Csak megszorongatni tudta a Barca a Reált

A Real Madrid végig kezében tartotta a rangadó alakulását - a katalánokon ifjonc tehetségük, Mario Hezonja remek teljesítménye sem segített!

Real Madrid – FC Barcelona: 78 – 72 (27-20, 20-20, 12-13, 19-19)

Napra pontosen egy évvel ezelőtt – 2014. június 19-én – ugyanilyen helyzetből a Barcelonának sikerült elvennie a Real Madrid pályaelőnyét, amellyel óriási lépést tett a későbbi bajnoki trófeáért – az elmúlt 31 döntőből 29-szer (!) az a csapat lett végül a bajnok, amely megnyerte az első összecsapást; ez jelenleg nem túl jó hír a katalán hívek számára...

A gránátvörös-kékek – az első percektől eltekintve – végig loholtak az eredmény után és bár két perccel a rendes játékidő vége előtt újra nyitottá tették a rangadót Mario Hezonja irányításával (72-70), a fordítás végül nem jött össze; Rudy Fernándezék így közelebb kerültek a tökéletes évad eléréséhez!

DeShaun Thomas vezérletével jól kezdtek a vendégek, de a katalánok lendületéből sokat visszavett Ante Tomic hamar összegyűjtött személyi hibái, amelyek miatt a padra kényszerült a horvát center (10-12). Néhány perc eltelte alatt a Real Madrid egyre inkább tudta rákényszeríteni akaratát ősi riválisára (16-17); sőt Sergio Rodriguez és Rudy Fernández után Andrés Nocioni is betalált a 6,75-ös vonalon túlról – egy perc alatt állva hagyta ellenfelét (25-17). A spanyol ász bedobó, Rudy Fernández két büntetője után már kétszámjegyű hazai fórt mutatott az eredményjelző tábla, de a vendégek horvát ifjonca, Mario Hezonja hárompontossal kozmetikázta az első negyed eredményét (27-20). A második etapban tartotta kialakított előnyét a Királyi Gárda, amelynél a festékben dominált a Felipe Reyes-Gustavo Ayón páros – mellette a Justin Doellman-Ante Tomic kettős csupán két pontot és három lepattanót (-2 VAL) tudott összekaparni. A regnáló bajnokcsapatban csak a Marcelinho Huertas-Juan Carlos Navarro duó tartotta a győzelmi reményeket, de így sem sikerült közelebb férkőznie az Euroliga győzteshez a nagyszünetre (47-40). A második félidőt Rudy Fernández triplája nyitotta (50-40), de Justin Doellman öt egymást követő egységével ismét felzárkózott a Barcelona (50-45). A katalán óriás kedélyét a Sergio Rodriguez-Sergio Llull páros hűtötte, ám Tomas Satoransky és Maciej Lampe meg-megvillanásaival nem engedte lerázni magát a vendég egylet (59-53). A negyedik etap eleje azonban ismét a „blancók” szája íze szerint alakult: Rudy Fernández hengerlésével kialakították az addig legnagyobb előnyt (66-55). Aki azt gondolta volna, hogy ezzel sikerült megtörniük a katalán óriást, nagyot tévedett! A 20 éves Mario Hezonja vette vállára csapatát, aki hibátlanul, sorozatban tüzelt periméterről; újra meccsbe hozva ezzel övéit (70-66). Hatalmas feszültség uralkodott a parketten, hiszen két perccel a lefújás előtt csupán egy kosárnyi hátrányban tudhatta magát Xavi Pascual legénysége (72-70). A hajrában azonban nem hibázott a büntetővonalról Rudy Fernández és Sergio Rodriguez sem, míg a katalánok Mario Hezonja kihagyott hárompontosa után kifutottak az időből, így kénytelenek voltak fejet hajtani a fővárosiak előtt (78-72). 

A mérkőzésen Juan Carlos Navarro és Gustavo Ayón is kisebb sérülést szenvedtek – vasárnapi szereplésük így kétségessé vált. A gránátvörös-kékekben volt tartás, de az eredmény után való rohanás felemésztette energiáikat, így a véghajrában nem voltak képesek a fordításra. A palánkok alól nagyon hiányzott Ante Tomic konstans performansza, amely egyértelműen a Felipe Reyes-Gustavo Ayón kettős érdeme. Sok hiba is tarkította a találkozót, azonban Rudy Fernández és a horvát csodagyerek, Mario Hezonja párharcáról sokáig emlékezetes maradhat a finálé első derbije. Vasárnap fél egykor folytatódik az „El Clasico” újabb felvonása, ezúttal is Madridban feszülnek egymásnak a felek.

A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 1-0 a Real Madrid javára.

A Real Madrid legjobb dobói: Fernández 17/9, Rodriguez – Reyes 12/3 – 12, Ayón 10
Az FC Barcelona legjobb dobói: Hezonja 18/15, Huertas – Lampe 9/3 – 9/3

A mérkőzést összefoglaló videó
Már a mérkőzés kezdeti szakaszában nagy volt a feszültség
Szép akció lehetett volna, ha nem akadályozza meg a Mejri-Nocioni páros

A horvát ifjonc vezére volt csapatának...
...nem csoda, ha mindenki róla beszél

Ám a végén mégis a rivális vezér, Rudy Fernández örülhetett

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus