Hihetetlen hétvége három hosszabbítással

Szédületes hétvégén van túl az Adria-Liga mezőnye. A hét mérkőzésből három is hosszabbítás után ért véget, egy talákozón pedig pedig egyetlen pont döntött. Az egyik legsimább meccs a címvédő Partizan kragujevaci veresége volt a Radnicski otthonában, de nézzük a találkozókat egyesével.


Helios - Hemofarm 89 - 86 (17-21, 14-21, 31-14, 13-19, 14-11)

Az Adria-Liga remek hírverése volt a 13. és a 12. helyezett kitűnő, fordulatos összecsapása, amely azért a helyszínen többet érdemelt volna annál a 800 nézőnél, mint amennyien kilátogattak az alsóházi rangadóra a szlovéniai Domzaléban. Az első félidőben úgy tűnt, az utóbbi hónapok messze legjobb játékát nyújtó vendég verseciek hétmeccses vereségsorzata megszakad. A második félidő öt Hemofarm-ponttal indult, Nesovics tripája után 47-31-re vezettek a vendégek, ezt követően azonban Bubnic és Gay vezetésével egy 16-0-s futással egalizáltak a hazaiak. E pazar Helios-sorozat után megint öt Hemofarm-pont következett, ám a negyed végén a szlovén gárda Prepelic két, valamint Petrovic egy triplájára alapozva egy 15-4-es rohammal megfordította a partit. A záró szakaszt a Nesovics-Szavovics-Jeremics trió eredményessége, és a szervezetté váló védekezés révén 12-4-es "részhajrával" kezdő vendégek a negyed közepén átvették a vezetést. A hihetetlen izgalmas végjátékban visszaszerezte a vezetést, s már-már győztesnek látszott a Helios, ám a Hemofarm Nesovicsnak az utolsó pillanatokban, biztos kézzel értékesített három büntetőjével hosszabbításra mentette a remek meccset. A Hemofarm az utolsó pillanatokban történt egyenlítése nem törte meg a Heliost, amelyben a hosszabbításban Pasalic lépett elő főszereplővé, az ő eredményessége révén a "túlóra" első három percét 8-2-re "hozta a Helios. A hátralévő időben a mezőny legjobbja, a 40-es tejesítményindexet felmutató Klemen Prepelic révén visszaverte a verseciek újabb felzátkózási kísérletét, s hatalmas csatában nyert, 8 meccsesre nyújtva a Hemofarm vereségsorozatát.

Érdekességek a statisztikából.
Helios: Prepelic (28 p., 3/3 dupla, 5/10 tripla, 7/8 bünt., 7-7 lep .és gp., 3 ea.), Gay (15 p., 5/8 dupla, 1/4 tripla, 2/5 bünt., 3 gp.), Bubnic (14 p., 6/9 dupla, 2/2 bünt., 8 lep.), Pasalic (12 p., 3/8 dupla, 2/4 tripla, 0/2 bünt., 5 lep.3 blokk)
Hemofarm: Nesovics (23 p., 5/7 dupla, 2/3 tripla, 7/12 bünt., 2 lep., 3 gp., 9 kih. fault), Szavovics (18 p., 8/13 dupla, 2/3 bünt., 10 lep., 3-3 gp .és szerz.), Pantics (15 p., 3/4 dupla, 9/11 bünt., 6 kih .fault),Maras (12 p., 4/8 dupla, 0/1 tripla, 4/6 bünt., 12 lep. (7 támadó)).


 
Cibona - Maccabi 85 - 91 (16-28, 20-22, 25-18, 18-11, 6-12)

A patinás zágrábi klub szurkolói érthetően "kiakadtak" az utóbbi hetek, a Cibona múltjához méltatlan szereplése miatt, s ennek hangot is adtak. Krízis ide vagy oda, az izraeli sztárcsapat vendégjátékára 3500 néző volt kíváncsi, a Cibona drukkerei szomorúan konstatálhatták, hogy az első negyedben a figyelmeztetésük falrahányt borsó volt, a Maccabi igazolva jó hírét, szinte átrohant a hazai együttesen. A második negyed már kiegyenlített játékot hozott, szünetben 50-36-ra vezetett a Maccabi. Térfélcsere után óriási fordulat következett, a Cibona rendezte védekezését, s talán a biztos vezetés kicsit elaltatta a Maccabit. A zágrábi együttes játékosai a régi szép napokra emlékeztetően harcoltak, küzdöttek, s az újabban javuló játékot nyújtó Barbour, valamint Rozic vezetésével fokozatosan dolgozták le tetemes hátrányukat. Ennek ellenére a záró szakaszban sokáig őrizte a harmadik negyed utáni előnyét előnyét a Maccabi, sőt, két és fél perccel a vége előtt még 77-69-re vezetett, ám Szkocianitisz kipontozódása után Zubcic és a 11 pattanóig jutó Suton révén egy 8-0-s futással egalizált a hazai együttes. Langford büntetőivel ismét vezetést szerzett a Maccabi, ám Rozic egyenlített, s a végén Langford triplája sikertelen volt, jöhetett a "túlóra". A Maccabi klasszisát igazolta, hogy újítani tudott, nem törte meg, hogy egy szinte "agyonnyert" meccset tudott hősiesen harcoló ellenfele hosszabbításra menteni. A hosszabbítás első három percét remek csapatunkával - amelyből az izraeli együttes minden pályán lévő játékosa kivette a részét - 12-2-re nyerték a vendégek, ám a hazai szurkolóknak reményt adhat az a hozzáállás, elszántság, küzdeni tudás, amelyet a második negyedtől most felvillantott a Cibona.

Érdekességek a statisztikából.
Cibona: Barbour (0/1 dupla, 4/4 tripla, 4/8 bünt, 5 lep.), Rozic (15 p., 3/6 dupla, 2/3 tripla, 3/5 bünt., 6 lep., 2-2 gp. és szerz., 3 ea.), Zubcic (14 p., 2/6 dupla, 2/4 tripla, 4/4 bünt., 4 lep., 2 gp.), Kus (11 p., 3/5 dupla, 0/2 tripla, 5/6 bünt.), Suton (7 p., 3/6 dupla, 1/2 bünt., 11 lep. (5 támadó)).
Maccabi: Smith (19 p., 2/4 dupla, 4/8 tripla, 3/4 bünt., 4 lep.), Langford (16 p, 1/3 dupla, 2/4 tripla, 8/14 bünt., 3-3 lep. éas gp., 4 ea.), Eliyahu (11 p., 5/8 dupla, 1/2 bünt., 7 lep., 2 gp.), James (9 p., 4/8 dupla, 1/4 bünt., 12 lep., 3 szerz., 4 ea.).


 
Siroki-Krka 81-60 (23-19, 13-16, 21-13, 24-12)

Talán nagyobb csatára várt az a 2500 néző, aki kilátogott az Európa-kupában szereplő szlovén gárda vendégjátékára. Az első félidő még a várakozásnak megfelelően szorosan, izgalmasan alakult, szünetben egyetlen ponttal vezetett a házigazda bosnyák gárda. Térfélcsere után váratlanul egyoldalú lett a játék, a Krka némi meglepetésre nem nagyon tudott kibontakozni a Siroki szervezett védekezésével szemben, így végül a hazai csapat játékát remekül szervező Vladovic vezetésével fölényes hazai siker született.

Érdekességek a statisztikából.
Siroki: Vladovic (17 p., 5/10 dupla, 1/3 tripla, 4/4 bünt., 3 lep., 12 gp., 4 szerz.), Pilepic (17 p., 4/4 dupla, 1/3 tripla, 6/6 bünt.), Ramljak (14 p., 6/9 dupla, 2/2 bünt., 10 lep.).
Krka: Lalic (11 p., 4/6 dupla, 3/4 bünt., 9 lep.), Hansbrough (10 p., 1/3 dupla, 2/6 tripla, 2/2 bünt., 4 gp.I, Lucic (9 p., 2/3 dpla, 1/1 tripla, 2/2 bünt.).


 
Radnicski - Partizan 92-80 (23-24, 28-20, 15-17, 26-19)

A kragujevaci gárda nem kevesebb, mint 4500 néző előtt a címvédő legyőzésével végképp bebizonyította, hogy "felszálló pályára" került. A roppant magas színvonalú találkozón a Pavkovics-Markovics hátvédpár mind támadásban, mind védekezésben óriásit alakított, és Simon is hozta magát .A túloldalon a közelmúltban egy-egy egészen extra teljesítménnyel jelenetkező klasszisai Macvan és Raduljica ezúttal - önmagukhoz képest - átlagos teljesítménnyel rukkoltak elő, s ez kevés volt az üdvösséghez. Érdekességként említjük meg, hogy hiába szedtek a vendégek csaknem kétszer annyi lepattanót, mint a házigazdak (35-19-re nyerte a pattanóharcot a Partizan), a Radnicski hihetetlen agresszív külső védekezése révén nem kevesebb, mint 17 labdaeladásba hajszolta bele a belgrádi gárda játékosait, míg a hazaiak csupán 8-szor vesztették el a játékszert.

Érdekességek a statisztikából.
Radnicski: Pavkovics (23 p., 6/7 dupla, 2/4 tripla, 5/6 bünt., 2 lep., 4-4 gp. és ea., 3 szerz.), Simon (18 p., 7/10 dupla, 1/2 tripla, 1/1 bünt., 8 lep., 2 gp., 4 szerz.),Markovics (17 p., 4/5 dupla, 3/5 tripla, 7 gp.),
Partizan: Raduljica (18 p., 6/8 dupla és bünt., 6 lep.(4 támadó), 3 ea.), Lucsics (18 p., 2/3 dupla, 3/5 tripla, 5/6 bünt., 3 gp.) Miloszavljevics (15 p., 2/6 dupla, 3/6 tripla, 2/6 bünt., 7 lep., 4 gp, 2 ea.), Macvan (13 p., 5/7 dupla, 0/1 tripla, 3/4 bünt., 6 lep., 3 gp., 4 ea.).


 
Buducsnoszt - KK Zagreb 81-70 (19-11, 12-16, 15-21, 18-16, 17-6)

Ha valaki csak a végeredményt nézi, azt gondolhatná, hogy a Buducsnoszt simán "bedarálta" a zágrábi együttest, pedig ez azért korántsem volt ilyen egyszerű, 45 perc kellett a podgoricai gárda sikeréhez. Nekiesett euroligás ellenfelének a Buducsnoszt, s előnyt is szerzett. A folytatásban rendezte védekezését a Mulaomarovicot és Kasunt továbbra is nélkülöző KK, amelyben Markota gyenge dobóformát mutatott. A két középső negyedben mindössze 27 ponton tartva a hazaiakat, fordított a KK. A negyedik negyed hihetetlen izgalmakat hozott, öldöklő küzdelem közepette fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladtak a felek. A végén a nem sokkal korábban fontos duplát szerző Rancic kezében volt a KK Zagreb győzelme, ám az a kéz 64-63-as hazai vezetésnél elsőre megremegett a büntetővonalon. Utána, talán még nehezebb lélektani helyzetben - hiszen, ha újra ront, kikap a csapata - a másodikat bedobta. Az ellencsapás során a hazaiak amerikai irányítója, Anderson kétszer is próbálkozhatott - sikertelenül. Aztán a hosszabbításban - hiába volt a rendes játékidő végén egalizáló zágrábi csapat lélektanilag kedvezőbb helyzetben -  ahogy mondani szokás, már csak egy csapat volt a pályán, s a Buducsnoszt 7-0-s kezdése a túlórában jó alapot adott újabb értékes sikeréhez. Hogy ez a környék mennyire kifogyhatatlan a tehetségekből, illetve, hogy milyen színvonalú nevelő-képző munka folyik mondjuk Montenegróban, azt remekül mutatja, hogy az Euroligában is szerepelt zágrábi gárda legyőzésében főszerepet játszó Nikola Ivanovics 1994-es születésű játékos...

Érdekességek a statisztikából.
Buducsnoszt: Ivanovics (23 p., 7/8 dupla, 2/5 tripla, 3/4 bünt., 3-3 lep. (mind támadó) és szerz., 2 ea.), Dubljevics (16 p., 4/10 dupla, 2/5 tripla, 2/3 bünt., 4 lep.), Anderson (13 p., 1/5 dupla, 3/6 tripla, 2/3 bünt., 2-2 lep. és szerz., 6 gp.), Vitkovac (10 p., 4/7 dupla, 0/3 tripla, 2/2 bünt., 9 lep.).
Zagreb: Simon (21 p., 3/7 dupla, 2/3 tripla, 9/10 bünt., 11 lep., 4 gp., 5 ea., 11 kih. fault), Morovic (15 p., 3/4 dupla, 3/3 tripla, 2 gp.), May (14 p., 3/4 dupla, 2/3 tripla, 2/5 bünt., 8 lep.), Markota (4 p., 2/5 dupla, 0/5 triipla, 9 lep., 6 gp.).



Zlatorog - Cedevita 64-83 (11-24, 17-14, 22-17, 14-28)

Magabiztosan hozta a sereghajtó otthonában a kötelező győzelmet a tabella második helyén álló horvát együttes. "Bekezdett" a Cedevita, aztán a két középső negyedet kicsit lezserebbre vette, s a hazai együttes becsületére legyen mondva, ezt kihasználva szorossá tette a meccset. A záró szakaszban aztán ismét "felpörgött" a Cedevita, s végül a pazar dobóformát kifogó Vukusic vezérletével  biztosan győzött. Érdekességként említjük meg, hogy a szlovén együttesben a korábban rövid ideig Debrecenben szerepelt Grega Mali mellett feltűnt a jópár éve Kaposváron, majd Sopronban kosarazó, ám a szurkolókban túl mély nyomot nem hagyó irányító, Nejc Strnad.

Érdekességek a statisztikából.
Zlatorog: Skific (14 p., 3/7 dupla, 2/5 tripla, 2/2 bünt., 5 lep.), Dimec (11 p., 1/1 bünt., 4 lep.), Lapornik (10 p., 1/3 dupla, 2/3 tripla, 2/3 bünt., 6 lep.).
Cedevita: Vukusic (24 p., 8/9 dupla, 2/2 tripla és bünt., 6 lep.), Bilan (17 p., 5/8 dupla, 7/12 bünt., 8 lep., 6 kih .fault), Smodis (14 perc, 12 p., 2/3 dupla, 2/2 tripla és bünt., 4 lep.).


 
Union Olimpija - Crvena Zvezda 74-73 (20-18, 14-16, 25-17, 15-22)

7-2-vel kezdett a hazai együttes, ám erre 6-0-lal felelt a Zvezda. Hullámzott a játék, egy jórészt büntetőkkel elért 7-0-val újra az Olimpija következett, ám a negyed végén feljött az amúgy is feljövőben lévő Zvezda. Lendületben maradtak a második tíz perc elején a vendégek. Petar Popovics és a triplát dobó Vaszics vezérletével egy 11-2-es rohammal nyitva a negyedet 7 ponttal megléptek. A félidő vége a hazaiaké volt, a triplát dobó Salin és a csapatukat újjáépítő ljubljanaiak legújabb szerzeménye, a játékot ügyesen szervező rutinos montenegrói Jeretin vezéreltével kiegyenlítettek.
Szünet után Petar Popovics egymaga próbálta versenyben tartani a vendégeket, de a terheket jobban elosztó hazaiak 5 ponttal megugrottak. Ahogy Csovics és Vaszics is hozzátett valamit, hiába dobott újabb triplát Salin, egy pontos különbségre feljött a Zvezda, a negyed vége azonban úgy volt az Olimpija csapatáé, hogy az addig legjobbja, Salin és Jeretin a padon ült. 
Nem törtek meg a szerbek, s míg a hazaiak 1-1 büntetőt értékesítettek, a vendégek Milutinovics és Vaszics triplájával, s Thomas kosár plusz büntetős játékával megint feljöttek 1 pontra. A negyed közepén Rothbart zsinórban bedobott 6 büntetőjével tartotta minimális előnyét a Ljubljana. A hajrában aztán a szédületesen játszó P. Popovics zsinórban dobott 7 pontjával fordított a Zvezda, s hogy nagyobb legyen a baj hazai oldaon, Dasics kipontozódott. A drámai fordulatokban bővelkedő végjátékban Thompson két és Jeretin egálnál bedobott egy jó büntetőjével végül minimális különbséggel nyert az Olimpija.

Érdekességek a statisztikából.
Oimpija: Salin (20 p., 0/2 dupla, 5/9 tripla, 5/6 bünt., 2 szerz.), Dasics (19 p. 6/11 dupla, 0/1 tripla, 7/12 bünt., 5 lep., 4 szerz.), Thompson (12 p., 3/7 dupla, 6/8 bünt., 6 lep., 5 ea.), Rothbart (8 p., 0/1 dupla, 8/10 bünt., 4 lep.), Jeretin (5 p, 1/2 dupla, 0/6 tripla, 3/5 bünt., 8 gp.), 
Zvezda: P. Popovics (25 p., 11/15 dupla, 3/3 bünt., 10 lep. (4 támadó), 4 szerz.), Vaszics (11 p., 0/2 dupla, 3/5 tripla, 2/3 bünt.), Ilics (8 p, 3/4 dupla, 2/2 bünt., 2 lep., 3 ea.), B. Popovics (6 p., 1/2 dupla, 1/1 tripla, 1/2 bünt., 4-4 lep. és gp.)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus