Róma magyar virtussal

A megalakulást, mint ilyen esetekben a legtöbbször,  szinte lehetetlen egy konkrét és pontos időponthoz kötni. A római kosárlabda alapjait  a sportág lelkes helyi úttörői már a múlt század 20-as éveiben lerakták, amikor is,  még a szabad ég alatt először kezükbe fogták azt a furcsa, kicsit nehéz, a futball labdánál nagyobb „bőrbogyót” a Societa Gimnastica Roma egyesületének keretei között. Ezen ős-kezdeményezés kosaras szakágából nőtt ki az a formáció, amely  a második világháború után, immáron Virtus Aurelio néven, a  híres római Szent Péter tér tőszomszédságában található kis teremben elkezdte a szárnyait bontogatni. 1960-ban a FIP (Federazione Italiana Pallacanestro – az olasz kosárlabda szövetség) immáron Pallacanestro Virtus Roma néven regisztrálta a római egyesületet, így római olimpia éve a római kosárlabdacsapat megalakulásának hivatalos dátuma is egyben. A  Virtus Roma  a 60-as években még alsóbb osztályokban játszó lelkes amatőr csapat volt, a minőségi ugrást a 1972-es év hozta meg,  ekkor jelent meg az első komoly mecénás és támogató az egyesület mellett, ez volt a Banca di Roma, amely ezt követően  névadó szponzorként  16 éven keresztül állt rómaiak mögött. 1980 nyara már a Serie A-ban találja a Virtus Romat.

Clarence Kea és Larry Wright személyében 1982-ben már Rómában is klasszis légiósoknak tapsolhatott a  helyi publikum, különösen Wright számított igazi sztárnak, 2 évvel Rómába érkezése előtt még NBA bajnoki címet szerzett  a Washington Bulletsszel.  Persze az igazi áttöréshez, az első nagy sikerhez szükség volt egy korszakos mesterre is, de a Roma már itt sem aprózta el, az új szakvezető az a Valerio Bianchini lett, aki  az azt megelőző szezonban (1981-ben) BEK győztes volt a Cantuval.  A 82/83-mas évad római alapszakasz elsősége  még komoly meglepetés volt, de miután a bajnoki rájátszás elődöntőjében felülkerekedtek azon a Ford Cantun, akik  abban az évben is Európa megkoronázott királyai voltak aktuális BEK győzelmükkel, már mindenki komolyan számolt velük az Olimpia Milano elleni döntőben.  A 83-mas bajnoki  finálé mindent eldöntő harmadik összecsapásán, a római PalaEurban 1983 április 18.-án 14 348 néző  volt szemtanúja annak hogy Valerio Bianchini legénysége történelmet ír, és 97 – 83-ra legyőzi  a Mike D’Antoni és Dino Meneghin  által fémjelzett Milanot,  a Virtus Roma pedig olasz bajnok lett! Történelmi tett volt ez, hiszen azelőtt egyszer sem fordul elő (a második világháború után) hogy dél-olasz csapat megtörte volna az északi klubok dominanciáját. Ráadásul az említett 14 348 néző a római PalaEurban  még mindig élő, abszolút rekord az olasz kosárlabda-bajnokság történelmében. Se előtte, se azóta, ennyien nem voltak  kosárlabdameccsen Itáliában. A scudetto elhódítása után a Roma már a legrangosabb európai kupasorozatban, a BEK-ben is komoly esélyesnek számított, hisz azokban az években az olasz klubkosárlabda  több mint meggyőző egyértelműséggel uralta az európai porondokat is. A Virtus pedig nem is okozott csalódást híveinek, az akkor még  a klasszikus kuparendszerben lebonyolított sorozatban imponáló magabiztossággal lépett túl a korszak olyan meghatározó csapatain, mint a Maccabi Tel Aviv, a Bosna Sarajevo vagy épp a BEK címvédő  Cantu. A spanyol bajnok Barcelona várt a rómaiakra a 84-es  genfi BEK döntőben, és San Epifanioék sem tudták megállítani a Virtus Romat, amely ezzel a győzelmével elhódítva a BEK serleget  Európa trónjára ült!  Hogy milyen erős volt akkortájt az olasz pontvadászat, azt misem jelzi jobban, mint az ,hogy az Európán „végiggyalogló” római bordó-sárga alakulat csak a 9. lett a talján ligában, még a rájátszásba sem tudott bekerülni. 1986-ban a kor harmadik számú európai trófeája,  a  Korac kupa is az örök városba vándorolt, de ez már egy pillanatnyi hullámvölgy eleje volt. Hiába igazolta le 86-ban a Roma a 4-szeres NBA gólkirály George Gervint, a 88-89-es bajnoki szezon végén csak egy a Verona ellen győztesen megvívott osztályozó után tudta „megvédeni” első osztályú tagságát.

1990-ben azonban új dimenziók nyíltak meg a  legjelentősebb római kosáregylet számára. Az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban érdekelt  vállalat-csoport, a Gruppo Feruzzi vásárolta  meg a klub többségi tulajdonrészét, és az új Krőzus megjelenésével, európai  sztárok és NBA csillagok sora kezdett el az olasz fővárosba vándorolni. A sort a Boston Celticstől érkező Brian Shaw nyitotta, majd olyan NBA bajnokok és csillagok követték mint Michael Cooper vagy  Ricky Mahorn, és hogy az  európai piac sem volt közömbös a Roma számára, azt jól jelzi a kor egyik legnagyobb jövő előtt álló európai centerének, a horvát Dino Radjanak a megszerzése is. Radjaék 92-ben újra elhódították a Korac kupát, de a 90-es évek közepétől,  amikor a Feruzzi csoport kivonult a Roma mögül, újabb hullámvölgybe kerültek. Ez a hullámvölgy odáig mélyült, hogy 1994-ben a Virtus Roma kiesett az első osztályból. A pályán kiestek, mégsem kerültek a másodosztályba köszönhetően annak hogy az új tulajdonos Giorgio Corbelli felvásárolta az akkor feljutó és rögtön csődbe is menő kis milánói  klub, az Aurora Desio indulási jogát. A Roma pedig újfent élt a kapott eséllyel, és nemcsak a biztos megkapaszkodás sikerült a következő szezonban, hanem újra erős középcsapat kezdett formálódni Attilio Caja keze alatt. 1997  augusztus 17.-én egy nem várt dráma, egy döbbenetes tragédia törte meg a csapat lendületét: egy alacsonyabb osztályú csapat elleni felkészülési mérkőzésen a Roma  és az olasz kosárlabdázás egyik legnagyobb reménysége,  a már stabil felnőtt olasz válogatottnak számító Davide Ancilotto élettelenül fordult le a csapat kispadjáról. Agyi aneurizma végzett vele, 23 évet élt….  A Virtus Roma 4-es számú mezét azóta visszavonultatta a klub, azóta senki nem viselheti, és a római szurkolótábor, a „giallorossi” ultrák mindenkori állandó helyét, „kanyarját”  curva Ancilotto-nak nevezte el  az elhunyt kedvencre örökre emlékezendő.

Az új évezredet, újfent új tulajdonossal nyitották Rómában. Claudio Toti, a gazdag római építési vállalkozó, aki jelenleg is a klub első számú embere  és fő mecénása, ekkor vette meg a klubot. Toti érkezése újabb nagyszerű játékosokat, bajnoki döntőt, és évekre stabil Euroliga szereplést hozott a Romanak. Az új korszak új játékosokat kívánt, a XXI. század már sok egyéb nagyszerű játékos mellett Daniel Santiagoról, Anthony Parkerről, Vincenzino Espositoról, Tyus Edneyről, Van der Speigelről, Dejan Bodirogaról, Vlado Ilievskiról, David Hawkinksról, Erazem Lorbekról, Brandon Jenningsról, Roko Ukicról, Sani Becirovicról, és Primoz Brezecről szólt.

Az utóbbi 10 év újabb nagy sikert és trófeát már nem hozott,  de a 2008-ban a Montepaschi Siena ellen megvívott( és elvesztett) bajnoki döntő is nagy betűkkel kerül be  a Virtus Roma históriás könyveibe, arról nem is beszélve hogy ezen időszak alatt 2006 –tól  2011 tavaszáig a Roma állandó  és stabil szereplője volt kontinensünk legrangosabb  klubtornájának, az Euroligának, és ott ezen 5 év alatt, egyetlen esztendőt kivéve, a Top 16-os csoportkörnek is mindig  tagja volt.  De a globális, és a sportba is egyre kíméletlenebbül begyűrűző gazdasági válság a római kosárlabda klubot sem kerülhette  el.  A  a 2000-es évek közepén is bőségesnek hitt források szép lassan kiszáradtak. Amíg még  2006-2007 tájékán is, az akkori becsült,  15-20 millió euró körüli büdzséjével, Olaszország és Európa egyik legtehetősebb klubja volt a Pallacanestro Virtus Roma, addig 2012 tavaszán már olyan hírek keringtek az olasz fővárosban, hogy végveszélyben van a nagy múltú és sikeres egyesület. A pletykák sajnos igaznak bizonyultak, Claudio Toti  még májusban, azt közölte a  nyilvánossággal, a következő szezontól nem tudja finanszírozni a profi klub működését, és elhagyja, illetve eladja a Romát a bordó-sárgák iránt komolyan érdeklődő befektetőnek. A várt új mecénás és megmentő azonban csak nem akart érkezni, június közepére már túlzás nélkül a lét volt a tét, a Virtus Roma a szakadék szélén táncolt, és csak hajszál választotta el attól hogy a Benetton Treviso vagy a Basket Teramo sorsához hasonlóan, eltűnjön Olaszország és Európa kosaras térképéről. A helyzet reménytelenségét látva azonban Claudio Toti meggondolta magát, visszatért, és a római önkormányzattal közösen újfent vállalta a római profi kosárlabda életben tartását. A Virtus Roma megmenekült! Persze 2012 nyarán már új és friss szelek fújnak a Tevere partján is, már szó nincs „végtelen” költségvetésről, a Kánaánhoz képest töredékére esett vissza az egyesület éves működésére fordítható összeg, de az előttünk álló szezonra becsült cca. 5 millió euró körüli költségvetés egy tisztességes és erős középcsapat alapjait mindenképpen megteremtheti a Romolus és Remus alapította, majd 3 ezer éves városban. Ennek a csapatnak a tagja lesz a magyar válogatott egyik középjátékosa Lóránt Péter, aki 52 évvel azután hogy egy nagyszerű magyar válogatott a római Olimpián a 9. helyet szerezte meg, ugyanabban a csarnokban(persze már felújítva) léphet pályára ahol annak idején Gremingerék, és  Lóránt szeptembertől már mint "civis romanus" (római polgár)  jelentkezik oldalunkon a már megszokott naplójával.

A Pallacanestro Virtus Roma a világhírű építész, Pier Luigi Nervi akkor forradalminak és formabontónak számító tervei alapján elkészülő, és a már itt többször említett 1960-as római olimpiára felhúzott(2000 és 2003 között teljesen felújított)  közel 4000 férőhelyes csarnokában a PalaTizianoban (korábban csak Palazetto dello Sport) játssza bajnoki mérkőzéseit:

A nagyobb érdeklődést kiváltó rangadókra, és az Euroligában, a Virtus, a legnagyobb római arénában, a jelenleg 12 ezres PalaLottomaticaban(korábban: PalaEur) talált és talál otthonra:

Végül pedig nézzük kik alkotják a Pallacanestro Virtus Roma keretét a 2012/2013-mas szezonban, íme Lóránt Péter újdonsült edzője, és játékos társai:

A "Mister" (Olaszországban előszeretettel nevezik így a vezetőedzőt):

Marco Calvani - a 49 éves szakvezető, a Roma utánpótlás csapatainál kezdte edzői pályafutását 1990-ben, Rómában később több neves mester másodedzőjeként is tevékenykedett,majd feladva a másodhegedűs szerepét,  2002 és 2011 között alacsonyabb osztályú kluboknál (Scafati, Trapani, Montecatini, Casalpusterlengo) irányította  szakmai munkát, 2011-ben tért vissza a fővárosba, ahol előbb mint Lino Lardo asszisztense, majd 2012 január 27.-tól mint a Virtus Roma vezetőedzője tevékenykedett és tevékenykedik a mai napig.

Lássuk a csapatot, először a kezdő ötös:

A karmester

Jordan Taylor - a 185 centi magas, 88 kilós mindössze 22 éves amerikai irányító a Wisconsin egyetem elvégzése után, az idei nyarat az NBA Summer League keretein belül a San Antonio Spurs kötelékében töltötte. Las Vegasban szúrta ki magának a Roma. A kulcsposzton játszó amerikaitól sokat várnak, tehetsége alapján hamarosan akár már nemcsak a  nyári ligában alkalmazza majd az NBA, de előbb az örök város meghódítása a cél.

A pontgyáros-hátvéd

Phil Goss - a 29 éves 188 centi magas több poszton  is bevethető jenki hátvéd már 7 éve vándorol Európában, itáliai reputációja különösen jónak mondható. Riminiben, Scafatiban (itt a 2009-2010-es bajnokság során 21.2 pontos átlagával, nemcsak a Scafati, hanem a liga második legjobb dobója volt, és nem mellékesen Scafatiban már együtt dolgozott jelenlegi mesterével Calvanival) és utoljára Vareseben is a csapata legponterősebb játékosai közé tartozott.

Az olasz, a sztár

Luigi Datome - Minden kétséget kizáróan a 2 méter 2 centis olasz magas-bedobó (klasszikus "hármas")  Gigi Datome a Virtus Roma  jelenleg legmagasabban jegyzett játékosa. Az olasz válogatottban is meghatározó szerepet betöltő Datome a mögöttünk hagyott szezonban a Serie A legjobb és legponterősebb olasz játékosa volt. A  24 éves játékos iránt már ezen a nyáron is számos dúsgazdag sztárklub érdeklődött és kínált neki szerződést, de ő, állítása szerint csak a szívére hallgatva, a csábítók által kínált összeg töredékéért maradt Rómában.

Az erőcsatár, NBA vándormadár

Bobby Jones - Kevesebb mint 3 év alatt 6 NBA klubot(Philadelphia 76-ers, Denver Nuggets, Memphis Grizzlies, Miami Heat, Houston Rockets, San Antonio Spurs)megjárni nem kis teljesítmény, a 201 centis 28 éves Jonesnak ez mégis sikerült,  a remek fizikai adottságai miatt  Európában a 3-mastól az 5-ös posztig használható amerikai 2009 ben unta meg az amerikai vándor létet (92 NBA találkozóval a háta mögött), és ekkor költözött át Olaszországba ahol szintén nem tudott sehol gyökeret verni. Igaz  Itáliában a  Romával  még csak a 4. klubját fogyasztja, de az nyilván sokat jelenthet hogy őt szerződtette elsőként az újjáalakuló Roma.

A mi fiúnk, Peti

Lóránt Péter - Talán nemcsak a szívünk, és a túlzott szubjektivitásunk mondatja, illetve íratja azt velünk, hogy a 4-es és 5-ös poszton is bevethető magyar válogatott középjátékost a Pallacanestro Virtus Roma kezdőjébe vizionáljuk. Péter talán pályafutásának legerősebb klubjába került, de épp a tudatosan felépített karrierje tesz minket bizakodóvá, és reménykedhetünk abban hogy több mint 10 éve, egy picinyke vasi kisvárosban, Körmenden induló sport-karrier,  Peti 27 éves korára egy olyan valódi  és szó minden értelmében világvárosban mint Róma, az első igazi csúcsához érhet. A 207 centis Lóránt fizikai adottságaival,  nemzetközi rutinjával mindenképpen alkalmas lehet a komolyabb kihívásokra is.

A pad:

Az örök csere

Lorenzo D'Ercole - A Montepaschi Siena utánpótlás "műhelyéből" kikerülő 24 éves, 190 centi magas, több külső-hátvéd poszton is bevethető, már az olasz felnőtt válogatottban is bemutatkozó játékost, szinte az összes eddigi profi klubja a csere szerepkörére kárhoztatta Sienatól Livornón át Cremonáig. Rómában is erre számíthat, alapvetően az egyes-kettes poszt rotációjában használhatja őt Calvani mester.

A nigériai  nemzeti hős

Ade Dagunduro - A nigériai válogatott 26 éves, 196 centis bedobója, a nigériai csoda fő letéteményese volt a görögök elleni olimpiai selejtezőben. A hellének ellen gigászi csatában, komoly hátrányból fordítva nyertek az afrikaiak 80-79-re az olimpiai kvalifikáció szempontjából létfontosságú mérkőzésen, és ezen a meccsen igazi hőssé vált Dagunduro, aki a drámai végjátékban hazája válogatottjának utolsó 7 pontját egymaga szerezte!, a Virtushoz 2 évre aláíró fekete fiú, kettős állampolgár: amerikai és nigériai útlevéllel is bír. Utóbbi Olaszországban rengeteget ér, hisz egy EU-s megállapodásnak (cotonoui megállapodás) köszönhetően számos afrikai és latin amerikai ország sportolója EU-s jogállással bír a Serie A-ban. Dagunduro Goss és Datome cseréjeként egyaránt bevethető.

Polish Airlines, a mennydörgés

Olek Czyz - A 22 éves 204 centis 108 kilós lengyel srác  szülőhazája elitegyesületénél a Prokom Gdynianal ismerkedett meg a sportág alapjaival, de nagyon fiatalon, már 14 évesen, szüleivel  az Egyesült Államokba került, ahol a szamárlétrát végigjárva, a Reno középiskola elvégzése után előbb a patinás Duke, majd később a Nevada egyetem hallgatója és kosárlabdázója volt. Czyzre a a 2009-es U20-as EB-n figyelt fel a szakma, ahol a lengyel válogatottal bronzérmet szerzett. A rugólábú polákra  szurkolói,elsősorban gyorsasága és  a palánkszaggató zsákolásai miatt a Thunder (mennydörgés, villám) becenevet aggatták.

A római remete, az "őskövület"

Alessandro Tonolli - Aki nála  csak kicsit is régebben van Rómában, az talán még az utolsó római császárt is személyesen ismerhette. A 38 éves Tonolli, "Il capitano", a kapitány,  a profi világban egészen példátlan módon,1994 óta , azaz immáron 18 éve(az idei lesz a 19. római szezonja!) áll a római  egylet szolgálatában. A 202 centis magasember, a center és az erőcsatár posztján is elboldogul végtelen rutinjával, de az utóbbi 2 évben már epizódszerepeket is alig kapott, 4.-5.  választás volt a tábla alatt. 2012 őszén sem számíthat többre.

A fekete torony

Gani Lawal - A nigériai-amerikai óriás  volt az új keret utolsó érkezője, 23 éves, a pályája elején járó  207 centi magas 108 kilós dinamikus center lehet talán Péter legnagyobb vetélytársa a kezdőben kerülés tekintetében. Lawal  a Phoenix Suns színeiben egy mérkőzés erejéig az NBA-ben is pályára lépett, az utóbbi 2 évet pedig  lengyel, kínai és francia kluboknál töltötte.

Ez a 10 profi (közte 8 új érkező: Taylor,Goss,Jones, Lóránt, D'Ercole, Czyz, Danguduro, Lawal) kiegészülve néhány tehetséges 18-20 éves játékossal (Rei Pullazi, Filippo Gorrieri, Emanuele Di Giacomo) veszi fel a küzdelmet az olasz bajnokság szeptember 30.-án kezdődő küzdelmeiben, ahol az új Roma, az első fordulóban,  már  Lóránt Petivel a soraiban, a pesaroi Adriatic Arenaban mutatkozik be a Victoria Libertas Pesaro vendégeként.