Serie A 11.-12. forduló – Virtus Roma: csakúgy, mint tavaly

Kissé rendhagyó ünnepi itáliai összefoglalónk ezúttal a Serie A két karácsonyi fordulójának eszenciáját kínálja olvasóinknak. Az olasz bajnokság első vonala az év végi ünnepek alatt sem pihen, hiszen míg a többségünk családja körében piheni ki az év, és talán immáron a karácsony fáradalmait, addig a talján kosaras élvonal három fordulót is „lezavar” még az esztendő zárása előtt. Ahogy ígértük, ezúttal valamelyest formabontó módon, közeledve az év végéhez és az Olaszországban is nagyon fontos „félévi bizonyítványosztáshoz” (ez határozza meg a Coppa Italia 8-as döntőjének mezőnyét és párosítását), egyfajta összegzést és prognózist is nyújtanánk, vágjunk bele!

1.    Montepaschi Siena (9-3)
-    Dinamo Sassari (8-4)  - Montepaschi Siena    60 – 62
-    Montepaschi Siena – Pasta Reggio Caserta (6-6)     60 – 81

Érdekes hullámvasúton jár a még mindig listavezető bajnok. A fájdalmas és drámai Euroliga kiesés (a legrangosabb európai kupasorozatban ma már törzsgárdistának számító Siena 7 éve nem esett ki az Euroliga ilyen korai szakaszában) után előbb hatalmas meglepetésre, már az időközben az EA7 Milanóhoz igazoló Daniel Hackett nélkül, Szardínián, elsősorban ragyogó csapatmunkájának köszönhetően verte óriási csatában azt a Dinamo Sassarit, amely a címvédő egyik legerősebb riválisának és kihívójának számít. Komoly diadal volt ez a vezérét vesztő Montepaschitól. Ezt követően senki nem számított arra, ami karácsony második napján bekövetkezett: Viggianoék döbbenetesen simán kaptak ki hazai pályán az alsóházba tartozó JuveCasertatól! Hiába tett ki magáért az ex-soproni bedobó (15 pontig és 5 lepattanóig jutott), a hazaiak egy másodpercig nem vezettek, a Caserta kezdő centere, az influenzával bajlódó Cameron Moore nélkül pedig szinte fél gőzzel, már a második negyedtől 20 pont körüli előnyben játszva, simán átgyalogolt a teljesen széteső  Sienán.

Vajon melyik az utóbbi évtized itáliai egyeduralkodójának új arca? Ez a sienai jövő nagy kérdése: a legjobbjukat elvesztő, és igencsak borús jövőképpel (a  bizonytalanság forrása: 2014 nyarán búcsúzik a klub fő patrónusa, a támogatását már az utóbbi 2-3 évben is folyamatosan leépítő igen nehéz helyzetben lévő pénzintézet, a  Banca Monte dei Paschi )  bíró toszkánok számára, hiába  listavezetők még,  hatalmas bravúr lenne az újabb címvédés. Hackett távozása fájó veszteség, különösen úgy hogy a Montepaschi néhány héttel ezelőtt már a gyengébben teljesítő ex NBA profija, Kim English talpára is útilaput kötött, így a nemzetközi szereplését az EuroCup-ban folytató Crespi legénység számára a mezőnysor megerősítése kulcskérdés.  A Cibona Zágrábot otthagyó Matt Janning személyében egy nem is oly régi „ismerős” visszatérését már hamarosan üdvözölhetik a Siena szurkolói:  Janning tavaly, ha nem is meghatározó emberként, de olykor remekül beugró kiegészítőként, fontos szerepet játszott a bajnoki cím sokadik megvédésében. Nem elképzelhetetlen hogy a „Hackett-deal” részeként a most még milánói Marquez Haynes is Sienába költözik 2014-től,  azonban a hírek szerint az olasz válogatott hátvéd  érkezésével Milánóban teljesen háttérbe szoruló Haynesnek még nem igazán fűlik a foga a költözéshez.

Meglátjuk mit hoz a közeljövő, de 2014 minden bizonnyal, így vagy úgy, de fontos, akár drámai mérföldkő is lehet a  már legendássá váló Mens Sana Siena életében és történetében, és csak abban bízhatunk hogy Hackett távozása nem egy tragikus exodus első állomása, és a sokak számára nagyon szimpatikussá váló meseszép toszkán kisváros egykor irigyelt elit alakulata nem követi a hányatott sorsú trevisói, bolognai társait az (időleges) elmúlásba.

2.    Virtus Acea Roma (8-4)
-   Virtus Roma – Grissin Bon Reggio Emilia (6-6)   72 - 67
-   Virtus Roma -  Dinamo Sassari (8-4)   72 - 68

A tavalyi sikercsapat szétesése után, talán még a legelvakultabb Virtus Roma szurkolók sem gondolták hogy kedvenceik 2013 decemberében, 12 lejátszott forduló után, jobban fognak állni a táblázaton mint egy éve. Pedig ez a helyzet, a Virtus Roma már  második a táblázaton jobb mérleggel mint egy éve hasonló időszakban! A fővárosiak két izzadságszagú győzelmet arattak hazai csarnokukban  az elmúlt napokban, előbb a James White nélkül felálló Reggio Emiliát verték Phil Goss (26 pont) és a szezon egyik nagy felfedezettjének Jimmy Baronnak (16 pont) vezérletével, majd a jóval esélyesebb Dinamo Sassarit múlták felül, újfent Goss és Baron, valamit a hozzájuk felnövő Bobby Jones és a dupla dupláig (10 pont és 13 lepattanó) jutó Trewor Mbakwe voltak a rendkívül fontos siker kovácsai. Lóránt Péter ex klubja idén is jól igazolt, a távozó klasszisok (Datome és Lawal)  és a pályájukat máshol folytató hasznos kiegészítő emberek (Lóránt és Czyz) nélkül is erős és főleg eredményes maradt az új mester (Luca Dalmonte váltotta Marco Calvanit) által dirigált Virtus, azt még korai lenne megelőlegezni,hogy végeredmény is hasonló lesz mint a mögöttünk hagyott idény  zárásakor, de a rendkívül sűrű mezőnyben akár 2014-ben is dobogóra érhet a római társulat.

3.     Dinamo Sassari (8-4)
-    Dinamo Sassari  - Montepaschi Siena (9-3)    60 – 62
-    Virtus Roma (8-4)  -  Dinamo Sassari   72 – 68

Nincsenek túl jó passzban a szárdok, legutóbbi két találkozójukat is elveszítették, ráadásul két közvetlen riválisuk ellen. Persze nagy bánatra nincs ok a szigeten, a Sassari így is ott van a 3. helyen, a Montepaschi Siena elleni hazai botlás azonban még sokba kerülhet a Sachetti bandának. Az EuroCup egyik legnehezebb csoportjából is magabiztosan továbbjutó szardíniaiak a bajnok  jelentős meggyengülésével az egyik legerősebb trónkövetelőnek számítanak, de azt ez a két vereség is megmutatta, bármilyen erős is a kezdő ötös, a Dinamo kerete bizony még mindig vékonyabb riválisaihoz képest, így nem csoda hogy a klub vezetése máris lépésre kényszerült és visszahozta azt a Drew Gordont aki  nem is oly rég a Sassari tifosok egyik nagy kedvence volt, a török Banvit együttesét otthagyó amerikai komoly erősítés lehet mind az európai, mind az itáliai porondon.

4.     Enel Brindisi (8-4)

-   Enel Brindisi  -  Sutor Montegranaro (4-8)  76 - 80

-   Sidigas Avellino (6-6) -  Enel Brindisi    85 - 83

Kisebb gödörbe került az idei évad egyik meglepetéscsapata, az Enel Brindisi is, a pugliai gárda számára különösen a Sutor Montegranaro ellen elvesztett hazai találkozó a fájó kudarc, ugyanis ott mindenképpen esélyesként indultak az akkor már Mardy Collins ( Varesebe tart az ex Clippers profi) nélkül felálló kiesőjelölt ellen. A hazai kudarcot követően Todicsék igazi dél olasz rangadóra készültek Avellinóban, a csata pedig minden előzetes várakozást igazolva hatalmas volt, Jerome Dyson( 31 pont) vezetésével szinte végig vezetett a Brindisi, azonban a végén a szenzációsan küzdő Kalojan Ivanov (25 pont, 11 lepattanó) által húzott hazaiak utolérték a Brindisit, és Daniele Cavaliero fantasztikus, utolsó másodperces "buzzer beatere" összetörte a vendégcsapat győzelmi reményeit.

5.   Acqua Vitasnella Cantu (8-4) 

-  Acqua Vitasnella Cantu - EA7 Emporio Armani Milano (7-5)   87  -  72

-  Umana Venezia (6-6) - Acqua Vitasnella Cantu    84 - 79

Felemásan ünnepelt a Cantu, előbb a Milano elleni örökrangadót megnyerve fellegekben érezhették magukat a lombard kisvárosban, majd rá néhány napra a lagúnák városában szinte anullálták a három nappal azelőtti óriási győzelmet. A Milano ellen szinte tökéletesen játszottak Aradoriék, szemernyi kétséget sem hagytak affelől hogy ki a jobb, mind támadásban mind védekezésben felülmúlták a  David Moss nélkül felálló milánói sztár-alakulatot. A hatalmad szomszédvár soraiban hiába ért el szezoncsúcsot Alessandro Gentile (28 pont), a  hazaiak erős és ellenálhatatlan csapatjátéka ellen ez kevés volt.

Ilyen előzmények után joggal bizakodtak abban Cantuban, hogy a bukdácsoló Venezia otthonából el tudják majd hozni a két bajnoki pontot,  hogy nem így lett, az a Cantu kezdő centerének Marco Cusin (sérülés miatti)  kiesése mellett annak is köszönhető, hogy a két komoly gázsiért szerződtetett korábbi olasz pontkirály, Donnel Taylor (21 pont) és Andre Smith (17 pont),  végre magára talált, és a 12. forduló  legjobb találkozóján a Velence legyűrte az akkor még listavezető Cantut.

6.  EA7 Emporio Armani Milano (7-5)

-  Acqua Vitasnella Cantu (8-4) - EA7 Emporio Armani Milano     87  -  72

-  EA7 Emporio Armani Milano  -  Vanoli Cremona (2-10)     81 - 66

A Cantuban elvérző Milano keresve sem találhatott volna kellemesebb ellenfelet a "vígasztalódásra" mint az ezer sebtől vérző Cremonát, azt a Cremonát ahol már Uros Tripkovics sem tarthatott társaival, mi több a szerb klasszis  sérülése olyan súlyosnak tűnik, hogy valószínűleg számára már véget is ért a 2013/2014-es szezon. Milánóban ezen a mérkőzésen mutatkozott be a napokban igazolt Daniel Hackett, a Sienaból kivásárolt olasz klasszis debütálása jól sikerült, a lelkesen küzdő Cremona pedig csak egy negyeden át tudta feltartóztatni a milánói óriást. Végül az Olimpia Milano fél gőzzel is simán verte a Cremonát. Luca Banchi együttese számára most jön csak a java, az Euroliga 14 mérkőzéses középszakasza (távoli álomként a májusi milánói Final Four is ott lebeghet Melliék szemei előtt), és a Serie A sűrűsödő élmezőnye komoly kihívás lehet az egyre inkább összeálló piros fehérek számára.

7.  Grissin Bon Reggio Emilia (6-6)

-   Virtus Roma (8-4)  –  Grissin Bon Reggio Emilia    72 - 67

-   Victoria Libertas Pesaro (2-10) -  Grissin Bon Reggio Emilia    66 - 99

A Szolnoki Olaj leendő olasz Eurochallenge csoportellenfele a kiszámíthatóság és a papírforma  tökéletes megtestesítője a talján élvonalban: ahol kell nyernek, ahol nem ők az esélyesek kikapnak. Miután szoros csatában vereséget szenvedtek Rómában, idegenbeli körutazásuk újabb állomásán az egyik sereghajtó a  Pesaro impozáns otthonában, az Adriatic Arenában már fölényesen győzedelmeskedtek. A Reggianaban legutóbb egy 20 éves kiscsatár, Ojars Silins villogott, a lett aki a nyár végén hazája U20-as  EB ezüstérmes csapatának is húzóembere volt, egyre inkább meghatározó szerepet tölt be olasz élvonalbeli klubjában is. Silins mellett három klasszisára (az ex Knicks profi James White, a litván veterán Rimantas Kaukenas, és az itáliai válogatott Andrea Cinciarini ) épít a Grissin Bon, és a 8 közé jutás mindenképpen reális cél lehet Reggio Emiliában.

8. Umana Venezia (6-6)

-   Giorgio Tesi Group Pistoia (5-7)  -  Umana Venezia   81 - 62

-   Umana Venezia  - Acqua Vitasnella Cantu (8-4)     84 - 79

Az erős játékosanyaggal és komoly anyagi háttérrel  bíró velenceiek számára idén is a "hullámvasutazás" jutott, gyakorlatilag bárkit megverhetnek, de bárkitől ki is kaphatnak. Ezt bizonyították Vitaliék karácspnyi összecsapásai is, előbb a feljutó Pistoia csarnokában verte meg őket tükörsimán az újonc 5 amerikai  játékosa (rajtuk kívül senki nem szerzett pontot a hazaiaktól !), majd jött a már említett Cantu elleni parádés mérkőzés, ahol a velencei kulcsjátékosok (Taylor, Smith, Easley, Peric, Vitali) hozták azt a teljesítményt amit a lagúnák városában joggal várnak el tőlük, és emiatt két olasz válogatott játékosát (Guido Rosselli és Iacopo Giachetti) sérülése miatt nélkülöző Umana Venezia még joggal  pályázhat akár a play-offra akár közelebbi célként, a februári milánói Coppa Italia nyolcas döntőjébe.

9.  Sidigas Avellino (6-6)

-  Granarolo Bologna (6-6)  -  Sidigas Avellino   74 - 78

Sidigas Avellino  -  Enel Brindisi (8-4)      85 - 83

A legjobb nyolcért vívott harcban a velenceiek legnagyobb ellenfele egy másik "újgazdag" egyesület a Sidigas Avellino lehet. A kerete alapján akár éremesélyesként is számon tartott Avellino az ünnepi fordulók alatt magára talált, és két fontos sikerrel jelezte hogy velük is számolni kell még az élmezőnyben. A farkasok karácsonyi győzelmei elsősorban három külföldi játékosuk nagyszerű teljesítményének köszönhető. A szlovén Jaka Lakovic, az amerikai Will Thomas, és a bolgár Kalojan Ivanov számára  kivételes formát hozott  valamelyik karácsonyi angyal, különösen utóbbi bolgár center mutatott produkciója a parádés: a Bologna ellen 25 pont,12 lepattanó és 38-as teljesítmény-index, míg a Brindisi ellen újra 25 pont, 11 lepattanó, és megint 38-as index.

Nem kis meglepetésre a tabella második felében találjuk a tavalyi alapszakasz győztes Cimberio Vareset (5-7), a sokszoros bajnok  észak olasz egylet egyelőre szenved a bajnoksában, nyoma sincs a tavalyi imponáló menetelésnek, Polonara és társai előbb az idén már több meglepő eredményt szállító Pasta Reggia Caserta (6-6) otthonában kaptak ki, majd  a varesei Palawhirpoolban látványos csörtében verték a szezont remekül kezdő, ám az utóbbi hetekben látványosan összezuhanó Virtus Granarolo Bolognát (6-6). A Bolognával épp ellentétes utat jár be az újonc Giorgio Tesi Group Pistoia (5-7) , akik tragikus évadkezdés után szépen magukra találtak, és két karácsonyi győzelmük is jelezte, eszük ágában sincs megragadni a kieső- zónában.

A kiesés minden jel szerint három gárda belügye marad: a legjobbját Mardy Collinst elveszítő, de a legváratlanabb helyzetekben is bravúrra képes Sutor Montegranaro (4-8),  a csapatként nem igazán működőképes Vanoli Cremona (2-10) - akik a légiósok  eddig igencsak reménytelen cserélgetésén túl, nem sokmindenben bízhatnak,  és az egykor szebb napokat látott, de jelenleg a mezőny egyértelműen leggyengébb keretét birtokló Victoria Libertas Pesaro (2-10) (ők futottak évtizedeken át Scavolini név és logó alatt) között dől majd el, ki lesz a búcsúzó.

                            A BEKO Serie A tabellája a 12. fordulót követően:

                            A Serie A 11. fordulójának 10 legszebb jelenete: 

                        A Serie A 12. fordulójának 10 legszebb jelenete: 

                    A 13. forduló programja (2013 12. 29. től - 12.30.-ig):

   Acqua Vitasnella Cantù -  Sutor Montegranaro  29/12 18:15      
   Vanoli Cremona -  Cimberio Varese  29/12 18:15      
   Pasta Reggia Caserta -  Banco di Sardegna Sassari  29/12 18:15      
   Giorgio Tesi Group Pistoia -  Acea Roma  29/12 18:15      
   Granarolo Bologna -  Victoria Libertas Pesaro  29/12 18:15      
   EA7 Emporio Armani Milano -  Sidigas Avellino  29/12 18:15      
   Enel Brindisi -  Montepaschi Siena  29/12 20:30  Rai Sport 1    
   Grissin Bon Reggio Emilia -  Umana Venezia  30/12 20:30  gazzetta.it

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus