TBL, 28. forduló: Ismét megverte az Efes a Fenert

A szezon során már harmadszor verte meg az Efes a Fenerbahcét a nagy rangadón, miközben az újonc Darüssafaka szépen csendben az élre állt.

 

Fenerbahce Ülker (20-7) – Anadolu Efes (19-8) 82-84

Nagy menetelésen van túl az Euroligában a két török sztárcsapat, hiszen a Fenerbahce kisöpörte a címvédő Maccabit, az Efes pedig a vártnál sokkal jobban megnehezítette a Real Madrid dolgát az európai elit rájátszásában. Egymás ellen, és a nemzetközi porondon egyébként is a Fener fut egyértelműen jobb szezont (két győzelem a Top 16-ban), hazai vizeken viszont eddig kétségkívül az Efes a sikeresebb. A kék-fehérek ugyanis oda-vissza megverték nagy riválisukat az alapszakaszban, illetve a kupadöntőn is ők diadalmaskodtak. A korábbi két simább meccs után ezúttal ugyan mindössze két pont döntött az Efes javára, ám a vendégként pályára lépő gárda végig vezetett a mérkőzés során, így teljesen megérdemelt sikert aratott. A második negyedben már 15 ponttal is vezettek Saricék (21-36), innen azonban felállt és 60 pontnál egyenlített a Fener. Az Efes azonban minden további támadást visszavert és nem engedte kicsúszni ezt a roppant fontos győzelmet a kezéből, amivel még van esélye az alapszakasz megnyerésére is. Nenad Krsztics (20 pont) és Matt Janning (15/15 pont, 5 gólpassz) pazar formája tovább tart, ezúttal is ők vezették győzelemre csapatukat. A Nemanja Bjelica nélkül felálló Fenerben hiába nyújtott extrát Jan Vesely (21 pont, 10 lepattanó, 4 blokk) és Bogdan Bogdanovics (24/6 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés) is, a többiektől nem jött olyan megbízható teljesítmény, mint a túloldalon jónéhányaktól.

 

Galatasaray Liv Hospital (14-14) – Darüssafaka Dogus (20-7) 76-91

A Fener-Efes derbi mellett a forduló másik nagy érdeklődéssel várt meccse a Galatasaray és a Darüssafaka összecsapása volt. A szezon elején talán még fix 1-esre lehetett volna venni ezt a találkozót, azóta viszont sok minden történt egyik és másik csapattal is, így most már a remeklő újonc számított a meccs esélyesének. Ennek megfelelően végig vezetve be is húzta a győzelmet a Darüssafaka, akik a Fener vereségének köszönhetően ráadásul átvették a vezetést a tabellán. A negyedik negyed végére a Galata 65-68-ra zárkózott fel, ám ekkor egy 12-0-s rohammal ismét elhúztak a vendégek. Jordan Farmar (17/9 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó) továbbra is bombaformában játszik, mellette pedig Renaldas Seibutis (19/6 pont, 4 lepattanó) is kiemelkedő volt ezúttal. A Galata legjobbja Ender Arslan (18/3 pont, 4 lepattanó) volt.

 

Pinar Karsiyaka (18-10) – Istanbul BSB. (12-16) 108-84

A 9 kísérletéből 8 triplát berámoló Bobby Dixon (30/24 pont) parádéjával nagyon könnyedén vette az Istanbul által jelentett akadályt a Karsiyaka. Az izmiriek ezzel a sikerrel bebiztosították a már régóta fixnek tűnő negyedik helyüket és várhatják ellenfelüket a hatalmas alsóházi tülekedésből. Már az első negyedet 31-16-ra megnyerte a Karsiyaka, amivel megalapozták a meccs hátralévő részét a házigazdák. Dixon mellett másik öt izmiri játékos is 10 pont felett dobott, de mindenki csak dicsérhető a 108 pontot szerző csapatból.

 

Besiktas Integral Forex (15-13) – Torku Selcuk Universitesi (12-15) 84-74

Hatalmas lépést tett nemcsak a rájátszás, hanem akár egy magasabb kiemelési pozíció megszerzése érdekében is a Besiktas a Selcuk legyőzésével. Könnyű dolguk azonban nem volt a fekete-fehéreknek, hiszen a konyai gárda remekül kezdte a meccset, az első félidőt egyértelműen ők irányították. A legnagyobb hátrányban 14-28-nál volt a Besiktas, ám a legszebb napjait idéző Kenan Bajramovics (27/12 pont, 10 lepattanó), illetve Hilton Armstrong (18 pont) vezérletével megfordította és magabiztosan le is zárta a meccset a házigazda.

 

Royal Hali Gaziantep BSB. (13-15) – Banvit BK (15-13) 64-68

A Besiktashoz hasonlóan a Banvit is kulcsfontosságú győzelmet aratott, hiszen a tavalyi alapszakaszgyőztes az egyik közvetlen rivális, a Gaziantep otthonából hozta el a két pontot. Ezzel félig-meddig már ők is a rájátszásban érezhetik magukat, és ha jövő héten a szintén nagy vetélytárs Trabzonsport is legyőzik hazai pályán, akkor jó eséllyel pályázhatnak az ötödik helyre is akár, ezzel pedig elkerülnék az első három bombaerős csapatot. A Banvit egyébként nagyon megdolgozott ezért a győzelemért, hiszen az első negyed után a maguk javára fordították az állást, és bár a Gaziantep is mindent megpróbált, fordítaniuk nem sikerült. 64 pontnál pedig beérték ellenfelüket a hajrában, de a további kísérleteik kimaradtak, a Banvit pedig jó büntetőzéssel hozta a meccset. Chuck Davis (18 pont, 7 lepattanó, 6 blokk) nemcsak támadásban, hanem 6 blokkjával védekezésben is vezére volt a vendégeknek, Sammy Mejia (16/6 pont) pedig szintén biztos pontnak számított. A Gaziantepben Cory Higgins (17/9 pont) és Domen Lorbek (17/9 pont) voltak a legjobban teljesítők.

 

Türk Telekom (14-14) – Edirne Eskisehir (8-20) 97-92

Parádés meccset vívott egymással a Türk Telekom és az Edirne, ahol a győzelem mindkét csapatnak igencsak fontos lett volna. Az ankaraiak a Galatasaray és a Gaziantep botlását kihasználva igyekeznek megcsípni a hetedik-nyolcadik helyet, az Edirne pedig nem várt feltámadást produkál az elmúlt hetekben, és gőzerővel menekül a kiesőzónából. A roppant fordulatos meccset aztán végül a hazaiak nyerték meg, hiszen 80-80-as állásnál ők tudtak jobban koncentrálni a végjátékban. Ben McCauley (24/9 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) megállíthatatlan volt a kispadról beszállva, Kristaps Valters (19/15 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) pedig kintről szórta meg a vendégeket. Pedig Matt Walsh (24/12 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz), Marcus Haislip (27/12 pont) és Jerome Randle (18/6 pont, 8 gólpassz) személyében bőven megvolt az extra teljesítmény az Edirne részéről is, ám ez is kevés volt nekik ezúttal.

 

Tofas Bursa (8-20) – Rönesands TED Kolejliler Ankara (9-19) 71-92

A Tofas és az Ankara számára is az év meccse volt az egymás elleni ütközet, hiszen az Edirne vereségével ennek a csatának a győztese egy tiszta győzelemmel megelőzhette a másik két riválisát. Ennek fényében meglepő, hogy idegenben is mennyire simán intézte ez az Ankara a bursai alakulatot, a házigazdáknak esélyük sem volt a győzelemre. Már az első negyedet 31-18-ra nyerték a fővárosiak, ami után stabilan őrizték vezetésüket, majd a záró játékrészben kiütéses különbséget alakítottak ki. Kalin Lucas (29/15 pont, 7 gólpassz) és Clay Tucker (20/12 pont, 6 lepattanó) nagyon átérezték csapatuk helyzetét, a legjobbkor váltak nyerőemberekké.

 

Trabzonspor Medical Park (13-14) – Usak Sportif (11-16) 

Elhalasztva a Trabzonspor EuroChallenge Final Four szereplése miatt.

 

A bajnokság állása:

A következő forduló programja:
Darüssafaka Dogus – Fenerbahce Ülker 
Anadolu Efes – Besiktas Integral Forex
Rönesands TED Kolejliler Ankara – Pinar Karsiyaka 
Istanbul BSB. – Galatasaray Liv Hospital 
Banvit BK – Trabzonspor Medical Park
Torku Selcuk Universitesi – Türk Telekom    
Usak Sportif – Tofas Bursa 
Edirne Eskisehir – Royal Hali Gaziantep BSB.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus