Európai körkép (október 15-16.) - Chery a Betis húzóembere

Kenny Chery 18 ponttal járult hozzá a Real Betis győzelméhez, Filip Barovics továbbra is kiegyensúlyozott Bonnban, Cole Dickerson újra a Mornar Bar vezére volt, Damian Hollis a Benfica, Jarrod Jones pedig a Pesaro legjobbja. A Sopron a belga és a francia listavezetővel van egy FIBA Europe Cup csoportban, a Szolnok, a Körmend és az Alba ellenfeleinél már felemás az összkép. A spanyol, a francia, a belga, a német, a görög, a török és az olasz első osztály mellett az Adria Liga küzdelmeire is kitérünk a magyar csapatok kupaellenfeleit, illetve az egykor Magyarországon játszó légiósok teljesítményeit is megnézve.

Spanyolország

Tegnap este játszott mindkét magyar játékos klubja, és mint arról beszámoltunk, mindkét gárda győztesen hagyta el a pályát - Rosco Allen és az Obradoiro hosszabbítás után nyert Manresában a magyar játékos vezetésével, míg Hanga Ádám és a Baskonia a harmadik negyedben robbantott az Androrra ellen, magabiztosan húzta be a sikert végül.

Az egykori magyarországi légiósokat foglalkoztató Sevilla (Real Betis) is nyert egy nagyon szoros meccsen a Zaragoza ellen - Kenny Chery kezdőként 26 perc alatt 18 pontig jutott (3/7 dupla, 4/6 tripla) 3 gólpassz és 2 eladott labda mellett, amivel a győztes egyik húzóembere volt, Sztrahinja Milosevics viszont továbbra sem tud maradandót alkotni, ezúttal 16 perc alatt jutott el 0 pontig, 2 pattanóig és 2 gólpasszig. Érdekesség, hogy a túloldalon Martynas Gecevicius 31 pontot szerzett 8/11 triplával, de ezúttal ez sem volt elég a győzelemre.

A nagyágyúk közül a Real Madrid megint Sergio Llull (23 pont, 5 gólpassz, 27 VAL) és Luka Doncic (13 pont, 5 pattanó, 17 VAL) vezetésével nyert, hiába volt nagyon jó a UCAM Murcia és főleg az eddig egészen parádésan játszó, argentin válogatott irányító, Facundo Campazzo (19 pont, 14 gólpassz, 6 pattanó). A Barcelona a Bilbao otthonában szenvedett vereséget - a hazaiak 27-4-gyel kezdtek, majd a Barca csinált egy 22-0-s sorozatot, de ezt követően a Bilbao erőből behúzta a rangadót Scott Bamforth és Alex Mumbru (25-25 pont) segítségével, és ezzel hibátlan mérleggel állnak.

A másik 4-0-val álló együttes a Tenerife, amely ezúttal a Joventut otthonában diadalmaskodott Aaron Doornekamp (28 pont, 8/9 tripla) vezetésével. Három negyedig szoros volt az Estudiantes és a Fuenlabrada mérkőzése, az utolsó negyedben viszont a madridiak a maguk javára döntötték el a mérkőzést - hatan is elértek legalább 10 VAL-t, igazi csapatmunka volt diadaluk. A forduló nyitómeccsén a Malaga a harmadik, 30-17-re megnyert felvonással győzött a Gran Canaria ellen - a szuperkupa-győztes vendégek ezzel 0-4-gyel állnak már, a hazaiaknál pedig Nemanja Nedovic (23 pont, 6-6 gólpassz és kiharcolt fault, 29 VAL) a forduló MVP-je lett.

Eredmények a 4. fordulóból

Unicaja Malaga (2-2) - Herbalife Gran Canaria (0-4)  89-78
Dominion Bilbao Basket (4-0) - FC Barcelona (2-1)  92-79
Baskonia Vitoria Gasteiz (3-1) - MoraBanc Andorra (2-1)  95-77
Real Betis Energia Plus (2-2) - Tecnyconta Zaragoza (1-3)  87-84
ICL Manresa (1-3) - Rio Natura Monbus Obradoiro (1-3)  78-82 hosszabbítás után
Real Madrid (3-0) - UCAM Murcia (2-2)  93-86
Divina Deguros Joventut (0-4) - Iberostar Tenerife (4-0)  73-78
Movistar Estudiantes (2-2) - Montakit Fuenlabrada (1-3)  86-74


Olaszország

Perl Zoltán és csapata, a Capo d'Orlando csak ma este játssza soros bajnokiját. Az Olaj BL-ellenfele, a Dinamo Sassari borzasztóan könnyedén győzött a Brescia ellen, miután a második és a negyedik negyedet összesen 25 ponttal nyerték - öten értek el legalább 12 pontot, és heten hoztak legalább 10 VAL-t. A Pesaro ezúttal a Cantú otthonában szenvedett vereséget a 10 ponttal elveszített harmadik negyedüknek köszönhetően, de a vesztesnél Jarrod Jones ezúttal is parádés volt, messze a vendégek legjobb játékosának bizonyult (21 pont, 9 pattanó, 28 VAL). A Trento 22-7-re nyerte a nyitó negyedet Velencében, majd a záró felvonást is 11 ponttal húzták be, így simán győztek a Venezia vendégeként - a győztesnél Aaron Craft hasznos volt összességében (0 pont, 0/4 dupla, 7 pattanó, 7 gólpassz).

A Pistoiának nyerési esélyei voltak az Avellino otthonában, 6 ponttal vezettek 10 perccel a vége előtt, de 34-12-re bukták el az utolsó 10 percet, ezzel pedig a mérkőzést is - a vendégeknél Ronnie Moore felemást produkciót nyújtott, miután 11 pontját gyenge dupla-, de kiváló triplamutatóval hozta (1/6 dupla, 3/3 tripla), 5-5 gólpassza és pattanója mellé pedig 8 eladott labdája is volt. A Venezia veresége után egyébként egyetlen hibátlan csapat maradt, a Milano, amely csak annyit adott ki magából, amennyire szüksége volt a sikerhez, így nyert 79-71-re a Varese ellen. A Reggio Emilia szoros mérkőzésen győzött a Brindisi otthonában, bár a végjáték nagyjából a kezükben volt végig. A legkétarcúbb meccset pedig a Vanoli Cremona és a Caserta játszotta egymással - a hazaiak 12 ponttal vezettek a nagyszünetben, de a második félidőben szinte pályán sem voltak, 63 pontot kaptak a fordulás után, így végül simán kikaptak.

Eredmények a 3. fordulóból

Red October Cantu (2-1) - Consultinvest Pesaro (1-2)  77-68
Enel Brindisi (1-2) - Grissin Bon Reggio Emilia (2-1)  78-82
Banco di Sardegna Sassari (2-1) - Germani Basket Brescia (1-2)  96-73
Vanoli Cremona (1-2) - Pasta Reggia Caserta (2-1)  82-95
Umana Reyer Venezia (2-1) - Dolomiti Energia Trento (2-1)  59-76
Sidigas Avellino (2-1) - The Flexx Pistoia (1-2)  83-67
EA7 Emporio Armani Milano (3-0) - Openjobmetis Varese (1-2)  79-71
Betaland Capo d'Orlando - Fiat Torino  ma este


Franciaország

A Körmend csoportellenfele, a Dunkerque két meccset is játszott a héten - még hétfőn, a harmadik forduló záró találkozóján kaptak ki a Dijon otthonában, majd a Pau Orthez is megverte őket a negyedik körben, nem kezdik tehát túl nagy formában az idényt. Igazoltak egyébként egy játékost, Richard Solomont, akit az Atlanta Hawks az edzőtáborából tett ki nemrég (Fernando Raposo sérült, ezért érkezett Solomon), de ez se sokat segített eddig. A Sopronnal egy csoportban lévő Nanterre óriási formában van, negyedik meccsét is megnyerte a csapat, ezúttal a Le Mans-t verték egy 20-assal - a győztesnél öten dobtak 12 és 15 pont között, és hatan értek el legalább 14 VAL-t, míg a túloldalon Ryan Pearson ezúttal is az egyik legjobb volt, de ez ebben a fordulóban nem sokat jelentett (7 pont, 6 pattanó, 2 gólpassz, 1 szerzett labda).

Az Albával egy csoportban lévő Chalon sincs kirobbanó formában a Dunkerque-hez hasonlóan, ők az eddig nyeretlen Nancy-tól szenvedtek vereséget hazai parketten, miután a második negyedet 5-25-re bukták el - a vendéglátónál John Roberson sokoldalú volt (8 pont, 5 gólpassz, 3-3 pattanó és szerzett labda), de sok hibával játszott (2/7 mezőny, 5 eladott labda). Az Orleans kikapott az Antibes otthonában, pedig az utolsó negyed előtt még 3 ponttal vezettek - az egykori paksi Marcellus Sommerville megint jó volt a vendégeknél (12 pont, 19 VAL). A Nanterre mellett a másik 100%-os csapat a Monaco, amely a másodosztály tavalyi bajnokát, a Hyeres-Toulont verte elég simán, végig vezetve, több játékos jó teljesítményének köszönhetően.

A nagynevű csapatok közül a Strasbourg megszerezte első győzelmét, a másik feljutót, a Le Portelt győzték le - a vége szoros lett, de nem volt veszélyben a hazaiak győzelme, akiknél hárman is 14-14 pontot szereztek. Az ASVEL-nek továbbra sem megy, most úgy kaptak ki hazai pályán a Chalons-Reims-től, hogy 12 ponttal vezettek az utolsó negyed előtt, azt azonban 28-12-re elbukták, így a tavalyi bajnok 1-3-mal áll - az utolsó percben még vezettek 72-70-re, kaptak egy 2+1-et, onnan pedig nem tudtak fordítani. A Limoges ma este játssza a forduló zárómeccsét a Cholet ellen, a Paris-Levallois pedig az utolsó negyedet 24-4-re nyerve győzte le a Dijont 77-51-re.

Eredmények a 3. fordulóból

JDA Dijon (2-1) - BCM Gravelines Dunkerque (1-2)  85-79

Eredmények a 4. fordulóból

Paris-Levallois Basket (3-1) - JDA Dijon (2-2)  77-51
ASVEL Lyon Villeurbanne (1-3) - Champaigne Chalons-Reims (2-2)  73-77
Antibes Sharks (3-1) - Orleans Loiret Basket (1-3)  76-70
SIG Strasbourg (1-3) - ESSM Le Portel (1-3)  75-71
Nanterre 92 (4-0) - Le Mans Sarthe Basket (2-2)  90-70
BCM Gravelines Dunkerque (1-3) - Élan Béarnais Pau-Orthez (3-1)  65-78
Élan Chalon (2-2) - SLUC Nancy Basket (1-3)  59-69
AS Monaco (4-0) - Hyeres-Toulon Var Basket (1-3)  84-68
Limoges CSP - Cholet Basket  ma este


Németország

Az Olaj BL-ellenfele, a Ludwigsburg megint két mérkőzést játszott a héten, miután előrehoztak egy összecsapást a 10. fordulóból péntekre - a Frankfurttól úgy kaptak ki, hogy 15 ponttal nyerték az első negyedet és gyakorlatilag végig vezettek, csak a végén nem, aztán a Rasta Vechtát simán intézték el, a második félidőben nem volt kérdés, melyik a jobb együttes. Mindkét meccsen Jack Cooley volt a Ludwigsburg legjobbja, ahogy az egész bajnokságban is eddig. A Bonn a Göttingen otthonában nyert, miután a középső két negyedet összesen 13 ponttal hozták el - Filip Barovics 13 ponttal és összesen 14 VAL-lal megint a legjobbak között volt a győztesnél. A Tübingen ezúttal a Würzburgtól kapott ki - nem játszottak nagy hátrányban, de végig ellenfelük után kellett futniuk. A vesztesnél Anthony Myles már csak 17 és fél percet kapott, ezúttal se volt jó (5 pont, 2/7 mezőny, 2 VAL).

A nagyok közül mindenki hibátlan maradt. Az Ulm Frankfurtban nyert mindössze 6 ponttal, de a második félidőben végig biztos előnyük volt - Braydon Hobbs most csak 11 percet játszott, nem ment neki túlságosan (0 pont, 3-3 gólpassz és eladott labda, -3 VAL). A Bamberg két mérkőzést is játszott - előbb a Göttingent verték hazai pályán úgy, hogy gyakorlatilag 10 percet nyomtak csak meg, de azzal eldöntötték a mérkőzést, majd a Braunschweiget sikerült két vállra fektetniük, igaz, egy meglepően szoros találkozón, amelyen hátrányból kellett fordítaniuk a negyedik negyedben. Nem izzadt meg ennyire a Bayern München, amely 97-58-ra most le az ALBA Berlint úgy, hogy senki nem dobott 14 pontnál többet.

A 4-1-gyel álló Medi Bayreuth még ennél is jobban megverte a Braunschweiget, duplaannyi pontot szórtak, mint 48 egységig jutó ellenfelük - nem meglepő, hogy hárman is 23 VAL-os produkciót nyújtottak. A 15. perctől kezdve gyakorlatilag csak a Giessen volt a pályán a Phoenix Hagen elleni mérkőzésen, ők 19 ponttal nyertek idegenben is a sokoldalú Cameron Wells vezetésével (21 pont, 6-6 pattanó és gólpassz). A kör legjobb meccsét pedig a Jena és az Oldenburg játszotta - utóbbiak kezében volt többnyire a meccs, de a negyedik negyed derekán kiegyenlítettek a vendégek, onnantól fej-fej mellett haladtak a csapatok. Kétpontos előnye volt az EWE Basketsnek 4 másodperccel a vége előtt, de Marcos Knight a dudaszóra egyenlített, így jöhetett a hosszabbítás, ahol azonban az Oldenburg már simán győzött.

Eredmények a 11. fordulóból

Brose Baskets Bamberg (5-0) - BG Göttingen (2-3)  93-82

Eredmények a 10. fordulóvól

Fraport Skyliners Frankfurt (3-2) - MHP Riesen Ludwigsburg (4-2)  65-63

Eredmények az 5. fordulóból

Medi Bayreuth (4-1) - Basketball Löwen Braunschweig (1-4)  96-48
Walter Tigers Tübingen (1-4) - s.Oliver Würzburg (1-4)  76-83
BG Göttingen (2-4) - Telekom Baskets Bonn (3-2)  83-92
Phoenix Hagen (0-5) - Giessen 46ers (3-2)  76-95
EWE Baskets Oldenburg (3-3) - Sciene City Jena (1-4)  90-81 hosszabbítás után
Bayern München (5-0) - ALBA Berlin (2-3)  97-58
MHP Riesen Ludwigsburg (5-2) - Rasta Vechta (1-4)  90-77
Eisbären Bremerhaven (2-3) - Brose Baskets Bamberg (6-0)  87-93
Fraport Skyliners Frankfurt (3-3) - ratiopharm Ulm (5-0)  73-79


Törökország, Adria Liga

Ezekről a bajnokságokról külön is beszámolunk a hét folyamán, az Adria Liga 4. fordulójáról például ezen a linken olvashattok - az ötödik fordulóból még van egy mérkőzés. A csak a magyarok számára érdekes, e hétvégi teljesítményeket nézve Cole Dickerson 14 ponttal, 7 pattanóval és 18 VAL-lal újra a Mornar Bar legjobbja volt, csapata győzött is az FMP ellen. A Karpos Sokoli nagyon kikapott a Cibona vendégeként (102-79), amelyből Kendrick Perry is kivette a részét - az előző idény első felében Körmenden játszó kosaras 6 gólpasszal, de -3 VAL-lal zárt, mivel 0 pontot hozott 0/8-as mezőnymutatóval. A Buducsnoszt óriási csatában nyert 93-92-re az Igokea otthonában, Szead Sehovics pedig 5 ponttal, 2 gólpasszal és 7 VAL-lal zárt - a tesó, Szuad volt a hős, miután 18 ponttal és 24 VAL-lal is csapata legjobbja volt, plusz ő dobta a győztes duplát is.

A törököknél egyedül a Besiktassal foglalkozunk külön, mint az Olaj BL-ellenfelével - 2-0-lal állnak, miután szombaton megverték az Usakot is 87-65-re két kezdő magasemberük, Vladimir Stimac (19 pont, 15 pattanó, 28 VAL) és Earl Clark (20 pont, 6 pattanó, 21 VAL) vezetésével.


Görögország

A görög bajnokság 2. fordulójának nagy rangadóját, az Olympiakosz - Panathinaikosz derbit ma este rendezik, ahogyan a Kymisz - Koroivosz mérkőzést is. A Szolnokkal egy BL-csoportban lévő AEK Athén borzasztóan könnyedén nyert újfent, 40 ponttal győzték le a Lavriót úgy, hogy öten dobtak 10-12 pontot, és heten értek el legalább 10 VAL-t. A Promitheasz 78-70-re legyőzte a Doxa Lefkadaszt, de Rashad Andersonnak ehhez vajmi kevés köze volt - a tavaly a MAFC-nál is megforduló amerikai 16 perc alatt 2 pontig és -3 VAL-ig jutott, a túloldalon viszont az egykor a Falcóban is játszó Justin Robinson az egyik legjobb volt (16 pont, 20 VAL).

A PAOK a második fordulóban már nem botlott, a Kolosszoszt 85-73-ra legyőzték, és nem nagyon kellett senkinek sem megszakadnia - hatan értek el 11 VAL-t legalább, a legjobbak is csak 18-ig jutottak. A Trikkala az utolsó negyedben fordított és győzte le 5 ponttal az Apollon Patraszt - a győztesnél Mike Caffey kezdett (26 perc, 6 pont, 4 pattanó, 2 gólpassz, 9 VAL), de sem ő, sem Olekszandr Lipovij (7 perc, 5 pont, 2 VAL) nem volt túl meggyőző, míg a túloldalon a tavaly Sopronban játszó Edin Bavcic a legjobb volt az egész mezőnyben (15 pont, 20 VAL). Az Arisz pedig hiába nyerte meg az első negyedet 7 ponttal, ezt követően átvette a kezdeményezést az AGOR (Rethymno), amely végül 9 ponttal le is győzte ellenfelét Gary Talton (19 pont, 6 pattanó, 5 gólpassz, 7 eladott labda) vezetésével.

Eredmények a 2. fordulóból

Promitheasz (1-1) - Doxa Lefkadasz (1-1)  78-70
PAOK (1-1) - Kolosszosz (0-2)  85-73
Rethymno Cretan Kings (2-0) - Arisz (1-1)  69-60
Trikalla (1-1) - Apollon Patrasz (1-1)  65-60
AEK Athén (2-0) - Lavrio (1-1)  96-56
Kymisz - Koroivosz  ma este
Olympiakosz - Panathinaikosz  ma este


Belgium

A belgáknál két fordulót is lehúztak. Az Alba csoportellenfele, a Brüsszel egy győzelmet és egy vereséget hozott - a sokszoros címvédő Oostende otthonában kikaptak, a Mons-Hainaut-t viszont Brandon Ubel (24 pont, 7 pattanó, 29 VAL) és Chris Dowe (16 pont, 27 VAL) vezetésével megverték 72-62-re. A Körmenddel egy kvartettben lévő Hubo Limburg United összesen 3 ponttal bukta el eheti két mérkőzését - az Olaj BL-ellenfele, a Charleroi 2 ponttal győzte le őket, az Oostende pedig 1-gyel, pedig a Jordan Swing, Seth Tuttle, Eric McClellan trió mindkét meccsen megtett mindent a sikerért.

A Charleroi a Limburg United legyőzése után az Okapi ellen kikapott hazai pályán gyenge védekezésének köszönhetően, Brandon Bowman 30 pontja (35 VAL) ellenére is. A Sopronnal egy négyesben lévő Antwerp a harmadik fordulós mérkőzését egy héttel korábban játszotta, a negyedik körben viszont megint nyertek, így ők a listavezetők eddig hibátlan mérleggel - a Liege otthonában öten dobtak 10 és 16 pont között, a leghasznosabbak Ryan Anderson (16 pont, 11 pattanó, 24 VAL) és Demetrious Conger (16 pont, 10 pattanó, 4 gólpassz, 23 VAL) voltak.

A Kangoeroes Willebroek csak a hét közben játssza le a negyedik fordulóbeli találkozóját, a harmadik körben azonban megszerezték első győzelmüket, egyetlen ponttal verték a Mons-Hainaut-t, amiből Wesley Channels is kivette a részét (9 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz, 6 kiharcolt fault), igaz, voltak hibái is bőséggel (0/3 tripla, 3/8 büntető, 4 eladott labda).

Eredmények a 3. fordulóból

Telenet Oostende (1-2) - Basic-Fit Brussels (2-1)  89-72    
Crelan Okapi Aalstar (2-1) - betFirst Liege (1-2)  96-76
Hubo Limburg United (1-2) - Proximus Spirou Charleroi (1-2)  80-82
Kangoeroes Willebroek (1-2) - Belfius Mons-Hainaut (1-2)  83-82

Eredmények a 4. fordulóból

Basic-Fit Brussels (3-1) - Belfius Mons-Hainaut (1-3)  72-62
Proximus Spirou Charleroi (0-3) - Crelan Okapi Aalstar (3-1)  89-97
betFirst Liege (1-3) - Port of Antwerp Giants (4-0)  80-91
Hubo Limburg United (1-3) - Telenet Oostende (2-2)  78-79


További nemzetközi ellenfelek

A portugálokat vizsgáljuk itt leginkább, miután a Benfica az Alba, a Porto pedig a Sopron nemzetközi kupaellenfele lesz ebben az idényben. Egymás ellen játszották a szuperkupa döntőjét, amelyet a Porto nyert meg, a hétvégén azonban összefutottak a bajnokságban is, ezúttal pedig 76-74-re a Benfica győzött Damian Hollisnak köszönhetően (27 pont, 30 VAL), messze csapata legjobbja volt az egykori fehérvári kedvenc. A Benfica ezzel 2-0-lal, a Porto 1-1-gyel áll a bajnokságban.

A lengyeleknél is elindult már természetesen a pontvadászat, a Stelmet Zielona Gora két sima győzelemmel kezdett, ám a hétvégi bajnokijuk 20-0-lal az ellenfélé lett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus