VTB Liga, 2. hét: Két élcsapat is elbukott a rajtnál

A címvédő CSZKA Moszkva jól mutatkozott be a bajnokságban, a Loko és a Kazany viszont negatív szenzációt okoztak debütálásukkal.

A címvédő CSZKA Moszkva jól mutatkozott be a bajnokságban, a Loko és a Kazany viszont negatív szenzációt okoztak debütálásukkal. Két kiváló középházi rangadót is rendeztek, melyek közül az egyik egy ponttal, a másik pedig hosszabbításban dőlt el.

 

Vita Tbiliszi (grúz, 0-2) – CSZKA Moszkva (orosz, 1-0) 60-93

A címvédő CSZKA Moszkva is bemutatkozott a VTB Ligában a második fordulóban, és a várakozásoknak megfelelően simán verte az újonc Tbiliszit, pedig Milos Teodoszics és az új szerzemény, Joel Freeland még nem is játszottak. Az Oktyabr ellen is nagy pofonba belefutó grúzoknak nem sok reményük lehetett ezen a meccsen, amit a CSZKA a 13-0-s kezdésével rögtön az elején nyomatékosított is. A Vita ugyanakkor szépen küzdött és igyekezett helytállni, ami sikerült is nekik, ám a végére így is 30 pont feletti lett a különbség. Nando De Colo (22/6 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) ott folytatta, ahol az előző szezonban és az Eb-n abbahagyta, de Vitalij Fridzon (17/9 pont) is rendkívül pontosan célzott. A Tbilisziben Pierria Henry (20/6 pont, 7 gólpassz, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) mellett a mindössze 16 éves Gogi Bitadze pályára lépése jelentett üde színfoltot, aki ezáltal a liga történetének legfiatalabb játékosa lett.

 

Bisons Loimaa (finn, 0-1) – Himki Moszkva (orosz, 2-0) 62-81

A CSZKA-hoz hasonlóan a Himki Moszkvának sem okozott gondot a nálánál jóval lejjebb rangsorolt ellenfelének legyőzése. Az oroszok a második negyedben vitték dűlőre a dolgokat, ekkor egy elképesztő, 18-0-s rohanással rogyasztották meg a házigazda finneket. A második félidő így már csak formalitás volt, a Himki rutinosan tartotta előnyét. A nyáron hazacsábított Alexej Shved (20/9 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) volt ezúttal a moszkvaiak fazonszabásza, mellette még James Augustine (10 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) emelkedett ki dupla-duplájával, de mindenki hozzátette a magáét ehhez a könnyed győzelemhez.

 

CEZ Nymburk (cseh, 2-0) – Lokomotiv Kubany (orosz, 0-1) 76-74

Végig vezetett a Nymburk otthonában, ám nem kis meglepetésre mégis vesztesen távozott Csehországból a Lokomotiv Kubany. Ez pedig elsősorban Michael Dixon (31/18 pont) érdeme, aki szinte egymaga fordította meg a meccset csapatának, miután a 31 pontjából 18-at az utolsó negyedben szerzett. Hatalmas győzelem volt ez tehát a Nymburk számára, akik az előző évvel ellentétben nagyon jól kezdték a szezont, ami megalapozhatja számukra a jó folytatást is. Dixon mellett Howard Sant-Roos (17/6 pont, 4 labdaszerzés) játszott még nagyon jól a hazaiaknál, a Lokóban pedig Vitctor Claver (17/9 pont, 8 lepattanó) és Chris Singleton (15 pont, 6 lepattanó, 3 blokk) teljesítetek kiemelkedően.

 

UNICS Kazany (orosz, 0-1) – Cmoki-Minszk (fehérorosz, 1-0) 83-91

Arról, hogy ne a Nymburk okozza a forduló szenzációját a Minszk gondoskodott, hiszen a beloruszok hatalmas meglepetésre a Kazanyt verték el saját otthonában. A Cmoki ezzel kis túlzással már most többet csinált, mint tavaly az egész szezonban, mikor szinte mindenki alaposan elverte őket. Ezúttal azonban igazi csapatként játszottak, a megmaradt mag köré remekül beilleszkedett a néhány új szerzeményük is. A Kazany ugyanakkor még egyáltalán nem érett össze, a sok jó játékos egyelőre nem alkot egységet. Annyiban nem változott a helyzet egyik félnél sem, hogy ezúttal is Keith Langford (24/6 pont, 6 lepattanó) és Ivan Maras (16/6 pont, 4 lepattanó) voltak a meghatározó játékosok. Marason futott át szinte minden támadás, ám mellette még öten értek el kétszámjegyű pontot a Minszkben, és ez döntő volt.

 

Zenit Szentpétervár (orosz, 2-0) – Krasznoje Oktyabr (orosz, 1-1) 94-93

Szenzációs meccset hozott a két rájátszásba tartó csapat, a Zenit és az Oktyabr csatája, melyet végül a hazaiak nyertek meg. Tipikus egylabdás meccs volt ez, miután a vendégek magukra találtak a kezdeti megilletődöttségük után. A végjáték is minden igényt kielégítően alakult, hiszen 94-90-nél Tony Mitchell Jr. (21/9 pont, 5 lepattanó) szinte lehetetlen helyzetből vágott be egy triplát, majd az Oktyabr a labdát is megszerezte, miután a Zenit nem tudta időben bedobni azt. A maradék néhány másodpercben is Mitchellt keresték a vendégek, aki azonban nem tudott hős lenni, hiszen elrontotta a győzelemért dobott középtávolit. Így viszont a Zenit két új szerzeménye, Ryan Toolson (22/9 pont, 8 gólpassz) és Janis Timma (20/12 pont, 10/8 mezőnyből) a saját remeklésén túl a csapata sikerét is ünnepelhette. A vendégektől JaJuan Johnson (19 pont, 8 lepattanó, 3 blokk) volt még kiemelkedő, mindhiába.

 

Avtodor Szaratov (orosz, 1-1) – Nyizsnyij Novgorod (orosz, 1-1) 94-86 h.u.

A Zenit-Oktyabr meccshez hasonlóan az Avtodor és a Nyizsnyij Novgorod összecsapása is igazi középházi derbi volt, mely szintén roppant izgalmasan alakult és csak túlórában dőlt el. A meccs ezen kívül több remek egyéni teljesítményről is emlékezetes marad, melyek közül kiemelkedik Maxim Grigorjevé (24/18 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó), aki az első félidőben rekordbeállítást jelentő módon berámolt hat triplát, amivel életben tartotta csapatát. A végén aztán mégis a sokáig vezető Avtodornak, egészen pontosan Jeremy Chappellnek (15/3 pont, 5 labdaszerzés, 5 lepattanó) kellett kikaparnia a hosszabbítást. Ezt a szakaszt aztánt már ismét uralta a házigazda, így megszerezte ezt az igen fontos győzelmet közvetlen riválisával szemben. Az Avtodor legjobbja egyébként ezúttal is a félelmet nem ismerő Malcolm Armstead (23/9 pont, 7 gólpassz, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés) volt, úgy tűnik a szaratoviak Courtney Fortson után idén is nagyon belenyúltak az irányítóválasztásba.

 

VEF Riga (lett, 0-2) – Jenyiszej Krasznojarszk (orosz, 1-1) 71-73

Még egy alsóházi rangadó is jutott a játéknapra, ahol a szerencsésebb Jenyiszej legyőzte a Rigát, ezzel fontos két ponthoz juttatva saját magát. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kevesebbet hibázó csapat nyert, hiszen az utolsó két percben összesen 8 dobást rontottak el a felek. Ebből a Rigára jutott több, így végül megmaradt a Jenyiszej kétpontos előnye az utolsó dudaszó pillanatában is. A két csapat egyébként egészen gyatra, 48/9-es triplamutatót hozott össze együttesen. A mezőny legjobbja kimagaslóan a krasznojarszki David Kennedy (18/3 pont, 7 gólpassz, 6 lepattanó) volt, ő jelentette a minimális különbséget a csapatok között.

 

A bajnokság állása:

 

A következő hét programja:
CSZKA Moszkva – Krasznoje Oktyabr 
Lokomotiv Kubany – Asztana 
Nyizsnyij Novgorod – Bisons Loimaa 
Avtodor Szaratov – Kalev/Cramo
UNICS Kazany – CEZ Nymburk
Zenit Szentpétervár – VEF Riga 
Himki Moszkva – Vita Tbiliszi 
Jenyiszej Krasznojarszk – Cmoki-Minszk

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus