VTB Liga, 5. hét: Már a CSZKA Moszkva sem veretlen

Hosszabbításban csípték el a címvédőt, de a Loko sem tudott nyerni. A cseh és a fehérorosz meglepetéscsapat viszont tovább menetel.

 

Nyizsnyij Novgorod (orosz, 4-1) – CSZKA Moszkva (orosz, 3-1) 86-82 h.u.

A CSZKA Moszkva veretlensége sem tartott sokáig, hiszen ezúttal már a negyedik meccsükön kikaptak Teodoszicsék, így kisebb meglepetésre a most pályára nem lépő Zenit maradt az egyedüli 100%-os gárda. A tavalyelőtti döntős Nyizsnyij Novgorod nagyot küzdve szerezte meg a bajnok skalpját, a hazaiak a meccsen végig nyomás alatt tartották a Moszkvát, ami a végén meghozta a győzelmet számukra. Már az egyenlítés is hihetetlen körülmények közt sikerült a CSZKA-nak, hiszen 74-71-nél Hines két kihagyott büntetője után a lepattanóval kilépett az alapvonalon a Nyizsnyij centere, a bedobás után pedig tripladobás közben faultolták Nando De Colót, (21 pont, 8 lepattanó), aki nem hibázott a vonalról. A hosszabbításban aztán ugyanolyan keményen védekezett a Nyizsnyij, mint a mérkőzésen végig, a fővárosiakon viszont ekkor már látszott az Euroliga meccs utáni fáradtság, így nagy győzelmet arattak a házigazdák. A nyerőember az élete meccsét játszó, mindössze 19 éves Ivan Viktorov (16/9 pont, 6/5 mezőnyből) volt, aki nem várt pluszt hozott a padról és kulcsfontosságú kosarakat szerzett. A CSZKA-ban De Colo mellett mindössze Milos Teodoszics (24/3 pont, 5 gólpassz) tudott kiemelkedőt nyújtani, ez pedig ezúttal kevés volt nekik.
 

Himki Moszkva (orosz, 4-1) – Krasznoje Oktyabr (orosz, 1-4) 97-86

A Himki és az Oktyabr támadógépezete is a liga legszórakoztatóbbjai közé tartozik, így nem csoda, ha egy sokpontos összecsapást vívott a két gárda. Már a meccs is ebben a szellemben kezdődött, Jordan Hamiltonnak (24/12 pont, 7 lepattanó) például két perc elég volt, hogy 11 pontot termeljen. Hamiltonhoz csatlakozott aztán Tony Mitchell Jr. (19/6 pont, 5 lepattanó) és a szokásosnak mondható dupla-dupláját hozó D.J. Cooper (13 pont, 11 gólpassz, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) is, így félidőben vezettek a vendégek. Fordulás után aztán a Himki került fölénybe, Tyrese Rice (24/9 pont, 10 gólpassz, 3 labdaszerzés) néhány gyengébb meccs után ismét villogott, illetve a kispadról is érkezett 48 pont, csaknem ugyanannyi, mint a kezdőktől, és ez döntő volt.
 

UNICS Kazany (orosz, 3-1) – Avtodor Szaratov (orosz, 2-3) 66-64

Keith Langford (19/3 pont, 7 lepattanó) újfent nyerőember volt a Kazanyban, ám ezúttal nem úgy, ahogy megszokhattuk tőle. 19 pontjával most is a mezőny legeredményesebbje volt az amerikai, viszont a végén az egyenlítésért támadott és dobott az Avtodor, ezt pedig egy blokkal akadályozta meg Langford és hozta a meccset csapatának. A Kazany az első negyedben 22-11-re engedte el az Avtodort, innentől pedig nagy energiákra volt szükségük, hogy visszahozzák a meccset. Miután szigorítottak védekezésükön, illetve Langford mellett Joaquim Colom (17/9 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is elkezdett jól játszani összejött a győzelem a tatároknak.
 

VEF Riga (lett, 1-4) – Cmoki-Minszk (fehérorosz, 3-1) 76-84

Az 5. hét egyetlen vendéggyőzelmét a továbbra is menetelő Minszk aratta, a beloruszok elismerésre méltó magabiztossággal hozták a lettországi fellépésüket. Anthony Hillard (27/15 pont, 5 lepattanó) és Ivan Maras (14/6 pont, 10 lepattanó) felváltva álltak a vendégsereg élére, hol az egyikük, hol pedig a másikuk adott nagy lökést csapatának. Ennek megfelelően a félidőben már 48-32-re vezetett a Minszk, akiknek a győzelme innentől már nem forgott veszélyben.
 

Kalev/Cramo (észt, 2-2) – Vita Tbiliszi (grúz, 0-5) 85-75

Rolands Freimanis (20/12 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és Marco Killingsworth (19 pont, 7 lepattanó, 10/9 mezőnyből) révén elintézte a Kalev a Tbiliszit, a grúzok nem tudták megszerezni első győzelmüket. Pedig ezúttal nem játszott rosszul a Vita, elsősorban Alekszandr Lipovijnak (22/12 pont, 4 lepattanó) köszönhetően a negyedik negyed derekán még vezettek is a vendégek. 65-67 után, bő hat perc alatt azonban kerek 20 pontot rámoltak be az észtek, így végül ők örülhettek.
 

Asztana (kazah, 1-2) – Bisons Loimaa (finn, 0-4) 83-80

Az Asztana és a Bisons is az első győzelem megszerzésének reményében lépett pályára, és végül kettejük közül a kazahok törekvését koronázta siker. Az első félidő az Asztanáé, a második pedig a Bisonsé volt, és végül az döntött a hazaiak javára, hogy náluk volt több domináns egyéni teljesítmény. A meccs első felében Pat Calathes (19/12 pont, 6 lepattanó) volt az abszolút meghatározó ember, ő viszont a nagyszünet után teljesen kihűlt. Helyét azonban Jerry Johnson (19/6 pont, 9 gólpassz) átvette pontszerzésben is, így nyerni tudott az Asztana.
 

Bisons Loimaa (finn, 1-4) – Lokomotiv Kubany (orosz, 2-2) 70-68

Ami nem sikerült az Asztana ellen pár nappal korábban a Bisonsnak, az a Lokomotiv ellen meglepetésre igen, azaz megszerezni a finneknek az első győzelmüket. A Loko egy nagyon kemény, ám sikeres kaunasi túrán volt túl az Euroligában, ez nyilván nagyban befolyásolta a teljesítményüket ezen a találkozón. A Martin Zeno (15/3 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) által vezényelt Bisons már 15 ponttal, 49-34-re is vezetett, az oroszok játéka teljesen ritmustalan volt. A végére mégis szoros lett a meccs, sőt, Malcolm Delaney még a győzelemért is dobhatott, triplája azonban célt tévesztett az utolsó másodpercekben.
 

CEZ Nymburk (cseh, 4-1) – Asztana (kazah, 1-3) 79-61

Nik Caner-Medley (19/3 pont, 17 lepattanó, 3 labdaszerzés) és Kenneth Hayes (22/3 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) szenzációs teljesítménye ide vagy oda, az Asztanának nem sok esélye volt a Nymburk otthonában. A Minszk mellett a liga másik meglepetéscsapata magabiztos győzelmet aratott, így már holtversenyben a második a tabellán. A csehek 21-9-re nyerték az első negyedet, ezzel megalapozva a győzelmüket. Pedig Jiri Welsch és Michael Dixon sem játszott a hazaiaknál, hiányukban Chasson Randle (18/9 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) és Vojtech Hruban (18/12 pont, 4 lepattanó, 2 blokk) voltak a húzóemberek.
 

A bajnokság állása:

 

A következő hét programja:
Krasznoje Oktyabr – Cmoki-Minszk
CEZ Nymburk – VEF Riga 
CSZKA Moszkva – Kalev/Cramo
Bisons Loimaa – UNICS Kazany
Avtodor Szaratov – Jenyiszej Krasznojarszk 
Vita Tbiliszi – Lokomotiv Kubany
Nyizsnyij Novgorod – Himki Moszkva

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus