Nyolcadik forduló a nyolcas szám jegyében

A héten az Euroliga után "beindult" a két másik európai kupasorozat is, az Európa-kupa és az Eurochallenge. Ez az Adria-Liga szempontjából azért lehet érdekes, mert a 8. fordulótól a Szolnokkal egyetemben mostantól már több mint a mezőny fele, azaz összesen nyolc csapat folytat kétfrontos harcot, azaz szerepel az Adria-Liga mellett valamelyik kontinentális sorozatban, és ez bizony összekuszálhatja a kirajzolódni látszó erővonalakat. És ha már a nyolcas számnál tartunk, a mezőny kiegyensúlyozottságát jól jelzi: 8 csapat áll 3 győzelemmel és 4 vereséggel.



Krka  (szlovén 10., 3-4) - Split (horvát 11., 3-4)

Hét közben az Európa-kupában ciprusi riválisa ellen fölényes, 100-73-as győzelmet aratott Novo Mesto-n a Krka. Rá is fért egy sikerélmény a szlovén bajnokcsapatra, amely az Adria-Ligában elveszítette legutóbbi 3 meccsét. Ebben a sorozatban is vége szakadhat a Krka rossz sorozatának, hiszen az idegenben nyeretlen Splitet fogadja ezúttal.

Cibona (horvát 4., 4-3), Radnicski (szerb 7.,3-4)
Hazai pályán mindössze 56 pontot szerezve hét közben kikapott az orosz Szentpétervártól az Európa-kupában a Cibona, amely az Adria-Ligában szeretne javítani, s tovább nyújtaná eddig hármas győzelmi sorozatát. Ehhez persze a "felszálló ágban" lévő, utóbbi 4 meccséből hármat megnyerő kragujevaci alakulatnak is lesz majd egy-két szava.

Zadar (horvát 13., 2-5) - Igokea (bosnyák 2., 6-1)
A szezon előtt nem nagyon mondtuk volna erre az összecsapásra, hogy "fix kettes", ám a két együttes eddigi eredményei, s a tabellán elfoglalt pozíciója alapján - finoman fogalmazva - nem túl nagy bátorság ezt állítani. Van viszont, ami ez ellen szól. A bosnyák gárda legutóbb elvesztette veretlenségét, méghozzá Zágrábban, a Cedevita csarnokában. Ott, ahol egy fordulóval korábban a Zadar 83-67-re nyerni tudott... Ezek után legyen okos az ember.

Siroki (bosnyák 9., 3-4) - Buducsnoszt (montenegrói 6., 3-4)
A Siroki eddig csak otthonában tudott nyerni, a Buducsnosztnak pedig igen érdekes a mérlege a 4 legutóbbi fordulóban: két hazai meccsét elbukta, de két idegenbeli mérkőzésén nyerni tudott. Az mindenesetre a Siroki malmára hajthatja a vizet, hogy a podgoricaiak hét közben egy sikertelen spanyolországi, bilbaói Európa-kupa túrán vettek részt, s bár jól tartották magukat, 85-78-ra kikaptak az igen jó nevű kosarasokat is foglakoztató baszk gárda otthonában - a meccs és az oda-vissza utazás nyilván sokat kivett a montenegrói együttes játékosaiból.

Szkopje (macedón 12., 3-4) - Cedevita (horvát 3., 5-2)
Négy vereség után nyertek újra a macedónok, és nem is akárhol, Ljubljanában szakították meg rossz sorozatukat, ez nyilván jótékony hatással lehet a szkopjei kosarasok önbizalmára. A Cedevita a legutóbbi fordulóban - a szezon előtt erre azt mondtuk volna: papírforma - megverte az Igokeát, megfosztva veretlenségétől az idei meglepetéscsapatot. Pénteken a zágrábiak - és azért ez jól jöhet a Szkopjénak - hazai pályán Euroliga meccset játszottak a spanyol Caja Laboral-lal, és megszerezték első győzelmüket Európa legmagasabb szinten jegyzett nemzetközi kupájában.

Partizan (szerb 1., 6-1) - Crvena Zvezda (szerb 5., 3-4)
A belgrádi derbi. Nem számít a tabella, az sem, hogy a Partizan pénteken otthonában játszott Euroliga-meccset a német Brose Baskets ellen (és szenvedte el ötödik vereségét is, ezzel ők az egyetlen nyeretlen csapat a teljes sorozatban), és az sem, hogy a Zvezda szerdán az Európa-kupában egy "húszas zakóval" küldte haza a francia Orleans Loiret Basket csapatát magabiztos, 93-73-as győzelmet aratva. Ez mindig presztízscsata, most is az lesz, s reméljük, csak a pályán lesz küzdelem....

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus