VTB Liga, döntő: Karnyújtásnyira a címvédéstől a CSZKA

Ismét szépen helytállt a Kazany, ám az utolsó negyedben a második hazai meccsén is érvényesítette erőfölényét a CSZKA Moszkva.

Döntő, 2. mérkőzés

CSZKA Moszkva (orosz, 1.) – UNICS Kazany (orosz, 2.) 90-77

A második hazai meccsét is megnyerte a CSZKA Moszkva, így a sorozat Kazanyba költözése előtt már 2-0-ra vezet a regnáló bajnok, és nagyon közel került az újabb címvédéshez. Az innentől kezdve már az életéért küzdő Kazany ezúttal is becsülettel helytállt, és amennyire lehetett megnehezítette a fővárosiak dolgát. Ezen a meccsen ez az eredmény három negyeden keresztül történő szorossá tételét jelentette, a záró felvonásban azonban újfent kijött a keretek ereje közti különbség, így magabiztosan zárta le a meccset és őrizte meg pályaelőnyét a CSZKA.

A mérkőzés elejét lassabb tempó és kontrollált játék jellemezte, amiből az ebben (is) kiváló moszkvaiak jöttek ki némileg jobban. A nagyszerű csapatjáték és labdamozgatás eredményeképp a CSZKA vezetett néhány ponttal az ekkor még jobban lepattanózó Kazany ellen, majd a nagyszünetig el is húztak a házigazdák, miután az első félidő utolsó 4 percében a tatárok ugyanennyi pontot tudtak csak szerezni (49-40). Fordulás után aztán összeállt a Kazany játéka is, ültek a vendégek triplái, Keith Langford (15/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz, 2 labdaszerzés) gyors 10 pontot szerzett, illetve a kispadról Petr Gubanov (10/6 pont, 4/4 mezőnyből) személyében nem várt segítség érkezett. Ennek köszönhetően a Pasutyin-tanítványok mindössze 3 pontos hátrányból várhatták a záró játékrészt (65-62), az örömük azonban ezt követően már nem sokáig tartott.

A CSZKA ugyanis egy másik szintre emelte védekezését, aminek köszönhetően szempillantás alatt 12 pontosra nőtt a hazai fór, ekkora még egyszer sem volt a csapatok közti differencia a mérkőzésen. A Kazany nem tudott válaszolni, a pontot pedig a dobást sem hibázó csapatkapitány, Viktor Hjapa (19/9 pont, 6 lepattanó, 7/7 mezőnyből) tette fel az i-re két triplájával, aki a mezőny legjobbjaként tündökölt. Rajta kívül még öten értek el kétszámjegyű ponttermést a CSZKA-ban, a két legnagyobb ász, Milos Teodoszics (11/6 pont, 7 gólpassz) és Nando De Colo (11/6 pont, 7 gólpassz, 5 lepattanó) pedig ezúttal inkább az előkészítésben jeleskedtek.
    
A CSZKA Moszkva legjobb dobói: Hjapa 19/9, Jackson 12/3, De Colo, Teodoszics 11/6-11/6, Hines, Korobkov 11-11
A Kazany legjobb dobói: Langford 15/6, Parakhoszki 13, Colom 11/3, Gubanov 10/6, Kajmakoglu 10/3

A három győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a CSZKA Moszkva javára.

 

A rájátszás állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus