VTB Liga, 6. hét: A Nyizsnyij maradt veretlen a rangadón

A VTB Ligában a hétvégén két nagy rangadót is rendeztek, a Nyizsnyij Novgorod Kazanyban nyert, így ők maradtak veretlenek. A Himki Moszkva hasonlóan nagy sikert ért el a Lokomotiv otthonában, ahol Tyrese Rice a májusi MVP formáját idézte. Íme a hétvége összefoglalója!

(Az eredményekre kattintva érhetők el a mérkőzések statisztikái és videós összefoglalói)

UNICS Kazany (orosz, 4-1) – Nyizsnyij Novgorod (orosz, 6-0) 78-89

Az eddig veretlen, Euroligában szereplő két csapat rangadóját nagy csatában a Nyizsnyij Novgorod nyerte meg, ők maradtak tehát az egyetlen százszázalékos együttes. A Kazany csak az első negyedben tudta tartani a lépést, a folytatásban az emberfogást és a zónát váltogatta védekezésben a vendégcsapat, amivel teljesen megzavarta a hazaiakat. 40-45-ig felkapaszkodtak még a hazaiak, ekkor azonban az első félidőben még nagyon halovány Taylor Rochestie (22/9 pont, 5 lepattanó, 10/7 mezőnyből) egymás után berámolt három triplát, a negyediknél pedig faultolták, így ezeknek a kosaraknak köszönhetően ismét elhúzott a Nyizsnyij. Tarance Kinsey (12/3 pont, 8 lepattanó, 2 blokk) jó játékkal tért vissza sérüléséből, Trey Thompins (20/3 pont, 11 lepattanó) pedig mindig a legjobbkor talált be egy-egy demoralizáló kosárral. A Kazanynak nem kell sokat várnia a visszavágás lehetőségére, hiszen szerdán ugyanebben a leosztásban az Euroligában találkoznak a felek.

 

Lokomotiv Kubany (orosz, 4-2) – Himki Moszkva (orosz, 5-1) 67-87

A Kazany-Nyizsnyij Novgorod derbi mellett a forduló másik nagy rangadója a szerdán még a Szolnokot legyőző Himki Moszkva Lokomotiv elleni vendégjátéka volt. Érdekesség, hogy az orosz bajnokságban már sokszor összecsapott a két gárda, a VTB Ligában viszont ez volt az első randevújuk egymással. A Lokoba visszatértek a múlt héten hiányzó hátvédek, közülük Malcolm Delaney (20/9 pont, 5 lepattan) egészen kiváló játékkal. Csapattársai közül viszont senki nem fogott ki jó napot, így a vártnál sokkal simább lett a meccs, a Himki javára. Delaney különcsatát vívott Tyrese Rice-szal (24/9 pont, 4 lepattanó, 9 kiharcolt fault, 11/8 mezőnyből), amit csakúgy, mint a meccset, a vendégek irányítója nyert meg. Rice egészen ellenállhatatlan volt, az Euroliga Final Fourban bemutatott MVP formáját hozta, és különösen a harmadik negyedben alaposan felpörgette csapata tempóját, kintről életveszélyes volt, villámgyors betöréseivel pedig ezek után nem lehetett mit kezdeni. A meccs is ebben a szakaszban dőlt el, Rice vezetésével 14-0-s etapot vágott ki a Himki, amivel idejekorán eldőlt a meccs (42-59).

 

CSZKA Moszkva (orosz, 5-1) – Krasznye Krilja (orosz, 3-3) 92-51

Toronymagas favorithoz méltón kiütötte a CSZKA Moszkva a Krasznye Krilját, egyetlen másodpercre sem volt esélyük a vendégeknek. Az első negyedet 25-6-ra hozta a fővárosi sztárcsapat, a vendégek sorra adták el a labdákat (összesen 22-t), így korán megpecsételődött a sorsuk. A CSZKA játékosai hihetetlenül kiegyensúlyozottak voltak, 25 percnél senki nem játszott többet közülük. Talán még sosem fordult elő, hogy egyedül Milos Teodoszics ne szerezzen pontot a Moszkvában, egyetlen mezőnykísérlettel zárt az Euroligában legutóbb ismét extraklasszis teljesítményt nyújtó irányító. De nem is kellett most neki előlépnie, a sok jó teljesítmény közül Aaron Jackson (13/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 6/6 mezőnyből) szinte hibátlan játékát érdemes talán csak kiemelni.

 

Cmoki-Minszk (fehérorosz, 0-6) – Zenit Szentpétervár (orosz, 3-2) 58-97

Egészen elképesztő, hogy mennyire nincs momentuma a VTB Ligában a Minszknek, 20 alatt általában nem ússzák meg a beloruszok, vagy ha mégis, akkor a Riga ellen például egy nagy vezetést szórakoztak el egy negyed alatt. Ezúttal a 25 eladott labda pecsételte meg elsősorban a Cmoki sorsát, ennyi elszórt lehetőséggel még hazai pályán sem lehet megnehezíteni egy Zenithez hasonló erejű csapat dolgát. A szentpéterváriak közül Dimitrij Kulagin (14/6 pont, 12 gólpassz, 8 lepattanó) volt kimagasló, hajszállal maradt csak el a tripla-duplától mindössze 28 játékperc alatt.

 

Kalev/Cramo (észt, 3-3) – Astana (kazah, 3-2) 63-65

Masszív kis csapat alakul az Astanánál, a kazahok ellen nem mehet biztosra senki, a nagycsapatok közül is megszenvedtek már velük páran. Ezúttal egy közvetlen rivális otthonából hozta el a győzelmet az Astana, a szezont meglepetésre nagyon jól kezdő, hármas győzelmi szériában lévő Kalev nem tudta folytatni jó sorozatát. A meccs színvonala finoman szólva sem verdeste az eget, a két csapattól a 128 dobott pont messze a legkevesebb a szezonban. A végén egyenlő állásnál is egy hatalmas hiba döntött, Rasid Mahalbasic (11 pont, 8 lepattanó) egy csúnya elváltás után annyira üresen maradt a gyűrű alatt, hogy akár meg is ijedhetett volna, de ehelyett a dudaszó pillanatában értékesítette a meccsnyerő ziccert. Mahalbasic egyébként is jól játszott, Pat Calathesszel (10 pont, 9 lepattanó) párban ellensúlyozták Frank Elegar (15 pont, 16 lepattanó, 2 blokk) remek performanszát a palánk alatt.

 

Avtodor Szaratov (orosz, 1-5) – VEF Riga (lett, 3-3) 83-98

Úgy látszik nemcsak Magyarországon jellemző, hogy egy csapat csarnokavató ünnepségébe belerondítson az aktuális ellenfél, hiszen ezt tette a Riga is jelenleg az Avtodorral. Pedig Kirilo Feszenko (18 pont, 9 lepattanó, 3 blokk, 8/8 mezőnyből) személyében egy nagy igazolást jelentettek be nemrég az oroszok, az NBA-t is megjárt ukrán óriás pedig egészen kiválóan, hibátlan dobóteljesítménnyel mutatkozott be új csapatában. De nemcsak Feszenko, hanem Travis Peterson (21/9 pont, 14 lepattanó) és Courtney Fortson (18/3 pont, 8 gólpassz) is remekeltek, mégsem sikerült nyerniük a félidőben még 48-39-re vezető hazaiaknak. A brutális meccset játszó Gerald Robinson (32/6 pont, 12 gólpassz, 5 lepattanó, 4 labdaszerzés) vezérletével a harmadik negyedben feltámadt a Riga, majd a lendületbe jött lettek nagyobb megerőltetés nélkül le is zárták a meccset.

 

Bisons Loimaa (finn, 1-5) – CEZ Nymburk (cseh, 3-4) 85-93

0-3-as, roppant nehéz kezdése után feléledni látszik a Nymburk, a csehek a Bisons elleni győzelem után újra célba vehetik az utolsó playoff helyek egyikét. Az utolsó perceknek még fej-fej melletti állásból futottak neki a felek, a végjátékot pedig sokkal jobban bírták a rutinosabb vendégek, így győzelemmel távozhattak Finnországból. A Nymburkban most először pályára lépő Christian Burns (25/9 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés, 13/8 mezőnyből) bemutatkozása meglehetősen jól sikerült, ő volt a meccs legjobbja.

 

Krasznoje Oktabir (orosz, 1-4) – Jenyiszej Krasznojarszk (orosz, 1-4) 

Elhalasztva.

 

A bajnokság állása:

 

A következő hét programja:

Astana – Avtodor Szaratov (nov. 15.)
Krasznye Krilja – UNICS Kazany (nov. 16.)
CEZ Nymburk – Krasznoje Oktabir (nov. 16.)
Himki Moszkva – Bisons Loimaa (nov. 16.)
Nyizsnyij Novgorod – Lokomotiv Kubany (nov. 16.)
Zentit Szentpétervár – Kalev/Cramo (nov. 16.)
Jenyiszej Krasznojarszk – Cmoki-Minszk (nov. 16.)
VEF Riga – CSZKA Moszkva (nov. 17.)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus