Kisvárosi sikersztori

De nemcsak ezen tények, és a veretes múlt miatt lesz kuriózum a Cantu  EL szereplése, hanem amiatt is hogy az eredmények és a csapat hátterében egy 38 ezres lombard kisváros áll.

Ízlelgessük ezt egy kicsit: egy fél Kaposvár, Szolnok vagy Szombathely, harmad Fehérvár, Kecskemét vagy Nyíregyháza nagyságrendű város Európa második legeredményesebb klubja a Real Madrid mögött, egy Jászberénynél alig nagyobb városka ott szerepel majd olyan metropoliszok mint Athén, Moszkva, Madrid, Barcelona, Milánó, Isztambul, Tel Aviv és Belgrád gigászai között. Kisvárosi csoda? Meglehet. Nézzük mi lehet a csoda mögött, honnan indultak, hova jutottak.

                                                  Az  úttörők

1936 -37 fordulóján  két helyi fiatalember, Mario Broggi és Angiolino Polli úgy gondolta belevág egy akkor még kuriózumnak  számító sportág  meghonosításába a lombard városkában. A kezdetek több mint vadregényesek voltak, az első helyi pálya Broggi nővérének udvarán lett kijelölve, és mivel  tél volt, a sportág helyi úttörői, és a bátor kezdeményezésben részt vevő barátaik bizony hólapátolással kezdtek minden mérkőzést és gyakorlást.

A 2. világháború kitörése előtt a csapat, a vészes kor sötét szellemének megfelelően, felveszi  az Opera Nazionale Dopolavoro Cantù nevet. A történelemben kicsit jártasak tudják, az előnév(OND) egy borzalmas korszak, a náci Mussolini rezsim „szabadidős, sportágazatát” rejti. Ennek megfelelően a klub első még erősen kétes értékű sikereit 1942-ben a Bruno Mussolini kupában aratta le.

A világháború után, 1948-ban születik újra a sportág Cantuban. A csapat a 3. vonalban indul, és egészen 1952-ig ebben a kategóriában szerepel. 1952-őt követően felgyorsulnak az események, a Pallacanestro Cantu újoncként megnyeri a másodosztály küzdelmeit, és történelme során első alkalommal a legmagasabb osztályba jutott. Az akkori sikerek még tiszavirág életűek voltak, 1955 nyarára újra a másodosztályban találták magukat. Viszont ekkora Lino Cappelletti személyében már válogatottat is adott a Squadra Azzurra-ba a Cantu.

1956-ban újra visszajutnak (Ekkor „Elette” ligának hívják a legmagasabb szintű olasz pontvadászatot), a klub pedig új tulajdonos, a „szódagyáros” Casella család birtokában került.

Az igazi sikertörténet innen indul, megérkezik a csapathoz a klub első igazi amerikai légiósa, Tony Vlastelica. A Cantu  az 50-es évek végére stabil középcsapattá vált az első osztályban.

                                           Útban a siker felé

A következő lépcsőfokot egy milánói fiatalember és egy jugoszláv legenda érkezése jelentette. Előbbi  Carlo „Charlie” Recalcati aki  1964-ben, 19 évesen, az említett, és ebben az évben visszavonuló Lino Cappelleti posztját vette át, az utóbb Borisz Sztankovics, a FiBA későbbi főtitkára, volt aki edzőként érkezett Cantuba. Sztankovics nevéhez fűződik, hogy "kitalálta" és összerakta azt a 3 játékost (Merlati, Di Muro és az amerikai Burgess), akit akkor a szakma  nemes egyszerűséggel csak cantui falnak ("Muro di Cantu") hívott. Ennek a „falnak” is köszönhetően, 1968-ban a Pallacanestro Cantu megnyerte az olasz bajnokságot.

Az ezt követő szezonban az ellenfelek már megtalálták a  réseket a „falon”, a Cantu csak 6. lett,  Sztankovics mester is távozott a csapattól 1969 nyarán. Ráadásul új tulajdonosok, egy „duó”, Aldo Allievi és Arnaldo Taurisano kezébe került a klub.  Az megújult vezetés már komolyabb távlatokat tűzött ki maga és a csapat elé, a cél  már Európa meghódítása volt.

Ekkor kerül be a csapatba egy 17 éves  saját nevelésű srác, aki idővel a klub és olasz kosárlabdasport egyik legnagyobb legendájává válik, és aki úgy hívnak hogy Pierluigi Marzorati.

Az eredmények nem is maradnak el, 1972 és 75 között a Cantu 3 Korac kupát(a kosárlabda UEFA kupája volt ez akkortájt) nyer zsinórban, többek közt olyan ellenfelek ellen a döntőben, mint a Barcelona vagy a Partizán Belgrád.

1975-ben nemcsak a Korac kupát, nemcsak az olasz bajnokságot, hanem az akkor még funkcionáló világkupát is megnyerte a Cantu, a BEK győztes Real Madrid és a dél-amerikai kontinensbajnok előtt. Ekkor adták át a városban a klub által ma is használt csarnokot a 4 ezres Pianella-t.

1976 és 79 között újabb elképesztő triplázást hajt végre a Cantu. A mellett hogy már a Serie A-ban is folyamatosan a dobogón végeznek, zsinórban 3-szor a KEK trófeát is megnyerik.

1978-ban egy újabb fantasztikus karrier indul el a csapat mezében, 1978 tavaszán az akkor mindössze még csak 16(!!!) éves Antonello Riva is bemutatkozik a felnőttek között.

1980-ban a kék fehérek elbukják a KEK döntőt(olasz csapat, a nagy rivális szomszéd Varese ellenében, - magyar viszonyokra „fordítva”, ez olyan volt, mintha a Zete ellen bukta volna a Körmend a KEK-et…) amit azért is keserű pirula, mert 1981-ben újra magasba emelhetik a Kupagyőztesek Európai Kupáját, így ha nincs a 80-as botlás, zsinórban 5-ször tudták volna megnyerni azt, ami egyedülálló lett volna Európában.

                                            Európa trónján

1981-ben nemcsak a  nemzetközi serlegnek, hanem újabb, immár  az egyesület 3. bajnoki címének is örülhetnek a kisvárosban. A rá következő évben már nincs megállás a nemzetközi porondon sem, a Cantu Kölnben a BEK (az Euroliga elődje)-et is megnyeri a kor uralkodó csapata, a döntőben a nagyszerű amerikai légiós CJ Kupec 25 pontjával 86-80-ra legyőzött Maccabi Tel Aviv ellenében, és a csapat ugyanebben az évben, immár BEK győztesként a Világkupát is megnyeri.

83-ban az Olimpia Milano ellen 69-68-ra megnyert döntő után a Pallacanestro Cantu megvédi a BEK serlegét, és végérvényesen a korszak egyik legmeghatározóbb európai egyesületévé válik.

Akkortájt még más szelek fújtak az európai kosárlabdázásban, hogy mást ne mondjak mindössze 2 légióst alkalmazhatott minden klub, csak a bajnokok és a BEK győztes indulhatott a BEK-ben, emiatt a Cantu európai remeklése azzal járt hogy kevésbé tudott koncentrálni a roppant erős olasz bajnoki küzdelmekre(nem véletlen hogy  akkortájt  többször előfordult  hogy olasz csapatok belügye volt egy-egy európai kupa döntője), és hiába ült Európa trónján, a Serie A-ban még a dobogóra sem tudott odaférni…

A 80-as évek közepén, az a Carlo Recalcati tér vissza a klubhoz edzőként, az a Recalcati, aki az egyesület első sikereinek még játékosként volt aktív részese a 60-as években. Recalcati  a kispadon már nem tudott csodát tenni, a Cantu nem szerepelt rosszul , éveken át  a dobogóért küzdöttek, de a 89-es 10. hely, és ugyanabban az évben a Korac kupa döntőjének elbukása a mások mellett, Vlade Divac-cal is felálló Partizán Belgrád ellen, már Recalcati állásába került nem sokkal ezek után.

Eddigi utolsó nemzetközi sikerükként 1991-ben, a manapság a Milano másodedzőjeként dolgozó Fabrizio Frates  vezetésével  negyedszer nyerik meg a Korac kupát, a döntőben a Real Madridot felülmúlva.

Az eredmények ezt követően elmaradoznak, a kis klub egyre kevésbé tudja tartani a lépést az olasz liga akkortájt szinte féktelenül költekező sztárcsapataival, ráadásul a Bosman döntés a kosárlabdába is begyűrűzik, ez sem a kicsik érdekeit szolgálta.

                                                      Túl a csúcson

A lejtmenet megállíthatatlan volt, 1994-ben a Cantu majd 40 év után esett ki az első osztályból. Első nekifutásra nem is sikerült a visszajutás, a második A2-es évben viszont a Polti bőkezű szponzorációjának köszönhetően a másodvonal szintjén bivalyerős csapatot építhettek Cantuban, ekkor érkezett a csapathoz a 34 éves NBA sztár Thurl Bailey, aki  12 ezer pontot szorgoskodott össze hosszú NBA karrierje alatt. Simán, bajnokként jutottak vissza, csakhogy a visszatérésükkor 1996-ban már teljesen más volt a Serie A. A 2 bolognai gigász (Virtus és Fortitudo) eszement költekezése (ez később mindkettőt a „sírba” vitte) a liga szinte összes nagyobb csapatát magával ragadta az irracionális igazolásokban. A Cantu ekkor már valóban az volt ami, egy kicsinyke város kis csapata, amely próbál helyt állni a nagyok őrült háborújában… Ehhez képest a feljutást követően, viszonylag simán tudtak bent maradni éveken át. Az egyesületet akkor még az ág is sújtotta, 1999-ben néhány hónappal a leigazolása után autóbalesetben elhunyt a korszak egyik legnagyobb olasz kosaras tehetsége, akit a legtöbben a nagy elődök, Marzorati vagy Riva méltó örökösének tartottak, Enrico Ravaglia. 23 éves volt, mikor az értelmetlen baleset a halálát okozta. A csapat érthetően, majdnem összeroppant a tragédia után, de időben magukhoz tértek, és a visszatérő, már 37 éves veterán Riva vezetésével heroikus küzdelemben kiharcolták a bent maradást.

2001-ben,  a klub szakemberei és menedzserei, a 4 akkor még teljesen ismeretlen amerikai fiút (McCullough, Hines, Thornton, Stonerook) szerződtettek, akik majdnem ismét csodát tettek a Cantuval, 2002-ben csak az elődöntőben buktak el a Fortitudo Bolognával szemben. Thorntonra és Stonerookra nem sokkal ezután lecsapott a Monte Paschi Siena, így új csapatot kell ismét építeni. 2003-ban megint csak jó szemük volt, kiszúrtak egy rendkívül fiatal  ébenfekete görög  óriást, „Big Sofo” Sofoklis Schortsantist, aki akkor alig múlt 18. Őt sem tudták megtartani, egy év múlva vitte őt az Aris Szaloniki. 2004, újabb jó igazolást, elhozták az 27 éves litván Kaukenast a német bajnokságból, aki kicsit későn érve, Olaszországban teljesedett ki. Mondanom sem kell, őt is elcsábították. A Monte Paschi Siena vitte 2005-ben.

2006 október  október 8.-án sportágtörténelmi  esemény tanúi lehettek a  PalaPianella-ba kilátogató nézők. Történt ugyanis hogy a Pallacanestro Cantu-Benetton Treviso olasz bajnoki mérkőzésen(ez az első forduló nyitómeccse volt) pályára lépett (jelképes jelenlét volt, alig egy percre szállt be) a hazaiak legendája Pierluigi Marzorati,aki akkor már betöltötte az 54. életévét is! Ezzel Marzorati lett a kosárlabda egyetemes történelmében az első olyan játékos aki 5 különböző évtizedben pályára lépett első osztályú mérkőzésen, ráadásul ugyanabban a csapatban. Pierluigi Marzorati nemcsak a Cantu meghatározó játékosa volt a 70-es és 80-as években,hanem az olasz válogatotté is ezen időszak alatt Marzorati a Squadra Azzura-val EB-t nyert 83-ban,Olimpiai ezüstérmes volt 80-ban,és emellett még 3 EB bronz (71,75 és 85) tevékeny részese volt. Marzorati még 1969-ben mutatkozott be a Serie A-ban és egészen 1991-ig 39 éves koráig szolgálta a Cantu-t

                                             Új évezred, újra az elitben

A Pallacanestro Cantu legújabb kori sikertörténete Andrea Trincheri  nevéhez kötődik, a másodosztályból érkező mester már első Serie A-s szezonjában, 2010-ben megkapta a liga legjobb olasz edzőjének járó megtisztelő címet, amit 2011-ben meg is védett. Csapatát az elmúlt 2 évben csak a Monte Paschi Siena tudta legyűrni a play-off különböző szakaszaiban, ami nem kis szó, főleg annak tükrében hogy a lombard kiscsapat költségvetése töredéke lehet a Milano vagy a Siena becsült büdzséjének, de a Serie A viszonylatában sem valószínű hogy ebben a tekintetben a 8 közé férnének…

Az utóbbi évekkel ellentétben jelentős változás hogy ezúttal nincs komoly változás. A alapjátékosok mind maradtak, ráadásul 3 minőségi kosarast is Cantuba tudott hozni a klubvezetés.

A veterán olasz klasszis Gianluca Basile, a Barcelonát hagyta ott 6 év után, és ugyan már 36 éves, kisebb nagyobb nyavalyák is kínozzák néha, de a keze még mindig fantasztikus.

A 23 éves 195 centis David Ligthy-t az NCAA-ből hozták el, ahol az Ohio State színeiben 12.1 pontot átlagolt.

Artsiom Parakhouski  a 211 centis 122 kilós  24 éves fehérorosz válogatott óriás, aki szintén az NCAA-ben (Radford) pallérozódott, és csak szűk egy éve jött vissza az öreg kontinensre, hogy itt a Nef Riga centere legyen, onnan igazolta őt a Cantu.

A régiek, a maradók közül megemlítendő, és kiemelendő az EB-n a grúz válogatottal szereplő Manuchar Markoishvili,  az uruguayi válogatott  energiabombája Nicholas Mazzarino, a  több poszton is bevethető szerb nehéztüzér Vladimir Micov, az olasz válogatottal az EB-in is résztvevő irányító, Andrea Cinciarini, valamint 2 center, a szerb Marko Skekics és a veterán olasz Denis Marconato, aki Basilevel még a Barcelonában játszott együtt.

A jelenlegi  keret:

4             David Lighty                       198         98           1988  USA

5             Vladimir Micov                    203         98           1985  SRB

7             Marko Scekić                      207         95           1981  SRB

8             Benjamin Ortner                 206        105         1983  AUT

9             Manuchar Markoishvili         195        85           1986  GEO

10           Maarten Leunen                  206        100         1985  USA

11           Denis Marconato                 211        117         1975   ITA

12           Nicolás Mazzarino               181        88           1975   URU/ITA

15           Artsiom Parakhoŭski           211        122         1987   BLR

17           Marco Diviach                    203        101         1988   ITA

19           Giacomo Maspero              202        90           1992   ITA

20           Andrea Cinciarini               190        86           1986   ITA

21           Federico Bolzonella           184         72           1984   ITA

55           Gianluca Basile                 192         90           1975   ITA

A klubot 2011 szeptembere óta, és ez sem mindennapi (jómagam nem is tudok más hasonló példáról ilyen magas szinten), egy hölgy, Anna Cremascoli vezeti elnök(asszony)ként. A 5-7 millió euró közé becsült büdzsé (ez az alsó harmadhoz tartozik a Serie A-ban) jelentős részét 84 kisebb nagyobb szponzor állja, nagyobb részük helyi és környékbeli vállalkozás. Az előző szezonban a csapat 21 hazai bajnoki mérkőzésén 69 838 fizető néző volt jelen a PalaPianella-ban, ez 3326-os átlagot jelent, ami a 11.  a Serie A elmúlt szezonjában. Cantuban a hazai mérkőzések jegybevétele 953 262 euró volt.

Az említett 36 éves, 3800 férőhelyes  PalaPianellaban a Cantu hazai bajnoki mérkőzéseinek helyszíne, a csarnok az olasz Serie A legkisebb, és legöregebb létesítménye

Az Euroliga küzdelmeire viszont új, nagyobb otthont kellett keresni,  így a Cantu a  közeli Desio városának 7000-es csarnokában fogadja majd októbertől EL ellenfeleit

A város tervei és ígéretei alapján legkésőbb 2013 elejére Cantu is gazdagodhat egy 7500-as modern sportcsarnokkal. A tervek készen állnak és impozánsak, a beruházás gyakorlati megvalósítása mégsem kezdődhetett még el, különböző financiális nehézségek és a háttérben meghúzódó politikai játszmák miatt.  Intő, rossz példa akad, jó 20 éve, az 1990-es olaszországi futball vb általános beruházási lázában Cantuban is belevágtak egy új sportcsarnok építésébe. Ez volt, ez lett volna a PalaBabele. Több mint 20 milliárd régi líra (mai árfolyamon  nagyjából 10 millió euró) elsősorban önkormányzati forrás felhasználása után, a beruházás, nincs rá jobb szó, befuccsolt... Felépült egy félig kész torzó, amely viszont építészeti szempontból kuriózumnak számított. Számított, mert már csak múlt időben beszélhetünk róla. A félkész formabontó sportcsarnok majd 20 évig állt egy átgondolatlan beruházás mementójaként Cantu külvárosában. 2010 nyarán végleg lebontották, helyén épülne fel hamarosan az új aréna.