VTB Liga, elődöntők: A Kazanyé a döntő és az Euroliga

A Kazany-Zenit párharc ötödik meccse is hatalmas csatát hozott, aminek a végén Langfordék örülhettek, így készülhetnek a CSZKA Moszkva elleni döntőre, illetve a jövő évi Euroliga-szereplés jogát is kivívták.

Elődöntő, 5. mérkőzés

UNICS Kazany (orosz, 2.) – Zenit Szentpétervár (orosz, 3.) 79-70

A Kazany és a Zenit fantasztikus párharcáról az ötödik meccs hivatott dönteni, melynek végén a tatárok örülhettek. A Kazany ezzel szinte mindent vitt, hiszen azon túl, hogy négy év után ismét bejutott a döntőbe, jövőre az Euroligába is visszatérhet a klub. Ez utóbbi lehetőség első körben a VTB Liga győztesét illeti, ám mivel a másik döntős CSZKA Moszkva A-licenszes az elsőszámú európai sorozatban, így ha a fővárosiak nyerik a döntőt, akkor az indulás joga átszáll a második helyezettre, azaz jelen esetben a Kazanyra. Duplán fontos meccs volt ez tehát mindkét fél számára, a lehetőséggel pedig végül a két nagyot küzdő csapat közül a hazaiak tudtak élni, akik érvényesítették erőfölényüket.

Pedig jól kezdett a Zenit is, az ismét szenzációsan játszó Ryan Toolson (32/12 pont, 5 lepattanó) vezérletével nagy tempót diktáltak a meccs elején a szentpéterváriak, akiknek a kinti dobóformájára sem lehetett panasz ekkor még. A folytatásban aztán lelassult az iram, mindkét csapat a kőkemény védekezését részesítette inkább előnyben, így jóval kevesebb kosár esett, mint a meccs elején. Ám ebből is a Zenit jött ki jobban, akik így már 9 ponttal, 35-26-ra is vezettek a félidőhöz közeledve. A nagyszünetig aztán 3 triplát is a helyére küldtek a hazaiak, akik így 4 egységre csökkentették hátrányukat (35-39).

Ennek nagy jelentősége volt a folytatást tekintve is, hiszen fordulás után egy teljesen más Kazany jött ki a pályára. A tatárok fokozták a tempót, agresszívan támadták a gyűrűt, és rögtön 10-0-lal kezdték a második félidőt és fordítottak. Ahogy az eddigi meccseken, úgy most is nagyon jó volt Keith Langford (17/6 pont, 6 lepattanó, 2 blokk, 3 gólpassz), Quino Colom (21/6 pont, 5 gólpassz) és Latavious Williams (17 pont, 6 lepattanó) is, ők hárman repítették most is a Kazanyt. A harmadik negyedet így 28-14-re nyerték meg a házigazdák, akik a folytatásban is biztosan őrizték 12-14 pont körüli előnyüket. Toolson hiába próbált meg mindent a végén, ez csak arra volt elég, hogy szépen haljon meg a remek szezont záró Zenit.

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-2 a Kazany javára.

 

A másik elődöntő végeredménye:
CSZKA Moszkva (orosz, 1.) – Himki Moszkva (orosz, 4.) 3-0

 

A rájátszás állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus