Görög bajnokság - A hatodik forduló

A hétvégén folytatódott a görög bajnokság, bukott a Panathinaikos és a Kolossos, így nincs már veretlen. Íme az összefoglaló…

Olympiakos (5-1) – Kolossos (4-1) 93-82

Felettébb érdekes összecsapással kezdődött a görög bajnokság hatodik fordulója, hisz az Olympiakos úgy fogadhatott veretlen csapatot, hogy az a gárda nem a Panathinaikos volt. A Kolossos fantasztikus szezont fut eddig, egyértelműen a bajnokság meglepetései. Scotty Hopson (18 pont 8 lepattanó) és Kostas Charissis (10 pont 9 lepattanó) ezúttal is remekül muzsikáltak, azonban az Olympiakos hosszú padjával nem tudtak mit kezdeni. A padról érkezve volt a hazaiak legjobbja Georgios Printezis (22 pont) és Martynas Gecevicius (17 pont) kettőse. Nyert az Olympiakos.

Ikaros (1-5) – KAOD (1-5) 79-68

Aaron Baynes (20 pont 11 lepattanó) az eddigi fordulókban is emberfelettit játszva bizonyította, hogy az idei bajnokság egyik legjobb játékosa. Az Ikaros azonban nem tudott belőle profitálni, ugyanis nem volt, aki érdemben felnőjön mellé. Habár ezúttal a gyengécske KAOD volt az ellenfél, de végre valahára a csapat másik ásza Ravern Johnson (18 pont) is elkapta a fonalat, így Kostas Charalampidis (26 pont 4 lepattanó) hiába hozta a tőle már jól megszokott remek teljesítményt, ez a vendégek számára ezúttal kevés volt. Megszerezte első győzelmét az Ikaros.

Ikaros

Marousi (0-5) – Panionios (5-1) 67-69

Fordulóról fordulóra küzd a Marousi, de a hőn áhított siker csak nem akar megszületni. Yannis Gagaloudas (18 pont 5 gólpassz) és Nestoras Kommatos (15 pont 5 lepattanó) kiemelkedőt nyújtott ugyan, de a csapatként egymást jobban segítő vendégek a végjátékban jól összpontosítottak. William Keys (12 pont), Mario Batos (10 pont) és Alex Stephenson (10 pont 6 lepattanó) hármasa példaértékűen dolgozott együtt. Továbbra is az élmezőnyben a Panionios.

PAOK (3-3) – AGOR (2-3) 76-71

A PAOK három csúfos vereség után három győzelemmel kozmetikázott, bár mindhárom siker csak egy aprócska hajszálon múlott. Giannis Kalambokis (22 pont) és Marcus Goree (16 pont 5 lepattanó) kettősén kívül hazai oldalon még a kiegészítő emberek is jócskán hozzátettek a sikerhez. Ellenben a vendégeknél, ahol csak Dionte Christmas (20 pont 5 lepattanó) és Zach Wright (21 pont 4 lepattanó) villogott. Bár ők nagyon sziporkáztak. Most már 50%-on a PAOK.

Ilysiakos (3-3) – Peristeri (3-2) 70-59

A Peristerinek nem tett jót a szabadnap, hisz az óta zsinórban második mérkőzésüket is elveszítették. Richard Roby (16 pont 7 lepattanó) tarthatatlan, a bajnokság legjobb dobógépe, de kezdenek az ellenfelek rájönni, hogy ha a többieket megfogják, akkor könnyen besül a vendégek támadó arzenálja. Ellenben az Ilysiakos cserepadja szétszedte a Peristerit. Harold Gardener (20 pont 11 lepattanó) és Nikoz Chatzis (14 pont) is a kis székről érkezve szedte szét a vendégek védelmét.

Kavala (4-2) – Panathinakos (4-1) 79-70

Szép dolog, ha minden pályára lépő játékos hozzáteszi a magáét, de amikor, csak éppen egy-két kosárra futja mindenkitől, akkor egy Panathinaikos szintű csapat sem fog tudni győztesen levonulni a parkettről. Steve Smith (17 pont 9 lepattanó) sziporkázott ugyan, de hátranézve azt láthatta, hogy a többiek kis túlzással könyékkel támasztják a kocsmaasztalt. A Kavala nem egy rosszul összerakott csapat, így ezt a luxust a legerősebb sem engedheti meg ellenük. Michael Taylor (22 pont 4 lepattanó) és Mohamed Pasalic (19 pont) végig hajtotta társait, nem hagyták, hogy a kocsmaajtó számukra is nyitva maradjon, így megszületett az első idei nagy meglepetés.

Pana

A hetedik forduló párosítása:

AGOR (2-3) – Marousi (0-5)

Peristeri (3-2) – PAOK (3-3)

Panathinaikos (4-1) – Ilysiakos (3-3)

Aris (1-4) – Olympiakos (5-1)

Panionios (5-1) – Ikaros (1-5)

Kolossos (4-1) – Kavala (4-2)

Szabadnapos: KAOD

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus