VTB Liga, elődöntők: Moszkvai házi döntő lesz

A Himki lesz a CSZKA ellenfele a döntőben, akik a több kiváló egyéni teljesítménynek köszönhetően behúzták a Loko elleni sorsdöntő meccset.

 

Elődöntő, 5. mérkőzés

Himki Moszkva (orosz, 2.) – Lokomotiv Kubany (orosz, 3.) 94-77

Ötödik meccs döntött a Himki Moszkva és a Lokomotiv Kubany nagyszerű párharcában, aminek a végén a fővárosiak örülhettek, ennek a meccsnek a tükrében teljes joggal. Az egész sorozat meghatározó tényezője volt a sok sérülés, és ez ezúttal sem volt máshogy. Paul Davis (18 pont, 4 lepattanó) csodálatos visszatérése, illetve Tyrese Rice (18/3 pont, 7 gólpassz, 5 lepattanó) első igazán jó meccse ugyanis éppen annyi pluszt adott a Himkinek, amennyi szükséges volt egy ilyen sorsdöntő meccs megnyeréséhez. A másik döntő faktor a házigazdák feljavuló triplázása volt, hiszen a negyedik találkozón végre ismét jól dobó Himki ezúttal egy meccsen belül produkált nagy feltámadást ebben a szegmensben. Elsősorban az ismét a kezdőbe nevezett Petteri Koponen (21/15 pont, 4 gólpassz) révén ugyanis fordulás után szétdobta a Lokót a Moszkva, így az egypontos félidei különbségből (42-41) a harmadik negyed végére 15 pontos hazai fór lett (71-56). Az eddig többnyire csak szenvedő Himki játékosai ráadásul egymást múlták felül, hiszen Koponenen, Davisen és Rice-on túl a kapitány Szergej Monya (12/6 pont, 5 lepattanó, 3 blokk) is igazi vezér volt, illetve Victor Claver (12 pont, 8 lepattanó) is kimondottan hasznos volt. A túloldalon ezzel szemben csak Richard Hendrix (14 pont, 10 lepattanó) volt kiemelkedően hatékony, Malcolm Delaney (12/3 pont, 8 gólpassz) és Jevgenyij Voronov (15 pont, 4 lepattanó, 2 blokk) pedig hiába hoztak jó teljesítményt, rajtuk kívül még másoktól is kellett volna az extra a döntőbe jutáshoz. A Himki tehát 1-2-ről fordította meg a sorozatot, ami erőt adhat nekik a döntőben a városi rivális CSZKA ellen, ám ott jóval több – elsősorban egészséges játékos – kell(ene) nekik, ha egyáltalán meccset akarnak nyerni a címvédő ellen.

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-2 a Himki Moszkva javára.

 

Korábban véget ért:

CSZKA Moszkva (orosz, 1.) –  Nyizsnyij Novgorod (orosz, 5.) 3-0

 

A rájátszás állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus