Jön a Király Kupa Lóránttal!

Február 16-tól 19-ig Barcelona ad otthont a Copa del Rey-nek, azaz a Király Kupának, ami Spanyolország legrégebbi megmérettetése a kosarasok számára. Az alábbiakban betekintést nyerhettek a kupa történelmébe, megemlékezünk a magyar sikerekről (mert bizony voltak) és bemutatjuk az idei résztvevőket.

Copa del Rey

1933-ban írták ki először a kupaküzdelmeket, előbb, mint magát a bajnokságot (az csak 1956-ban indult hódító útjára), akkor még csak Spanyol Kupa néven. A Franco érában (a diktátor ’38-tól ’73-ig volt hatalmon) Copa del Generalísimo-nak hívták, ami szabad fordításban a ”Főparancsnok Kupája” megnevezést takarja. A királyi jelzőt a 1976-77-es szezonban érdemelte ki és a ’84-es döntőben rendeztek először több csapatos tornát. Akkor még Final Four (a legjobb négy) volt, de ezt három kiírás után kibővítették és a 1986-87-es évadtól már nyolc gárda versengett a Király Kupáért. A kvalifikáció roppant egyszerűen zajlik, a bajnokság féltávjánál az első nyolc helyezett kap meghívást a döntőre, amelynek rendezésére mindig előre kell pályázni, így is az is megeshet, hogy a házigazda nem is lesz ott a végső küzdelmekben. Erre legutóbb 2005-ben volt példa, amikor a Zaragoza drukkerei nem láthatták kedvenceiket a legrangosabb kupában játszani.

Nem jó ómen egyébként házigazdának lenni, mert a ”hőskort” leszámítva, amikor az első 24 kiírásból kilencszer sikerült otthon tartani a trófeát, nincs szerencséjük a rendező város csapatainak. Mióta felvette a királyi titulust, azóta csak a Zargoza (1984) és a TAU Ceramica (most Caja Laboral – 2002) tudta elhódítani a kupát saját szurkolói előtt. Erre a bravúrra készül most a Barelona is, amely az első csapat lenne akinek sikerül három egymást követő évben megnyernie a versengést, mióta nyolc csapatos tornákon döntik el a győztes kilétét. A legtöbbször sorozatban egyébként a Real tudott diadalmaskodni, szám szerint hétszer (Barca hatszor), de akkor még csak egy mérkőzésből állt a döntő. A kupát is ez a két csapat emelhette legtöbbször a magasba, mindkét óriás 22-szer győzedelmeskedett, ráadásul a tavalyi évben pont Madridban tört borsot riválisa orra alá a katalán együttes, így az abszolút első hely mellett a saját pályáján való megleckéztetés is fűti a madridiakat.

A mostani döntősök közül a Caja Laboral és az Unicaja Malaga rendelkezik még Király Kupa győzelemmel, a baszkok hatszor, míg az andalúzok egyszer (2005) értek fel a csúcsra. A tavalyi madridi fináléban négy csapat képviseltette magát az idei résztvevők közül, a Real és a Barca mellett a Caja az elődöntőben búcsúzott a katalánok ellen, míg a Bilbao baszk rangadón vérzett el a negyeddöntőben.

Magyarok a Király Kupában

Sokáig úgy tűnt az idei bajnokságban, hogy Hanga Ádám és a Manresa lesz az, aki képviselheti kis hazánkat a rangos megmérettetésen, ám végül az elképesztő sorozatot produkáló Lagun Aro ért be a legjobb nyolcba a szezon felénél, így Lóránt Péterért szoríthatunk majd Barcelonában. Ám nem ő az első honfitársunk, aki eljutott idáig, sőt már magyar győztese is van a viadalnak. Igen, a választ nem kell sokáig kutatni, ő bizony Dávid Kornél.

Hazánk eddigi egyetlen, NBA-t is megjárt kosarasa a TAU Ceramica (ma Caja Laboral) színeiben hódította el a Király Kupát két alkalommal is, olyan játszótársakkal, mit Scola, Prigioni, Calderón, Macijauskas vagy Splitter. Van azonban egy közös pont Kornél és Peti között, ő pedig nem más, mint Sergi Vidal. A jelenleg a Lagun Aro gárdáját erősítő játékos ugyanis tagja volt annak a TAU-nak, amely honfitársunkkal megnyerte a kupát, most pedig egy másik földinket segítheti a végső diadalhoz.

Az idei trónkövetelők

Lássuk hát végezetül, hogy kik azok, akik 2012-ben felérhetnek a csúcsra és elhódíthatják a 76. Király Kupát!

Caja Laboral – Lagun Aro GBC csütörtök 19:00 (SportKlub – élő)

Nehéz ellenfél vár a kupa újonc Lagun Arora, hisz a korábbi hatszoros győztes baszkok állnak az útjukba a negyeddöntőben. A Cajánál Prigioni (3-szor), Teletovic, San Emeterio és Ribas is megízlelhette már a serlegből kortyolt pezsgő ízét, míg a san sebastianiaknál csak Vidalnak jutott ki ebből a jóból, igaz neki négy alkalommal is, éppen mostani ellenfelük színeiben. Csak az Ivanovics legénység büszkélkedhet egykori döntő MVP-kel a mezőnyből, Prigioni a 2006-os, Teletovic a 2009-es siker fő letéteményesei voltak. A múlt semmiképp sem Lórántéknak dolgozik, de a jelenben maradva, a bajnokságban remek formát mutató, a szezon eddigi legnagyobb hajráját produkáló Lagun Aro még a minden hájjal megkent Caja-ra is veszélyes lehet. Szurkoljunk együtt Petiéknek, hogy rögtön egy meglepetéssel induljon az idei Király Kupa!

FC Barcelona Regal – Lucentum Alicante csütörtök 21:30 (SportKlub – élő)

Egyszer már összecsapott a szezonban Barcelonában a két gárda, akkor a házigazdák végig kézben tartva a mérkőzést győzni tudtak egy pontszegény találkozón (65-49). Ezúttal azonban más körülmények között kellene az Alicanténak bravúrt bemutatnia a kupa címvédő otthonában, mert a katalánoknak több szempontból is esélyük van rekordot dönteni. Először is győzelmük esetén ők számlálnák a legtöbb Király Kupa diadalt, mivel jelenleg holtversenyben vezetik ezt a Reallal, 22-22 sikerrel. Másodsorban ők lehetnek az első klub, amely a nyolcas döntő bevezetése óta triplázni tudna, és erre remek esélyük van hazai pályán, ahol még sem az ACB-ben, sem az Euroligában nem szenvedtek vereséget idén. A legsikeresebb Király Kupa indulón kéne túl jutnia a szezon meglepetés csapatának, az Alicanténak, a Barca számolja ugyanis a legtöbb győzelmet játékosai között, összesen 20-t. Ebből Navarro ötször, Vazquez négyszer, Mickael pedig háromszor emelhette magasba a trófeát.

Unicaja Malaga - Banca Civica Sevilla péntek 19:00

A hétvégén egy aprócska idegenbeli sikerrel elkezdte a kilábalást a hullámvölgyből a Malaga együttese, de most egy kőkemény ellenfél vár rájuk a kupában. Igaz, a Sevilla főpróbája nem sikerült valami fényesre, hisz hazai pályán egy óriási pofonba szaladtak bele a Real ellen (63-98). Az óév utolsó fordulójában megmérkőzött már egymással a két gárda, akkor negyedik negyedbeli hajrájának köszönhetően győzni tudott a Malaga a remeklő Freeland vezérletével. Egyik csapat sem számít kupa-menőnek, a sevillaiak eddig csak egyszer jutottak el a döntőig, még a ’64-65-ös kiírásban, de a végső diadal elmaradt. A Malaga ezzel szemben rendelkezik Király Kupa elsőséggel nem is olyan régről (2005), de ők is igen kevésszer, konkrétan kétszer érték el a döntőt, 2009-ban alulmaradtak a TAU-val szemben.

Real Madrid – Mad-Croc Fuenlabrada péntek 21:30 (SportKlub – élő)

Az elmúlt évek alapján borítékolható a Real-Barca döntő. 2010-ban és ’11-ben is ez a két gárda csapott össze a végső megmérettetésben, mindkétszer katalán sikerrel, tavaly ráadásul hazai pályán bukta el a Madrid a döntőt. A blancók hiába a(z egyik) rekordbajnokok a kupa történelmében (22 elsőség), 1993 óta nem tudták elhódítani a rangos trófeát. Ötször voltak azóta döntőben, de ebből négyszer az ősi rivális Barcelona fosztotta meg őket a győzelemtől, egyszer pedig a Malaga. A tavalyi, madridi rendezésű döntő elvesztése után nem is lehet más motivációja a királyi gárdának, mint Barcelonában letaszítani a trónról a hazai együttest. A madridi negyeddöntő valószínűleg csak bemelegítés lesz Reyeséknek (aki egyébként az egyetlen kupa diadallal bíró játékos a Realnál), a Fuenlabrada ugyanis már kétszer elhasalt a ”házi” rangadón a szezonban, így most is csak a tisztes helytállás lehet a cél a nagyobb terveket szövögető blancók ellen.

A Király Kupa programja:

Negyeddöntők:

Caja Laboral – Lagun Aro GBC (csütörtök 19:00)

FC Regal Barcelona – Lucentum Alicante (csütörtök 21:30)

Unicaja Malaga – Banca Civica Sevilla (péntek 19:00)

Real Madrid - Mad-Croc Fuenlabrada (péntek 21:30)

Elődöntők:

A csütörtöki mérkőzések győztesi (SportKlub – szombat 22:30, felvételről)

A pénteki mérkőzések győztesei (SportKlub – szombat 20:15, élő)

Döntő (SportKlub - vasárnap 20:00, felvételről)

Lássunk egy kis kedvcsinálót a Király Kupához a SportKlub jóvoltából!



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus