Oda a csoda

A legtöbb olasz családban még az utolsó panettone ( a taljánok  karácsonyi bejglije) szeletek morzsáit csipegették fel, amikor az olasz Serie A már újra teljes üzemmódba kapcsolt, a karácsony másnapi lombard rangadót követően kedden  este  már a 12. fordulót  is lezárták a liga csapatai. Fontos hetek előtt áll az olasz pontvadászat, hiszen ezen hetek alatt dől el  a bajnokság „őszi” szakaszának  végeredménye, és Itáliába bizony komoly jelentőséggel bír mely csapatok kerülnek be féltávnál a legjobb 8 közé, mert azok akik a félidei bizonyítványosztásnál ott lesznek a 8-ban, jogot nyernek a részvételre a Coppa Italia torinói 8-as döntőjébe, és ez az esemény februárban  igazi 5 napos kosarasünnep Olaszországban, presztízs és megtiszteltetés ott lenni a 15 ezres torinói olimpiai csarnokban.

Ebből a szempontból nem volt komoly tétje a Montepaschi Siena - Novipiu Casale Monferrato mérkőzésnek, a hazaiak már biztosan ott lesznek a legjobbak között, míg az újonc vendégeknek már csak matematikai sanszunk maradt a 8. hely elérésére, mégis a forduló legjobb és legizgalmasabb mérkőzése kerekedett ki a kettejük összecsapásából. Pedig az esélyek, az előjelek nem ezt sugallták. A sienai szupercsapatból ugyan még hiányzik, és még sokáig hiányozni fog a 2 litván klasszis, Kaukenas és Lavrinovic, viszont visszatérhetett Bo McCallebb és az újonnan igazolt Bootsy Thornton is bemutatkozhatott végre a bajnokságban is. A szezon előtt (általunk is) leírt és kiesésre kárhoztatott vendéggárda viszont fütyült a papírformára, bebizonyítva, a múlt héten nem véletlen bravúr volt a Cantu legyőzése. Az újonc végig ott loholt nagynevű vendéglátója nyakán, sőt olykor még a vezetést is átvették. A franciaországi vergődése után Olaszországban új életre születő Mustafa Shakur újfent vezére tudott lenni a Monferrato-nak, és a kiscsapat a rendes játékidő utolsó percében vezetett Sienaban! Érett a csoda. Hogy mégsem írhatunk karácsonyi csodáról az szinte csak és kizárólag a nagyszerű David Andersennek köszönhető. Az ausztrál középtávolija 20 másodperccel a dudaszó előtt azt jelentette hiába a hősies küzdelem a szenzáció (egyelőre) elnapolva. A hosszabbításban   nagyszerűen büntetőző Igor Rakocevic személyében méltó társat kapott Andersen a hazai rohamokhoz, és ha minimális különbséggel is, de a Siena le tudta gyűrni a nagyszerűen küzdő Casale Monferratot. Oda lett a csoda.


Egy Avellino - Caserta  campaniai derbi, bármilyen sportágról is legyen szó, vérre menő rangadó Dél Olaszországban. Kosárlabdában sincs ez másképp, pattanásig feszült hangulatban ugrott egymásnak a két csapat. A vendégekneknél Marko Tusek elküldése után, nem maradt cseréjük a  gyűrű alatt, így minden teher a Fletcher - Smith duóra hárult, ezt már a kezdetektől remekül kihasználta az Avellino, a casertai centerek, különösen Smith, egymás után gyűjtötték be a személyi hibákat. A második negyed közepére 20 ponttal ellépett a rendkívül összeszedett hazai gárda. A liga legalacsonyabb játékosa, a mindössze 165 centi magas amerikai Marques Green ellenállhatatlan volt, Tarquan Dean is idei szezonja egyik legjobb meccsét játszotta, a palánk alatt pedig a Slay, Golemac, Johnson trió ragyogóan megélt a kipontozódás szélére jutó vendég centerduó mellett. Eldőlni látszott a déli rangadó. Más választása nem lévén, szerkezetet kellett váltani Sacripantinak a Pepsi mesterének, a 4 faultot összeszedő Smith helyére behozta a veterán olasz Righettit, így  4 "kisember" volt már a parketten a vendégek oldalán az egy szem center (Fletcher mellett). Ez a húzás viszont bejött, a 20 pontos hátrányát  egy negyed alatt ledolgozta a Pepsi, a 3 negyed elején az  említett olasz bedobó hármasával 2 pontra (58-56) megközelítették az Avellinot. Az erő azonban csak eddig tartott, a jóval erősebb keretű Sidigas Avellino újítani tudott, amire már nem volt válasza a felzárkózásban elfáradó vendégeknek. 10 pont környékén stabilizálódott a hazai előny, az utolsó percekre már nem maradtak igazi izgalmak, az Avellino megérdemelten nyerte meg a fontos presztízsmérkőzést.



Közvetlenül a  szezon előtt azt gondoltuk, egy Virtus Bologna - Benetton Treviso találkozó igazi rangadó lesz, fontos kérdéseket dönthet el akár a 4 közé jutás szempontjából is. Decemberre nagyot fordult a világ, a szezoncélok sem ugyanazok már. Októberben még Kobe Bryantról beszélt mindenki a Bologna kapcsán, mára Dan Werner, a tavaly még Kaposváron játszó amerikai lett a Virtus légiós bedobója.... Hát nem ugyanaz a kategória.. Ha ez még nem lenne elég, időközben Jarod Homan a Virtus immáron  ex centere (még novemberben)egy edzésen összeugrott a klub vezetőedzőjével, kirúgták, Terell McIntyre-nek pedig  néhány hete fel kellett hagynia az élvonalbeli sportolással komoly gerincproblémái miatt, a nagyszerű irányítóklasszis visszavonult. Óriási veszteség volt ez a Bologna-nak. Mindenenk tetejébe, tegnap, hiába melegített be a társaival, Chris Douglas Roberts sem tudott pályára lépni a Benetton ellen. Nem túl fényes előjelek, de a vendég trevisoiak oldalán is "hadiállapotok" uralkodnak. Az NBA lockout vége, nincs rá jobb szó, lefejezte a Benettont, a kezdő ötösükből 4 játékost is elvesztettek az utóbbi napokban. Moore, Scalabrine és Adrien  visszatért NBA-s klubjához, míg Alessandro Gentilét, akit jelenleg az olasz kosárlabda legnagyobb reménységének tart a szakma, a Milano  vette meg a Denver Nuggetshez visszatérő Gallinari pótlására. A Bologna hibátlan otthoni mérlegében bízhatott(még senki nem nyert ebben a szezonban vendégként a Futurshow Station-ban) míg a Trevisonál Djordjevic mester a Cantu és a Milano cserepadjának széléről lecsúszó Benjamin Ortnert(ő jött Cantuból) és az ex soproni, Milánóból  érkező Jeff Viggiano-t  is a kezdők közé nevezte. Az újoncok nem is okoztak csalódás, a Benetton legjobbjai között voltak, de ez a Benetton már nem az amelyet a szezon elején láttunk, a 4 közé jutás helyett már a biztos bentmaradás lehet az igazi szezoncél. A Virtus példa lehet a vendég zöldeknek, a bolognaiak óriási szívvel küzdve lettek úrrá a nehézségeiken, és tegnap elsősorban Giuseppe Poeta ragyogó irányítójátékának és a számtalan szerzett támadólepattanóknak (22-9-re verték meg ebben a szegmensben a vendégeket) köszönhették azt hogy megőrizték hibátlan otthoni mérlegüket és továbbra jó esélyük van a  legjobb 5 közé jutásra.



Alsóházi rangadót vívott egymással a Banca Tercas Teramo és az Acea Roma. A fővárosiaknak mindenképpen nyerniük kellett ahhoz hogy életben tartsák torinói reményeiket. Ez nem tűnt egyszerű feladatnak, hisz legjobbjuk Luigi Datome, nem tarthatott a csapattal kisebb sérülése miatt. Nem volt már ott Teramoban a montenegrói válogatott center, Vladimir Dasic sem, vele magatartásbeli problémái miatt bontott szerződést a Roma. Hosszú sérülése után viszont visszatért Tony Maestranzi, és ha már visszatért (Clay Tuckerrel az oldalán) el is döntötte a meccset. Az olasz válogatott csereirányítója csapata utolsó 10 pontjából 8-at szerezve döntő érdemeket szerzett a Roma számára rendkívül fontos idegenbeli győzelemben. A Teramo pedig szép lassan berendezkedhet a tabella utolsó helyén.. 




A Bologna és a Treviso látványos meggyengülése után nagy kérdés, vajon mely csapatok lehetnek ott a Siena,Milano,Cantu trió mögött, és mellett, a 4 között, hogy az Euroligáért harcolhassanak. Nem titkoltan ezen egyesületek közt is egyre hangsúlyosabban kiemelkedik a Scavolini Pesaro és a Cimberio Varese. Kettejük pesarói ütközete igazolta is a várakozásokat, magas színvonalú izgalmas küzdelmet hozott keddi rangadó. Ahogy ezt szinte már megszokhattuk, a Pesaro amerikai négyesfogata volt a hazai siker kulcsa. A Varese horvát válogatott hátvédje Rok Stipcevic ugyan az utolsó perceik meccsben tartotta csapatát, de egyedül kevés volt Hickman és elsősorban Hackett remeklése ellen.

      



Egyre kevésbé meglepetés az újonc Umana Venezia újabb győzelme. A soros áldozat a Vanoli Cremona volt. A 13 pontos győzelem (83-70) magabiztos sikert takarhat, azonban a számok ne tévesszenek meg senkit, 35 másodperccel a vége előtt még mindössze 2 pont volt a Velence előnye, akkor azonban egy a hazaiak javára befújt személyi hiba után elszabadult a pokol a vendégek kispadján. Attilio Caja mester a sorozatos technikaik után a kiállítás sorsára jutott, a Venezia  így az utolsó 30 másodpercben nem kevesebb mint 8(!) büntetőt dobva  egy utolsó másodperces Alvin Young triplával még a kést is megforgatva szétzuhanó vendégeikben, nyerni tudott az NBA-be visszatérő Wafer távozása után meglehetősen szárnyaszegetté váló Cremona ellen.



A kezdeti nehézségei után magára találó, és a kiesőzónából menekülő Fabi Shoes Montegranaro hazai pályán, Anconában győzte le a Szarídniától távol igencsak szárnyaszegetté váló Dinamo Sassarit.

                                                                                                                                        



A tabella állása 12 forduló után:

                     


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus