TBL 18. forduló: Visszavágott az Efes a kupadöntőért

A török bajnokság tizennyolcadik fordulójában éppen a múlt heti kupadöntő párosítása ismétlődött meg, az Efes ezúttal győzni tudott Izmirben a Pinar Karsiyaka ellen. A Fener-Besiktas rangadó a régi időket idézte, a Banvit és a Galata viszont biztosan nyert. Nem mindennapi meccsen tovább szilárdította kiváló pozícióját a 8-ban az Usak, a Gaziantep és a Trabzonspor pedig a pocsék szezonkezdet után nagy feltámadásban vannak, ostromolják a rájátszáshelyeket. Jöjjenek a részletek!

Pinar Karsiyaka Izmir (11-7) – Anadolu Efes (13-5) 76-80
A múlt hétvégi kupadöntő „visszavágóján” az Efes revansot tudott venni a kupasorozatban nagy meglepetésre diadalmaskodó Pinar Karsiyakán. Egy héttel ezelőtt egyetlen pont döntött csupán az izmiriek javára, és izgalmakban ezúttal sem volt hiány. Főleg az első negyedben, amikor is 10-szer adták át egymásnak a vezetést a csapatok, az egyik fél pontjait a másik válasza követte. Félidőig aztán a Karsiyaka előnye állandósult, de ez 1-2 kosárnyinál sosem volt nagyobb. Fordulás után aztán a játék képe is megváltozott, gyorsan átvette a vezetést az isztambuli gárda, amit mint kiderült, nem is adtak ki már a kezükből a hátralévő időben. 62-73-nál a 10 pontot is meghaladta a csapatok közti differencia, a végén feljöttek ugyan a hazaiak, de már nem sikerült visszavenniük a vezetést. Jamon Lucas Gordon (7 pont, 12 gólpassz, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) nagyon hasznosan szervezte az Efes játékát, mellette Kerem Gönlüm (13 pont, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) és Dusko Szavanovics (16/9 pont) is nagyon jól teljesítettek. A hazaiaktól a „szokásos” Bobby Dixon (18/12 pont, 6 gólpassz) – Esteban Batista (19 pont, 13 lepattanó, 8/8 mezőnyből) tengely működött kiválóan.

Fenerbahce Ülker (14-4) – Besiktas Integral Forex (8-10) 90-76
A Fenerbahce és a Besiktas hagyományosan nagy rangadókat vívnak, és bár játékoskerete alapján a két klub ebben a szezonban nem említhető egy lapon, ez a mérkőzés mégis méltó volt a régi nagy csatákhoz. Az első félidőben jobbára végig a Fener vezetett, 5-7 pont körüli előnyük állandósult a második negyedben. A nagyszünet után aztán sokkal élesebben jött ki az öltözőből a fekete-fehér gárda, 13-2-vel nyitották a második félidőt, megfordították az állást és kontrolljuk alá vonták a mérkőzés ezen szakaszát. A záró negyedben aztán visszavette a Fener a vezetést, majd 70-68 után egy nagy hajrát kivágva produkáltak egy 17-3-as szakaszt. Így ha nem is könnyedén, de végül azért kicsikarta a győzelmet az előzetesen sokkal esélyesebb sztárcsapat, amivel továbbra a tartják második helyüket a Banvit mögött és a Galata-Efes duó előtt. Bojan Bogdanovic (16/6 pont, 6 gólpassz) és Bo McCalebb (15 pont, 3 gólpassz, 8/6 mezőnyből) voltak a Fener legjobbjai, akiknek a dolgát a kiválóan beilleszkedő új szerzemény, Kenan Bajramovics (19 pont, 9 lepattanó, 3 labdaszerzés, 8/7 dupla) és Doron Perkins (17/3 pont, 7 gólpassz, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) nehezítették meg leginkább.

Banvit BK (17-1) – Türk Telekom (6-12) 70-59
Ha nem is a megszokottnak számító átütő játékkal, de azért nagyobb izgalmak nélkül húzta be 17. győzelmét a Banvit. A Türk Telekom kezdett jobban, 13-4-re léptek el az ankaraiak. Ezt követően szigorított védekezésén a listavezető, meg is fordították a mérkőzést, de a 30-23-as félidei állás egy erősebb egynegyednyi eredménynek is beillene, nem volt tehát túl magas színvonalú mérkőzés ez. A folytatásban aztán már nem történt semmi különös, nem adta ki a kezéből a vezetést a Banvit, 7-8 pont körüli előnyük állandósult a hátralévő időben, a különbség az utolsó percben nőtt csak tíz pont fölé, ez az állás a végeredmény is lett egyben. E.J. Rowland (17/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) volt a hazaiak legjobbja, a túloldalon pedig Joshua Shippről (19/3 pont, 3 gólpassz) mondható el ugyanez.

Galatasaray Liv Hospital (13-5) – Aliaga Petkim (3-15) 94-80
Az Aliaga látogatott a Galatasarayhoz, és érdekesség, hogy a ligautolsó 3 győzelme közül az egyiket éppen a címvédő ellen érte el. Ezúttal alaposan visszavágtak az isztambuliak, sima, egyoldalú mérkőzés volt ez. 13-2-vel kezdtek a házigazdák, előnyük folyamatosan nőtt (29-13). A második negyedben aztán váratlanul megtorpant a Galata, 26-11-re nyerte ezt a játékrészt a vendégcsapat, egy triplával pedig félidőre a vezetést is átvette (42-43). Fordulás után viszont már nem volt pardon, egy más szellemben játszó Galatasaray jött ki a parkettre és fölényesen megnyerte a találkozót. Malik Hairston (24 pont, 5 gólpassz, 16/12 dupla) és Zoran Erceg (14/6 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) parádésan játszottak, míg az Aliagában Dragan Labovics (23/6 pont, 12 lepattanó) és Bora Pacun (18 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz) ért el egyaránt dupla-duplát.

Usak Sportif (11-7) – Olin Edirne (6-12) 108-98 h.u.
Fordulatos, egészen kiváló meccset játszott egymással az Usak és az Olin Edirne, a hosszabbításban kicsikart győzelemmel az újonc megerősítette pozícióját a közvetlen élmezőny mögött. Az első másfél negyed a hazaiaké volt, ezt követően viszont fordult a kocka, 10 pont körüli fórral a vendégek vezettek. A rendes játékidő hátralévő részében egyszer sem volt előnyben az Usak, viszont egy utolsó dobásuk még maradt, és egy triplával kiharcolták az extra játékrészt. Ebben aztán már nem kegyelmeztek ellenfelüknek, 21 pontot rámoltak be 5 perc alatt és a körülményekhez képest biztosan zárták le a mérkőzést. Egy ilyen pontgazdag meccsen természetesen kiemelkedő teljesítményekben sem volt hiány, Justin Carter (32/9 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés, lent a képen) és Orhan Haciyeva (16/6 pont, 16 lepattanó) egészen brutális számokat hoztak össze az Usakban. Nem beszélve az Olin Edirne – és a teljes mezőny – pontkirályáról, Darius Washingtonról (42/9 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés), aki már sokadik földöntúli produkcióját tette le az asztalra.

Aykon TED Kolejliler Ankara (8-10) – Royal Hali Gaziantep BSB. (8-10) 70-75
A rájátszásba jutás szempontjából nagyon fontos meccset nyert a bombaformába lendült Gaziantep a fővárosban a TED Ankara ellen. Ez volt a vendégek sorozatban hatodik bajnoki sikere, így a botrányos, 2-10-es szezonkezdet után immár a hetedik pozíciót foglalják el, miközben az Eurochallenge-ben is 4-0-s mérleggel vezetik bivalyerős csoportjukat. Ezúttal a negyedik negyed hozta meg számukra a sikert, a második etapban nagy előnybe került az Ankara, a meccset viszont 31-17-es szakasszal sikerült lezárniuk, így végül bravúros győzelmet arattak. A Fenertől szezon közben szerződtetett irányító, Baris Ermis (13/6 pont, 12 gólpassz) sokadik meccsén szabta remekre csapata játékát, az ő érkezése sokat lendített a Gaziantepen. A délszláv vonal is erőteljesen képviseltette magát a mérkőzésen, Dejan Borovnjak (14 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz, 9/7 mezőnyből), illetve a túloldalon Vanja Plisznics (14/6 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és a megszokottnál azért csendesebb Vladimir Golubovics (13 pont, 6 lepattanó) is jól játszottak.

Trabzonspor Medical Park (7-11) – Mersin BSB. (6-12) 98-73
A Gaziantephez hasonlóan a Trabzonspor is szépen összekapta magát, éppen a nagy szériában lévő csapattól elszenvedett vereségüktől kezdve datálódik immáron négymeccses győzelmi sorozatuk, mellyel a kiesés ellen küzdő gárdából a rájátszásért harcoló alakulattá avanzsáltak. A meccs előtt ugyanolyan mérleggel álló Mersint ütötte ki ezúttal a másodosztály bajnoka. A mérkőzés közepét nyomta meg nagyon az egyébként minden negyedet megnyerő Trabzonspor, 50-30-ra hozták a középső két játékrészt, gyorsan pontot téve a találkozó végére. A fiatal amerikai irányító, Jerome Randle (18/6 pont, 10 gólpassz, 4 labdaszerzés) egészen kiválóan mozgatta csapatát, Andrija Stipanovic-csal (16 pont, 8 lepattanó, 2 blokk, 9/8 mezőnyből) remek tandemet alkottak a külső-belső posztokon. 

Torku Konya Selcuk Universitesi (5-13) – Tofas Bursa (8-10) 70-67
Mind a Selcuk, mind pedig a Tofas számára nagyon fontos volt ez a derbi, igaz más-más célokért küzd a két csapat. Végül aztán az újonc örülhetett, elsősorban második negyedbeli lehengerlő játékának köszönhetően, amivel már 44-32-re vezettek a nagyszünetben. Fordulás után a bursaiak minden erejükkel azon voltak, hogy visszakapaszkodjanak a mérkőzésbe, ez sikerült is nekik, izgalmas véghajrát harcoltak ki, de végül a Selcuk örülhetett, megérdemelten. Troy DeVries (19/12 pont, 5/4 tripla) és Derrick Low (10 pont, 7 gólpassz, 6 lepattanó) voltak a győztes legjobbjai, míg a Tofasból Serhat Cetin (19/9 pont, 6 gólpassz) emelkedett ki.
    
A bajnokság állása:

A következő forduló programja:
Pinar Karsiyaka Izmir – Anadolu Efes 
Fenerbahce Ülker – Besiktas Integral Forex 
Banvit BK – Türk Telekom
Galatasaray Liv Hospital – Aliaga Petkim
Usak Sportif – Olin Edirne 
Aykon TED Kolejliler Ankara – Royal Hali Gaziantep BSB.
Trabzonspor Medical Park – Mersin BSB.
Torku Konya Selcuk Universitesi – Tofas Bursa

Fotó: tbf.org.tr

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus