Zadarban is kikap-e a Partizan?

Nem sokat pihenhetnek az Adria Liga résztvevői, mivel minden európai kupasorozatban szünet van, így az Adria Ligában hétközi fordulót is rendeznek. Ma este a Zvezda tovább javíthatja mérlegét, hiszen az idegenben súlytalannak tűnő Splitet fogadják. A Szolnokon bukó Partizan Zadarba látogat, az Igokea pedig az utolsó előtti Sirokit fogadja a bosnyák házirangadón. A Cibona nem tudott időben elutazni Szkopjébe, így az a meccs keddről csütörtökre csúszott, a Union Olimpija pedig a Radnicskit fogadja háromhosszabbításos sikere után. A forduló rangadóját Zágrábban rendezik, a Cedevita vendége ugyanis a Ljubljanában többszöri ráadás után bukó Buducsnoszt lesz.


Crvena Zvezda (szerb, 8-5, 3.) - Split (horvát, 5-8, 12.) kedd 20:00

Országos 1-esnek tűnik első és második ránézésre is ez a meccs. A szerbek az utolsó nyolc meccsből hetet megnyertek, az egy vereségük is Montenegróban született, ahol nem szégyen kikapni, és a EuroCupban is 5-1-gyel, csoportgyőztesként mentek tovább a legjobb 16 közé - legutolsó meccsükön ugyan kikaptak hazai környezetben a spanyol Cajasoltól, de ez a meccs már nem számított. A Split most már nemcsak idegenben nyújtott gyengébb teljesítményt, de otthon is kikaptak, ráadásul a Zadartól, ezzel a vereséggel pedig bebetonozták magukat az alsóházba. A Split otthon megverte az első fordulóban a Zvezdát, de az egy nagyon másik csapat volt még, most nem sok olyan forgatókönyv van, amelyben vendég siker születik.

Zadar (horvát, 5-8, 10.) - Partizan (szerb, 9-4, 2.) szerda 20:00

Ellentétes előjelekkel készülhet a két gárda a szerdai összecsapásukra. A Zadar zsinórban két meccset nyert - otthon megverték a Szolnokot, míg idegenben az előző fordulóban a hazai pályán egészen addig kiválóan muzsikáló Splitet is két vállra fektették. A Partizan egyrészt kiesett az Euroligából a múlt héten, miután hosszabbításban kikaptak a német Brose Baskets Bambergtől egy ki-ki meccsen, másrészt az idei Adria Liga legnagyobb meglepetését szolgáltatták azzal, hogy elhasaltak Szolnokon vasárnap. Az első meccsükön a horvátok idegenben is megszorongatták nagynevű ellenfelüket, sokáig vezettek és csak a végjátékban szenvedtek vereséget. Most egy nappal többet is pihenhettek, otthon is játszanak, nagyon érdekes összecsapás lehet ez így, ha a Partizan fiataljai továbbra is az Euroliga-kiesés miatt emésztik magukat.

Cedevita (horvát, 8-5, 4.) - Buducsnoszt (montenegrói, 7-6, 5.) csütörtök 18:00

A forduló rangadója lesz ez, bár mindkét csapat iszonyatosan hullámzó játékot mutat az utóbbi időben. A Cedevita kiesett az Euroligából és az edzőváltás óta sem meggyőző - hazai pályán nagy különbségű győzelmek jellemezték őket, de idegenben meglepő vereségek is becsúsztak. A Buducsnoszt simán nyert a EuroCup első körének utolsó fordulójában Szófiában, ezzel csoportmásodikként ott vannak a következő körben (a Zvezda és a Szolnok mellett ők az egyetlen csapat, amely még állva maradt az európai kupákban). Az első fordulóban az akkor bombaformában kezdő horvátok 4 ponttal nyertek Podgoricában, hasonlóan szoros küzdelem várható most is. A hétfői, három hosszabbításos vereség nyilván nem a vendégek malmára hajtja a vizet, ettől függetlenül megmondhatatlan a mérkőzés végkimenetele.

Igokea (bosnyák, 11-2, 1.) - Siroki (bosnyák, 4-9., 13.) csütörtök 20:00

A Zvezda - Split mellett ez a másik olyan meccs, ami előzetesen fix hazai győzelmet ígér. Az Igokea messze a legnagyobb szenzáció az egész bajnokságban, két meccs előnnyel vezetik a tabellát a Partizan előtt, és ha nem mutatnak be egy teljesen váratlan leolvadást az év második felében, akkor ott lesznek a Final Fourban. A Siroki ezzel szemben az előző hat meccséből ötöt elveszített és a hátralévő 13 meccsre kifejezetten rossz a sorsolásuk. Mivel csak egyetlen győzelemmel vannak a Szolnok előtt, reális esélyük van arra, hogy formajavulás nélkül a magyar bajnok mögé csússzanak a végelszámolásnál. Az odavágót is megnyerte az Igokea - akkor még komoly meglepetésként kezeltük ezt -, a Siroki csak annyiban bízhat, hogy ez egy bosnyák rangadó, így az előjelek kicsit talán kevesebbet számítanak.

Union Olimpija (szlovén, 7-6, 7.) - Radnicski (szerb, 7-6, 6.) csütörtök 20:00

A ljubljanai együttes is kiesett az Euroligából - a Partizanhoz és a Cedevitához hasonlóan. Bár már nem voltak továbbjutási esélyeik, de borzasztóan simán kaptak ki Madridban a Realtól az utolsó körben, ám az Adria Ligában két szoros vereséget követően három vékonyan ugyan, de megnyert találkozón vannak túl zsinórban. A Radnicski sincs rossz formában, hiszen az előző hét meccsükből ötöt megnyertek, és a két vereségüket is a Zvezdától és a Buducsnoszttól szenvedték el, mindkettőt idegenben. Ugyan a szerbek vereségből, míg a szlovének egy három hosszabbításos győztes meccsből jönnek, ráadásul Blazic-ék az odavágót idegenben is megnyerték, ám nagyon sokat számíthat, hogy a vendégek két nappal többet pihenhettek. Nagyjából hasonlóak emiatt az esélyek, nagyon jó kis összecsapásra van kilátás.

MZT Szkopje (macedón, 7-6, 8.) - Cibona (horvát, 5-8, 9.) csütörtök 20:30

A forduló záró meccse igazából nem lenne zárómeccs, hiszen ma rendezték volna, de a horvátok nem tudtak elutazni a rossz időjárási körülmények miatt Szkopjébe időben, így maradt a csütörtöki időpont - érdekesség, hogy vasárnap már a Szolnok ellen játszik elvileg a Cibona. Elvileg jóval esélyesebbek a hazaiak, hiszen az előző hét fordulóban csak a két listavezetőtől, az Igokeától és a Partizantól szenvedtek vereséget, míg a vendégek az előző hat körben csak egyetlen győzelmet tudtak felmutatni, azt is a zágrábi derbin, a EuroCupból pedig csont nélkül, 0-6-tal estek ki a múlt héten. Az odavágót is megnyerte a macedón válogatottakkal teletűzdelt vendéglátó gárda, úgyhogy komoly esélyesei az összecsapásnak még akkor is, ha csak egyetlen hely választja el a két mérkőző felet a tabellán.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus