerbahce javára.

A döntő MVP-je: Luigi Datome

 

A rájátszás végeredménye:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus