TBL, 14. forduló: Nagy hétvégéje után élre állt az Efes

A török bajnokságban az Efes legyőzte a rivális Besiktast, a Fener pedig odahaza kapott ki a nagyon erős újonctól. Ismét bukott a Galata!

Besiktas Integral Forex (10-4) – Anadolu Efes (11-3) 77-78

A Besiktas-Efes derbi volt a forduló rangadója, hiszen mindkét nagymúltú csapat holtversenyben az első helyről várta az új esztendőt. Ennek megfelelően a meccs is nagyszerű csatát hozott, amit végül egyetlen ponttal, nagyobb rutinjának köszönhetően az Efes nyert meg. A Besiktas ugyanis szinte a legvégéig vezetett, a vendégcsapat csak egyszer-egyszer, minimális fórral tudott vezetést szerezni. A véghajrá előtt is 73-68-ra vezetett még a Besiktas, ám ekkor Sztratosz Perperoglu (15/9 pont) vezérletével egy 10-1-es rohammal fordított az Efes és megnyerte a meccset. Nagy győzelem volt ez a vendégek számára, hiszen a közvetlen rivális elleni győzelemmel, illetve a Fener vereségével immár egyedüli listavezető az Efes. A harcedzett veteránok mellett a fiatal Cedi Osman (18/6 pont, 6 lepattanó) volt a kék-fehérek legjobbja. A Besiktasban Engin Atsür (17/9 pont, 6 gólpassz) és Ryan Broekhoff (16/9 pont, 4 lepattanó, 2 blokk) voltak nagyon jók.

 

Fenerbahce Ülker (10-4) – Darüssafaka Dogus (10-4) 91-95

A bajnokság kezdete előtt nem sokan gondolták volna, hogy rangadó lesz a bajnok és az újonc találkozója is. Ez azonban a csapatok mérlegét tekintve feltétlenül helytálló megállapítás, amit a Darüssafaka a mostani játékával is újra alátámasztott. Hazai pályán esélye sem volt ugyanis a Fenerbahcénak, egyetlen másodpercig sem vezettek Bogdanovicsék. A Darüssafaka 4-4 után egy 10-0-s rohammal húzott el, amivel megadta a meccs alaphangját, hiszen ezt a különbséget nagy nyomást elviselve végig tartani tudta a vendégcsapat. Renaldas Seibutis (25/6 pont, 10/8 mezőnyből) volt a Fener veszte, szinte mindent bedobott a litván hátvéd, ami a keze ügyébe került. De nemcsak ő, hanem Jamon Lukas Gordon (15 pont, 7 gólpassz, 4 lepattanó) és John Shurna (15/12 pont) is nagyon jók voltak a Darüssafakában. A Fener egyik legjobbja a nemrég a Kazanytól megszerzett görög irányító, Nikosz Ziszisz (15/3 pont) volt bemutatkozó meccsén, rajta kívül Nemanja Bjelica (13/3 pont, 10 lepattanó, 4 labdaszerzés) és Emir Preldzic (15/3 pont, 6 gólpassz) voltak dicsérhetők a Fenerben.

 

Galatasaray Liv Hospital (7-7) – Istanbul BSB. (5-9) 81-84

Hatalmas meccsen szenvedett újabb, meglepő vereséget a Galatasaray, a magára találó újonc Istanbul ellen. Ez volt a vendégek hatos vereségsorozatát követően az egymás utáni harmadik győzelmük, akik a Karsiyaka után a Galatát is elverték, ezzel hosszú idő után elmozdultak a kisesőzónából. Már 50-40-re is vezetett a hazai sztárcsapat, az Istanbul azonban erősen rohamozni kezdett, így a 10 pontos hátrányból a negyedik negyed derekára már 18 pontos előny lett (59-77). A mérkőzésnek azonban még korántsem volt vége, a Galata egy 22-4-es száguldással, a nagyszerű Carlos Arroyo (23/9 pont, 5 gólpassz) kosarával 81 pontnál kiegyenlített. A slusszpoén azonban az Istanbulé maradt, Jure Balazic (17/15 pont, 5/5 tripla) ugyanis ötödik triplájával megnyerte a meccset csapatának. Nagyszerűen teljesített a vendégek kezdője, mindenki 13 és 17 pont között termelt közülük, így elbírták a kispadról érkező mindössze 7 pontnyi segítséget is, és bravúros győzelmet arattak. A héten egyébként nagyon beerősített az Istanbul, az új szerzemények között van az egyaránt kiválóan bemutatkozó Sasha Vujacic (14/6 pont, 7 lepattanó) és Damir Markota (16/9 pont, 6 lepattanó) is.

 

Trabzonspor Medical Park (6-8) – Banvit BK (9-5) 66-71

E.J. Rowland (17/3 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó) és Sammy Mejia (16/3 pont, 4 lepattanó) jó játékával magabiztosan behúzta a Trabzonspor elleni idegenbeli meccset a Banvit. Egy kicsit azért kellett izgulniuk a végén a vendégeknek, mert bár a meccsen egyetlen másodpercig sem vezetett ugyan a Trabzonspor, de a végén feljöttek egy pontra (63-64). A Banvit azonban higgadt maradt, így nem szórakozták el az egész meccsen felépített vezetésüket a balikesiriek.

 

Pinar Karsiyaka (8-6) – Rönesands TED Kolejliler Ankara (6-8) 96-89

Az első negyedben bekezdett az Ankara a Karsiyaka vendégeként (19-30), a fővárosiaknak azonban ennyi volt a tankban, a folytatásban már az izmiriekről szólt a meccs. Félidőben már a hazaiak vezettek (49-46), fordulás után pedig szinte végig kétszámjegyű fórban voltak, a végén jött csak be 10 alá az Ankara. A Karsiyakában nagyon megszórta magát kintről Jon Diebler (28/18 pont, 5 lepattanó, 8/6 tripla), eredményessége mellett nagyszerűen diktálta a tempót és szervezte a játékot Bobby Dixon (20/9 pont, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés), de D.J. Strawberry (18/9 pont) és Kenny Gabriel (17/6 pont, 5 lepattanó) is sokat hozzátettek a győzelemhez. A vendégeknél Vanja Plisznics (23/12 pont, 6 lepattanó) volt a legjobb.

 

Türk Telekom (6-8) – Torku Selcuk Universitesi (6-8) 83-72

Változatos meccset nyert meg a Türk Telekom a Selcuk ellen, így a vendégek hiába kezdték jól a szezont, sorozatban ötödik vereségükkel visszazuhantak a középcsapatok közé. A Türk Telekom ezzel szemben egyre feljebb kapaszkodik, ezt a meccset is ennek jegyében kezdték, 29-15-nél már 14 ponttal jártak előrébb ellenfelüknél az első negyed hajrájában. 39-25-nél még ugyanekkora volt az előnyük, ám a félidőig ezután már nem tudtak egyszer sem betalálni, így a Selcuk egy hatalmas, 18-0-s rohammal fordított a nagyszünetig. A hullámvasutazás a második félidőben is folytatódott, 49-53 után a hazaiak repesztettek egy 16-2-es szériát, amivel visszavették a vezetést, amit eztán már nem adtak ki a kezeik közül. A Türk Telekom és a mezőny legjobbja Ben McCauley (23/9 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) volt, a Selcukban pedig R.T. Guinn (16/6 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és Josh Mayo (19/9 pont, 6 gólpassz) remekeltek.

 

Tofas Bursa (4-10) – Usak Sportif (6-8) 77-80

Értékes győzelmet aratott az Usak a Tofas vendégeként, alapemberük, a Galatához távozó Justin Carter hiányát is átvészelték a vendégek. Pedig nem sokon múlt számukra a győzelem, hiszen három negyeden keresztül végig a Tofas vezetett. Az Usak azonban látótávolságon belül maradt mindvégig, a hajrában pedig jobban koncentráltak. A látogatók közül Courtney Fells (16/9 pont, 4 lepattanó), Chris Warren (13 pont, 6 gólpassz) és Eric Buckner (12 pont, 8 lepattanó, 2 blokk) tették a legtöbbet a győzelemért. A Tofast DaShaun Wood (23/15 pont, 5 gólpassz) és Brian Qvale (15 pont, 9 lepattanó, 2 blokk) tartották előnyben sokáig.
    

Royal Hali Gaziantep BSB. (6-8) – Edirne Eskisehir (2-12) 88-80

Megoldotta a ligautolsó Edirne elleni kötelező feladatot a Gaziantep, de egy pillanatra azért a frászt hozták szurkolóikra a hazaiak. Az első félidő simán a Gaziantepé volt, fordulás után aztán szépen lassan visszatornázták magukat a meccsbe a vendégek, 72-76-nál pedig már ők vezettek. Ekkor azonban észbe kaptak a vendéglátók, és egy 12-0-s rohammal visszavették az irányítást és lezárták a meccset. A két csapat tíz kezdőjátékosából kilencen is elérték a 10 pontos határt, de a hazaiaknál a „lemaradó” Oliver Sztevics (9 pont, 13 lepattanó) is nagyon jól játszott. A teljesség igénye nélkül a csapatok legjobbjai Tomislav Ruzic (15/9 pont, 8 lepattanó), Jaka Lakovic (16/9 pont, 4 gólpassz) illetve Matt Walsh (21/12 pont, 6 lepattanó) és Jerome Randle (13/3 pont, 8 gólpassz) voltak.


A bajnokság állása:

A következő forduló programja:
Fenerbahce Ülker – Besiktas Integral Forex 
Anadolu Efes – Türk Telekom 
Rönesands TED Kolejliler Ankara – Galatasaray Liv Hospital 
Darüssafaka Dogus – Istanbul BSB.    
Banvit BK – Tofas Bursa
Usak Sportif – Pinar Karsiyaka 
Edirne Eskisehir – Trabzonspor Medical Park
Torku Selcuk Universitesi – Royal Hali Gaziantep BSB.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus