Európai körkép (márc. 25-26.) - Moore-ék legyőzték a Milanót

A hétvégén helycsere történt a spanyol bajnokság élén, de hat csapat van "másfél" meccsen belül. Az olaszoknál Ronnie Moore vezetésével a Pistoia legyőzte a Milanót, a németeknél pedig az Ulm idegenben is megverte az euroligás Bamberget. A spanyol, a francia, a német, a görög és az olasz első osztály mellett a VTB Liga hétvégi eseményeire térünk ki.

Spanyolország

Arról beszámoltunk külön is vasárnap este, hogy Hanga Ádám csapata, a Baskonia az Estudiantes otthonában győzött (70-76).

Az élen változás történt, miután a Valencia egy kiélezett mérkőzésen legyőzte az Unicaja Malagát (81-77) a forduló MVP-jének választott Bojan Dubjlevics vezetésével (20 pont, 8 pattanó, 28 VAL), míg az eddigi éllovas Tenerife kikapott a UCAM Murcia otthonában, méghozzá a végére egészen simán (79-68) - a hazaiaknél heten értek el legalább 10 VAL-t. A két nagy nem botlott, de még csak szoros mérkőzést sem játszottak, hiszen a Real Madrid 28 ponttal verte a Bilbaót (104-76) a 29 pontos (32 VAL) Sergio Llull és a 25 pontig jutó Jaycee Carroll vezetésével, míg a Barcelona 37 ponttal ütötte ki az Andorrát (102-65), hiába jutott el 18 pontig (21 VAL) ezúttal is március hónap MVP-je, Giorgi Shermadini.

Gyakorlatilag ugyanide vehető a Zaragozában 45 pontos sikert arató Gran Canaria is (57-102), hiszen ők is annak a hatosnak a tagjai, akik 18-6-os és 17-8-as mérleg között állnak a tabella első hat helyén, borzasztóan nagy a helyezkedés a PO előtt, de nem igazán lehet tudni, melyik "ág" lehet a legjobb. A Real Betis a 21-5-re elbukott második negyede miatt a második félidőben már esélytelen volt, vereséget szenvedtek hazai pályán a Joventuttól (59-72) - a vesztesnél a honosítás előtt álló DeAndre Kane most nem volt túl jó (4 pont, 6 pattanó, 4 eladott labda, 3 VAL), Sztrahinja Milosevics pedig 11 és fél perc alatt pont nélkül maradt (-3 VAL). A másik mérkőzésen pedig az utolsó helyezett Manresa otthonában győzött a Fuenlabdrada az utolsó negyedének köszönhetően (82-90), így a vendégek ott tömörülnek még az Andorra és a Bilbao mögött a nyolcadik pozícióért.

Eredmények az alapszakasz 26. fordulójából

Valencia Basket Club (18-6) - Unicaja Malaga (15-9)  81-77
UCAM Murcia (10-15) - Iberostar Tenerife (18-7)  79-68
Real Betis Energia Plus (8-16) - Divina Seguros Joventut (8-17)  57-71
ICL Manresa (4-21) - Montakit Fuenlabrada (11-14)  82-90
Tecnyconta Zaragoza (8-17) - Herbalife Gran Canaria (17-8)  57-102
Real Madrid (17-7) - RETAbet Bilbao Basket (11-13)  104-76
Movistar Estudiantes (10-15) - Baskonia Vitoria Gasteiz (17-7)  70-76
FC Barcelona Lassa (17-7) - Morabanc Andorra (12-12)  102-65


Olaszország

Az olaszoknál meglepetés történt, hiszen a listavezető Milano kikapott a Pistoia otthonában, miután a második félidőben a hazaiak egyértelműen jobbak voltak (85-74) - a győztesnél az ex-fehérvári Ronnie Moore volt az egyik legjobb (11 pont, 6 pattanó, 4-4 gólpassz és szerzett labda, 16 VAL). A Milano előnye így is négy meccs a második helyezett Venezia ellen, hiába nyert az üldöző a Caserta otthonában egy nagy harmadik negyedbeli fordításnak köszönhetően (58-61). Kikapott azonban a harmadik helyezett Avellino, amely a Brindisi otthonában teljesen esélytelen volt a 24-5-re elbukott első negyed után (94-74), és vereséget szenvedett a negyedik Capo D'Orlando is, hiába hajráztak nagyot a Varese vendégeként (74-72) Dominique Archie vezetésével (26 pont, 8 pattanó, 30 VAL).

Kihasználta a Capo botlását a Trento, amely a második félidőben a Pesaro fölé kerekedett (97-91) - mindkét oldalon több kiváló teljesítmény is volt, a vendégeknél Jarrod Jonesé volt a legjobb (22 pont, 7 pattanó, 5 gólpassz, 6 eladott labda, 24 VAL), a hazaiaknál pedig az ex-szolnoki Aaron Craft is nagyon kellett a sikerhez (15 pont, 7 gólpassz, 18 VAL). A Trento-Capo kettőst a Sassari-Reggio Emilia duó követi - előbbi 77-71-ről fordított az utolsó három percben az utosó helyezett Cremona otthonában, az utolsó pillanatban David Lighty két büntetőjével (77-78), míg utóbbi kiütötte a Bresciát (103-70), úgy látszik, összeszedték magukat a nem is olyan rövid hullámvölgy után. A Torino Guiseppe Poeta (16 pont, 11 gólpassz, 26 VAL) vezetésével elég simán verte a Cantút (87-76).

Eredmények az alapszakasz 24. fordulójából

Openjobmetis Varese (10-14) - Betaland Capo d'Orlando (14-10)  74-72
Dolomiti Energia Trento (14-10) - Consultinvest Pesaro (7-17)  97-91
Fiat Torino (12-12) - MIA-Red October Cantu (10-14)  87-76
Vanoli Cremona (6-18) - Banco di Sardegna Sassari (13-11)  77-78
Pasta Reggia Caserta (9-15) - Umana Reyer Venezia (16-8)  58-61
Enel Brindisi (12-12) - Sidigas Avellino (15-9)  94-74
The Flexx Pistoia (11-13) - EA7 Emporio Armani Milano (20-4)  85-74
Grissin Bon Reggio Emilia (13-11) - Germani Basket Brescia (10-14)  103-70


Franciaország

A topcsapatok közül a Monaco leadott ugyan 14 egységet 22 pontos félideji előnyéből a Hyeres-Toulon ellen, de így is elég magabiztosan nyert végül a listavezető (71-80). Kikapott azonban a negyedik helyezett Nanterre a Gravelines-től, miután az első negyedet 22-8-ra elbukták, onnan pedig már nem volt számukra visszaút a meccsbe (67-88), és a második helyezett Chalon is egy nagy zakóba futott be a Strasbourg ellen - a vendégek a félidőben még 4 ponttal vezettek, aztán 34-11-re veszítették el a harmadik felvonást (84-60). A vesztesnél John Roberson volt az egyik legjobb (12 pont, 8 gólpassz, 17 VAL). Kihasználta botlásukat a Pau-Lacq-Orthez, amely ha nem is simán, de nagyobb gondok nélkül győzött a Cholet vendégeként (69-76), leginkább Jean-Michel Mipokának köszönhetően (23 pont, 6 pattanó, 26 VAL).

A Top4-et üldöző Strasbourg mellett a Paris-Levallois is győzött, de nem kis fordítással a Limoges otthonában - 9 pontos hátrányból csináltak az utolsó 10 percben 8 pontos előnyt (76-84). A tavaly a Vasasnál játszó Chekina Munanga nevezve volt, de nem került pályára. A mezőny közepe sűrűsödött, miután az ASVEL pont a Le Mans-tól kapott ki (82-74), így mindössze 1 meccs a különbség a két együttes között - a győztesnél a tavaly Fehérváron játszó Ryan Pearson volt a legeredményesebb (18 pont, 16 VAL). A Le Portel is kikapott, ők a Chalons-Reims otthonában szenvedtek vereséget az utolsó, 27-10-re elbukott felvonással (77-68). Az alsóházban a Dijon legyőzte az Antibes Sharksot, szintén az utolsó negyedben fordítva (61-52), míg az Orleans végig vezetve nyert a Nancy ellen (78-68), így a tabella legvégén helyet cserélt a két gárda - a győztesnél az egykori paksi, Marcellus Sommerville volt megint az egyik vezér (14 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz, 16 VAL).

Eredmények az alapszakasz 24. fordulójából

JDA Dijon (9-15) - Antibes Sharks (7-17)  61-52
Champaigne Chalons-Reims (9-15) - ESSM Le Portel (11-13)  77-68
Le Mans Sarthe Basket (11-13) - ASVEL Lyon-Villeurbanne (12-12)  82-74
Cholet Basket (8-16) - Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez (18-6)  69-76
Hyeres-Toulon Var Basket (9-15) - AS Monaco (21-3)  71-80
Orleans Loiret Basket (7-17) - SLUC Nancy (6-18)  78-68
Nanterre 92 (16-8) - BCM Gravelines Dunkerque (14-10)  67-88
SIG Strasbourg (15-9) - Elan Chalon (17-7)  84-60
Limoges CSP (11-13) - Paris-Levallois (15-9)  76-84


Németország

Két nagy rangadót is rendeztek a hétvégén Németországban. A legnagyobb érdeklődésre tartó találkozón az Ulm idegenben is dominált a Bamberg ellen, lényegében végig vezettek a vendégek. A második félidőben összesen kétszer vette át a vezetést az euroligás együttes, de végül győzött a továbbra is hibátlan a listavezető (79-84) - a győztesnél az egykori fehérvári, Braydon Hobbs is hasznos volt (14 pont, 3-3 gólpassz és pattanó, 16 VAL). A másik nagyobb rangadót az ötödik ALBA Berlin és a negyedik Medi Bayreuth vívta. Az első három negyedben itt is a vendégek voltak előnyben, de a záró 10 percben fordított a Berlin, minimális előnyben kosarazott, és végül egyetlen ponttal nyert (77-76). A Bayern kihasználta a Bamberg vereségét, közvetlenül ott van már riválisa mögött, miután tükörsimán nyert a Braunschweig otthonában (58-80).

A Berlin mögött helyet foglaló Bonn is győzött, ők a BL-ben még álló Ludwigsburgot fektették két vállra (90-86) - az első két és fél negyedben megszerzett előnyük a harmadik játékrész végére elfogyott, de az utolsó percekben lelépték ellenfelüket. A győztesnél Filip Barovics 8 perc alatt 3 pontig jutott. A Frankfurt hiába mentette hosszabbításra a Bremerhaven elleni összecsapást, a ráadásban simán kikaptak (86-79), a Göttingen viszont a harmadik negyed második felében szerzett nagyobb előnyéből jól gazdálkodott a Tübingen otthonában, ők nyertek (73-82). A Würzburg hozta a kötelezőt, az eddig mindössze 2 győzelmet arató Rasta Vechtát könnyedén múlták felül a 20 ponttal megnyert első negyedükkel (86-63).

Eredmények az alapszakasz 27. fordulójából

ALBA Berlin (16-10) - Medi Bayreuth (18-7)  77-76
s.Oliver Würzburg (7-18) - Rasta Vechta (2-23)  86-63
Eisbären Bremerhaven (8-17) - Fraport Skyliners Frankfurt (11-15)  86-79 h.u.
Walter Tigers Tübingen (6-20) - BG Göttingen (10-17)  73-82
Brose Baskets Bamberg (23-3) - ratiopharm Ulm (26-0)  79-84
Basketball Löwen Braunschweig (4-21) - Bayern München (22-3)  58-80
Telekom Baskets Bonn (15-10) - MHP Riesen Ludwigsburg (13-12)  90-86


VTB Liga, Törökország, Adria Liga

Mindhárom bajnokságot külön tárgyaljuk, a VTB Ligáról már olvashattatok is, de török bajnokság aktuális fordulójának utolsó mérkőzését ma játsszák, így ez csak később kerül majd ki oldalunkra, az Adria Ligában pedig a Buducsnoszt - Crvena Zvezda második találkozó kerül majd megrendezésre.


Görögország

A két nagy közül az Olympiakosz nézett könnyebb feladat elé, de nem voltak olyan magabiztosak a Rethymno otthonában - mondhatni annyi adtak ki magukból, amennyi a győzelemhez kellett (63-70). A Panathinaikosz az AEK vendége volt, és óriási csatát vívott a két gárda, amit csak dupla hosszabbítás után tudtak megnyerni a zöldek, igaz, az utolsó 5 perces ráadást 22-3-ra nyerték (87-106) - a győztesnél Chris Singleton (22 pont, 16 pattanó, 37 VAL) lett a forduló MVP-je. A PAOK és az Arisz is óriási szenvedések árán győztek. Előbbi 16 ponttal megnyert utolsó negyedével fordított a Promitheasz ellen (78-75), míg utóbbi a Martin Pahlmbladdal (29 perc, 3 pont, 1 VAL) felálló Kymisz otthonában hosszabbításban nyert csak (77-80).

Három sima összecsapás is akadt ebben a körben. Az Arisz-PAOK páros mögött lemaradt egy meccsre a hatodik helyezett Kolosszosz, miután hiába nyerték meg 30-15-re a harmadik negyedet az Apollon Patrasz ellen, a másik három felvonásban pocsék teljesítményt nyújtottak. A győztesnél az ex-soproni Edin Bavcic 3 percet kapott (-1 VAL). A kilencedik Lavrio könnyedén hozta az utolsó helyezett Doxa Lefkadasz elleni kötelezőt (80-60). A Trikalla pedig három negyedig nem tudta lerendezni a vitás kérdéseket a Koroivosz ellen, de a 13 ponttal megnyert utolsó 10 percben igen (72-55) - a győztesnél a tavaly Jászberényben játszó Mike Caffey volt a legjobb (17 pont, 9 gólpassz, 6 pattanó, 25 VAL), és Oleksandr Lypovyy is kezdett (21 perc, 9 pont, 7 VAL).

Eredmények az alapszakasz 23. fordulójából

PAOK (13-10) - Promitheasz (9-14)  78-75
Kymisz (7-16) - Arisz (13-10)  77-80 hosszabbítás után
Apollon Patrasz (6-17) - Kolosszosz (12-11)  83-67
Lavrio (9-14) - Doxa Lefkadasz (4-19)  80-60
Trikalla (9-14) - Koroivosz (7-16)  72-55
AEK Athén (17-6) - Panathinaikosz (22-1)  87-106 két hosszabbítás után
Rethymno Cretan Kings (11-12) - Olympiakosz (22-1)  63-70

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus