Európai körkép (dec. 10-11.) - Roberson a heti francia MVP

Az egykori paksi játékos, John Roberson lett a heti francia MVP 48 VAL-os teljesítményével. Németországban szuperrangadót rendeztek a két eddigi hibátlan klub, az Ulm és a Bamberg között. Nincs már veretlen együttes a Serie A-ban, de a Milano még a lehető legjobban jött ki a dologból. A spanyoloknál több nagy rangadót is játszottak egymás ellen Top8-as csapatok, a Barca újra bukott. A spanyol, a francia, a német, a görög, a török és az olasz első osztály mellett az Adria Liga és a VTB Liga küzdelmeire is kitérünk a magyar csapatok kupaellenfeleit, illetve az egykor Magyarországon játszó légiósok teljesítményeit is megnézve.

Spanyolország

Arról volt már szó vasárnap este, hogy Hanga Ádám és a Baskonia a vártnál talán nagyobb csatában verte az Estudiantest (82-77), Rosco Allen és az Obradoiro pedig a hétvégén nem lépett pályára, most voltak szünnaposak.

A tabella legelején nem történt meglepetés, hiszen a Real Madrid Bilbaóban is győzni tudott, miután hatan dobtak 10 és 14 pont között (77-85). A Barcelona azonban bukott, az Andorra otthonában hasaltak el Ante Tomicék (21 pont, 9 pattanó, 4 gólpassz, 33 VAL), így a Murciát hazai parketten egészen magabiztosan legyőző Tenerife (94-80) átvette a második helyet a gránátvörös-kékektől. A Bilbao-Real és az Andorra-Barca Top8-as rangadók mellett rendeztek még egy ilyen meccset, ezen a Valencia Malagában darálta be az Unicaját az utolsó 10 percben (83-91), ezzel a győztes holtversenyben már a harmadik a Barcelonával együtt.

A Gran Canaria ezúttal a Zaragozát győzte le, hiába tették szorossá a végét a vendégek (86-82). A forduló MVP-jét ezúttal nem egy nagycsapat, hanem a Real Betis adta, amely a Joventut vendégeként az utolsó negyedben robbantott, azt a 10 percet nyerték 11 ponttal, így a végén a meccset is behúzták (88-94) Trent Lockett kiváló teljesítményének köszönhetően (27 pont, 7 pattanó, 4 szerzett labda, 33 VAL) - Kenny Chery 12 ponttal tért vissza, de 25 perc alatt kipontozódott (1 VAL), Sztrahinja Milosevics pedig 5 ponttal és 4 pattanóval segítette csaapatát (3 VAL). A Fuenlabrada hozta a kötelezőt, kiütötték a Manresát (84-64).

Eredmények a 12. fordulóból

Unicaja Malaga (7-4) - Valencia Basket Club (8-3)  83-91
MoraBanc Andorra (7-4) - FC Barcelona Lassa (8-3)  87-80
Iberostar Tenerife (9-3) - UCAM Murcia (3-8)  94-80
Divina Seguros Joventut (3-9) - Real Betis Energia Plus (4-7)  88-94
Montakit Fuenlabrada (4-8) - ICL Manresa (1-10)  84-64
Herbalife Gran Canaria (6-6) - Tecnyconta Zaragoza (4-7)  86-82
RETAbet Bilbao Basket (6-5) - Real Madrid (10-1)  77-85
Baskonia Vitoria Gasteiz (8-4) - Movistar Estudiantes (4-7)  82-77


Olaszország

Vasárnap este írtunk róla, hogy Perl Zoltán és a Capo d'Orlando fontos találkozót nyert meg a Pistoia ellen (79-64).

A forduló legnagyobb rangadóján a Venezia 34-22-re vezetett az első negyed után az eddig hibátlan Milano ellen, és hiába hajrázott nagyot a listavezető, maradt a hazaiak előnyéből (88-84) - ezzel a Venezia már holtversenyes második. A Milano másik üldözője, a Reggio Emilia bukott, miután némi meglepetésre kikaptak a Varesétől - a hazaiak első igazán jó meccsüket játszották, hatan kerültek 10 pont fölé. Egyedül a Venezia került közelebb a bajnoki címvédőhöz, miután a harmadik üldöző, az Avellino 10 pontos előnyét nem tudta megőrizni az utolsó negyedben, a forduló MVP-jének választott JaJuan Johnson (35 pont, 14 pattanó, 46 VAL) vezetésével és büntetőkkel 70-74-ről az utolsó két percen fordított ellenük a Cantú (75-74). A Brescia hozta a kötelezőt, lemosták a pályáról az utolsó helyezett Cremonát (95-66) Marcus Landry (24 pont, 12 pattanó, 32 VAL) és Luca Vitali (12 pont, 18 gólpassz, 29 VAL) vezetésével.

A milanóiaknak nem kis mázlijuk volt ebben a körben, hiszen a Top5-be tartozó Caserta is elhasalt (tehát az első ötből csak a Venezia győzött), ők a Torino ellen kaptak ki - 67-69 után kaptak egy 11-0-t a negyedik negyedben, onnan nem volt visszaút számukra (80-77). A Brindisi nagyot mentett a Pesaro otthonában, miután 85-77-ről egyenlítettek az utolsó pillanatokban - a ráadásban már szinte végig vezettek (96-102). A vesztesnél Jarrod Jones megint kiválóan játszott még a sok eladott labdája ellenére is (26 pont, 9 pattanó, 6 eladott labda). A Szolnok ma esti BL-ellenfele, a Sassari fontos meccset nyert az egyik közvetlen riválisa, a Trento ellen, ráadásul úgy, hogy 10 perc után 13, félidőben pedig még 12 pontos hátrányban voltak, a végjáték viszont már teljes egészében az övék volt (69-66) - a győztesnél az új igazolás, David Bell bemutatkozott (18 pont, 5 szerzett labda, 21 VAL), a vesztesnél Aaron Craft is jól játszott (12 pont, 5 pattanó, 19 VAL).

Eredmények a 11. fordulóból

Openjobmetis Varese (4-7) - Grissin Bon Reggio Emilia (8-3)  82-71
Banco di Sardegna Sassari (5-6) - Dolomiti Energia Trento (4-7)  69-66
Umana Reyer Venezia (8-3) - EA7 Emporio Armani Milano (10-1)  88-84
Germani Basket Brescia (5-6) - Vanoli Cremona (2-9)  95-66
Fiat Torino (5-6) - Pasta Reggia Caserta (7-4)  80-77
Betaland Capo d'Orlando (6-5) - The Flexx Pistoia (4-7)  79-64
Consultivest Pesaro (3-8) - Enel Brindisi (6-5)  96-102 hosszabbítás után
Red October Cantú (4-7) - Sidigas Avellino (7-4)  75-74


Franciaország

A topcsapatok közül a Monaco elgázolta a Dijont (58-84), a Chalon pedig némi meglepetésre ugyanezt meg tudta csinálni az ASVEL-lel (98-68), ráadásul a heti MVP-t is ők adták az ex-paksi John Roberson személyében (34 pont, 7/10 tripla), 7 pattanó, 6 gólpassz, 8 kiharcolt fault, 48 VAL). A kör rangadóján az Alba csoportellenfele, a Pau-Orthez a Körmend csoportellenfelének, a Nanterre-nek a vendége volt - borzasztóan hullámzó első félidő (35-22, 9-24) után a negyedik negyedben hozta a hazai csapat a meccset (85-74). A Strasbourg egyre jobb formába lendül, most a Hyeres-Toulont győzték le AJ Slaughter (22 pont, 25 VAL) vezetésével, de ők is csak a negyedik negyedben tudták dűlőre vinni a dolgot (76-62).

A Strasbourggal azonos mérleggel (7-5) áll a Le Mans is, amely könnyedén verte a Nancy-t a hét ponttal elbukott utolsó negyed ellenére is (85-70) - Ryan Pearson 14 perc alatt is hasznos volt (10 pont, 12 VAL). Szintén 7-5-tel áll a Paris-Levallois, amely viszont nagyon megszenvedett most az Antibes otthonában - 10 pontos első negyedbeli előnyük a félidő végére elolvadt, a legvégén nekik kellett egyenlíteniük, a hosszabbításban pedig 80-74-ről fordították a maguk javára a találkozót (82-88). A Gravelines szintén szoros találkozót nyert meg Kyle Gibson (26 pont, 29 VAL) vezetésével a Chalons-Reims vendégeként, de a végjátékban azért náluk volt az előny, csak a végén lett közte két pont (87-89).

A Cholet nem nagyon tudott meglépni az Orleans-tól, de lényegében végig vezettek a mérkőzés folyamán, úgyhogy nagyobb izgalmak nélkül húzták be a találkozót (86-81) - a vendégek (egyik) legjobbja ezúttal is az egykor Pakson játszó Marcellus Sommerville volt (17 pont, 17 VAL). A Limoges pedig hiába tüntette el az első negyedben összeszedett 12 pontos hátrányát a félidőre, és hiába vezetett még a végjátékban is, a szoros összecsapást a Le Portel nyerte végül (69-72) - Chekina Munanga nem lépett pályára a hazaiaknál.

Eredmények a 12. fordulóból

JDA Dijon (4-8) - AS Monaco (10-2)  58-84
Champaigne Chalons-Reims (5-7) - BCM Gravelines Dunkerque (6-6)  87-89
Limoges CSP (5-7) - ESSM Le Portel (5-7)  69-72
Le Mans Sarthe Basket (7-5) - SLUC Nancy (2-10)  85-70
Cholet Basket (5-7) - Orleans Loiret Basket (4-8)  86-81
Elan Chalon (9-3) - ASVEL Lyon-Villeurbanne (6-6)  98-68
SIG Strasbourg (7-5) - Hyeres-Toulon Var Basket (5-7)  76-62
Nanterre 92 (9-3) - Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez (8-4)  85-74
Antibes Sharks (4-8) - Paris-Levallois (7-5)  82-88 hosszabbítás után


Németország

Szuperrangadót rendeztek a hétvégén a németeknél, miután a két hibátlan csapat, az Ulm és a Bamberg találkoztak egymással - a hazaiak lényegében végig vezettek, a második negyedtől kezdve megnyutató különbséggel, de a végén lett csak igazán nagy a differencia (78-63). A győztesnél Braydon Hobbs is nagyon hasznosan kosarazott (10 pont, 4 gólpassz, 12 VAL). A Bayern München már a második negyedben is vezetett 17 ponttal Frankfurtban, de a harmadik felvonás első felében fordítottak a hazaiak. Onnan nem volt viszont pardon, egy 20-ast tett közé a bajor alakulat (57-77). A Medi Bayreuth is nagyot szenvedett a Göttingennel hazai pályán, az utolsó 4 percre még egállal fordultak a csapatok, de a végjátékban nyugodtabbak voltak a vendéglátók (84-76).

A Top4-et üldözők közül a Bonn csak hosszabbítás után verte a sereghajtó Rasta Vechtát (88-83) - sem Filip Barovics (4 pont, 4 pattanó, 4 VAL), sem a csapat nem játszott jól. Az Oldenburg a harmadik negyedben eldöntötte a Würzburg elleni összecsapását (85-75), az ALBA Berlin pedig még simábban gyalulta le a Bremerhavent, az a meccs már az első félidőben eldőlt (97-71). A Ludwigsburg három negyedig teljesen egál mérkőzést vívott a Giessen otthonában, és három és fél perccel a vége előtt 62-59-re még a hazaiak vezettek, onnan fordított és nyert a Szolnok BL-ellenfele (62-68). A Bonn mellett a Jena is hosszabbításban diadalmaskodott, ők 6 pontos hátrányból jöttek vissza az utolsó 3 percben a Tübingen ellen, aztán a ráadás elején eldöntötték a maguk javára a találkozót (82-79).

Eredmények a 13. fordulóból

Medi Bayreuth (11-2) - BG Göttingen (6-7)  84-76
Giessen 46ers (7-7) - MHP Riesen Ludwigsburg (7-6)  62-68
Ratiopharm Ulm (13-0) - Brose Baskets Bamberg (13-1)  78-63
Telekom Baskets Bonn (9-5) - Rasta Vechta (2-12)  88-83 hosszabbítás után
EWE Baskets Oldenburg (8-6) - s.Oliver Würzburg (4-9)  85-75
Science City Jena (5-7) - Walter Tigers Tübingen (4-9)  82-79 hosszabbítás után
Fraport Skyliner Frankfurt (4-10) - Bayern München (11-2)  57-77
ALBA Berlin (8-5) - Eisbären Bremerhaven (4-9)  97-71


Törökország, Adria Liga, VTB Liga

Mint mindig, ezeket a bajnokságokat külön tárgyaltuk, a törököket ezen, az Adria Ligát ezen, a VTB Ligát pedig ezen a linken olvashatjátok részletesebben is.

A nemzetközi ellenfeleket nézve a Besiktas magasemberei vezetésével verte a Tofast (76-63), így 8-2-vel továbbra is ott vannak a legjobb négyben a tabellán. A szintén a Szolnokkal egy csoportban lévő Partizan a félidei 6 pontos hátrányát 23 pontos győzelemmé fordította leginkább Williams Hatchernek köszönhetően (87-64) - 10-3-mal a második helyen állnak a Zvezda mögött, a Buducsnoszttal holtversenyben. A Körmenddel egy FIBA Europe Cup csoportba kerülő Cmoki-Minszk pedig nem játszott a héten a VTB Ligában, így 3-6-tal továbbra is kilencedikek.

A volt magyarországi légiósok közül Cole Dickerson elhagyta a bosnyák Mornar Bart, egyelőre nincs új csapata. A Karpos Sokoli nagy és fordulatos meccset nyert meg a Mega Leksz ellen (75-72), de Kendrick Perry elég gyengén játszott (15 perc, 2 pont, 0 VAL), és Goran Vrbanc se tett sokat hozzá a meccshez (8 perc, 3 pont, 0 VAL). A Buducsnoszt a listavezető Zvezda ellen pocsékul játszott (54-77), az ex-szolnoki Szead Sehovics is hozta azt a szinte semmit, amit Perryék (5 perc, 3 pont, 2 VAL).


Görögország

A görögöknél az élen nem történt sem változás, sem meglepetés. Az Olympiakosz a Rethymnót játszi könnyedséggel intézte el (83-58) úgy, hogy nyolc játékosuk szerzett legalább 8 pontot, de legeredményesebbjük is csak 13-ig jutott. Nagy gond is van viszont az piros-fehéreknél, az olasz válogatott Daniel Hackettet ugyanis az egész idényre elvesztették egy lábsérülés miatt. A kör rangadóján a Pana csak az utolsó negyedben kerekedett az AEK fölé (77-68) James Feldeine (20 pont, 6 gólpassz, 26 VAL) vezetésével. A Kolosszosz első negyedben lerendezte a vitás kérdéseket az Apollon Patrasz ellen, könnyedén nyertek (71-59) - a vendégeknél az ex-soproni Edin Bavcic 25 perc alatt kipontozódott (8 pont, 4 VAL). A Top3 mögötti két csapat közül az Arisz a végeredménynél sokkal simábban verte a Kymiszt (85-72) - a vesztesnél Muhammad El-Amin kikerült a kezdőből, gyenge is volt (11 perc, 5 pont, 1 VAL), Marin Pahlmbald viszont kezdett (23 perc, 7 pont, 3 pattanó, 2 VAL).

A PAOK nagy meccsen verte a Promitheaszt - a 30-15-re elbukott második negyed után összesen 22 ponton tartották ellenfelüket a második félidőben, hosszabbításra mentették az összecsapást, amit végül két ponttal nyertek meg (73-75). A vesztesnél a tavaly a MAFC-nál pattogtató Rashad Anderson ezúttal egész jó volt (19 perc, 8 pont, 4 pattanó, 8 VAL). Szintén borzasztóan szoros találkozót vívott egymással a Doxa Lefkadasz és a Lavrio - a vendégek három negyedet nyertek, a hazaiak viszont 21-5-re hozták a harmadik felvonást, összességében azonban a Lavrio a végjátékban fordítani tudott, egyetlen ponttal győzött (63-64). A hazaiaknál Justin Robinson 17 pontig jutott (8 VAL). A Trikkala hiába jött vissza 4 pontra több mint 10 pontos félidei hátrányából, a végén a Koroivosz nyert (87-76) - a vesztesnél Mike Caffey (9 pont, 6 gólpassz, 5 pattanó, 10 VAL) és Oleksandr Lipovyy (9 pont, 3 pattanó, 9 VAL) is hasznosak voltak, de nem eléggé.

Eredmények a 10. fordulóból

Arisz (6-4) - Kymisz (4-6)  85-72
Kolosszosz (5-5) - Apollon Patrasz (3-7)  71-59
Doxa Lefkadasz (2-8) - Lavrio (3-7)  63-64
Koroivosz (3-7) - Trikalla (2-8)  87-76
Promitheasz (4-6) - PAOK (6-4)  73-75 hosszabbítás után
Olympiakosz (10-0) - Rethymno Cretan Kings (5-5)  83-58
Panathinaikosz (9-1) - AEK Athén (8-2)  77-68


Belgium

Ezen a hétvégén nem rendeztek fordulót.


További nemzetközi ellenfelek

A lengyeleknél a Stelmet Zielona Gora könnyedén nyert a Start Lublin otthonában (63-85) - James Florence gyengébb dobóteljesítménye ellenére is hasznos volt (7 pont, 3/8 mezőny, 3 gólpassz, 5 szerzett labda, 10 VAL). A körmendiek ellenfele, a Bnei Herzliya rangadót vesztett hazai pályán a Hapoel Holon ellen (74-81), így 6-4-gyel a 3-5. helyekre csúsztak vissza a másodikról, de a Maccabi mögötti hét csapat 2 győzelmen belül áll, ott még borzasztóan szoros a mezőny. Romániában a Kolozsvár megint sima győzelmet aratott, ezúttal a Temesvárt verték meg kezdőcsapatuk brutális teljesítményével (98-81) - Török Rolland kezdett és hasznos is volt (8 pont, 4 pattanó, 7 VAL), Ousmane Barro ezúttal csak csere volt (4 pont, 3 pattanó, 1 VAL). A cseheknél az Alba másik csoportellenfele, a Pardubice óriási sikert ért el, az eddigi hibátlan listavezető és sokszoros címvédő CEZ Nymburkot verték (81-77) Dominez Burnett (21 pont, 6 pattanó, 9 kiharcolt fault, 29 VAL) vezetésével.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus