Jenyiszej - Szpartak Primorje beharangozó

Sűrűsödik a program az orosz elitliga, a PBL küzdelmeiben, hiszen a hétvégi három találkozót követően kedden is rendeznek egy összecsapást, amelyet a SportKlub is közvetít majd. A pénteken a magyar közönség képernyőjén is bemutatkozó és vereséget szenvedő Jenyiszej Krasznojarszk ezúttal hazai pályán lép parkettre, ellenfelük az újonc Szpartak Primorje Vlagyivosztok lesz.


Jenyiszej Krasznojarszk - Szpartak Primorje Vlagyivosztok  -  kedd, 22:00 (Sportklub - felvételről)

Két, eddig ellentétes teljesítményt nyújtó gárda csap majd össze kedden. Előző beharangozónkból, illetve a pénteki, Triumph elleni vereség alkalmával már megismerhettétek a krasznojarszki együttest. Úgy néz ki, hogy a Lonny Baxter vezette társaság teljesítménye nemhogy felfelé ívelne, hanem éppen ellenkezőleg: zuhanórepülésben vannak és attól kapnak ki, aki éppen szembejön. Sok orosz gárdával ellentétben ők csak egyetlen nemzetközi kupában, a VTB-ben szerepelnek, ennek ellenére nem sikerül megtalálniuk a megfelelő rotációt ahhoz, hogy sikeresek legyenek a hazai pontvadászatban. A tabella utolsó helyén állnak 1-4-gyel, egyetlen mentőövük az lehet, hogy most hazai pályán bizonyíthatnak, idegenben idén eddig nyeretlenek.

A Szpartak Primojéről már kevesebbet tudunk, ők ezzel az összecsapással mutatkoznak majd be a magyar televíziókban. A második évét taposó liga egyedüli újoncai, tavaly még a második vonalnak számító Szuperligát nyerték meg. "Feljutásukat" azonban nem ennek köszönhetik, hanem annak, hogy a Dinamo Moszkva anyagilag tönkrement, nekik pedig elég pénzük volt, hogy beszálljanak a legtehetősebb orosz klubok közé. Alapvető előnyük (amit most nem élvezhetnek majd) hazai pályájuk, amely Vlagyivosztokon található, Oroszország túlsó végén. Nemzetközi kupában már nem szerepelnek: ők csak a EuroChallenge selejtezőiben indulhattak, de ott pont a Jenyiszej ellen véreztek el. Hiába nyerték meg az első találkozót 17 ponttal, idegenben 23 ponttal kaptak ki, így végül ők nem léphettek ki az európai porondra.

Ennek megfelelően viszont messze a legkevesebb meccset játsszák az orosz csapatok közül, havonta mindössze kettőt. Szombaton nagyon kikaptak a CSZKA Moszkva ellen, de több kulcsemberük nem vagy csak keveset játszott, kérdés, hogy erre a találkozóra pihentek-e már,  mivel ők nincsenek hozzászokva ehhez a meccsritmushoz és a keddi sokkal nyerhetőbb összecsapás számukra. A tabellán a számukra elképesztően jó 3-2-vel állnak a mostani kiütés ellenére is, köszönhetően annak, hogy már megverték otthon a UNICS-ot és idegenben a Khimkit is!!! Meglepő vereséget szenvedtek otthon a Krasznye Krilija ellen még októberben, de azt javították november a Nyizsnij Novgorod ellen. Alapvetően nem sokan gondoltak rájuk, mint potenciális PO csapatra, de eddigi teljesítményük, valamint a többi csapat sokkal nagyobb terhelése miatt jelenleg reális esély mutatkozik arra, hogy komoly tényezők legyenek bemutatkozó szezonjukban. Most kellene minél több meccset nyerniük, hiszen ahogy esnek ki az ellenfelek a nemzetközi kupákból, úgy fog elfogyni a helyzeti előnyük, borzasztóan fontos meccs tehát ez számukra is.

A Primorje kiemelkedően legfontosabb játékosai az amerikai irányító, Torey Thomas és a virgin-szigeteki erőcsatár, Cuthbert Victor. Csak ők ketten átlagolnak 10 pont fölött, Thomas a legjobb gólpassz adója a társaságnak (4.2), ő harcolja ki a legtöbb faultot (6.2) és ő adja el a legtöbb labdát is (2.4). Victor 196 centije ellenére is messze a legjobb lepattanózó (9.1) és a legtöbb labdát is ő szerzi (3.0). Ő azonban teljes egészében kihagyta a CSZKA elleni fiaskót, míg Thomas alig 18 percet játszott. Amennyiben egyikük nem lép pályára, esélyeik még a sereghajtó ellen is jócskán csökkennek. A palánk alatt egyrészt a center, Jeleel Akindele (8.6 pont, 3.8 pattanó), másrészt a két csatár, Alexander Savenkov (5.8 pont, 6.4 lepattanó) és Konstantin Nesterov (8.8 pont, 3.4 lepattanó) aprítanak. Fontos rotációember még Alekszej Goljakov (8.2 pont, 3.4 kiharcolt fault), Alexander Pavlov és Jevgenyij Baburin (6.6 pont, 1.8 gólpassz) is, a többiek legtöbbször csak epizódszereplők. Victor kihagyásával előtérbe került a legutóbbi találkozón Szergej Karaulov is, amennyiben a Virgin-szigetekről érkező légiós ezúttal sem lép pályára, úgy Karaulov újabb súlyos perceket kaphat, érdemes rá figyelni.

Bármi megtörténhet. A múltkori EC selejtező visszavágó mindkét oldalon nyomokat hagyhatott az emlékekben, ráadásul a Jenyiszej győzelmi kényszer alatt játszik. Eddigi teljesítmény alapján talán a Primorje lenne az esélyesebb, de Victor hiányzása rögtön boríthatja ezt, ráadásul tényleg nem tudni még, hogyan reagálnak arra, hogy 4 napon belül 2 meccsük is lesz. Hogy ki egyenesíti ki előbb ezt a sok kérdőjelet, azt megtudjátok kedden este a SportKlubon!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus