VTB Liga, 4. hét: Langford megdöntötte a pontrekordot

A CSZKA Moszkva hosszabbításra kényszerült, de az utolsó másodpercekben megmenekült Szaratovban. A bombaformában játszó Keith Langford kereken 100 pontot dobott egy hét alatt és megdöntötte az eddigi rekordot is. Veretlen maradt a Zenit (is), megvan a Loko első győzelme, az újoncnak viszont a 19 pontos előny is kevés volt ehhez.

Nyizsnyij Novgorod (orosz, 0-4) – Lokomotiv Kubany (orosz, 1-2) 66-93

A negyedik hét előtt meglepetésre még a Nyizsnyij Novgorod és a Lokomotiv is győzelem nélkül állt. A gyengén kezdő csapatok csatáját aztán a vendégek húzták be nagy fölénnyel, a Nyizsnyijnek esélye sem volt még csak szorossá sem tenni a meccset. Az első negyedben már 9 pontos Jan Vojukasz (18 pont, 5 lepattanó, 6/6 mezőnyből) vezérletével 12-2-vel kezdte a meccset a Loko, az első félidőt pedig egy 14-2-es futással zárta le, így a nagyszünetre (45-31) már eldőlt minden lényegi kérdés, ennél közelebb a folytatásban már nem férkőzött a Nizsnyij.

Parma (orosz, 0-3) – Jenyiszej Krasznojarszk (orosz, 3-2) 79-81

Az utolsó percig vezetett a Parma a Jenyiszej ellen, mégsem tudta megszerezni első győzelmét a ligában az újonc. Pedig a remeklő Danilo Andjusics (19/9 pont, 7 gólpassz, 5 lepattanó) és Konstantin Bulanov (19/9 pont) főszereplésével a csapatszinten 25 gólpasszt kiosztó Parma a harmadik negyed végén még 19 ponttal, 70-51-re vezetett. A szezont jól kezdő Jenyiszej aztán ismét megmutatta, hogy komoly tartás van bennük, beesett néhány triplájuk, ami után megérezték a lehetőséget a győzelemre. Alakult is a szoros végjáték, ahol Tony Taylor (25/9 pont) szinte egyszemélyben végezte ki a Parmát, egyenlítő triplája után a győzelmet jelentő duplát is elsüllyesztette a hazai gyűrűben.

Avtodor Szaratov (orosz, 1-4) – CSZKA Moszkva (orosz, 3-0) 103-104 h.u.

Fantasztikus meccset játszott egymással az Avtodor és a CSZKA Moszkva, amit a hosszabbítás utolsó másodperceiben a címvédő nyert meg végül. A szaratoviak kihasználták, hogy a tavalyi MVP, Nando De Colo nem játszott a vendégeknél, így egy szoros meccset tudtak játszani a moszkvai sztárcsapattal. Még úgy is nagyon jó volt a mérkőzés, hogy a két csapat egészen pocsékul dobta a triplákat (38/11, 28% – 34/6, 17%), amiből vendégoldalon az egyébként tripla-dupla közelébe jutó Milos Teodoszics (22/3 pont, 11 lepattanó, 8 gólpassz) ligarekordot jelentő 14 elhibázott kísérlettel (15/1) vette ki a részét. Csapata azonban így is nyert, amit már megtehetett volna a rendes játékidőben is, ám fél perc alatt ledolgozta négypontos hátrányát és egyenlített az Avtodor. A hosszabbításban aztán ötször változott a vezető csapat személye, végül a meccs utolsó 4 pontját szerző CSZKA örülhetett Nikita Kurbanov (13 pont, 8 lepattanó) büntetői után. A minden dicséretet megérdemlő Avtodorban heten is 10 pont fölé jutottak, a legeredményesebbek Nick Minnerath (21/6 pont, 9 lepattanó) és Tomislav Zubcic (20/6 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz) voltak, de az ex-kaposvári Branden Fraizer (11/3 pont, 9 gólpassz, 6 lepattanó) is nagyszerűen játszott.

UNICS Kazany (orosz, 5-0) – Cmoki-Minszk (fehérorosz, 2-2) 98-71

A bombaformába lendült Keith Langford (42/15 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó) parádéjával nagyon sima győzelmet aratott a Kazany a Minszk ellen, azután is, hogy a hét közben dupla fordulót kellett játszaniuk az Euroligában. Langford kedden a török Darüssafakának 22, csütörtökön a CSZKA-nak 36 pontot dobott, ez utóbbit pedig még meg tudta fejelni most 6 egységgel, ami azt is jelenti egyben, hogy megdöntötte Randy Culpepper 41 pontos eddigi ligarekordját. A Kazany 22-8-as vezetést szerzett már a meccs legelején, amiből Langford 16 ponttal vette ki a részét. A folytatásban aztán összesen 20 labdát adott el a Minszk, amiből 33 pontot szerzett a Kazany, ezt és Langford teljesítményét nem bírta el a belorusz gárda.

Zenit Szentpétervár (orosz, 4-0) – VEF Riga (lett, 1-2) 90-76

Ahogy a tavalyi szezonban oly sokszor, a Ryan Toolson (21/9 pont, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés, 2 blokk) – Janis Timma (21/9 pont, 4 lepattanó, 4 labdaszerzés) páros túl sok volt a Zenit aktuális ellenfelének, jelen esetben a Rigának, így a szentpéterváriak a CSZKA-hoz és a Kazanyhoz hasonlóan szintén veretlenek maradtak. Pedig a lettek Janis Blums (21/15 pont) vezetésével egészen a negyedik negyedig partiban maradtak, mikor egy 12-0-s rohammal eldöntötte a meccset a Zenit. Az oroszoknál Aaron White (11/3 pont, 15 lepattanó) ismét dupla-duplázott, rossz hír viszont számukra, hogy a második negyedben elvesztették egyik legjobbjukat, Szergej Karaszevet sérülés miatt.

Kalev/Cramo (észt, 2-2) – Asztana (kazah, 2-3) 84-67

Úgy tudta megnyerni a negyedik negyedben az Asztana elleni meccsét a Kalev, hogy ebben a játékrészben egyetlen duplát sem dobtak a hazaiak. A triplák viszont döntőnek bizonyultak, hiszen öt távolijuk is célba ért ekkor az észteknek, és egyébként az egész meccsen is hatalmas volt ebben a szegmensben a csapatok közti differencia (25/13, 52% – 21/2, 10%). A Kalevben Mark Tollefsen (17/9 pont, 6 lepattanó), az Asztanában pedig Ousman Krubally (18 pont, 8 lepattanó) játszott legjobban.

 

A bajnokság állása:

 

A következő hét programja:
Lokomotiv Kubany – Parma
Himki Moszkva – UNICS Kazany 
Nyizsnyij Novgorod – Kalev/Cramo 
VEF Riga – Cmoki-Minszk 
CSZKA Moszkva – Zenit Szentpétervár 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus