Serie A 3. forduló: Nincs már veretlen Itáliában!

Az olasz bajnokság 3. fordulója különösebb meglepetések nélkül zajlott, az esélyesek győzelmeit hozta. Az első két forduló meglepetés-csapatai (Caserta, Roma, Bologna) sorra kapituláltak, és az őket legyőző, a szezon előtt a bajnoki címre legesélyesebbnek tartott Milano, Avellino, Siena trió máris a táblázat élére ugrott. Magabiztos győzelmével jelezte: nem akar leszakadni a Varese, Cantu, Sassari hármas sem. Továbbra is nyeretlen az újonc Pistoia, és Kalve Cremonája. Nézzük a részleteket:

Montepaschi Siena (2-1) - Granarolo Virtus Bologna(2-1)   89 - 65

Kezdjük rögtön a 3. forduló hétfő esti rangadójával, azzal a mérkőzéssel, amely azonban csak nevében volt rangadó. A müncheni "Euroliga-zakóból" hazaérkező Siena egy pillanatig nem adott esélyt a szezont két győzelemmel kezdő bolognai vendégeinek. Pedig a hazaiak meghatározó emberei: Daniel Hackett, Josh Carter, Kim English vagy Erick Green kifejezetten rossz napot fogtak ki, nem is játszatta őket sokat mesterük, Marco Crespi. Mindezt tetézte, hogy Spencer Nelson súlyos vállsérülése miatt hetekre harcképtelenné vált, így már ő sem lehetett ott a hétfői derbin. Kulcsemberei gyengélkedése és hiányzása miatt a kiegészitő játékosokra hárult a Bologna legyőzése, ők pedig remek helyetteseknek bizonyultak: a rutinos Taylor Rochestie (18 pont és 8 assziszt) és a fiatal David Cournooh (8 pont), valamint az egykori soproni Jeff Viggiano (15 pont) a külső posztokon remekeltek, az osztrák Benjamin Ortner és a veterán Tomas Ress duója pedig a gyűrű alatt hozott teljes dominanciát a hazaiaknak. A bolognaiak oldalán az első két körben szárnyaló Dwight Hardy Sienában csak 2 pontig jutott, de teljes csőd volt a vendégek centerjátéka is, és ha a Virtus két kisembere, Casper Ware (20 pont) és Matt Walsh (20 pont) nem teljesít átlag felett, katasztrófális lett volna a Granarolo Bologna veresége, így "csak" egy nagyon sima pofonba futott bele az egykori bajnok és Euroliga-győztes bolognai gárda.

Pasta Reggia Caserta (2-1) - EA7 Emporio Armani Milano (2-1)   77 - 81

Az 1991-es bajnoki döntő óta különös pikantériája van Caserta és Milánó összecsapásainak, 91-ben az addig ismeretlen JuveCaserta a playoff döntőjében legyőzte az akkor Európa legjobbjának számító Olimpia Milánót. Dávid legyőzte Góliátot, és azóta ezek a csörték jóval többről szólna, mint észak és dél (Caserta Nápoly melletti dél olasz város) küzdelmeiről. Vasárnap sem volt ez másképp, az évadot két győzelemmel kezdő casertaiak nagyon bíztak a nagyon hektikus Euroliga-óriás legyőzésében. A hangulat adott is volt ehhez, közel 5 ezer néző tette pokolivá az amúgy is forró helyszínnek számító Palamaggiot. A bravúr azonban ezúttal elmaradt, hiába kezdte ragyogóan az összcsapást a házigazda (22-14 az első negyedben), a még tartalékosan (Chiotti és Kangur is hiányzott) is jóval hosszabb és erősebb kispaddal bíró Milano fokozatosan felőrölte a hazaiak lelkesedését. A hazaiak amerikai kvartettjéből újfent Chris Roberts volt a legjobb, míg a látogatóknál, szintén idén immáron sokadszorra, a mezszámát (23) pontszámban is lemásoló Keith Langford nyújtott kiemelkedőt. Az Olimpia Milano ezzel a győzelmével, nagyon hosszú idő után újra az olasz bajnokság élére került.

Sidigas Avellino (2-1) - Virtus Acea Roma (2-1)   84 - 82

Az olasz RAI Sport szerkesztői ezúttal is jó érzékkel választottak közvetítendő bajnokit: a bajnoki ezüstérmes Virtus Roma vendégjátéka a feltörekvő Avellino otthonában méltó volt arra, hogy vasárnap késő este az egyik legnagyobb olasz sportcsatorna műsorában szerepeljen. Magas színvonalú, igaz, csak az utolsó másodpercekre, de rendkívül izgalmassá váló találkozót hozott a "tévés-derbi". A hazai csarnoka előnyét élvező Avellino már 13 ponttal (63-50) is vezetett az utolsó negyed elején, az utolsó fél perc mégis rendkívül izgalmasra sikeredett. A Sidigas elsősorban zseniálisan játszó középjátékosainak, a bolgár Kalojan Ivanovnak (20 pont 11 lepattanó) és az amerikai Will Thomasnak (25 pont 11 lepattanó) köszönheti fontos győzelmét, mindkettejük dupla-duplát ért el, és utóbb említett amerikai kiemelkedő performansza Thomas számára a forduló MVP címéhez is elég volt. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy sajnos ezúttal sem ment le kisebb botrány nélkül a mindig is feszült Avellino-Roma csata, vasárnap a vereséget kissé nehezen viselő vendég (római) drukkerek szektorában volt szükség karhatalmi beavatkozásra.

Dinamo Sassari (2-1)  - Giorgio Tesi Group Pistoia (0-3)  100 - 87

Újra százat szórtak a szárdok, az évek óta liga legponterősebb alakulatának számító Dinamo Sassari most sem okozott csalódást, nagyon megszórta az újoncot. Dienerék "triplaesőt" zúdítottak vendégeik nyakába, 15 hármas süllyedt el vendégeik kosarában, ebből 7-et a Serie A aktuális pontkirálya, Drake Diener vállalt. A 29 pontig jutó amerikai bedobó egészen parádés, 78%-os pontossággal célzott a hárompontos vonalon túlról. Az újonc Pistoiánál harmadik vereségük ellenére annak azért örülhettek, hogy végre nem csak légióskülönítményük tudott pontokat dobni, és bármilyen meglepő, esetükben már az is komoly előrelépés, hogy olasz játékosaik (most Meini, Galanda és Cortese) ezúttal már 16 pontot össze tudtak kaparni.

Cimberio Varese (2-1) - Umana Venezia (1-2)  84 - 72

A tavaszi Montepaschi Siena elleni bajnoki elődöntőn történt szurkolói rendbontások következményeként két mérkőzésre Casale Monferrátóba kényszerült a Cimberio Varese. A kényszerű albérlet, az, hogy nem a varesei PalaWhirpool megszokott kulisszái között kellett fellépniük, a csapat teljesítményén nem igazán hagyott nyomot, és ahogy az első fordulóban a Reggianát, úgy most a jó erőkből álló Veneziát is magabiztosan győzték le Polonaraék. A 23 pontig jutó Ebi Ere, és a 17 pontja mellé 13 lepattanót leszedő Frank Hassell voltak a lombardok legjobbjai. A vendég velenceiek oldalán csak a cseresorból előrelépő horvát Hrvoje Peric (17 pont) és az olasz válogatott Luca Vitali (12 pont) dícsérhető.

Enel Brindisi (2-1) - Vanoli Cremona (0-3)  96 - 74

A Cremona újabb vereségéről az ex-szolnoki Ernest Kalve szereplése kapcsán, e heti Az olasz meló című rovatunkban már beszámoltunk. A Brian Chase nélkül felálló Vanolinak esélye sem volt a sikerre az olasz csizma sarkában, az Enel Brindisi elsősorban az izraeli formáját (ott az első osztály pontkirálya volt) Itáliába is átmentő Jerome Dysonnak köszönheti a fölényes győzelmet. Az amerikai hátvéd 31 ponttal a mezőny és a forduló legjobb dobója volt.

Sutor Montegranaro (1-2) - Grissin Bon Reggio Emilia (1-2)  79 - 71

Megszerezte első sikerét a Sutor Montegranaro is, az első áldozatuk az EuroChallenge kupa debütálásra készülő Reggio Emilia volt. Némileg meglepetés a Mardy Collinst továbbra is nélkülöző (a New York Knicks és az LA Clippers egykori profija hamarosan bevethető lesz) Sutor győzelme, Collins távollétében honfitársa, a 25 egységig jutó irányító, Josh Mayo volt a húzóember. Érdekesség, hogy a Cinciarini testvérek külön párharcát is a jóval kevesebbre taksált montegranarói Daniele nyerte (20 pont), az olasz válogatott kezdő karmesterével Andreaval (14 pont) szemben. A Reggiana legjobbja a tavaly még a New York Knicksben pattogtató James White volt 17 ponttal.

Pallacanestro Cantu (2-1) - Victoria Libertas Pesaro (1-2)  93 - 78

A EuroCupban is veretlenül nyomuló Cantu számára nem okozott különösebb nehézséget a Pesaro legyőzése. Pino Sacripanti legényei közül ezúttal nemcsak a megszokott dobógépek (Joe Ragland 21 pont, Pietro Aradori 14 pont) hozták magukat, hanem az idősebbik (még így is csak 24 éves) Gentile fiú, Stefano is kitett magáért 17 szerzett pontjával. A Pesarónál O.D Anosike 16 lepattanója (közte 7 támadó) kategóriájában a 3. forduló legjobbja volt.

                           A BEKO Serie A tabellája a 3. fordulót követően:

                

  A 4. forduló programja (2013 11. 02.- 04.-ig):

  Grissin Bon Reggio Emilia  -  Pasta Reggia Caserta  02/11 20:30    
  Granarolo Bologna  -  Sutor Montegranaro   03/11 18:15           
  Cimberio Varese  -   Sidigas Avellino  03/11 18:15           
  Vanoli Cremona  -   Banco di Sardegna Sassari   03/11 18:15       
  Acea Roma  -   Pall. Cantù  03/11 18:15           
  Umana Venezia  -   Enel Brindisi  03/11 19:00           
  Victoria Libertas Pesaro  -  Montepaschi Siena  04/11 20:30   Rai Sport 1        
  EA7 Emporio Armani Milano  -  Giorgio Tesi Group Pistoia     04/11 20:30   

 

fotók: olimpiamilano.com, dinamobasket.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus