Létrejött az álomdöntő

A papírformának megfelelően az Olympiakos és a Panathinaikos vívja a görög bajnokság döntőjét. Az előbbi gárda, söpréssel, míg utóbbi egy meccset bukva menetelt a fináléig…

Olympiakos (1) – Pannionios (5) 83-67, 90-65 és 87-66 = 3-0 az Olympiakos javára

Az első pireuszi összecsapáson 22 eladott labdába és 28 kiharcolt faultba kergette bele ellenfelét az Olympiakos, aminek köszönhetően viszonylag hamar eldőlt a mérkőzés végkimenetele. Csapatként nagyon jól muzsikáltak a hazaiak, Joey Dorsey (13 pont 7 lepattanó), Vassilis Spanoulis (13 pont 3 lepattanó 3 gólpassz) és Georgios Printezis (12 pont) vezérletével végig az történt a pályán amit akartak. Ellenoldalon Jon Diebler (17 pont 6 lepattanó) és William Keys (14 pont 5 lepattanó) erőlködött, de ez semmire sem volt elegendő.

A második mérkőzésen ismételten csak hamar előnybe került az Olympiakos. Ennek következtében elkezdték félvállról venni az összecsapást. A Panionios viszont ahelyett, hogy kihasználta volna az adódó lehetőséget, hatalmasat betlizve szaladt bele egy 25 pontos fiaskóba. Vassilis Spanoulis (21 pont 7 gólpassz) szinte egymaga nyerte meg az mérkőzést, de ellenfele is csak egy akadt, a már az első meccsen is jól teljesítő William Keys (13 pont 5 lepattanó) személyében.

A Panionios nagyon jól tudta, hogy csak egyetlen esélye maradt, amivel hazai pályán élnie kell, ha nem akar söpréssel a tengerpartra utazni. Ennek fényében neki is estek nagyobb nevű ellenfelüknek. Az első negyedet 22-20 arányban meg is nyerték, ám ekkor vezettek utoljára. A Pireusz 22 zsugát osztott ellenben a házigazda mindössze kilenc gólpasszával. Vassilis Spanoulis (16 pont 10 gólpassz) tömte labdákkal Georgios Printezist (17 pont 5 lepattanó) és Kostas Papanikolaut (16 pont 4 lepattanó). A Panioniosnal újra csak egy ember volt talpon, hát persze, hogy William Keys (18 pont), aki legalább szép egyéni teljesítményekkel búcsúzott. 

Pana

Panathinaikos (2) – Kolossos (3) 103-67, 102-71, 68-73 és 73-68 = 3-1 az Panathinaikos javára

Az első mérkőzésen a házigazda Pana úgy játszott a Kolossos csapatával, mint nagymacska a kisegérrel. A feldobás pillanatától kezdve kézben tartották az irányítást, aminek köszönhetően a vendégek három pontnál közelebb egy pillanatra sem kerültek. Eközben a zöldek 61,3 %-os pontossággal tüzeltek a mezőnyből és nem kevesebb, mint 20 eladott labdára kényszerítették ellenfelüket. Többen is kiemelkedően teljesítettek, így Ian Vougioukas (13 pont 5 lepattanó), Kostas Kaimakoglou (13 pont) és Sarunas Jasikevicius (12 pont) produkciójára sem lehetett panasz. A másik oldalon Scotty Hopson (19 pont) és Angelo Tsamis (10 pont) muzsikált elfogadhatóan.

A második mérkőzésen egy az egyben lekupírozták az elsőt. A különbség csupán annyi volt, hogy most a lepattanózás terén volt hatalmas a differencia. A Pana 23 védőpattanót szedett, amivel darabjaira szedte a Kolossos támadójátékát. Ezúttal Aleks Maric (16 pont 6 lepattanó) volt a legjobb, de szépen kitett magáért a nagyöreg Sarunas Jasikevicius (14 pont 7 gólpassz) és Pat Calathes (12 pont 6 lepattanó) is. Vendégoldalon Marcus Hatten (17 pont) ébredt kicsit későn, mellette Angelos Tsamis (13 pont 4 lepattanó) hozta a tőle elvárhatót.

A harmadik összecsapáson, azaz az első Kolossos által preferált meccsen is sokáig úgy tűnt, hogy az történik a pályán, amit a Panathinaikos akar. Csupán annyi volt a ellenvetés, hogy a házigazda végig ott loholt ellenfele nyomában. Aztán a záró játékrészben megrázták magukat a kékek és átvették a vezetést, amire a Pana hirtelenjében nem tudott semmit sem köpni. Nikos Liakopoulous (17 pont), Marcus Hatten (14 pont 5 lepattanó) és Georgios Kalaitzis (13 pont) is rendesen kitett magáért, ellenben Ian Vougioukas (14 pont) és Sarunas Jasikiveicius (11 pont 4 gólpassz) most nem tudott tudásához méltan fickándozni.

Tudásához mérten szépen búcsúzott a Kolossos. A Pana ezúttal nem engedte ki a kezéből a vezetést, de 12 pontnál nagyobb előnyt mégsem tudott kicsikarni. Tapadtak a hazaiak, mint pióca a vérre, sőt a negyedik negyedben megpróbálták a lehetetlent is, de ez csak a kalapemelős, fel a fejjel elköszönéshez volt elég. Csapatként jobban ment a Panának, Ian Vougioukas (17 pont 4 lepattanó) és Kostas Kaimakoglou (13 pont 6 lepattanó) voltak a vezéregyéniségek, miközben Nikos Liakopoulous (20 pont) és Angelos Tsamis (15 pont 5 lepattanó) egyénileg küzdöttek hatalmasat.

Olympiakos

A döntőben tehát:

Olympiakos (1) – Panathinaikos (2)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus