Kus sem tudta elhallgattatni a sereghajtót

A sereghajtó Helios nagy bravúrt hajtott végre a Cibona legyőzésével az Adria-Liga karácsonyi fordulójában. A Cedevita szünet után fordított a Hemofarm otthonában, a belgrádi rangadón pedig a Zvezda nekiugrott a Partizannak, de a második negyedtől már a címvédő nagyobb tudása érvényesült.
 
Helios Domzale -  Cibona Zagreb 78-76 (22-18, 18-21, 20-12, 18-25)

Karácsonyi meglepetés a Helios szurkolóknak! A forduló előtt a sereghajtó pozíciójában szerénykedő domzalei brigád. Earl Gay vezetésével gondoskodott róla, hogy a 23-án, 17 órakor kezdődő meccs ne egy könnyed karácsonyi ötórai tea legyen a Cibona számára. A kiegyenlített első félidő után egyetlen ponttal vezetett a Helios. Szünet után a Cibona meglehetősen halovány, hatástalan támadójátékot vezetett elő, így a Helios a harmadik negyed után 9 ponttal vezetett. Aztán Gay triplájával 12-re nőtt a különbség, utána azonban Kus és Barbour vezetésével hosszú hajrát nyitott védekezésén szigorító a Cibona. Ennek eredményeként az utolsó percben Barbour triplájával átvette a vezetést a vezetést a neves zágrábi gárda. De Earl Gay-nek még volt egy jó dobása, amelyre Kus válasza sikertelen volt, s az izgalmas derby Pasalic egy jó büntetőjével, s Helios sikerrel zárult. 

Érdekességek a statisztikából.

Helios: Gay (26 p., 7/10 dupla, 2/5 tripla, 6/8 bünt., 4 lep., 6 szerz.), Prepelic (18 p.,2/2 dupla, 2/9 tripla, 8/12 bünt., 10 kih. fault), Bubnic (11 p., 5/7 dupla, 1/1 bünt., 4 lep., 2 gp., 3-3 szerz. és ea.),

Cibona: Kus (19 p., 8/12 dupla, 3/3 bünt., 4 lep., 5-5 gp. és ea), Zizic (18 p., 3/7 dupla, 12/15 bünt., 7 lep., 12 kih.fault), Barbour (17 p., 3/5 dupla, 2/4 tripla, 5/6 bünt., 5 ea., 8 kih. fault).
 

Krka Novo Mesto - Zlatorog Lasko 72-67 (21-25, 16-15, 17-21, 18-16)

Esélyeshez méltón kezdett a szlovén házirangadón a nemzetközi porondon vitézkedő Krka. Később azonban, talán a nemzetközi meccsek okozta fáradtság, talán pedig a papírformának megfelelően alakuló első negyed miatt szép lassan elvesztette a fonalat a Krka, s Zlatorog pedig megérezte az esélyt. Ebből aztán egy nem túl színvonalas, ám igen küzdelmes presztízscsata alakult ki, amelynek a végén azért csak érvényre juttatta a papírformát a Krka.

Érdekességek a statisztikából.

Krka: Z. Dragic (19 p., 7/9 dupla, 1/2 tripla., 2/4 bünt., 6 lep., 4 szerz.), Balazic (16 p., 5/9 dupla, 1/3 tripla, 3/5 bünt., 4 lep., 3 gp.), Baxter (11 p.,3/5 dupla, 1/6 tripla, 2/2 bünt., 5 gp.), Abdul Hamid (11 p., 3/4 dupla,1/1 tripla, 2/2 bünt., 5 lep.).

Zlatorog: Brodnik (19 p., 3/5 dupla, 4/5 tripla, 1/2 bünt.), Skific (12 p., 4/5 dupla, 0/3 tripla, 4/4 bünt.), Lapornik (9 p., 2/2 dupla, 1/3 tripla, 2/4 bünt., 9 lep.), Omic (9 p., 3/7 dupla, 3/4 bünt., 7 lep.). 
 
 
Hemofarm - Cedevita 74-78 (14-14, 22-17, 21-29, 17-18)

Egy negyed igazán hatékony támadójáték elég volt a sorozat második helyén álló horvát együttesnek, hogy 2500 karácsony előtti szórakozásra, s bravúrra szomjazó verseci szurkoló előtt is diadalmaskodjon a saját pályáján mindenkire veszélyes Hemofarm otthonában. A kiegyenlített első szakasz után a másodikban a hazai csapat akarata érvényesült. A Hemofarm a harmadik tíz percben sem játszott rosszul, ám ezen igen magas színvonalú játékrészben egészen pazar támadójátékkal rukkolt ki a Cedevita, amelyben az amúgy nem túl sokat játszó rutinos Smodis állt ekkor az élre. Ebben a szakaszban megfordította a meccset a Cedevita, s végül e remek szakaszának köszönhetően nyert is.

Érdekességek a statisztikából.

Hemofarm: Maras (14 p., 5/12 dupla, 4/5 bünt., 4 lep., 2 ea.), Jeremics (13 p., 3/3 dupla, 2/7 tripla, 1/1 bünt., 5 lep., 3 ea.), Nesovics (11 p., 4/5 dupla, 1/4 tripla. 3 lep., 2 gp., 3 ea.), Szavovics  (9 p., 2/3 dupla, 0/3 tripla, 5/6 bünt., 8 lep.).

Cedevita: Vukusic (20 p., 6/7 dupla, 1/3 tripla, 5/5 bünt., 5 lep., 3 gp.), Smodis (13 p., 2/4 dupla, 3/4 tripla), Bilan (12 p., 5/6 dupla, 2/3 bünt-. 8 lep.), Draper (11 p., 2/5 dupla, 0/3 tripla, 7/12 bünt., 3 lep., 7 gp., 3 szerz., 4 ea.)
 

Partizan Beograd - Crvena Zvezda 85-67 (16-22, 27-14, 19-15, 23-16)

Az ezúttal 4500 néző előtt rendezett belgrádi "örökrangadó" elején nagyon "odatette magát", s meglepte a címvédő Partizant a Zvezda. A második negyedtől azonban nagyon összekapta magát, s helyenként Euroliga-szintű teljesítményt nyújtott a Partizan. Az "ijesztő" nyitó szakasz után végül Law és az egészen pazar dobóformát mutató Miloszavljevics vezérletével  a papírformának megfelelően biztosan nyert  a címvédő.

Érdekességek a statisztikából.

Partizan: Miloszavljevics (23 p., 2/3 dupla, 5/5 tripla, 4/6 bünt,), Lucsics (15 p., 4/9 dupla, 0/2 tripla, 7/7 bünt., 6 lep.), Law (11 p., 2/2 dupla, 1/1 tripla, 4/4 bünt., 5 gp.), Kecman (10 p., 3/5 dupla, 1/3 tripla és bünt., 6 lep). 

Zvezda: Thomas (12 p., 5/11 dupla, 2/2 bünt.,5 lep. (4 támadó)), Milutinovics (11 p., 2/4 dupla, 1/4 tripla, 4/5 bünt.), P. Popovics (10 p., 5/9 dupla, 9 lep.)
 

Buducsnoszt - Union Olimpija 63-56 (14-10, 19-7, 20-18, 10-21)

Jelen helyzetben, miután a szlovén sztárcsapat sorra vesztette el a legjobbjait, az Olimpija együttesétől ez tisztes helytállásnak minősíthető. Az Olimpija "maradékának" kulcsemberei már végsőkig kimerülve kosaraztak, Thompson csupán 4, Salin pedig írd és mondd, 3 pontig jutott. Az Európa-kupában továbbjutó Buducsnoszt az első félidőben 17 ponton tartotta ellenfelét, amely a záró szakaszban az egyedül átlagon felüli  teljesítményt nyújtó Rothbart révén "kozmetikázott" az eredményen.

Érdekességek a statisztikából.

Buducsnoszt: Dubljevics (20 p., 5/8 dupla, 2/3 tripla, 4/5 bünt., 8 lep.),  Vitkovac (12 p., 3/8 dupla, 0/2 tripla, 6/8 bünt., 5 lep., 4 gp.), Krsztovics (11 p., 1/3 dupla, 3/5 tripla).

Olimpija: Rothbart (21 p., 7/11 dupla, 7/8 bünt., 7 lep.), Blazic (7 p., 2/6 dupla, 3/4 bünt., 3 lep.), Mocnik 6 p., 1/2 dupla, 1/4 tripla, 1/2 bünt., 2-2 lep., és gp.)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus