Serie A beharangozó, 1. rész: az alsóház

A 2011/2012-es Serie A szezont és annak csapatait bemutató 3 részes sorozatunk első fejezetében  azokat az alakulatokat vesszük górcső alá, amelyek  feltételezhetően  az alsóházban harcolnak majd a kiesés  elkerüléséért. Egyetlen hely, az utolsó, a  17. az amely  utat nyit majd a LegaDue purgatóriumába, ezt a helyet szeretnék elkerülni ezen csapatok. Nézzük kikről van szó.

A  LegaDue play offját  megnyerő, és a Serie A-ba abszolút újoncként feljutó   Novipiu Monferrato a feljutást kiharcolók közül két amerikai légiósától vált meg.  Donell Taylor maradt az olasz másodosztályban, a  Reggio Emiliahoz írt alá, míg a másik távozót, a bajnoki címben meghatározó érdemeket szerző irányítót, Richard Hickmant az újoncnál  lényegesen tehetősebb Scavolini Pesaro vásárolta ki érvényes szerződéséből. Mégsem állítanánk hogy gyengült volna a Monferrato, Hickman posztjára az NBA-ből, a Charlotte Bobcats-től hozták el Garrett Temple-t, de hiába az NBA  tapasztalat Temple a felkészülési mérkőzéseken csak a  fiatal olasz Gentile (nem összetévesztendő a Benettonban játszó öccsével) cseréje volt. Komoly erősítés lehet az újoncnak, 3 fiatal amerikai : Joe Trapani (a honosítását már el is intézte a Monferrato, így már olasznak számít),  Matt Janning  és Michael Dunigan (neki már van európai tapasztalata a Kalev Tallinnal) Ők kiegészülve a svéd  válogatott Nnamaka-val és a rutinos olasz ex válogatott Malaventura-val  harcban lehetnek a benn maradásért.

 




 


Tippünk a szezonra: 16. - 17. hely


A Reyer Venezia   Serie A-s tagsága mindössze  néhány napja vált  biztossá. A lagúnák városának kosaras klubja épp ezért nem  igen tudott,  nem igen mert  még igazolni  az első ligára.  Erejük az összeszokottságban lehet, hisz a tavaly a másodosztályban ezüst érmet szerző keretet egyben tudták  tartani,  a bolgár/amerikai Keyden Clark,  az NBA múlttal is bíró Tamar Slay vagy Alvin Young a Serie A-ban is húzóemberek lehetnek, de  2  új játékos (az egyikük  nagy valószínűséggel az ex casertai irányító Tim Bowers lesz) igazolását még biztosan szeretnék nyélbe ütni a legmagasabb osztályba 17 év után visszatérő velenceiek.







Tippünk a szezonra: 15.-17. hely


Erős kerete, és biztos anyagi helyzetének ellenére valószínűleg újfent csak az alsóházban  küzdhet  az elméletileg kiesett, de  Serie A-s tagságát   az 500 ezer eurós szabad kártya megvásárlásával meghosszabbító Banca Tercas Teramo.  Veretes nevekből teljesen új kezdő ötöst gründoltak össze , irányítónak az a Dee Brown érkezett,aki  több NBA klub mellett megfordult már a Galatasaray-nál, a Maccabi-nál  is. A mezőnyposztokra Trey Johnson (ő is egy világvándor az NBA-től Szerbián át sok helyen játszott már) és a montenegrói  válogatott  Milos Borisov jött, utóbbi a Hemofarm Vrsac-ot hagyta ott a Teramo kedvéért. A tábla alá sem nyeretlen kétéveseket igazoltak,  az amerikai Brandon Brown 2007 és 2009 között már eltöltött 2 sikeres szezont a teramoi klubnál,  az izraeli válogatott centert , Yaniv Greent pedig   Európa egyik sztárcsapatától, a Maccabi Tel Avivtól csábították el. A szezon előtti utolsó napokban a  philadelphiai NCAA klubját kinövő amerikai alacsonybedobót Brad Wanamakert  is leszerződtették.  A sok új légiós, kiegészülve Amoroso-val, Fultz-cal, Lulli-val és a nagyon nagy tehetségnek kikiáltott 20 éves Polonara-val, akár stabil középcsapat is lehet ( néhány napja felkészülési meccsen verték az NBA sztár Deron Williams-szel felálló Besiktast), de mégis az az érzésünk a Teramo nem fog tudni kitörni a tabella alsó régióiból.  






Tippünk a szezonra: 10. - 15. hely


Prognózisunk szerint az  elmúlt bajnokság utolsó fordulójában elért győzelmével épphogy bennmaradó  Angelico Biella az előttünk lévő szezonban is  a kiesés elleni harc egyik főszereplője lesz. Pedig a biellaiak is alapos vérfrissítésen estek át.  Jacob Pullen személyében új, rendkívül ponterősnek ígérkező fiatal amerikai irányító érkezett  az NCAA-ből.  Kicserélték a komplett centersorukat, a szerb Tadija Dragicevic az Alba Berlintől, a spanyol  Albert Miralles a  Lagun Aro-tól( az ő  megüresedett posztjára igazolt Lóránt Peti a baszkokhoz), a görög Linos Chrysikopoulost   az  Arisz  Szalonikitől  szerződtették. Utóbbi  19 éves görög fiatalembert a szakma korosztályának egyik legnagyobb európai tehetségének tartja,  a  Biella balszerencséjére  Chrysikopoulos az augusztusi U20-as EB-n súlyos sérülést szenvedett,  még hetekig biztosan harcképtelen marad, épp ezért sok múlhat a rutinos  szlovén Goran Jurakon, aki a görög tehetség felépüléséig  komoly szerepet kaphat a tábla alatt.  De igazából mégsem rajtuk, hanem 2 olyan játékoson múlhat elsősorban a Biella bent maradása, akik már az elmúlt szezonban is a csapat tagjai voltak, ez a kettős pedig a  Coleman, Soragna bedobó duó. Az amerikai rendkívül kiegyensúlyozott  eredményességével , a 36 éves egykori Benetton klasszis  Soragna pedig rutinjával és klubon belüli tekintélyével lehet a bennmaradás fő letéteményese.









Tippünk a szezonra: 11. - 16.  hely

A következő szűk egy évben nem jósolunk komoly sikereket  a  Vanoli Cremonának sem, pedig  Tomo Mahoric  együttese    játékos anyagát tekintve szintén nem tekinthető gyengének.  Von Wafer a Boston Celtics-szet hagyta ott a cremonai klub kedvéért.  A több NBA klubban megforduló Von Wafer tudását és tapasztalatát tekintve igazi klasszisnak számít Európában, mégis nehezen lehet azt elfelejteni milyen csúnyán felsült  az őt 2 éve dollármilliókért szerződtető  görög Olympiakosznál, mindenesetre Von Wafer a Cremona nyári  felkészülési meccsein remekül „muzsikált”,  ponterősen csapata vezére volt. A csapat másik (új) amerikai légiósa Brandon Thomas a német Bundesliga egyik erőssége volt, a Braunschweig –től  jött.  A belga válogatott Jonathan Tabu a Cantu cserepadját hagyta ott hogy Cremonában első számú irányító lehessen,  a bosnyák center Edin Bavcic  Szalonikiből tette át  (újra) a székhelyét a napfényes Itáliába, a 18 éves horvát U19-es válogatott(és olasz útlevéllel is bíró) Armin Mazic a Benetton Treviso utánpótlás  csapatának tagja volt eddig, Cremonában akár már a felnőtt csapatban is kaphat pár játékpercet. A régiek, a maradók közül kiemelendő az  olasz válogatott  Daniele Cinciarini, a megbízható horvát center Jasmin Perkovic, és a 34 éves szlovén legenda Marko Milic is.








Tippünk a szezonra: 12. - 16. hely

Nem lehetnek vérmes reményeik a  Premiata Montegranaro kosarasainak sem. Nem lesz egyszerű az új izraeli  mester Sharon Drucker dolga, különösen úgy hogy már a szezon előtt súlyos  csapás érte a csapatot, a Biellatól nagy reményekkel  leigazolt dominikai Edgar Sosa a szeptemberi  amerikai olimpiai selejtezősorozaton borzalmas sérülést  szenvedett el.  Sosa a következő szezont biztosan kihagyja, de az egész pályafutása is veszélybe került a sokkoló baleset miatt.  A klub a mai napig nem tudta megoldani a  pótlását. Így hiába érkezett a Benettontól a horvát válogatott centere Sandro Nicevic, a Sevillától a francia/amerikai Tariq Kirksay, a Casertától a zseniális olasz irányító Fabio Di Bella, a Granada-tól az NBA edzőlegenda George Karl fia Coby Karl, vagy  az az amerikai Jerel McNeal aki az edzőmérkőzéseken mutatott fantasztikus formát és teljesítményt,  hiába a bolgár válogatott Ivanov és a svájci/amerikai  Greg Brunner centerkettőse a Montegranarónak nagyon kemény éve lesz. Az sem könnyíti meg a dolgukat hogy megint csak  egy új város , új csarnokában vágnak neki a liga küzdelmeinek. Montegranaro egy 14 ezres kisvároska  Olaszország közepén, közel az Adriai tengerhez,  az alsóbb (3.és 4.ligában) osztályokban  még megtette a  város rendkívül hangulatos  létesítménye,  a Buenos Airesi  Boca stadion után nemes egyszerűséggel csak La Bombonera-nak hívott csarnokocska, viszont 2001 óta, előbb a másodosztályban, majd 2006 óta az első osztályban, a közeli  Porto San Giorgio 3800-as sportcsarnokában játszotta mérkőzéseit a Sutor.  Az eltelt 10 évben belakták a termet, erre most újra költöznek, új otthonuk  30 km-re  Montegranarotól  Ancona városa és annak 6 ezres modern arénája a PalaRossini.







Tippünk a szezonra 12. - 15. hely


Következik: Serie A beharangozó, 2. rész: a derékhad

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus