Meglepetéssel kezdődött az esztendő

Ki voltak éhezve a Siroki szurkolói a jó kosárlabdára, hiszen 3000 szurkoló látogatott ki az összecsapásra. Nem is csalódtak a bosnyák gárda hívei, kedvenceik kellemes meglepetést okoztak, s bravúros győzelmet arattak.

Siroki - KK Zagreb 89-78 (26-22, 25-19, 21-18, 17-19)
 
Váltott vezetéssel kezdődött az összecsapás, a Siroki abszolút felnőtt a feladathoz, s remek csapatjátékkal rukkolt ki az Euroligán edződött zágrábi csapat ellen. A negyed közepén 4 ponttal ellépett a horvát gárda, ám a szakasz második felében egy 8-0-s rohammal fordítottak a hazaiak.

A második szakasz elején továbbra is futott ellenfele után a KK Zagreb, amely a negyed első felében Kasun vezetésével többször is feljött egy pontra. A félidő végén azonban a Siroki egy 9-2-es rohammal tíz pontosra növelte előnyét.

A második félidő elején továbbra is egységes, szervezett játékot nyújtva 14 ponttal megugrottak a hazaiak, s ezt az előnyüket tartani is tudták a harmadik negyed végéig. A záró szakasz eleje újra a bosnyák együttesé volt, Planinc villanásaival 18 pontra duzzadt előnye. Próbált, jórészt Masic tripláira építve hosszú hajrát nyitni a KK Zagreb, de ezt Vladovics vezetésével visszaverte a remekül játszó, s az esztendőt szép győzelemmel kezdő Siroki.

Érdekességek a statisztikából.

Siroki: Vladovic (19 p., 7/11 dupla, 1/1 tripla, 2/2 bünt., 4-4 lep. és gp., 2 szerz.), Planinic (16 p., 6/8 dupla, 0/1 tripla, 4/5 bünt., 9 lep.), Sakic (12 p., 2/2 dupla, 1/4 tripla, 5/5 bünt., 5 lep.), Barac (10 p., 2/3 dupla, 1/1 tripla, 3/3 bünt., 3 gp.)

KK Zagreb: Kasun (19 p., 9/16 dupla, 1/1 bünt., 8 lep.), Simon (14 p., 5/8 dupla, 0/4 tripla, 4/4 bünt., 3 gp.), Masic (13 p., 1/1 dupla, 3/6 tripla, 2/2 bünt., 3 gp.)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus