Serie A beharangozó, 3. rész: Az uralkodó és trónkövetelői

Az olasz bajnoki szezon csapatait bemutató sorozatunk  harmadik részében egyszerre van könnyű és nehéz dolgunk is, könnyű mert  ha a bajnoki cím esélyeiről beszélünk nagyon nem nyúlhatunk mellé, és nehéz mert  egy szinte lehetetlen küldetéshez keresünk bátor, és legfőképp felkészült jelentkezőket.  2007 óta immáron ötödik alkalommal  kezdődik minden  Serie A esélylatolgatás azzal a kérdéssel: vajon lesz e gárda amely  meg tudja törni a Siena  döbbenetes dominanciáját a ligában. A szomorú valóság az, hogy 2011 őszére mindössze egyetlen csapat, az Olimpia Milano az amely nyíltan kardot mer rántani és  trónfosztásra készül, a többiek már a szavak és a gondolatok szintjén sem vetemednek hasonló „felségsértésre”.

Úgy illendő hogy  az uralkodóval, a bajnoki cím védőjével, a Monte Paschi Siena-val kezdjük amely az olasz kosárlabdában példátlan módon   zsinórban hatodik scudettójával készül  sportágtörténelmet írni. A toszkán zöldek pedig nemhogy nem gyengültek, hanem a legtöbb szakértő szerint  már most erősödtek azzal hogy a Milánóba  igazoló Malik Hairston helyett  az a DaJuan Summerst  szerződtették a Detroit Pistons-tól, aki  mind 3-mas, mind 4-es poszton is képes lehet erőssége lenni  a  csapatnak. A szerb Milovan Rakovicsot a klub kölcsönadta a litván Zalgiris Kaunas-nak,  posztjára David Andersen érkezett, az ausztrál neve pedig  rendkívül jól cseng az európai kosárlabdában, 3-szoros Euroliga győztesként, Európa legnagyobb legnagyobb klubjaiban játszhatott,  az utóbbi 2 évet pedig az NBA-ben töltötte.  A két új fiú, a maradó bajnokokkal, már önmagában is egy brutálisan erős Sienát ígér, a klubvezetés viszont nem éri be ennyivel, látva a Milano nagybevásárlását, és látva  hogy a nagy európai riválisok egyre aktívabban csábítják az öreg kontinensre a várható NBA szünet miatt játékra vágyó sztárokat, a Monte Paschinál is tervezik még legalább egy nagy fogás nyélbeütését. Minucci  klubelnök elismerte, már felvették a kapcsolatot az olaszok NBA sztárjával Andrea Bargnanival  és az argentin Carlos Delfinoval is, aki a Milwaukee Bucks-ot hagyná ott az NBA lockout idejére. Egyikük megszerzése sem lesz egyszerű, és főleg nem olcsó mulatság( Bargnanit  közben már meg is „kínálta” a kiscsapatnak számító Montgranaro 800 ezer dollárral, 6 hétre…),  de velük már tényleg  dream team lehet a Siena.








Tippünk a szezonra: 1.- 2. hely


Az elmúlt  évben egy csapat tudta csak megközelíteni a  Monte Paschit, ez pedig  az a Cantu volt  amellyel szeptember közepén  egy hosszabb írás keretében foglalkoztunk. Ezek alapján, no meg azok alapján hogy az idei szuperkupa döntőn olyan közel álltak a csodához, a Siena legyőzéséhez egy komoly téttel bíró meccsen, mint amilyen közel olasz csapat régen, a Benett Cantu joggal lehet ott a bajnok kihívói között. A lombardok a Siena szakmai útját járva a csapatjáték  tökéletességében hisznek, és a zöldekhez hasonlóan náluk is az állandóság  volt a fő szempont az idei keret kialakításakor, számukra viszont új, nehezítő körülmény az hogy ismerkedniük kell a párhuzamos terheléssel,  mert minimum az Euroliga alapszakaszában, hét közben is  komoly mérkőzéseket kell majd hogy vívjanak. Az erősítések is ennek a célnak lettek alárendelve. BasileCinciarini és Ligthy  szerződtetésével már a mezőnyposztokon is kellő rotáció áll Trinchieri mester rendelkezésére. A grúz Georgi  Shermandini, aki az Euroliga címvédő Panathinaikoszt hagyja ott,   leigazolásával pedig már a palánk alatti posztok  tekintetében is EL kompatibilis  lesz a Cantu.










Tippünk a szezonra: 2. - 5. hely


Ahogy a bevezetőnkben is említettük, egyetlen  igazi kihívója lehet a bajnoknak,ez pedig az Olimpia EA7 Milano. Még a tavalyi szezon közepén jelentette be a milliárdos milánói divatguru Giorgio Armani, hogy egy 3 éves  45 millió eurós projektet indít el, amelynek célja az hogy 3 éven  belül  újra Olaszország és Európa csúcsára jusson a Milano.  Az „Armani- terv” első éve sem épp az óvatos bemutatkozásról szól.  Egészen parádés keretet gründoltak   össze  a Dóm tövében. 8 új játékos, mindegyikük  válogatott és klasszis  kosaras.  A spanyol liga egyik legjobb irányítójaként a Malagatól érkezett  az amerikai Omar Cook, cseréje pedig  a Virtus  Roma exe Jacopo Giachetti lesz,  aki az olasz válogatott keretének tagja. A bedobó posztokon sem akármilyen minőséget és lehetőségeket rejt a keret, Drew Nicholas a Panathinaikosszal nyert 2 Euroliga cím után váltott,  Malik Hairston a Siena tavaszi menetelésének motorja volt,  Mancinellit a szakma a legjobb nem NBA-ben játszó olasz  játékosnak  tartja, Danilo Gallinari pedig  az utóbbi 2 évben NBA klasszissá érett. A tábla alá 2 görög tornyot, Fotsist és Bourousist  szerződtették, akik a nemrég véget ért EB-n  a görög válogatott  húzóemberei voltak. A 21 éves Leon Radosevic , akit a Cibonától hoztak el, pedig a horvát kosárlabda egyik legnagyobb ígérete és tehetsége. Mellettük olyan játékosoknak mint Rocca, Melli  vagy az ex soproni Viggiano, még a 12 –es keretbe kerülés is komoly  fegyvertény lesz. A  felsorolás végére hagytuk azt az embert akinek a sok remek játékosból  csapatot kell majd kovácsolnia, de Sergio Scariolo a spanyol válogatott élén is két EB címmel bizonyította , ért ahhoz hogyan  kell  jó  gárdát faragni  a klasszisokból.

Tippünk a szezonra: 1. - 4. hely

Kakukktojás lehet a bajnokaspiránsok között a Virtus Bologna,  nominálása inkább szól a sikeres múltnak, a biztató jövőképnek, és annak az elszánt törekvésnek hogy Bolognát újra  basket city néven emlegessék  a sportág berkein belül. No meg persze Kobe Bryantnak….  Jelen írásunk elkészültének  pillanatáig  nem dőlt még el hogy az amerikai gigasztár hogyan meddig és milyen formában érezik, ha egyáltalán érkezik Bolognába. A lassan egy mexikói szappanopera hosszúságával vetekedő átigazolási történet egyre kevésbé szól a sportról és a kosárlabdáról. Merchandising, Kobe-Point, tv közvetítés, jegybevétel, ezek a  transzfer sztori kulcsszavai. Az őrület már odáig fokozódott hogy a bolognai klub tulajdonosa, Claudio Sabatini, egyetlen mérkőzésért(!!) képes lenne 2 millió dollárt(!!!) fizetni az amerikai szupersztárnak! A kezdeti őrületes eufória után nem véletlenül kezdenek el felerősödni azok a hangok amelyek komolyak megkérdőjelezik az egész projekt értelmét. Pedig a Bolognának  mint az éhezőnek egy falat kenyérre, úgy lenne szüksége ez igazi góldobó pointguard-ra. Terrel McIntyre személyében a  Siena 2006 és 2010 közötti sikerkorszakának egyik legfőbb letéteményesét  szerződtették, McIntyre a finn Petteri Koponennel ( emlékezhetünk rá, az EB reményeinket fagyasztotta vérbe Szolnokon az utolsó másodperces álompasszával) valamint az olasz Poeta-val a liga egyik legjobb  legerősebb rotációját alkothatja majd az egyes-kettes poszton, viszont továbblépve már nem ilyen rózsás a helyzet, mert e hármason kívül nincs igazi klasszis dobóhátvéde a csapatnak, a litvániai Eb-n is megcsodált Viktor Sanikidze ugyan sokszor játszik kettes hármast, de a grúz harcos inkább a klasszikus magasbedobó- erőcsatár kombója. Nagy fogás, igazi erősítés lehet a gyűrű alatt  Chris Douglas Roberts ( ex New Jersey Nets és Milwaukee Bucks) aki gyorsaságával, fizikumával a legjobb európai erőcsatárok közé "nőhet". Új érkezőnek  számít még Angelo Gigli is, aki az olasz válogatott (egyik) centereként számos világeseményt megjárt már. Szóval erős a keret, de ahhoz hogy a bajnoki címért komolyan versenyben legyen kell még az a bizonyos plusz, és nem feltétlenül kell hogy azt a "pluszt" Kobe Bryant-nak vagy esetleg Manu Ginobilinek hívják...









Tippünk a szezonra: 4. - 8. hely


<-- Serie A beharangozó, 2. rész: a középosztály ereje

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus