TBL, elődöntők: Az Efes az első döntős

A kék-fehérek kisöpörték a Trabzonsport, a Fener és a Karsiyaka csatájában pedig ismét hosszabbítás döntött, bajban a címvédő.

 

Elődöntő, 3. mérkőzések

Pinar Karsiyaka (4.) – Fenerbahce Ülker (1.) 84-83 h.u.

Kísértetiesen hasonló körülmények között nyerte meg a harmadik meccset a Karsiyaka a Fenerbahce ellen, mint mikor az első találkozón ellopták a pályaelőnyt az izmiriek. Ezen a találkozón is végig 10-15 pont körüli fórral vezetett ugyanis a Karsiyaka, ám a jól hajrázó Fener mégis ki tudott egyenlíteni a rendes játékidő végére. Pedig 76-69-nél reménytelennek tűnt Obradovicsék helyzete, ám Melih Mahmutoglu (14/12 pont, 4 lepattanó) gyors 5 ponttal visszahozta az esélyt, majd Nikosz Ziszisz (8 pont, 5 gólpassz) egy újabb duplával hosszabbításra mentette a meccset. A lélektani előny ekkor már a Fenernél volt, ám a Karsiyaka ezúttal is komoly erőről tett tanúbizonyságot. Hiába vezetett ugyanis többször is a vendégcsapat, a Pinar végül meg tudta nyerni a meccset, hiszen ismét volt náluk valaki, aki nyerőember tudott lenni. Némileg meglepő módon a mezőny egyébként is legjobbja, Kenny Gabriel (16/6 pont, 10 lepattanó) lépett elő 80-83-nál, hiszen két duplát is a helyére pöccintett, a másodikra pedig már nem lehetett válasza a Fenernek. Ismét egy fantasztikus győzelmet ünnepelhetett tehát ezen a kulcsfontosságú meccsen az izmiri alakulat, amivel a címvédő torkához szorították a kést a szintén remeknek ígérkező negyedik összecsapás előtt. Gabriel mellett a teljes hazai kezdő remekelt, hiszen Jon Diebler (19/15 pont, 4 lepattanó), Juan Palacios (12 pont, 11 lepattanó), Bobby Dixon (12/6 pont, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés, 4 lepattanó) és D.J. Strawberry (8 pont, 7 gólpassz, 6 lepattanó) is olyan teljesítményt nyújtott, amivel le lehet győzni a Fenert. Az isztambuliak legjobbja Bogdan Bogdanovics (20/12 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó) volt, de nagyon hiányzott nekik az Euroliga MVP, Nemanja Bjelica jó játéka, aki pont nélkül és -6-os indexszel zárta a mérkőzést.

A három győzelemig tartó párharc állása: 2-1 a Karsiyaka javára.

 

Trabzonspor Medical Park (6.) – Anadolu Efes (2.) 54-59

Küzdelmes, vérbeli élet-halál meccset vívott a Trabzonspor az Efesszel, amit az isztambuliak igazi sztárcsapathoz méltón, egyetlen nagy rohammal döntöttek el a maguk javára gyengébb teljesítményük ellenére is. Pedig az első két meccshez képest elsősorban centerposzton feljavult hazaiak nagyon jó szellemben kezdték a meccset, többször is 10 pont feletti vezetést szereztek (22-10), amiből a félidőre 5 egység megmaradt nekik (29-24). Elsősorban Novica Velicskovics (14 pont, 10 lepattanó, 4 labdaszerzés) volt elemében, aki a gyenge kinti dobóformája (6/0) ellenére is csapata motorja volt. A Trabzonspor előnye azonban nem volt elég nagy, a harmadik negyedben pedig volt egy hatalmas futása az Efesnek, ami végül döntőnek bizonyult. 14-0-val zárta ugyanis ezt a játékrészt a trónkövetelő, amivel a 37-32-es hátrányát 37-46-os előnnyé változtatta. Ezen a pontszegény meccsen ennyi éppen elég volt az Efesnek, a Trabzonspor már nem tudott fordítani a hátralévő időben. Velicskovicsék mellé nagyon kellett volna egy jó Dwight Hardy, ám ő is veszélytelen volt a triplavonal mögül (5/0), ahogy összességében a csapata is (20/2), így pedig nem lehetett megverni az Efest. Még úgy sem, hogy Stephane Lasme (24 pont, 12 lepattanó) tőle szokatlanul messze a legeredményesebb volt a mezőnyben, és ez általában semmi jót nem jelent a kék-fehéreknek, de ezúttal a többiek betlije is belefért nekik. A vége tehát 3-0, a remek szezont futó Trabzonspor nem tudott kellő ellenállást tanúsítani és szépen búcsúzni a playofftól, az Efes pedig jó előjelekkel várhatja az ellenfelét a fináléban. 

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-0 az Efes javára.

 

A rájátszás állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus