Szlovén kapitány a szlovén sztárcsapat ellen

"Hosszú hétvége" lesz az Adria Ligában, mától hétfőig tart az 5. forduló. A veretlen Igokeát Belgrádban próbálja az edzőcsere óta azért igen markáns javulást mutató Crvena Zvezda megállítani. Ez a mérkőzés is érdekesnek ígérkezik, a forduló záró összecsapása pedig hétfőn este igazi slágermeccs lehet, ugyanis Ljubljanában két Euroliga-együttes csap majd össze. A három, e sorozatban szereplő együttes helyzete az egy héttel ezelőttihez képest most azért egyszerűbb lesz: az Euroligában otthon játszanak.


Crvena Zvezda (11. 1-3) - Igokea (1., 4-0)
Az edzőváltás óta jelentős javulást mutat a Zvezda, hiszen két Euroliga riválissal szembekerülve előbb odahaza biztosan verte az Union Olimpiját, majd szűk 2 pontos vereséget szenvedtek a Cedevita csarnokában. Ilyen előzmények után ismét Belgrádban pályára lépve minimum nem esélytelenek. Persze a másik oldalon a sorozat egyetlen veretlen együttese áll majd a belgrádiakkal szemben, az Igokea. Hogy a bosnyákok idegenben is képesek a bravúrra, azt előbb a "házi rivális" Siroki, majd pedig éppen egy másik szerb együttes, a Radnicski otthonában igazolták.

Split (8., 2-2), Szkopje (7., 2-2)
Az első hetek eseményei után úgy tűnik, két középcsapat találkozik most a horvát együttes otthonában. A Split mindkét hazai meccsét hozta, a Szkopje viszont megtorpant az első két fordulóban szerzett két diadala - a nyitó fordulóban a Cibona otthonában elért győzelem óriási bravúr volt - után. A macedón főváros együttesénél különösen a legutóbbi fordulóban az addig nyeretlen Radnicskitől hazai pályán elszenvedett vereség lehet fájó. Az előzmények alapján jelen helyzetben saját pályáján a Split tűnik esélyesnek.

Cibona (9., 1-3) - Zadar (12., 1-3)
Horvát házi rangadó. A hagyományok alapján a Cibona az esélyes, amely a két - köztük a szolnoki - veresége után kezdi rendezni sorait, s ezt azóta a Partizan hazai pályán történt legyőzésével is bizonyította a patinás zágrábi együttes. Ha a Partizant megverték, akkor azért minden bizonnyal a Zadart is megverik a zágrábiak...

Siroki (10., 1-3), Krka (5., 3-1)
A Siroki csak a Szolnokot győzte le, ráadásul dupla hosszabbítás után. A Krka viszont eddig csupán hazai pályán tudott nyerni, igaz eddigi egyetlen idegenbeli fellépése a vendégként az egyik, ha nem a legkellemetlenebb "adriás arénában" a Partizan csarnokában zajlott. A boszniai Siroki Brijeg városában megszerezheti első idegenbeli győzelmét a Krka.

Buducsnoszt (6., 2-2) - Partizan (3., 3-1)
A podgoricai együttes erejéről a szolnoki publikum is meggyőződhetett a múlt héten, és egy olyan fölényes, magabiztos siker, mint amilyet a montenegrói gárda Szolnokon elért, biztosan jó hatással volt a Buducsnoszt játékosaira, Popovicsék önbizalmára. Az önbizalom nem is árt majd a kitűnő Partizan ellenében. Az szinte biztos, hogy odahaza a montenegróiak presztízskérdést csinálnak a szerb sztárcsapat elleni összecsapásból. A Buducsnoszt malmára hajthatja az is a vizet, hogy a Partizan - igaz odahaza - három nappal a kőkeménynek ígérkező podgoricai fellépés előtt egy hatalmas, drámai, hosszabbításban elvesztett Euroliga mérkőzést játszott a remek erőkből álló moszkvai CSZKA ellen.

Olimpija (4., 3-1) - Cedevita (2., 3-1)
Ma este mindkét együttes Euroliga mérkőzést játszik a saját pályáján. A patinás ljubljanai és a feltörekvő zágrábi együttes mérkőzése azonban nem csak a legrangosabb európai klubsorozaton való szereplés miatt különleges. Egyértelműnek tűnik, hogy az idei Adria Liga-sorozat két meghatározó alakulata csap össze a szlovén fővárosban. Bozsidar Maljkovicsnak, a Cedevita legendás edzőjének pedig igen különleges lehet az összecsapás. Bár ő, mint a horvát gárda szakvezetője látogat a szlovén kirakatcsapat otthonába, ne felejtsük el, Szlovénia nemzeti csapatának szövetségi kapitánya is egyben. Mivel csapata hétfői ellenfelénél jó néhány neves szlovén kosaras szerepel, őket akár kapitányi szemmel is figyelheti. Lehet, nem is bánná, ha pár jelöltje klubcsapatának ellenfeleként jól játszana, teljesítene, de minden bizonnyal igazán boldog azért Cedevita-siker esetén lenne. A Union Olimpija szlovén játékosai számára pedig azon túl, hogy egy másik Euroliga csapatot kellene otthon legyőzni, az jelentős plusz motivációt, bizonyítási vágyat adhat, hogy az ellenfél kispadján hazájuk válogatottjának szakvezetője ül...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus