Király Kupa: Hogyan jutott (újra) csúcsra a Real Madrid?

Magas színvonalú összecsapásokat hozott a 78. spanyol Király Kupa, amelyen ugyan Hanga Ádám csapata már az első körben búcsúzni kényszerült, de számunkra némi vigaszt jelentett honfitársunk hatékony játéka. Az elvárásoknak megfelelően a Real Madrid könnyedén jutott be a fináléba, ahol ősi riválisával nézett farkasszemet. Egy újabb hihetetlenül izgalmas "El Clasicó" után nem tudta megvédeni címét a Barcelona, a Királyi Gárda került fel a trónra. Nézzük meg, hogyan alakult Európa legnívósabb négynapos tornája! (+STATISZTIKÁK, VIDEÓK)

Real Madrid – Herbalife Gran Canaria: 83 – 60 (19-9, 22-11, 20-23, 22-17)

Már a mérkőzés elejétől dominált a Királyi Gárda, esélye sem volt a Herbalife Gran Canarianak megszorongatnia a Király Kupa legfőbb várományosát. Nikola Mirotic és Sergio „Cacho” Rodriguez összjátéka hamar tudatosíthatta a Tavares-Balles fémjelezte kanárikban, hogy nincs keresnivalójuk; a madridiak remek védekezésének köszönhetően csupán 9 egységre voltak képesek (19-9). A folytatásban tovább nőtt a két csapat közötti differencia: Rodriguez bár a pontgyártásban nem vállalt nagy részt, ám a játékszervezésben újfent megcsillogtatta különleges képességeit, Rudy Fernándezzel látványos showt varázsolt a parkettre (41-20). A második félidőben sem változott a játék képe, a fővárosiak könnyedén verték vissza a citromsárga mezesek zárkózási kísérleteit. Nacho Martin vezetésével ugyan egy 13-3-as etapot repesztett a vendég gárda, de mielőtt még tíz ponton belülre érkezhett volna, a Fernandez-Reyes duó eloszlatta a reményeket (61-43). A „blancók” minden statisztikai mutatóban jobbnak bizonyultak és közel sem kellett előhúzniuk tökéletes játékukat a győzelemhez. 
Két fantasztikus alley-oop:
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Real Madrid legjobb dobói: Fernández – Mirotic 17/9 – 17/6, Reyes 13
A Herbalife Gran Canaria legjobb dobói: Tavares 16, Bellas 10, Martin – Hansbrough 9/3 – 9/3

Unicaja Malaga – CAI Zaragoza: 74 – 79 (11-15, 27-16, 13-25, 23-23)

Az aktuális formákat tekintve a legkiegyenlítettebb negyeddöntőként lett felkonferálva a hazai közönsége előtt parkettre lépő Unicaja Malaga összecsapása a Zaragozával. Király Kupa házigazdának lenni eddig sem volt jó ómen, erre most a malagaiak első körös veresége is rátett még egy lapáttal. Jobban kapta el a rajtot a grúz páros, Georgi Shermadini-Victor Sanikidze vezetette Zaragoza, bár mindkét fél idegesen, sok hibával pattogtatott (11-15). Előbb Jayson Granger kosarával vette át a vezetést a Joan Plaza had (21-20), majd Nik Caner-Medley és Zoran Dragic vették vállukra csapatukat, a félidőre a hazaiak mehettek némi előnnyel (38-31). Már tíz ponttal is mentek Kuzminskasék, amikor Damjan Rudez és Sanikidze triplaparádéval rukkoltak elő, alaposan összezavarva az addig jól működő malagai védekezést (49-50). Shermadini festékbeli dominanciájával a rendes játékidő záró etapja előtti percekben újfent a zaragozaiak akarata érvényesült (51-56). Ellépni látszott José Luis Abós legénysége (58-66), amikor Dragic megrázta magát és kosaraival, labdaszerzésével újra ellenfele nyakán loholt klubjával (64-66). A zárkózásra Jonathan Tabu egy demoralizáló triplával válaszolt, amely döntő faktornak bizonyult, nem engedte ki a diadalt kezei közül a vendég egylet. Bár a lepattanócsatát magabiztosan nyerték Joan Plaza tanítványai (43-29) és Nik Caner-Medley dupla-duplája (21 pont, 10 lepattanó) mellett akadtak még kiemelkedő teljesítmények, ám túloldalon is termettek remek egyéni produkciók valamint a hatékonyabb triplamutató ismét befolyásoló tényezőnek számított. 
A nyerő grúz páros:
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg. 

Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Caner-Medley 21/3, Dragic – Kuzminskas 18/6 – 18/6
A CAI Zaragoza legjobb dobói: Rudez 16/12, Shermadini 15, Sanikidze 12/6

Valencia Basket Club – Laboral Kutxa: 74 – 73 (17-26, 18-19, 20-17, 19-11)

Érdekes, megkérdőjelezhető ítélet miatt (is) buk(hat)ta el a Laboral Kutxa a Valenciával szembeni negyeddöntőt. Remekül startolt és tartotta megszerzett előnyét a baszk gárda az első félidőben, de a tabella második helyzettje a folytatásban feljebb kapcsolt és érkezett meg ellenfele nyakára, ekkor már egyértelműen Velimir Peraszovics mester tanítványai élvezték a lélektani előnyt. Bár Hanga Ádám utolsó percekben bemutatott kitűnő védekezése, egymás utáni blokkjai tartották a reményeket a vitoriai egyletben. Egyenlő állásnál Rafa Martineznél volt a játékszer az utolsó másodpercekben, akivel szemben Fernando San Emeterio szabálytalankodott, ez pedig megpecsételte a Laboral Kutxa sorsát. Számunkra azonban külön öröm, hogy honfitársunk nemcsak jó védekezésével, de ponterős, hasznos játékával is felhívta magára a figyelmet. A rangadóról az alábbi linken már olvashatattok, a videós összefoglalót itt tekinthetitek meg. 
A mindent eldöntő utolsó perc:
A Valencia Basket Club legjobb dobói: Martinez – Lafayette 13/9 – 13/3, Dubljevics – Doellman 12/3 – 12/3
A Laboral Kutxa legjobb dobói: Nocioni 18/9, Pleiss 16, Hamilton 9

FC Barcelona – Iberostar Tenerife: 102 – 60 (22-16, 32-18, 21-14, 27-12)

Talán a katalán hívek sem reménykedtek ilyen kiütésszerű kezdésben, de a legjobbját elvesztő – Blagota Sekulic – Iberostar Tenerife teljesen megroggyant a nagy teher alatt és nem tudott méltó ellenfele lenni a zseniális csapatjátékkal előrukkoló gránátvörös-kék együttesnek. Az első negyedben még tartotta magát az Uriz-Richotti fémjelezte kanári-szigeteki gárda, ám utána teljesen összeomlott, macska-egér játék zajlott a parketten. A Barcelonából 6 (!) játékos is kétszámjegyű eredményt ért el, izgalommentes erődemonstrációt tartott a katalán óriás, látványos showt varázsolva a szurkolóknak. A két fél nem volt egy súlycsoportban, az utolsó percekben már csak az volt a kérdés, hogy Xavi Pascual legénysége eléri-e a száz pontot. A gigászi klub ezzel a diadallal minden idők legnagyobb arányú Király Kupa győzelmét jegyezhette fel. A statisztikai böngészőt „felesleges” nézegetni, a Barcelona óriási dominanciát mutatott minden játékelemben, magabiztosan készülhetett a Valencia elleni megméretettésre. 
A küldő, Alex Abrines - végrehajtó: Joey Dorsey:
A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg.
Az FC Barcelona legjobb dobói: Huertas 13/3, Abrines 12/6, Navarro – Lorbek – Papanikolau 11/9 – 11/3 – 11/3
Az Iberostar Tenerife legjobb dobói: Uriz  12/6, Richotti 11/6, Gutierrez 9/3


Elődöntők

Real Madrid – CAI Zaragoza: 98 – 66 (22-15, 32-22, 23-13, 21-16)

Az első elődöntőben a Real Madrid nézett farkasszemet a Zaragozával és hasonlóan ősi riválisához hatalmas kiütést vert ellenefelére: a valaha volt második legnagyobb arányú vereséget mérte az andalúz gárdára. Az első negyedben még az elvárásoknak megfelelően tartotta magát a Shermadini-Rudez vezette gárda, azonban a második etap már sokkal inkább a „blancók” akaratáról szólt: a 14. percben már 16 egységgel mentek Rudy Fernándezék (35-19). Hiába brillírozott a grúz óriás, Shermadini (19 pont, 8 lepattanó, 2 blokk, 6 kiharcolt fault) nem tudott felnőni mellé senki, így már a félidőre tetemes hátrányt szedett össze a José Luis Abós legénység (54-37). A Királyi Gárda irányítója, Sergio Rodriguez (13 pont, 11 gólpassz) zsenialitására képtelen volt érdemben reagálni a zaragozai egylet, tovább nyílott a két csapat közötti különbség (77-50). Az utolsó játékrészben sem kegyelmeztek a fővárosiak, ellenfelük minden gyenge pontját remekül használták ki, könnyed sikert arattak. Damjan Rudezék csupán 2 (!) hárompontost tudtak értékesíteni, pocsékul céloztak a 6,75-ös vonal mögül. 
Nem egy szokványos tripla Sergio Llull-tól:
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg.

A Real Madrid legjobb dobói: Fernández 16/9, Mirotic 15/3, Rodriguez 13/3
A CAI Zaragoza legjobb dobói: Shermadini 19, Rudez 11/3, Stefansson – Sanikidze 7/3 – 7

FC Barcelona – Valencia Basket Club: 89 – 81 (31-9, 17-24, 16-15, 25-33)

Jóval nagyobb rangadónak ígérkezett a második elődöntő, a felek nem is okoztak meglepetést! A Barcelonának volt miért visszavágnia: a Király Kupa előtti fordulóban éppen Valenciában kapitulált, így bőven éghetett a revans Navarróékban. Szédületes tempóban rajtolt a gránátvörös-kék had, amelynek élére a katalán legenda állt, egymás után három triplával köszönt be (9-0). Ezután sem lassítottak a katalánok, Velimir Peraszovics pedig őrjöngve nézte a meccs alakulását (31-9). A második tíz percben kezdett magára találni a narancsmezes alakulat, de Ante Tomicék így is magabiztosan őrizték előnyüket (48-33). Az, hogy Xavi Pascual tanítványai 61 százalékkal termelték a triplákat döntő hatással bírt és nagyban hozzá segítette a katalánokat a győzelemhez, hiába Romain Sato (21 pont, 11 lepattanó) extra performansza. Az egészségesebb csapategység, a kitűnő triplamutató és a szenzációs első negyed jelentette a Barcelona sikerét, Nachbarék önbizalommal várhatták a döntőt. 
Amikor Navarro belelendül:
A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg. 

Az FC Barcelona legjobb dobói: Navarro 20/9, Tomic 16, Nachbar 14/9
A Valencia Basket legjobb dobói: Sato 21/6, Van Rossom 15/6, Doellman 12/6

Döntő

FC Barcelona – Real Madrid: 76 – 77 (17-16, 25-22, 17-22, 17-17)

Nem született meglepetés a döntősöket illetően, de a hasonló jellegű „El Clasicókat” követően nem is bánhatjuk, hogy sokat látjuk a két óriás klub külön csatáját. Legutóbb másfél hónapja találkoztak, akkor hazai pályán a Real Madrid könnyen fektette két vállra a Barcelonát. Feszült hangulatban telt az összecsapás, Mirotic pontjaival a Madrid kaparintotta meg a vezetést, de amint lehiggadt a katalán gárda, felzárkózott ellenfelére, elsősorban a Lorbek-Oleson duónak köszönhetően (17-16). A két perces szünetet követően mindkét oldalon beragadt a játék, egyik fél sem ajándékozott könnyű pontokat – ellenben az összeakaszkodások már megjelentek, kemény harc zajlott minden egységért a pályán. Majd Rudy Fernández percei következtek, amelyre a fiatal Alex Abrines és a festékben Tomic reagált (42-38). A második félidőben Marcelinho Huertas tartotta a győzelmi esélyeket csapatában, Fernández megállíthatatlannak tűnt és Nikola Mirotic is főszerepet vállalt abban, hogy a záró etapra már a Madrid fordulhasson minimális előnnyel (59-60). Nagy küzdelem zajlott, egyik fél sem tudott néhány pontnál nagyobb előnyt kiépíteni majd azt megtartani, így amikor egy perccel a rendes játékidő vége előtt az eredményjelző táblán 7 pontos fórral rendelkezett a Madrid, már jó páran azt hihették, hogy eldőlt a Kupa sorsa (68-75). De nem a Huertas-Oleson duó! Hatalmas akarattal, odaadással 8 másodperccel a vége előtt megfordították az állást (76-75)...De tudjuk, hogy 8 másodperc a kosárlabdában nagyon sok idő, amelyet maximálisan ki is használtak a „blancók”. Sergio Rodriguez vezette a támadást, majd két védővel találta magát szemben – a játékmester azonban észrevette az üresen álló Sergio Llullt és passzolt. A meccsen egyébként addig kiemelkedőt nem nyújtó válogatott betalált, a csarnok pedig "felrobbant". 0,1 másodperc volt még vissza, Xavi Pascual időt kért, ám a gránátvörös-kékek nem tudták megváltani a világot. Sergio Llull-ből hős lett, Nikola Mirotic pedig az MVP címmel „vigasztalódhatott”. A Barcelona nem tudta megvédeni címét, amely sokak szerint nagyban köszönhető volt Juan Carlos Navarro betlijének (-3 VAL), ám hiba lenne a vereséget egyedül a kapitány nyakába varrni, aki ugyan a finálé után elmondta, hogy úgy érzi nagyban felelős a kudarcért.
Az utolsó egy perc:

Llull, a madridi hős:

A jól megérdemelt ünneplés:

Végül, de nem utolsó sorban a Kupa legértékesebb játékosa:

A mérkőzés videós összefoglalóját itt tekinthetitek meg. 

Az FC Barcelona legjobb dobói: Huertas 15/3, Tomic 14, Oleson 11/3
A Real Madrid legjobb dobói: Fernández 19/12, Mirotic 17/6, Lllull – Reyes 9 - 9

A Kupa Top 7 jelenete:

A Király Kupa legjobb mozzanatai - benne Hanga Ádámmal:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus