TBL negyeddöntő, 3. mérkőzések: Kiesett az Efes és a Besiktas

A török bajnokság negyeddöntői közül két párharcban volt szükség mindent eldöntő, utolsó mérkőzésekre. Az Efes meglepetésre hazai pályán esett ki a kupadöntő után ismét bravúrt bemutató, óriásölő Karsiyaka ellen, a Galata viszont könnyedén fordította meg a Besiktas elleni pároscsatát.

Negyeddöntő, 3. mérkőzések
Anadolu Efes (3.) – Pinar Karsiyaka Izmir (6.) 67-73
A tavalyi szezonhoz hasonlóan a Karsiyaka idén is megcsinálta a nagy bravúrt, hiszen akkor a Fenert, idén pedig a másik sztárcsapatot, az Efest ütötte el az elődöntőbe jutástól, így a kupadöntő után ismét megtréfálta nagynevű riválisát. Remek, egységes játékkal rukkoltak elő az izmiriek, akik a végén meglepően magabiztosan húzták be szenzációs sikerüket. Bő két és fél negyeden át hullámzó volt a játék képe, hol az egyik, hol a másik csapatnak volt egy-egy jobb periódusa. A harmadik negyedben 48-48 után aztán robbantott a Karsiyaka, 10-1-es futással fejezték be a játékrészt, majd nem sokkal később egy újabb hasonló, 9-0-s rohamot produkáltak, aminek következtében kialakult a meccsen a legnagyobb különbség (55-69). Ezzel el is dőlt a mérkőzés, az Efes nem tudott már visszajönni 4 pontnál közelebb, a végén joggal örülhettek a vendégek. Érdekesség, hogy 21 eladott labda is belefért a Pinarnak, a jó lepattanózással (35-45) és kiváló dobószázalékkal (34%-51%) kompenzálták a sok elrontott támadást. Bobby Dixon (14/6 pont, 8 gólpassz, 7 lepattanó) ismét igazi vezére tudott lenni csapatának, de másik öt, masszív perceket kapó csapattársa is roppant hasznos volt. Ez a túloldalon egyáltalán nem mondható el, Zoran Planinic (14/12 pont, 6 gólpassz) volt átlagon felüli, de ő is sok dobást rontott. Az elődöntőben a Karsiyakának ismét lehetősége lesz megtréfálni a Fenert, a két csapat egymással játszik majd.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Karsiyaka javára.

Galatasaray Liv Hospital (4.) – Besiktas Integral Forex (5.) 78-65
A címvédő Galatasaray az első, hazai környezetben elvesztett meccs után hatalmas küzdelemben életben tartotta magát a Besiktassal szemben (66-64), ezúttal pedig ismét saját pályáján próbálhatta meg kivívni a továbbjutást. Ez talán még saját várakozásaikat is meghaladó módon sikerült nekik, ezúttal nyoma sem volt a Besiktas megalkuvást nem tűrő küzdőszellemének, így végig nagyon simán alakult a találkozó. Bekezdtek a házigazdák, akik 17-4-es rajtjukkal alaposan megadták a mérkőzés alaphangját. Túlzás nélkül állítható, hogy ezzel el is dőlt a mérkőzés és a párharc, a Besiktas már nem tudott lőtávolba kerülni. A Galata a második negyedben egy híján 20 pontosra növelte vezetését (37-18), szakadéknyi volt a különbség ekkor már a felek között. A hajrá előtt 7 pontra, 66-59-re fel tudott kapaszkodni még a fekete-fehér gárda, de a címvédő higgadt kosarakkal hűtötte a kedélyeket, így sima véget ért az előzetesen sokkal izgalmasabbnak ígérkező derbi. Csapatként nagyszerűen funkcionált a Galata, Carlos Arroyo (12/3 pont, 8 gólpassz) pedig igazi vezér volt, alaposan megdobatta társait, így például a legeredményesebb Sinan Gülert (15/6 pont, 4 lepattanót) is. A Besiktasban Chris Lofton (24/12 pont) emelhető csak ki.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Galatasaray javára.

A korábban véget ért negyeddöntők
Banvit BK (1.) – Tofas Bursa (8.) 
A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Banvit javára.

Fenerbahce Ülker (2.) – Usak Sportif (7.) 
A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Fenerbahce javára.

A rájátszás alakulása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus