Idegenbeli bravúrra készülnek Hangáék

A szintén veretlen Valencia otthonában lépnek parkettre Hangáék, míg Jermaine Thomasék a Kyle Kuric-ért küzdő Herbalife Gran Canariához látogatnak! A Barcelona és a Madrid is kötelező győzelem előtt állnak.

Montakit Fuenlabrada – Baloncesto Sevilla
2015. november 7. – 19:30

A borzalmas kezdés után mutatott már némi fejlődést a Sevilla, ám bravúr lenne a javából Berni Rodriguezéktől, ha idegenben oroznák el a diadalt. Mindkét együttes rengeteg technikai hibával játszik, a legtöbb labdát e két gárda veszíti el. A Montakit erőcsatárpárosa (Josip Sobin-David Wear) húzza elsősorban a csapat szekerét, így amennyiben Uros Slokar nem tudja vállalni a játékot, erőt demonstrálhat a festékben. A fővárosiaknak a sevillai veteránokra, a Bostjan Nachbar-Berni Rodriguez párosra kell figyelmet szentelniük, elsősorban rajtuk múlik gárdájuk eredményessége. Minden adott a hazai félnek ahhoz, hogy pozitív mérleggel álljon a forduló után. 

Rio Natura Monbus – Retabet Gipuzkoa Basket
2015. november 7. – 20:00

Tovább folytatódhat a baszkok vesszőfutása, amennyiben újfent képtelenek lesznek megfelelő figyelmet szentelni védekezésükre. A legtöbb pontot kapó együttese néz farkasszemet a liga második legjobb tripladobó (39,7%) gárdájával, így még fontosabb hogy hatékony defenzív elemekkel rukkoljanak elő Pedro Llomparték, ha nem szeretnének már hamar bajba kerülni. Elsősorban a hazai bedobó triumvirátust (Adam Waczynski-Eimantas Bendzius-Santiago Yusta) kellene féken tartaniuk, de a palánkok alatt sem vehetik félvállról a visszatérő Alec Brown-Juan José Triguero kettőst. Az obradoiroi gárda igazi erőssége csapatjátékában rejlik, kiválóan osztoznak meg a terheken, rendkívül éles szemmel segítenek be egymásnak. A vendég egylet nagyobb pofonba is beleszaladhat, ha nem tud szigorítani védelmén. 

Morabanc Andorra – FC Barcelona Lassa
2015. november 8. – 12:30

„Bár ellenfelünk 14 világklasszis játékossal lép pályára, nem fogjuk könnyen adni magunkat, mindent megteszünk hogy megnehezítsük a dolgukat.” – ígérte Joan Penarroya, a Morabanc Andorra vezetőedzője. A gránátvörös-kékek a várakozásoknak megfelelően veretlenül menetelnek a bajnokságban, amelyben elengedhetetlen érdemei vannak a Carlos Arroyo-Tomas Satoransky játékmester kettősnek. A mérkőzés egyik legpikánsabb match-upját David Navarro és névrokona  Juan Carlos Navarro vívhatja, de a katalán legenda cseréje, Pau Ribas is rendkívül kíméletlen ellenfele lehet az Andorra meghatározó játékosának. A látványról hazai részről Shawn Jones, míg vendég oldalról Shane Lawal gondoskodhatnak, akik gyűrűszaggató zsákolásokkal keserítik riválisaik életét. A festékben, lepattanózásban is katalán dominanciára lehet számítani: az Ante Tomic-Justin Doellman páros fineszes megmozdulásokkal szintén emelheti a találkozó színvonalát. Akadhatnak olyan periódusai a meccsnek, ahol fel tudja venni a ritmust a hazai fél riválisával, ám nem veszélyeztetheti a katalán óriás diadalát. 

Herbalife Gran Canaria – ICL Manresa
2015. november 8. – 13:00

Érzelmi szempontból tekintve pokolian kemény mérkőzés vár a kanárikra, akik társukért Kyle Kuric-ért küzdenek elsősorban...Az előző fordulóban erős migrénre hivatkozva nem játszott Hanga Ádámék ellen a bedobó, ám kiderült ennél sokkal súlyosabb a 26 éves játékos állapota. A kivizsgálás során agydaganatot diagnosztizáltak Kyle Kuric-nél, akin pénteken el is végeztek egy fontos műtétet Barcelonában. Így ebben a fordulóban minden játékos egy „Ánimo Kyle #Wearewithyou” (Sok szerencsét Kyle, Veled vagyunk) pólóban melegít be, kifejezve támogatását. A Herbalife Gran Canaria irányítópárosának (Kevin Pangos-Albert Oliver) kikapcsolása lenne a fő cél a katalánok számára, amelyben Jermaine Thomas-ra is kiemelkedő szerep hárul. Amellett, hogy kiválóan szervezik támadásaikat, a pontszerzésben is főszerepet vállalnak az említett hátvédek. E téren és periméteren is jócskán a hazaiak felé billen a mérleg nyelve mélyebb rotációjuk révén; a festékben azonban okozhat gondot a Manresa illetve a liga jelenlegi legértékesebb játékosa, Dejan Musli (25,3 VAL-t átlagolva). Bár a 400. tétmérkőzésén parkettre lépő masszív Sitapha Savané-Alen Omic-Pablo Aguilar triumvirátus ellen ez is kevés lehet. Aito Garcia Reneses legénységének Kyle Kuric miatt is kötelező a győzelem gyengébb riválisával szemben. 

FIATC Joventut – CAI Zaragoza
2015. november 8. – 13:00

Izgalmasnak ígérkező összecsapással folytatódik a vasárnapi játéknap, amelyen a Badalona a szintén masszív, kemény védekezést preferáló Zaragozával akaszkodik össze. A vendégeknek csak úgy lehet esélyük kicsikarni egy szoros mérkőzést, ha koncentráltan pattogtatnak, ugyanis a katalánok keményen büntetnek mindenfajta megingást: a liga legtöbb labdát szerző egylete (10,75 meccsenként átlagban), míg a Zaragoza utolsó e tekintetben. A Joventut hátvédsora nívós nevekből áll: a Demond Mallet-Brandon Paul-Sergi Vidal trió bármikor képes emelni játéka színvonalán; Tomás Bellaséknak alaposan fel kell készülniük semlegesítésére. Amennyiban a bírók is engedik a kemény játékot, úgy defenzív elemekkel tarkított, alacsony pontszámú mérkőzés várható. A hazai magasemberek (Goran Suton-Albert Miralles-Nacho Llovet) rutinja szintén a Badalonának kedvez.

Unicaja – Iberostar Tenerife
2015. november 8. – 13:00

Az Unicaja a Tenerife ellen javíthat renoméján: az elmúlt két fordulóban vereséggel hagyhatta el a parkettet, bár ellenfele még mélyebb gödörben van. A kanári-szigeteki együttes egyik legrosszabb szezonkezdetén van túl, amely változásra sarkallta a vezetőséget is. Immáron nem Alejandro Martinez tartja kezében a karmesteri pálcát, hanem az Estudiantes ex-vezetőedzője, Txus Vidorreta dirigál a kanáriknak. Nem igazán várhatja jó szájízzel a találkozót a vendég együttes, ugyanis egyik legjobbja Blagota Sekulic sérüléssel küzd, ráadásul Saul Blanco sem ölthet magára mezt. Az andalúzoknál mindenki egészséges, a szerb irányítópáros (Nemanja Nedovics-Stefan Markovics)gördülékeny támadójátékára ezúttal is szükségük van. Jamar Smith mellett Mindaugas Kuzminskas keserítheti meg Nicolas Richottiék életét. Blagota Sekulic kiesésével kevésbé tűnik acélosnak a palánkok alatt a kanári-szigeteki egylet, amelyet szintén maga javára fordíthat a Fran Vázquez-Richard Hendrix kettős. Nem mutatkozik sok sansz arra, hogy a vendégek éppen Malagában szerezzék meg első győzelmüket, így tovább folytatódhat rossz szériájuk. 

UCAM Murcia – Dominion Bilbao Basket
2015. november 8. – 13:00

Bár a Bilbao rotációbeli előnyt élvez, egy a közönség által kellőképpen feltüzelt Murcia ellen könnyen megégetheti magát. Az ex-madridos Facundo Campazzo jelenléte nagyon sokat segít társainak, csapata egyik legjobbja, így a baszk kisemberek számára kötelező, hogy csökkentsék az argentin hatékonyságát. A Murciának elsősorban periméter védekezésére kell összpontosítania, ugyanis a Bilbao előkelő helyen tanyázik a triplagyártás terén – Alex Mumbrúék percek alatt megléphetnek, ha gyengül a védelem ellenük. A festékben nagy adok-kapokra lehet számítani: hazai oldalon Augusto Lima veheti fel a versenyt Shawn James-szel. Amennyiben a Murcia ismét kontrollált, higgadt játékát tudná előhúzni, úgy bőven esélyes a siker megszerzésére.

Movistar Estudiantes – Real Madrid
2015. november 8. – 18:00

A fővárosi találkozón egyértelműen a „vendégként” parkettre lépő Királyi Gárda a toronymagas esélyes, amelynek nem okozhat gondot a „kistestvér” két vállra fektetése. A találkozó egyik érdekessége az ifjú Hernángomez testvérek (Juancho kontra Willy) egymásnak feszülése; bár előbbi nagyobb teher alatt és több játékidővel bizonyíthat. Minden poszton óriási dominanciával élhet Pablo Laso legénysége - némi izgalom azonban adódhat akkor, ha az előző forduló MVP-je, Darío Brizuela hasonló teljesítménnyel tudna előrukkolni Sergio Llull mellett. A festékben óriási veszteséget jelent a hazaiknak Vlagyimir Stimac távozása, amely tovább súlyosbodik Nacho Martin sérülésével. Akik ezt a mérkőzést választják, egészen biztosan nem maradnak látványos kosárlabda nélkül köszönhetően a Sergio Rodriguez-Rudy Fernández párosnak.  

Valencia Basket Club – Laboral Kutxa
2015. november 8. – 19:30

„Különleges lesz a vasárnapi mérkőzés, de amint elkezdődik a játék elfelejtem, hogy hét évig Baskonia volt az otthonom.” –nyilatkozta Fernando San Emeterio, aki az eligazolást követően először lép parkettre volt csapata ellen. Nem akármilyen rangadóval zárul az ötödik forduló, a kör egyértelmű slágermeccsében újra főszereplővé válhat Hanga Ádám! Mindkét gárda veretlenül áll a tabella élén, a Laboral Kutxára az eddigi legnehezebb idegenbeli mérkőzés vár. Nagyobbnál nagyobb match-upoknál dörzsölhetjük tenyereinket: érdekes csatának ígérkezik a Sam Van Rossom-Guillem Vives irányítópáros külön harca a Darius Adams-Mike James duóval, de szintén látványos szegmensnek tűnik Rafa Martinez dobópárbaja Fabien Causer-rel. Honfitársunk nemcsak támadó oldalon lehet nagy hasznára csapatának, hanem védő oldalon is: ex-csapattársával Fernando San Emeterióval nézhet farkasszemet. Hanga Ádám elsősorban lábbal verheti meg a spanyol válogatottat, atletikus megmozdulásaival okozhat kellemetlen perceket. Az összecsapás kulcskérdése lehet a lepattanózás és a vendégek számára Bojan Dubljevics semlegesítése. Ugyan Jannisz Buruszisz és Kim Tillie méltó ellenfelei lehetnek a montenegróinak, ám Justin Hamiltonról sem feledkezhetnek meg a baszkok. Meglepetésként szolgálna, ha bármelyik fél nagyarányú győzelmet aratna – Hangáéknak legjobbjukat kellene nyújtaniuk, hogy közönsége előtt törjék meg a Valenciát. 

HAJRÁ HANGA, HAJRÁ THOMAS, HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

Az utolsó öt mérkőzés az alábbi linken élőképpel követhető!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus