Veretlenek mennek nyeretlenekhez

Vasárnap a szolnokiak boszniai fellépése mellett még két összecsapást rendeznek az Adria-Liga 3. fordulójában. E meccseken...


Buducsnoszt (montenegrói) - Szkopje (macedón)

A nyeretlen montenegrói együttes a sorozatot két szép győzelemmel kezdő macedón alakulatot fogadja. Az előző kiírás négyes döntőjébe bejutó podgoricai gárda szurkolói nyilván úgy érzik - a csapat játékosaival, szakmai stábjával egyetemben, hogy éppen itt az ideje megszerezni az idei első győzelmet. Ehhez persze azért a sorozatot a Crvena Zvezda idegenbeli legyőzésével indító, tehát a saját árnyékától a jelek szerint idegenben sem megijedő macedón alakulatnak is lesz majd egy-két szava. Érdekes összecsapás lesz.

Crvena Zvezda (szerb) - Union Oimpija Ljubljana (szlovén)

Új szakvezetővel, Vlado Vukojcsiccsal a kispadon várja a Zvezda a Ljubljanát a két patinás klub újabb, jelentős hagyományokra visszatekintő összecsapásán. Az edzőváltás minden bizonnyal jótékonyan hat majd a belgrádiakra, ám az is biztos, hogy a leghíresebb szlovén együttes nem szeretne megtorpanni a jó kezdés után. Ljubljanában nyilván úgy gondolják, ki, ha nem a rajtnál "beragadó" belgrádiak ellen folytathatnák jó sorozatukat.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus