VTB Liga, 7. hét: Bombaformában a Nyizsnyij Novgorod

A VTB Liga éllovasa, az egyedüliként még veretlen Nyizsnyij Novgorod újabb rangadót nyert meg, ezúttal a Lokomotiv ellen. Teodoszics díjat kapott, majd villant, a Kazany mélypontra került, két EuroChallenge rangadót is rendeztek, a Cmoki-Minszk pedig utolsóként megszerezte első győzelmét. Íme a hetedik forduló összefoglalója!

(Az eredményekre kattintva érhetők el a mérkőzések statisztikái)

Nyizsnyij Novgorod (orosz, 7-0) – Lokomotiv Kubany (orosz, 4-3) 71-60

Remek hetet zárt a Nyizsnyij Novgorod, hiszen hétfőn és csütörtökön is győzelemmel távozott Kazanyból, így a VTB Ligában megőrizte veretlenségét, az Euroligában pedig komoly eséllyel pályázhat a továbbjutásra. A Lokomotiv volt a következő ellenfél, és ezt az akadályt is sikeresen abszolválta a Nyizsnyij. A krasznodariaktól vezéráldozatokat követelt a Himki elleni múlt heti vereség, hiszen két kiválóságuk, Richard Hendrix és Krunoslav Simon sem játszhatott ezúttal.

Nagy elánnal kezdtek a hazaiak, 9-0-s rajttal adták meg a meccs alaphangját. Hamarosan azonban már a Loko vezetett, amire 10 megválaszolatlan ponttal felelt a Nyizsnyij. A meccs döntő szakasza a negyedik negyed eleje volt, mikor nagyon meghúzta védekezését a fekete-fehér alakulat, semmit nem tudott kezdeni ezzel az agresszív stílussal a Kubany, hét perc alatt mindössze 2 pontot tudtak szerezni, így 65-50-re lépett meg a Nyizsnyij. A hazaiak csapatként voltak nagyszerűek, Tarance Kinsey (16/9 pont, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés) pontjai mellett nagyon jól összefogta társait. A vendégek ezzel szemben csak két emberre számíthattak igazán, Derrick Brown (22/3 pont, 10 lepattanó, 3 labdaszerzés) és Malcolm Delaney (17/9 pont) ketten 39 pontot szereztek csaptuk 60 egységéből.

 

VEF Riga (lett, 3-4) – CSZKA Moszkva (orosz, 6-1) 72-87

A mérkőzés előtt két díjat is átadtak a liga vezetői, hiszen Milos Teodoszics (14/12 pont, 4 gólpassz, 5/4 tripla) október hónap MVP-je lett, a hazaiaktól Janis Timma (14/6 pont, 7 gólpassz, 4 lepattanó, 4 labdaszerzés) pedig a hónap fiatal játékosának járó elismerést vehette át. Az ezúttal sokáig visszafogottabb, de a Riga felzárkózási kísérleteit egymás után három triplával visszaverő szerb klasszis MVP címén aligha lepődhetünk meg, hiszen egészen zseniális dolgokat produkált az elmúlt meccseken, amiket kivétel nélkül mind kétszámjegyű ponttal nyert meg csapata. Ez most sem volt másként, már 30-10-re ellépett a második negyedben a CSZKA, lényegében itt eldőltek az érdemi kérdések. A Riga azért még becsületből kapaszkodott, a negyedik negyedben azonban jöttek a már említetett Teodoszics-percek és ismét megnyugtató lett a különbség. Andrej Voroncevics (20/9 pont, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés) volt a meccs legjobbja a moszkvaiaktól, Timma pedig újabb remek meccsel és sokoldalú játékkal a háta mögött bizonyított, ezúttal egy igazi sztárcsapat ellen.

 

Himki Moszkva (orosz, 6-1) – Bisons Loimaa (finn, 1-6) 94-73

Bár az eredmény sima Himki győzelmet sugall, azért meg kellett küzdeniük a moszkvaiaknak a szépen helyt álló Bisons ellen. A finnek az első negyedben javarészt vezettek is, utána aztán már fölénybe került a házigazda, és átvette a meccs irányítását. A Bisons azonban nem hagyta jó darabig leszakítani magát, többször is feljött pár pontra. A harmadik negyed vége volt nagyon erős az oroszoknak, ekkor megugrottak 10 egységgel (65-55), majd öt gyors ponttal kezdték a záró felvonást, ez pedig már sok volt a vendégeknek. Többen is remekeltek a Himkiben, Tyrese Rice (12/6 pont, 9 gólpassz), James Augustine (19 pont, 5 lepattanó) és Joffrey Lauvergne (17 pont, 8 lepattanó) is kiválóak voltak, de a legnagyobb hatást a Moszkva játékára egyértelműen Marko Popovic (19/15 pont, 7 gólpassz, 6/5 tripla) gyakorolta, aki mindkét térfélen nagyot lendített csapatán a kritikus időszakokban. 

 

Krasznye Krilja (orosz, 4-3) – UNICS Kazany (orosz, 4-2) 59-52

Úgy tűnik teljesen szétesett a Kazany a Nyizsnyij Novgorod elleni pofonok után, ezúttal mindössze 52 pontra voltak képesek, így 34%-os dobóteljesítménnyel is győzni tudott a Krasznye Krilja. Botrányosan játszott a Kazany, egyedül Keith Langford (16/6 pont, 8 lepattanó) hozta magát, legalábbis a számokat tekintve. A tatárföldiek korábbi játékosa, Szergej Toporov (16/3 pont, 5 lepattanó) végezte ki excsapatát, a végjátékban előlépve fontosabbnál fontosabb kosarakat szerzett. A másik hazai hős a palánkok alatt feltartóztathatatlan Kervin Bristol (11 pont, 14 lepattanó, 3 blokk) volt, aki dominanciájával végig tartást adott csapatának.

 

Zenit Szentpétervár (orosz, 4-2) – Kalev/Cramo (észt, 3-4) 79-69

A szezon eddigi egyik legkellemesebb meglepetése, a Kalev/Cramo ezúttal is közel állt a bravúrhoz, ám egy tökéletes negyedik negyeddel végül otthon tartotta a győzelmet a Zenit. Az észtek három negyeden keresztül jobban játszottak ellenfelüknél, a hajrába fordulva azonban nem tudtak mit kezdeni a Zenit támadásaival. Dimitri Kulagin (17/3 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) hetek óta kiváló formát mutat, ezúttal nem lehetett lecserélni egyetlen másodpercre sem, ő volt az alfája és omegája a Zenit támadásának és védekezésének egyaránt. Az ő triplájával vették át a vezetést a szentpéterváriak, onnantól aztán Walter Hodge (19/3 pont, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Kyle Landry (15 pont, 6 lepattanó, 9/7 mezőnyből) is belelendültek már, és behúzta a meccset a Zenit. A Kalevben Frank Elegar (15 pont, 16 lepattanó) és Rolands Freimanis (22/9 pont) voltak kiemelkedők.

 

Astana (kazah, 4-2) – Avtodor Szaratov (orosz, 1-6) 86-85

A EuroChallengeben is egy csoportban szerepel az Astana és az Avtodor, ráadásul éppen szerdán csapnak majd össze egymással, ami előtt nagyszerű főpróbát tartottak Kazahsztánban. Egylabdás meccs volt ez a javából, amin 16-szor változott a vezető csapat személye. A Szaratov 13 pontos második félidei hátrányból jött vissza a meccsbe, Jeremy Chappell (19/9 pont, 5 lepattanó, 10/8 mezőnyből) triplájával pedig már vetettek is 85-83-ra. A végén aztán a meccs hazai hőse, Jerry Johnson (17/9 pont, 12 gólpassz) négyből három büntetőjét bedobta, Kirilo Feszenko (15 pont, 12 lepattanó, 2 blokk) győzelemért dobott duplája viszont leperdült a gyűrűről. Harmadik hazai meccsét is megnyerte az Astana, amivel meglepetésre holtversenyben a negyedik helyen állnak a kazahok.

 

CEZ Nymburk (cseh, 3-5) – Krasznoje Oktabir (orosz, 2-4) 71-74

Nem mindennapi visszatérést tudhat magáénak ezen a meccsen az Oktabir, hiszen hatalmas fordítást mutattak be az oroszok a Nymburk otthonában, amit újra játékra jelentkező sztárjuk, Randy Culpepper (28/9 pont, 4 labdaszerzés) vezetésével mutattak be. A negyedik negyed elején még mindig 10 ponttal vezettek a csehek (58-48), ekkor azonban Culpepper begyújtotta a rakétákat, 28 pontjából 18-at ebben a játékrészben szerzett, amivel sokkolta a hazai szimpatizánsokat. A Nymburk egy már félig megnyert, sokáig kontrollált meccset szórakozott el, amihez hasonlókat nem nagyon engedhetnének meg maguknak ebben a roppant erős mezőnyben.

 

Jenyiszej Krasznojarszk (orosz, 1-5) – Cmoki-Minszk (fehérorosz, 1-6) 88-94

Az Astana-Avtodor derbihez hasonlóan a Jenyiszej és a Minszk is egy csoportban szerepelnek az EC-ben, és ők is szintén szerdán játszanak egymással abban a sorozatban. A beloruszok hosszú negatív sorozata megszakadt végre, hiszen eddig mind a nyolc meccsét elvesztette a szezonban a Cmoki. Branko Mirkovics (25/15 pont, 7 gólpassz, 7/5 tripla) és Rashaun Freeman (21 pont, 10/8 mezőnyből) húzták a vendégek szekerét, a végén pedig Mirkovics bizonyult a mérleg nyelvének, hiszen dobásával átvette a vezetést az utolsó percben a Minszk, majd büntetőinek köszönhetően nem is engedte kicsúszni azt a kezei közül.

 

A bajnokság állása:

A következő hét programja:

Bisons Loimaa – Krasznoje Oktabir (nov. 22.)
Lokomotiv Kubany – Krasznye Krilja (nov. 22.)
CSZKA Moszkva – Astana (nov. 23.)
CEZ Nymburk – Cmoki-Minszk (nov. 23.)
Kalev/Cramo – Jenyiszej Krasznojarszk (nov. 23.)
UNICS Kazany – VEF Riga (nov. 23.)
Avtodor Szaratov – Zentit Szentpétervár (nov. 23.)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus