Nincs már nyeretlen a Serie A-ban!

Nem kis meglepetésre,  négy  forduló után a  Varese, Sassari duó vezeti veretlenül  az olasz pontvadászatot. Előbbi Bolognában nyert rangadót, megfosztva ezzel az addig  remekül  menetelő bolognaiakat féltve őrzött  veretlenségüktől, utóbbi, szárd  alakulat pedig Velencében tudott nyerni hosszabbítás után. A forduló hétfői rangadóján, ahogy erről már tegnap beszámoltunk, ha nagy csatában is de Milánóban kapott ki Lóránt Péter és csapata a Virtus Acea Roma. A két másik olasz Euroliga reprezentáns, a Montepaschi Siena és a Cantu, rosszul játszva, komoly hátrányt ledolgozva tudta csak  elkerülni a hazai vereség szégyenét.  Ahogy főcímünkben említettük, nincs már nyeretlen csapat sem a ligában, a Cremona a Milanot elgázoló Avellinót verte, míg az egy hete a Rómában padlóra kerülő Reggio Emilia  ezúttal saját magának tartott „kivégzést”, az áldozat a Biella  volt.  Nézzük kicsit részletesebben a 4. forduló történéseit:

Montepaschi Siena - Scavolini Banca Marche Pesaro  65 - 60 (19-20, 28-37; 47-52)

Siena, PalaEstra   4027 néző     23 294 euró jegybevétel

a mérkőzés rövid videó összefoglalója

MONTEPASCHI SIENA: Brown 13 (4/10, 1/7),Janning 10 (1/2, 2/6), Moss 8 (2/5, 1/6), Kangur(0/2, 0/2), Kasun 8 (3/11); Carraretto 6(0/1, 2/2), Sanikidze 9 (1/2, 1/1), Hackett 8 (2/3, 1/1), Ress 3 (1/2, 0/1)

SCAVOLINI BANCA MARCHE PESARO: Hamilton 6 (3/4, 0/1), Cavaliero 14 (2/5, 2/6),Barbour 13 (0/6, 4/7), Amoroso 4 (1/5, 1/2),Crosariol 3 (1/1); Traini 6 (0/2, 2/3), Flamini(0/1 da 3), Mack 6 (1/2, 0/5), Bryan 8 (2/4)

Még a katasztrofális tel avivi támadójátékát is alulmúlta a bajnok a Pesaro elleni hazai bajnokiján, és erre még az Euroligában a csapata prímét vivő Marcelius Kemp, vagy a sérült (időközben meg is műtött) Benjamin Eze, vagy  gyenge formája miatt kimaradó Aleksandar Rasic hiánya sem lehet igazán magyarázat. Luca Banchi fiai 35% alatt dobtak mezőnyből, így nem volt meglepő hogy még egy közepesen játszó Pesaro, Daniele Cavaliero és Antawn Barbour vezetésével,is simán vezetett a sienai oroszlánbarlangban. A második negyed  8. percében Lamont Mack büntetőjével már 14 pontra (23-37) hízott a vendégek előnye. Mégsem örülhettek a végén piros fehérek, mert hiába a a sok kimaradó, a hazaiak mestere így is forgatni tudta csapatát, és végül egy ex pesarói, Daniel Hackett hozta vissza a meccset a hazaiknak. Hackettnek sem kellett ehhez parádé, egy jól sikerül  15 perces ciklus elég volt ahhoz hogy a címvédő ha kínkeservesen, vért izzadva is de otthon tartva a 2 pontot, hozza a papírformát.



chebolletta Cantu - Enel Brindisi 84 - 80 (11-24, 35-44; 55-58)

Cantu, PalaPianella   3720 néző     47 ezer euró jegybevétel

CHEBOLLETTA CANTU’: Smith (0/2 da 3),Mazzarino 12 (4/5 da 3), Markoishvili 11(4/6, 0/4), Leunen 1 (0/2 da 3), Cusin 7 (1/3,0/1); Tabu 18 (3/3, 3/7), Aradori 14 (5/6,0/1), Brooks 8 (2/5, 0/1), Tyus 13 (6/9)

ENEL BRINDISI: Viggiano (0/2, 0/2), Robinson 8 (3/8, 0/2), Reynolds 33 (10/15, 4/6), Gibson 14 (3/7, 1/6), Grant 12 (5/5); Formenti(0/1 da 3), Fultz 2 (1/3, 0/2), Ndoja 7 (1/2 da 3), Simmons 4 (2/7), Zerini

a mérkőzés rövid videó összefoglalója

Cantuban sem sokon múlott a hatalmas szenzáció, az újonc Brindisi győzelme. Több mint 3 negyeden át magabiztosan vezetett a  dél olasz gárda, és elsősorban a frenetikusan játszó Scottie Reynolds révén már 15 ponttal (39-54) is vezetett a 3. negyed közepén. A 33 pontig jutó ex Villanova hátvéd egyedül szinte egyedül húzta csapatát, és mivel a hazaiaknál "kollégája" Jerry Smith ezúttal kritikán alul teljesítve 0 ponton ragadt, teljesen megérdemelt volt a Brindisi vezetése. Andrea Trinchieri, a Cantu szakvezetője azonban, nagy szerencséjére, bő keretből dolgozhat. Ez húzta most is ki a pácból, Smith helyett jött a belga Jonathan Tabu, a szintén halvány Leunen-Cusin erőcsatár-center duó helyett Jeff Brooks és Alex Tyus, és máris más lett a találkozó képe, ráadásul Európa egyik legjobb tripla-specialistája egy bizonyos Nicolas Mazzarino (63 % a 3-pontos vonalon túlró az eddigi 4 fordulóbanl!) is elkapta  a fonalat, 5-ből 4 trojkája is behullott. Az utolsó negyedben 3 perc alatt megfordította az eredményt az euroligás alakulat, és  végül a csapata 84 pontjából 53-mat szerző cantui cseresor megnyerte a meccset övéinek.



Virtus SAIE3 Bologna - Cimberio Varese 74 - 84 (15-25, 33-42; 53-64)

Bologna,  Unipol Arena  8240 néző

SAIE3 BOLOGNA: Poeta 7 (2/6, 1/2), Hasbrouck 19 (6/15, 2/9), Minard 4 (2/5), Gaddefors 4 (2/3, 0/1), Gigli 15 (4/9); Imbrò 5(1/3 da 3), Moraschini 11 (3/4), Rocca 7(3/4), Parzenski 2 (1/1)

CIMBERIO VARESE: Green 7 (1/3, 1/4),Banks 11 (3/8, 1/5), Ere 19 (3/7, 4/8), Sakota 9 (0/3, 3/6), Dunston 13 (5/7); Rush (0/1 da3), Talts (0/1), De Nicolao 8 (1/2, 2/4), Polonara 17 (4/5, 2/5)

a mérkőzés rövid videó összefoglalója

A forduló rangadójának számított a két eleddig veretlen csapat bolognai összecsapása. A hazai fekete-fehérek nem túl jó előjelekkel várhatták a Vareset, ugyanis egyik legjobbjuk  Steven Smith, gyermeke születésére hazautazott az Egyesült Államokba (a kis Smith utód egészségben megszületett, a boldog apuka e hét szerdáján visszatér Olaszországba) így az amúgy is szűk keret tovább "vékonyodott". Smith hiányzása  komoly, sőt utólag , a végeredmény és a játék ismeretében végzetes érvágás volt a Virtus számára. Az ex Panathinaikos profit a fiatal, mindössze 20 esztendős Viktor Gaddefors igyekezett pótolni, de bármennyire is tehetséges is a svéd fiú, még nem Smith kaliber. A nagyon határozottan játszó Varese pedig kíméletlenül kihasználta, az így tartalékossá váló bolognaiak "fogyatékosságát".  Ebi Ere ezúttal is megállíthatatlan volt , a nagyszerű  21.5 pontos szezonátlagot hozó nigériai-amerikai mellé Bolognában Bryant Dunston és az Achille Polonara is felnőtt, és különösen utóbbi (immár sorozatos) remeklése  miatt bizakodhatnak nemcsak a Varese, hanem az olasz válogatott szurkolói, hiszen a még mindig csak 20 éves Polonara szép lassan a római Datome mögött a liga legjobb olasz játékosa lesz. A fájó vereség ellenére, és azon túl,  Bolognában sincs túl sok ok az elkeseredésre, mert Alessandro Finelli edző kezei alatt  nemcsak a már itt  említett Gaddefors, hanem  a 21 éves Riccardo Moraschini (17 perc alatt 11 pontot szerzett a Varese ellen) és a  mindössze 18(!) éves Matteo Imbro is  egyre inkább meghatározó része lesz a Bolognának. A Cimberio Varese pedig tovább száguld a tabella élén, és bizakodva várhatja a hétvégi Cantu elleni derbit,  a szomszédvár ellen ütközet mindkét lombard kisvárosban az év mérkőzése....



Umana Venezia - Dinamo Sassari  92 - 93 hu. (28-24, 48-45; 70-62; 81-81)

Velence, Taliercio 3600 néző

UMANA VENEZIA: Clark 23 (6/9, 3/8),Young 9 (3/8), Diawara 17 (3/7, 2/4),Szewczyk 10 (1/3, 2/4), Williams 13 (6/7);Bulleri 10 (2/3, 1/4), Marconato 2 (1/2), Zoroski 2 (1/1), Fantoni (0/2), Bowers (0/2,0/1), Rosselli (0/2, 0/1), Magro 6 (3/3

BANCO DI SARDEGNA SASSARI: T. Diener 18 (3/8, 3/6), D. Diener 16 (3/5, 1/5), Thornton 21 (2/4, 3/7), Ignerski 21 (4/8, 3/7), Easley13 (6/7); Devecchi 2 (1/1), B. Sacchetti,Vanuzzo 2 (1/1, 0/2), Pinton, Diliegro

a mérkőzés rövid videó összefoglalója

18 év után rendeztek újra élvonalbeli mérkőzést a lagúnák városában, mert hiába jutott fel már tavaly nyáron a velencei klub az első osztályba, csarnoka nem felelt meg a Serie A követelményeinek így mind az elmúlt teljes szezont, mind az idei pontvadászat első hazai mérkőzését a trevisoi PalaVerde albérletében játszotta az Umana Venezia. Idén október elejére Velencében is elkészültek a szükséges munkálatokkal,  és így már a kibővített és felújított Taliercioban fogadták a bajnokság egyik meglepetés csapatát, az idén is veretlenül menetelő Sassarit. Azt a Sassarit amely egy hete horror végjáték után verte a Cantut, és  amely klub  túlzás nélkül a hosszabbítások és a kiélezett végjátékok specialistájának számít Itáliában. A nyáron jelentősen megerősödő, és nagy terveket szövögető, ám eddig feltűnően bukdácsoló Venezia nagyon jól kezdte az összecsapást Keyden Clark (23 pont), Yakhouba Diawara (17 pont) és némi meglepetésre a veterán Massimo Bulleri (10 pont) volt igazán elemében. Ekkor senki nem gondolta, hogy az alapvetően egy sorral dolgozó, és alig cserélő Sassari fel tud állni. Mégis megtörtént, a szárdok zseniális kezdő ötösére kevés minden dicsérő jelző, a Dinamo 93 pontjából 89 et szerzett a T.Diener - D.Diener, B.Thornton - M.Ignierski - T. Easley kvintett, és amikor az  ex sienai Thornton vezetéshez juttatta a vendégeket néhány másodperccel a 4. negyed vége előtt, már sejtették a velenceiek hogy nagy a baj, ugyan Bulleri még szinte a dudaszó pillanatában egalizált, és ezzel  kiharcolta a hosszabbítást, de az a Sassari amely első ligás történelmében még soha nem vesztett hosszabbításos mérkőzést, most sem tette meg azt a szívességet hogy elbukja a ráadást. Nyert a Dinamo, és ezzel továbbra is a Varesevel társbérletben vezeti a tabellát, veretlenül.



Trenkwalder Reggio Emilia - Angelico Biella 85 - 56 (31-10, 43-26; 67-46)

Reggio Emilia,  PalaBigi  3093 néző     41 945 euró jegybevétel

TRENKWALDER REGGIO EMILIA:Jeremic 6 (3/5, 0/3), Taylor 25 (8/10,2/7), Brunner 11 (5/8), Antonutti 25(3/3, 5/8), Cinciarini 11 (4/9); James(0/1), Filloy 7 (2/4, 1/4), Slanina, Silins (0/2,0/1), Veccia

ANGELICO BIELLA: Mavunga 17(6/12, 0/2), Chrysikopoulos (0/3 da3), Brackins 15 (4/6, 2/5), Moore 5(1/2, 1/3), Robinson 10 (2/6, 2/5); Jurak 7 (3/5), Jaramaz 2 (1/2, 0/1), Laganà (0/3,0/1), Raspino

a mérkőzés rövid videó összefoglalója

Alig egy hete a Virtus Roma otthonában teljesen esélytelenül, 3 negyed alatt  legyalulták az újoncot, akkor senki nem gondolta (talán még Emiliia Romagna tartományban sem) hogy onnan így talpra tudnak majd állni. Pedig, már tudjuk, ez történt a mögöttünk hagyott hétvégén, a PalaBigi nézői is megrökönyödve, de örömmel konstatálták mekkora formajavuláson mentek át kedvenceik. Pedig az elsőszámú irányító státuszába szerződtetett Dominic James továbbra sem találja a fonalat (a héten már a szerződésbontás is felmerült vele kapcsolatban).  A hazaiak az egyaránt 25 - 25 pontot szerző Donnel Taylor és Michele Antonutti vezetésével már az első negyedben lerendezték  a mérkőzést, a Biellanak momentumai sem voltak, végig alárendelt szerepet játszva súlyos vereségbe beleszaladva hagyták el Reggio Emiliát.



JuveCaserta  - Sutor Montegranaro  78 - 67 (18-23, 40-37, 57-48)

Caserta,  PalaMaggio  2603 néző   17 745 euró jegybevétel

CASERTA: Chatfield 12 (6/12), Akindele18 (6/6), Jonusas 11 (4/4, 1/3), Jelovac13 (5/7, 1/3), Gentile 7 (2/4, 1/3);Mordente 9 (1/2, 1/4), Michelori 4 (2/3),Maresca 4 (2/4, 0/1). Cefarelli (0/1 da 3)

MONTEGRANARO: Steele 14 (5/6,1/2), Cinciarini 12 (3/8, 1/3), Slay 11(4/8, 0/5), Mazzola 2 (1/2, 0/2), Burns 7 (1/5, 1/3); Di Bella 4 (2/), Andrews 2(0/2, 0/1), Johnson 13 (2/3, 3/6), Campani 2 (1/1)

a mérkőzés rövid videó összefoglalója

Már a múlt héten lapátra tett amerikai irányítója Nic Wise nélkül fogadta a Montegranarot a Caserta. A hullámzóan teljesítő Wise sorsa körül hetek óta nagy volt a bizonytalanság, elküldése inkább megnyugtatólag hatott a csapatra ( a helyére Brian Chase-t tervezik leigazolni ). A látogatóknál újdonságot jelentett a sérüléséből felépülő Zach Andrews jelenléte, az ex Lakers profi majd egy hónapig volt harcképtelen. Viszont Andrews visszatérése, a meglehetősen kusza olasz légiós szabályozás miatt,  egyben az addig jól teljesítő lett center Rolands Freimanis kimaradását is  jelentette. Ez pedig döntőnek bizonyult, mert a még láthatóan nem 100%-kos állapotban lévő amerikai támadásban és védekezésben is vergődött csak, és ezt  hazaiak palánk alatti kettőse, a szerb Stevan Jelovac(13 pont), és a nigériai Jeleel Akindele (18 pont, 10 lepattanó) könyörtelenül kihasználta.



Vanoli Cremona - Sidigas Avellino 94 - 83 (24-25, 47-44; 71-61)

Cremona,  PalaRadi   2500 néző

VANOLI CREMONA: Johnson 6 (1/4),Jackson 14 (3/5, 2/7), Harris 30 (9/15,1/4), Huff 11 (4/10, 1/2), Stipanovic 9(4/6); Vitali 10 (2/6, 2/4), Kotti 12 (5/5), Ruini 2 (1/1, 0/2)

SIDIGAS AVELLINO: Shakur 5 (1/5,0/3), Richardson 18 (5/7, 2/4), Warren 6 (2/3, 0/3), Dragovic 18 (2/3, 3/4), Ebi 19 (8/10); Biligha 4 (1/1, 0/1), Spinelli (0/2 da 3), Mavraides 13 (4/5, 1/1)

a mérkőzés rövid videó összefoglalója

Lance Harris lehet a 2012/2013-mas olasz bajnoki szezon egyik legnagyobb felfedezettje, a 27 éves amerikai bedobó Ukrajnából érkezve, olyat tett és tesz amelyet régóta nem tett meg senki: nemcsak vezeti, hanem 22 pont feletti átlaggal vezeti a Serie A "góllövő" listáját, és a korábbi évekből ilyen magas átlagra nem nagyon volt példa, általában 18-20 pont közötti átlag bőven elég a legjobb pontszerzőnek. Harris az Avellino ellen is 30 pontot szórt, és nem mondunk azzal újdonságot, kulcsszerepe volt csapata győzelmében. Pedig kevesen számoltak azzal hogy az eddig nyeretlen Cremona épp azt a Sidigas Avellinót gyűri le, amely 7 napja még az Olimpia Milano sztárcsapatát oktatta és döngölte a parkettbe....




a Beko Serie A 4. fordulójának 10 legszebb jelenete:




a Beko Serie A állása a 4. forduló után:



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus