Itáliai hírcsokor - 2014 (1.)

Még két hete sincs hogy véget az olasz bajnokság döntője, ám az időközben egyre nagyobb sebességgel dübörgő "uborkaszezon"  futószalagon szállítja az érdekes hírek sokaságát csizmaországból is. Mi lesz a Sienával, ki kerülhet a helyükre, előbukkannak e a régi nagyok, ki merre tart a pezsgő átigazolási piacon?  Egy sor olyan kérdés, amelyre ha csak részben, a teljesség igénye nélkül is, de igyekszünk választ adni, íme első színes itáliai hírcsokrunk.

Siena: „temetés” elnapolva…
A Mens Sana Siena hosszú agóniája még nem került nyugvópontra, sőt, a július elseje óta „halott” klub körüli káosz is egyre kuszább formát ölt. Egyrészt az olasz ügyészség adócsalás, és csőd bűntett ügyében nyomoz nagy erőkkel mind a Mens Sana Basket, mind a vele több mint egy évtizeden keresztül összefonódó Banca Monte dei Paschi háza táján, másrészt Sienában már  várják , főleg az újrakezdést tervezők, hogy az illetékes bíróság végre mondja ki a felszámolás alatt álló klub jogutód nélküli megszűnését, és az így létrejövő „tiszta helyzetben”, az olasz bajnokság 4. vagy 5. vonalából újrakezdve el lehessen indítani egy új sienai kosárlabda egyesületet.  Ez utóbbi bírósági döntésre volt a legutolsó határdátum július 4.-e, ám egy kisebb utazási iroda, amely a korábbi években több alkalommal szervezte a Montepaschi Siena külföldi utazásait, a héten keresetet nyújtott be egy 90 ezer eurós tartozás okán, így emiatt a hatóság még nem tudta pénteken lezárni a felszámolási eljárást, de ígéretük szerint július 7.-én vagy 8.-án végre pont kerülhet a Siena ügyére.

A hajszál híján újra bajnoki címet nyerő, végül a szintén több mint dicséretes  ezüstérmet megszerző csapat  játékosai és szakmai stábja rendkívül kapósak az átigazolási piacon, így nem csoda, hogy a hullarablás már javában zajlik.  Marco Crespi  aki szakvezetőként volt a siker egyik fő kovácsa, 12 év után (akkor a Sevilla edzője volt) újra Spanyolországban próbálhat szerencsét, ahol pillanatnyilag ő tekinthető a vélhetően távozó Sergio Scariolo legesélyesebb  követőjének a Laboral Kutxa vezetőedzői székében. Reményeink szerint,  ez a váltás mindenképpen pozitív hatással lesz Hanga Ádám spanyolországi karrierjének folytatására.

Mindeközben persze még kérdés, vajon ki léphet a toszkán zöldek megüresedő helyére a Serie A-ban? Négy klub is jelezte, vállalná az első osztályú indulást, köztük első helyen az elvileg idén kieső Sutor Montegranaro jöhetne szóba, ám a montegranaróiak bizonytalan pénzügyi háttere erősen csökkentheti első osztályban maradásuk esélyét. Őket a másodosztály play off döntőjében a Trentóval szemben alulmaradó Upea Capo d’ Orlando követné az etikett szerint, azonban szicíliai kiscsapatot csarnoka miatt golyózhatja ki a liga, ugyanis a Serie A új nevezési kritériumai már minimum 5 ezres arénát követel meg minden egyes részvevőtől, és picinyke (12 ezres) Capo d’Orlando városkájának „sátor-csarnoka” mindössze 3500-as.

                    a veronai PalaOlimpia az idei másodosztályú play off elődöntő első meccsén

A maradék két kandidáló klub azonban komoly potenciált ígérhet az olasz első vonalnak, itt van mindjárt az a Tezenis Verona amely a 90-es közepén-végén még az Euroligában is szerepelt, és amely már (2002-ben) átesett azon a „harakirin” amelyre Sienában napokon belül sor kerül. Verona ideális Serie A helyszín lehetne: 6 ezres csarnok,  már a második vonalban is stabil 4 ezres átlag-nézőszámmal. Kevésbé veretes múlttal, de minimum hasonló ambíciókkal, és feltételrendszerrel pályázna az első osztályú tagságra a Manital Torino. A második vonal  leggazdagabb klubjának tartott torinóiak, az első vonalban is legalább egy erős középcsapatot indíthatnának, nézőkben sem szűkölködnek (az 5 és fél ezres PalaRuffini már a LegaDue Goldban is többször bizonyult kicsinek),  sőt nagyon merész és távlati álmok esetén nemcsak egy milliós nagyváros (Torinó), hanem Olaszország legnagyobb és legkorszerűbb sportarénája a 15 ezres Olimpia csarnok is a hátuk mögött állhat.

Örömteli hír hogy a két éve, 2012-ben megszűnő Benetton Treviso romjain, újra komolyabb kosárlabda élet csírái jelentek meg! A Basket  Treviso ugyanis ott lesz  a LegaDue Silver (a harmadik vonal, a legalsó olasz professzionális liga) 2014/2015-ös  mezőnyében, és így újra kosaras-élet költözhet a legendás PalaVerde falai közé!
Hasonló terveket szövöget az idei play offban a feljutásról lecsúszó Fortitudo Bologna is, ám a 2009-ben pénzügyi problémái miatt bedőlő egykori bajnokcsapat csak akkor reménykedhet a harmadosztályú szereplésben, ha többen (legalább két klub) nem tudják vállalni az indulást. Mindenesetre, nem lenne semmi egy Fortitudo Bologna-Treviso- Siena ( számukra nagyon optimális esetben, akár ide is kerülhet a tavalyi bajnok) hármas, az itáliai harmadik vonalban!

Hollis Cantuban!
Magyar állampolgársággal is rendelkező, korábbi Alba Fehérvár játékossal erősített  kontinensünk egyik legpatinásabb kosárlabda egyesülete a Pallacanestro Cantu. Az összesen 10 európai kupagyőzelemmel (ennél több csak a Real Madridnak van) büszkélkedő észak olasz klubcsapat már hivatalosan is bejelentette Damian Hollis  szerződtetését! A 2013-ban még magyar bajnoki aranyat ünneplő Hollis főleg a másodosztályú Biellában mutatott nagyszerű tavaszi játékának köszönhette hogy karrierje eddigi legnagyobb lehetőségéhez jutott. Cantuban nem titkolják, a Hollist az újjáalakuló Cantu (a teljes kezdőötös távozóban) egyik vezérének szánják mind az olasz bajnokságban, mind a EuroCup-ban. A Fehérvárott még mindig nagyon népszerű „Demjén”, egy ifjú biellai „fegyverhordozójával”  Marco Laganaval együtt érkezik Cantuba. A 21 éves talján tehetség 2013 nyarán, éppen a Cantu jelenlegi mesterének Pino Sacripantival a kezei alatt nyert U20-as EB-t az olaszoknak.

Langford búcsút intett Milánónak
Jelentős átalakuláson mehet át a bajnok EA7 Milano is, akár a keret fele is elhagyhatja  Milánót. Különösen érzékeny veszteség  lehet Keith Langford távozása, az Euroliga pontkirálya  már meg is  egyezett az orosz Unics Kazany gárdájával. Langford  miután aláírt a tatárföldi egyesülethez saját twitteroldalán  elárulta: a Milano meg sem próbálta maradásra bírni, nem tárgyaltak vele egy esetleges hosszabbításról…. Hasonló a helyzet Curtis Jerrels esetében, az olasz bajnoki döntő 6. meccsének hőse „csekélyke” fizetésemelés (jelenlegi évi 600 ezer dolláros bérét 800 ezerre szeretné feltornázni) örömmel maradna Itáliában, azonban a Milano velem sem nagyon akar alkudozni, így nem meglepő: Jerrels követve Langfordot, hamarosan szintén a Kazany profija lehet.

Magas szekciójában is komoly változtatásokra készül a  saját szerződését a napokban 2016 nyaráig meghosszabbító Luca Banchi,  Gani Lawal és CJ Wallace kontraktusát már szinte biztosan nem újítja  meg az Olimpia Milano,  míg Samardo Samuels olaszországi jövője, bár úgy tűnik számol vele jelenlegi klubja,  bizonytalan, addig csak Nicolo Melli maradását lehet (majdnem)biztosra venni. A bajnoki finálé MVP-je Alessandro Gentile  is szerződéshosszabbítás előtt áll,  a Houston Rockets  majdani (?) játékosa ugyan az orosz CSZKA Moszkva által komoly csábításnak van kitéve, ám szinte biztosra lehet venni hogy elfogadva jelenlegi klubja 2018-ig szóló hosszabbítási ajánlatát (évi nettó 800 ezer eurós fizetéssel) a következő szezonban is marad Milánóban.

A lehetséges érkezők: az elmúlt két idényben a Cantu színeiben remeklő Joe Ragland jövetelét már szinte biztosra vehetik a milánói hívek. A mindössze 24 éves, 183 centis amerikai, az 1-es és 2-es poszton jelenthet „frissítést” az itáliai rekordbajnok számára. Curtis Jerrels utóda az a Bo McCalebb lehet, aki a Fenerbahce-t már elhagyva jelenleg szabadon igazolható, és aki mögött még a Montepaschi Siena játékosaként, komoly és sikeres olasz múlt áll. Nem lenne meglepő ha a Sassarit otthagyó Drake Diener is Milánóban kötne ki, a Serie A idei alapszakaszának MVP-je, és 19.4-es átlagával pontkirálya, ideális  választás lehet Langford megüresedő posztjára. De a Milano Ragland mellett akár  még egy hátvédet is elcsábíthat az örök és gyűlölt rivális Cantutól az olasz válogatott Pietro Aradori személyében, akit vagy tucatnyi olasz és európai klub is a soraiban szeretne tudni.        

A palánk alatti posztokra „spanyol frontot” nyitott a Milano két fő kiszemeltjük is a két nagy spanyol gigász ( Real Madrid és Barcelona) célkeresztjében áll.  Hanga Ádám immáron egykori vitoriai csapattársa az argentin Andres Nocioni a Real Madrid és Milano ajánlata közül választhat, míg az ex római Trevor Mbakwe leigazolásért a Barcelonával kell versenyeznie a Milanónak. ("lapzártakor" érkezett: nem kis meglepetésre Trevor Mbakwe végül a német Bamberggel állapodott meg! )  Egyik legnagyobb jövendőbeli bajnoki riválisát, az Euroliga debütálásra készülő Dinamo Sassarit is örömmel gyengítenék tovább Armaniék,  ottani kiszemeltjük az erőcsatár posztjára az amerikai Caleb Green.

Mindent újra kezdhet a Sassari?
Apropó Sassari, a szárdoknál hatalmas örömet okozott  hogy a klub történelmi lehetőséget kapva ott lehet majd az Euroliga 2014/2015-ös szezonjában a főtáblán (alig néhány nap alatt, több mint 4 ezer szezonbérletet értékesített az előttünk álló  évadra a  Dinamo!) azonban az örömbe némi ürümként vegyült, hogy a sikert kiharcoló csapat gerince már biztosan nem Szardínián képzeli el a jövőjét. Caleb Green és Drake Diener milánói csábításáról már szót ejtettünk ( Diener mesés orosz szerződés-ajánlatot is fontolgathat a hírek szerint). Drake unokaöccse, a nagyszerű assziszt-király Travis Diener sem lesz többé a Dinamo Sassari játékosa, sőt semmilyen klub játékosa nem lesz már… Az Orlando Magic és az Indiana Pacers egykori karmestere négy emlékezetes szardíniai szezonja után, 32 évesen döntött az visszavonulásról.

Persze nemcsak a távozókról, érkezőkről is szólnak már a hírek, mi több három új játékos leigazolását már hivatalosan is bejelentette a Dinamo:  Jeff Brooks, a távolabbról is kiválóan dobó középjátékosnak  Jesi, Cantu és Caserta után a negyedik olasz klubja lesz a Sassari. Edgar Sosa, a dominikai hétvéd még 2011 nyarán, mint a Sutor Montegranaro frissen igazolt játékosa, a válogatottjában elszenvedett „horror-lábtörése” miatt került a figyelem középpontjába. Sosa azóta felépült, és a legutóbbi szezonját a Bundesligában mint az Ulm játékosa töltötte, a dominikai egyik  vetélytársa a Dinamo egyes-kettes posztjáért szintén Németországból érkezett: David Logan az Alba Berlint hagyta ott a Serie A egyik élcsapatáért. Logan jelentős Euroliga tapasztalattal is bír, mint a Prokom, a Caja Laboral, a Panathinaikosz és a Maccabi Tel Aviv ex játékosa.

A Sassari „facebook függő” elnöke (Stefano Sardara rendszeresen, általában egy kisebb játék és "kitalálósdi" keretében, a legnépszerűbb közösségi oldalon osztja meg először klubja legfontosabb híreit)  azonban itt nem áll meg, szombat (július 5.) késő délután a következő rövid üzenetet tette közzé saját profilján: „domani alle 10 uscirà un nuovo comunicato.....welcome M.!!” – azaz: holnap  10 órakor új bejelentést teszünk… isten hozott M. !!!  A szurkolók persze azonnal lelkes találgatásba kezdtek, a legnépszerűbb tipp Mike Green, a Himki Moszkvát nemrég elhagyó amerikai jelenleg (még) szabadon igazolható…      (szerk.: Sardara elnök úr ezúttal túljárt szurkolói eszén, a titokzatos "M" ugyanis a bosnyák válogatott center Miroslav Todic keresztnevéből fakad, az ő leigazolását jelentette ba vasárnap a Sassari).

fotók: Facebook/Scaligera Basket Verona, pallacanestrocantu.com, isolabasket.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus