Hangáék kiegyenlítettek - elődöntőben a Barca és a Real

Nem tudta kihasználni pályaelőnyét a Valencia, a két óriás viszont nem botlott - Hanga látványos megmozdulása az összefoglalóban!

Valencia Basket Club (5.) – Dominion Bilbao Basket (4.): 76 – 80 (21-15, 27-22, 16-27, 12-16)

Óriási lehetőséget szalasztott el a Valencia, amely nem tudta kiharcolni az elődöntőt hazai pályáján – ez egyben a baszkok érdeme is, akik remekül pattogtattak a második félidőben és higgadt hajrájuknak köszönhetően immár újra náluk a lélektani előny. Az első percek kiegyenlített küzdelmet hoztak, a negyed utolsó momentumai azonban a Luke Harangody-Vlagyimir Lucsics fémjelezte Valencia szája íze szerint alakultak (21-15). Lucsics triplájával közel járt a kétszámjegyű előnyhöz a hazai alakulat (24-15), ám ekkor Latavious Williams vezérletével meg-megvillant a vendég gárda is. Még mielőtt megérkezett volna ellenfele nyakára a Bilbao, Bojan Dubljevics ritmusváltásával újra lépéselőnybe került a Valencia. A negyed derekán Nemanja Nedovics sérülése adott némi okot a pánikra: a hátvéd bokája csúnyán megrándult, akit az öltözőbe kellett kísérni. A fentmaradó időben sem változott a játék képe: a Valencia precízebb játékának köszönhetően magabiztos fórral várhatta a második félidőt (48-37). A harmadik etapba azonban sokkal nagyobb elánnal vágott bele a baszk egylet: defenzív játékán szigorítva, kiváló helyzetfelismerésekkel keserítette riválisa életét a feléledő Alex Mumbrú-Quino Colom páros. A hazaiak tétlenül nézték, ahogy ledolgozta hátrányát Sito Alonso legénysége – Rafa Martinez egységei törték meg a Valencia kosárcsendjét. Látványosan szenvedett az alapszakasz ötödik helyezettje, ezúttal Pau Ribas is csak halvány árnyéka volt önmagának. A rendes játékidő záró szakaszára egyenlő állással léptek parkettre a gárdák; hihetetlen izgalmaknak nézett elébe a publikum (64-64). Fej-fej mellett haladtak a felek: hazai oldalon a magasemberek húzták a csapat szekerét, míg túloldalon az Alex Mumbrú-Quino Colom páros mellé felnőtt az Alex Hervelle-Marko Todorovics erőcsatárduó is. Kevesebb, mint három perccel a lefújás előtt feszült pillanatokat éltek meg a játékosok: Vlagyimir Lucsics és Alex Hervelle akaszkodtak össze, minden labdáért kemény harc folyt. A hajrában azonban összeszedettebb arcát mutatta a Bilbao: Alex Mumbrú rutinja ezúttal győzelmet ért a baszkoknak - a mindent eldöntő harmadik párharcra a Miribillában kerül sor.

A két győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 1-1. 

A Valencia Basket Club legjobb dobói: Lucsics 17/3, Dubljevics 15, Martinez 13/6
A Dominion Bilbao Basket legjobb dobói: Mumbrú 17/9, Colom 14/3, Hervelle 12/6

A mérkőzést összefoglaló videó
Nemanja Nedovics sérülése
Óriási valenciai blokkok

Feszült pillanatok a hajrában

FIATC Joventut (7.) – FC Barcelona (2.): 74 – 80 (19-19, 17-19, 11-16, 27-26)

Kőkemény csatára kényszerítette a Joventut a gránátvörös-kékeket, s hiába tudta ezúttal megnyerni a számára létfontossággal bíró lepttanócsatát (37-28) valamint kikapcsolni a játékból Ante Tomic-ot, ezúttal a Barcelona hátvédjei jelentették a végállomást számára. Jobban kapta el a rajtot a Marcelinho Huertas-Justin Doellman fémjelezte bajnokcsapat (0-7), sőt Tomas Satoransky újabb atletikus megmozdulása után már bajban tudhatta magát Salva Maldonado legénysége (8-17). A vezetőedző nem is várt tovább az időkéréssel, amely megtette kellő hatását: a Barca elvesztette ritmusát, amelyet 11-2-es rohanással használt ki a a dupla-duplát összeszorgoskodó Goran Suton (13 pont, 10 lepattanó) fémjelezte Joventut (19-19). A hazaiak lendülete átragadt a második etap elejére is: a mérkőzésen először a 13. percben magukhoz ragadták a vezetést (24-21). Mindkét gárdán látszottak a fáradtság jelei, ennek ellenére a védekezésre is komoly hangsúlyt fektettek. Kiegyenlített harc folyt a felek között: a festékben domináló Joventut ellen Juan Carlos Navarro rázta meg magát (33-33). A félidőre csupán kétpontos előnnyel térhetett a Barca, miután DeShaun Thomas dobása a gyűrűben landolt (36-38). A harmadik szakasz ezúttal is a katalán óriás akarata szerint indult (39-44), de minden igyekezete ellenére sem tudta lerázni magáról a hősiesen küzdő badalonai együttest, amely a 27. percben Albert Miralles tündöklése és Clevin Hannah triplája után újra kezébe vette az irányítást (46-45). A vendégek élő legendája, Juan Carlos Navarro elégelte meg csapata tétlenségét és kezébe véve a karmesteri pálcát pazar akciókkal vetette észre magát (47-54). Ám egy betörés után súlyos árat fizetett a floatereiről elhíresült spanyol ász: a valenciai Nemanja Nedovicshoz hasonlóan aláfordult a bokája, amely miatt kénytelen volt elhagyni a pályát. Bár a Barcelona elvesztette kapitányát és egyben legjobb pontdobóját, nem tört meg. Helyére Alex Abrines érkezett meg a pontgyártásba, aki tökéletesen értette meg magát Marcelinho Huertas-szal – a 36. percben az addigi legnagyobb különbséget mutatta az eredményjelző tábla (55-69). A Joventut becsületére vállva az utolsó pillanatig foggal-körömmel küzdött, de a rutinos vendégek már nem engedték ki kezeik közül a győzelmet köszönhetően remek kétpontos mutatójuknak is. Xavi Pascual tanítványai ezzel elsőként jutottak az elődöntőbe, hozva a papírformát.

A két győztes mérkőzésig tartó párharcot az FC Barcelona nyerte 2-0 arányban. 

A FIATC Joventut legjobb dobói: Suton 13, Kirksay 12/6, Miralles 11/3
Az FC Barcelona legjobb dobói: Navarro 13/9, Huertas 12/6, Satoransky – Doellman 10 – 10

A mérkőzést összefoglaló videó
A rájátszás történelmének második legtöbb pontját szóró játékosának sérülése
A vereség ellenére hatalmas tapsot kapott a Joventut - teljesen megérdemelten

Laboral Kutxa (6.) – Unicaja (3.): 92 – 82 (20-16, 29-20, 23-24, 20-22)

Hanga Ádáméknak sikerült a teljes formajavulás: ezúttal végig kezükben tartva húzták be a találkozót, amelyen honfitársunk is hasznos játékkal járult hozzá a sikerhez. Ugyan a lepattanócsatát ezúttal sem nyerték meg a baszkok, de e téren is jóval közelebb férkőztek riválisaikhoz (35-41) valamint kiváló hárompontos mutatójuknak köszönhetően (12/24) tovább élnek elődöntős reményeik. Óvatosan feszültek egymásnak a csapatok, a negyed nagy részében fej-fej mellett haladtak a felek (14-16 – 8. perc). Az utolsó két percben azonban ritmust váltott a Mike James-Fernando San Emeterio vezette Laboral Kutxa, amely 6-0-ás rohamot repesztett, kialakítva az első szakasz eredményét (20-16). Az andalúzok azonban nem engedték meglépni ellenfelüket, sőt Kosztasz Vaszileidisz triplájának köszönhetően újra visszavették az irányítást (22-25). A baszkok azonban pontosabban kezdtek tüzelni a 6,75-ös vonalon túlról, amelyre nem tudtak érdemben reagálni Jayson Grangerék – a slusszpoént a 100. spanyol elsőosztályos tétmérkőzésén parkettre lépő Fabien Causeur adta meg, aki félpályás triplával zárta a félidőt (49-36). A nagyszünet sem tudta kizökkenteni ritmusukból a fellelkesült baszkokat, akik tovább mélyítették a különbséget (56-40). Joan Plaza azonban kitűnő érzékkel nyúlt bele a találkozóba: intelmei nyitott fülekre találtak, a Stefan Markovics-Mindaugas Kuzminskas duó pedig vállára véve gárdáját hat pontra megközelítette a vitoriaiakat (66-60). Az előző találkozón halványan teljesítő Fernando San Emeterio azonban ismét jobbik arcát mutatta (19 pont, 5 lepattanó, 5 kiharcolt fault), hamar hűtötte a vendég kedélyeket (72-60). A negyedik negyedben nagy rohamot indítottak az andalúzok (78-72), de az egész rangadón az eredmény után való loholás felemésztette energiáikat, így a Mike James irányította Laboal Kutxa megérdemelten harcolta ki a harmadik mérkőzést Malagában (92-82).
Hanga Ádám produktív performanszáról az alábbi linken már korábban olvashatattok. 

A két győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 1-1. 

A Laboral Kutxa legjobb dobói: San Emeterio 19/9, James 15/9, Causeur 13/6
Az Unicaja legjobb dobói: Markovics – Granger 14/6 – 14, Kuzminskas 10, Vaszileidisz 9/9

A mérkőzést összefoglaló videó

Hanga Ádám szemfüles labdaszerzése után látványosat zsákolt

Tökéletes félidő zárás Fabien Causeur-módra

Herbalife Gran Canaria (8.) – Real Madrid (1.): 86 – 93 (19-18, 20-24, 20-26, 27-25)

Nem tudta meglepni jóval magasabban rangsorolt ellenfelét a kanári-szigeteki együttes, pedig egészen brilliáns teljesítményt nyújtott: főleg periméterről, legnagyobb fegyverét – kiváló hárompontos mutatóját - előhúzva (13/22) tartotta a lépést a Királyi Gárdával. Ezúttal Oliver Albert is legjobbjával rukkolt elő (18 pont, 10 gólpassz, 6 kiharcolt fault – 30 VAL), ám a hazaiak bánatára a vele azonos poszton pattogtató Sergio Rodriguez is hatékonyan termelte a pontokat. Az elmúlt összecsapással ellentétben a „blancók” rajtoltak jobban, köszönhetően Sergio Llull látványos megmozdulásainak (6-9). Hiába szigorított védekezésén Aito Garcia Reneses legénysége, így sem tudta leszakítani magáról riválisát (19-18). A második etap elején lépéselőnybe került a Kyle Kuric-Sasu Salin triplagyáros páros által vezérelt Herbalife Gran Canaria (25-18), sőt a festékben Walter Tavares is tartotta a lépést Felipe Reyesékkel, így őrizte kialakított fórját a lelkes hazai klub (31-25). Amikor már úgy tűnt, hogy átlépheti a kétszámjegyű előnyt a vendéglátó egylet (37-29), akkor újra megvillant a Sergio Rodriguez-Sergio Llull hátvédpáros és kiegyenlített (37-37). Kissé megtört a Herbalife Gran Canaria, amelyet maga javára fordított az Euroliga győztes (39-42). A szünet után is hatalmas küzdelemre kényszerítették Albert Oliverék a Real Madridot, ám ennek ellenére kezdett kiütközni a jóval mélyebb kispaddal rendelkező rivális fölénye (46-53). A kanárik – tovább rontva helyzetükön - nem tudtak jól sáfárkodni személyi hibáikkal, amelyekkel háromszor annyi „ingyen” ponthoz juttatták a „blancókakat” (59-68). A negyedik negyed elején Sergio Llull és Andrés Nocioni triplái után az addigi legnagyobb differenciát mutatta az eredményjelző tábla; Aito Garcia Reneses kénytelen volt rögtön maga köré hívni tanítványait (65-78). Az Albert Oliver-Eulis Báez páros ugyan még indított egy utolsó rohamot (71-78), de a mérkőzés végére „megérkező” Rudy Fernández 2+1-es akcióval biztosította gárdája számára a diadalt és egyben az elődöntős szereplést is. 

A két győztes mérkőzésig tartó párharcot a Real Madrid nyerte 2-0 arányban. 

A Herbalife Gran Canaria legjobb dobói: Oliver 18/15, Kuric 17/9, Báez 13/3
A Real Madrid legjobb dobói: Rodriguez 26/15, Llull 22/12, Maciulis – Fernández 10/3 – 10

A mérkőzést összefoglaló videó

Walter Tavares használta ki a Real Madrid lyukas védelmét

Amikor még a szerencse se áll a kanárik mellé avagy K.C. Rivers hatalmas helyzetfelismerése

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus