TBL, 19. forduló: Ismét megverte a Karsiyaka az Efest

A Fener nagy fordítása után már egyedül vezeti a török bajnokságot, mivel az Efes nem tudta megtörni a Karsiyaka elleni átkot.

Pinar Karsiyaka (13-6) – Anadolu Efes (14-5) 92-84

A tavalyi kupadöntőt a Karsiyaka és az Efes játszották, és ez a párosítás elméletben a hétvégén is megismétlődhet. Az Efesnek lenne miért visszavágnia az izmirieknek, hiszen ezen a finálén kívül a rájátszás első körében is a Pinar bizonyult jobbnak, de ezúttal is kikaptak a kék-fehérek. Lassan tehát mumusként tekinthetnek az átalakult keretük ellenére is a Karsiyakára Bjelicáék, akiktől ezúttal csak fellángolásokra futotta, végig a hazaiak irányították a meccset. Az első negyed után egyetlen egyszer, 43-44-nél vették át a vezetést az isztambuliak, utoljára pedig 65-65-nél álltak döntetlenre a csapatok. Innen aztán egy 9-0-s rohammal mozdult el a Karsiyaka, amit már nem tudott ledolgozni az Efes. Jon Diebler (24/15 pont, 7/5 tripla) és Bobby Dixon (16/9 pont, 6 gólpassz) voltak a vendéglátók húzóemberei, de mindenki hozzátett a sikerhez, így az Efesnek a Matt Janning (17/9 pont), Thomas Heurtel (15/9 pont, 5 gólpassz), Dario Saric (13/3 pont, 8 lepattanó) trió remeklése is kevés volt.

 

Tofas Bursa (6-13) – Fenerbahce Ülker (15-4) 77-86

15 pontos hátrányból kellett felállnia és fordítania a Fenerbahcének a Tofas otthonában, ezért pedig dicséret illeti mindkét csapatot. Jobban kezdtek a hazaiak, az első negyedet 20-14-re nyerték meg, majd előnyüket villámgyorsan még tovább növelték (31-16). A Fener azonban rendezte a sorokat, és elsősorban Andrew Goudelock (18/6 pont), valamint a meglepetésember, Melih Mahmutoglu (23/15 pont, 7/5 tripla) révén elkezdtek behullani vendégoldalon a triplák, így félidőben már ők vezettek (36-40). A Tofas azonban nem tört meg, részükről elsősorban Lamar Peterson (20/3 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) játszott szenzációsan, így meccsben maradt csapatuk. A hajrában aztán beerősített a Fener, 74-75 után egy 11-3-as sorozattal pedig megnyerték ezt a nagyon jó kis meccset.

 

Galatasaray Liv Hospital (11-8) – Torku Selcuk Universitesi (7-12) 81-80

Kínkeservesen, de behúzta a Selcuk elleni kötelező győzelmet a Galatasaray, és esetükben most ez a legfontosabb. Nem érdemtelenül nyertek a házigazdák, hiszen már a meccs elején nagy hátrányba kerültek (9-22), amit le kellett dolgozniuk. Ráadásul vezérük, Carlos Arroyo a hét közben Barcelonában túl korán tért vissza sérüléséből, így ezúttal újabb kényszerpihenő várt rá. A második negyedben így is fordított Zoran Erceg (18/6 pont, 7 lepattanó) és Sinan Güler (13/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) vezetésével a Galata, innentől kezdve pedig végig tartották 4-6 pont körüli előnyüket. A végén azért Sean Williams (15 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és a Selcuk ráijesztett az isztambuliakra, de egyenlíteniük nem sikerült végül a vendégeknek.

 

Trabzonspor Medical Park (9-10) – Besiktas Integral Forex (10-9) 98-75

Minden negyedet megnyerve, a vártnál sokkal simább meccsen győzte le a Trabzonspor a Besiktast. Nagyon fontos meccs volt ez a hazaiaknak, hiszen a rájátszásért hatalmas a harc, jelenleg három csapat is 9-10-es mérleggel áll a nyolcadik helyen, de ezzel az eredménnyel a Besiktas is befogható távolságra került számukra a hetedik helyen. Már az első negyedben nagy volt a különbség a csapatok között (29-14), később pedig ez csak még tovább fokozódott. A Besiktasban 11 pontnál többet senki sem szerzett, míg a hazaiaknál két extra teljesítmény is akadt. A bombaformában lévő Andrija Sztipanovics (24 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 12/11 mezőnyből) csak egy dobást hibázott, a kispadról pedig Kaloyan Ivanov (20/6 pont, 7 lepattanó) személyében nem várt nagy segítség érkezett.

 

Rönesands TED Kolejliler Ankara (7-12) – Banvit BK (11-8) 79-80

Három vereség után visszatért a győzelem útjára a Banvit, igaz nem sokon múlt, hogy megint kikapjanak. A vége előtt nem sokkal ugyanis még 75-66-ra vezetett az Ankara, ekkor egyértelműen nekik állt még a zászló. Vladimir Veremejenko (19 pont, 6 lepattanó, 6/6 mezőnyből) és Sammy Mejia (10 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó) azonban nagy hajrát nyitottak, így egy 8-0-s rohammal előbb feljöttek egy pontra, majd végül hajszálnyival meg is nyerték a meccset a vendégek. A Banvitban Chuck Davis (16/3 pont, 4 lepattanó) játszott még nagyon jól, az Ankara legjobbja pedig Alade Aminu (21 pont, 5 lepattanó, 10/8 mezőnyből) volt.
    

Darüssafaka Dogus (13-6) – Usak Sportif (7-12) 80-67

A tavalyi és az idei szezon meglepetésújonca csapott össze a hétvégén, igaz kérdés, hogy mennyire meglepő egy olyan csapat jó szereplése, melyben több rutinos klasszis mellett most már ott pattogtat az NBA-ből ismét visszatérő Jordan Farmar is. A Darüssafaka ennek megfelelően könnyedén vette az Usak személyében előttük álló akadályt, nem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri a meccset. Az első negyedet 21-7-re nyerték a hazaiak, rövidesen pedig már 20 pont volt a csapatok között (34-14). Jordan Farmar (15/12 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz) bemutatkozása ragyogóan sikerült, mellette Göksenin Köksal (18/12 pont, 4 lepattanó) játszott még rendkívül eredményesen, de rajtuk kívül még hárman elérték a 10 pontos határt csapatukból.

 

Royal Hali Gaziantep BSB. (8-11) – Türk Telekom (9-10) 88-77

A Trabzonsporhoz hasonlóan a Gaziantep is a vártnál sokkal könnyebben múlta felül egyik közvetlen, ám a tabellán előrébb álló riválisát. A Türk Telekom nem tudta felvenni a Gaziantep ritmusát, akik az első negyedben 28 pontot szórtak, ám a későbbiekben sem álltak le. A félidőben már 50-34-re vezettek, sőt, erre még 10 pontot egyből rápakoltak a fordulás után, nem volt egy súlycsoportban ezúttal a két csapat. A Gaziantep kezdőjéből mindenki kétszámjegyű pontot ért el, Tomislav Ruzicnak (17/6 pont, 4 labdaszerzés, 5/5 mezőnyből) ehhez 18 perc is elég volt, de Earl Calloway (18/6 pont, 5 gólpassz) és Jawad Williams (16/6 pont) sem sokat tétlenkedtek.

 

Istanbul BSB. (9-10) – Edirne Eskisehir (3-16) 87-84 h.u.

Lendületben maradt az Edirne a Galatasaray múlt heti legyőzése után, és csak hajszál választotta el őket az újabb győzelemtől, ami nagyon kellett volna nekik a kiesés elleni harcban. A meccset az Istanbul nyerte azonban, így ők továbbra is versenyben vannak a rájátszásért. Kis híján elszórakozták 10 pont feletti előnyüket a hazaiak, hiszen a kiválóan játszó Manny Harris (24 pont, 7 lepattanó) és Jerome Randle (24/12 pont) vezérletével fordított az Edirne, a hosszabbítást pedig Harris harcolta ki a vendégeknek. A túlórában azonban Sasha Vujacic (26/18 pont, 9 lepattanó) halálpontos tripláival előlépett Michael Jenkins (18/12 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó), így végül az újonc örülhetett.


A bajnokság állása:

A következő forduló programja:
Anadolu Efes – Galatasaray Liv Hospital
Fenerbahce Ülker – Pinar Karsiyaka
Banvit BK – Usak Sportif 
Besiktas Integral Forex – Tofas Bursa
Royal Hali Gaziantep BSB. – Darüssafaka Dogus
Türk Telekom – Trabzonspor Medical Park    
Edirne Eskisehir – Rönesands TED Kolejliler Ankara
Torku Selcuk Universitesi – Istanbul BSB.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus