Carmelo Anthony és a Blazers-drukkerek azonnal egymásra hangolódtak

Anthony elmúlt egy (vagy inkább két) éve elég keményen alakult, de úgy tűnik, hogy most Portlandben kárpótolja az élet - első hazai meccsén nagyon szerették.

Eleve nagyon jól játszott a hazai bemutatkozása során, de ezt leszámítva is jól fogadta a portlandi közeg, a meccs végén pedig álló ovációval és masszív "Melo, Melo" rigmussal ismerték el a teljesítményét - nyilván lesznek nehezebb időszakok is, de egyelőre úgy tűnik, hogy Anthony elfogadta a szerepét és egy rövidebb visszarázódó szakasz után hasznos játékkal rukkol ki. A korábbi gólkirály elmondta, hogy ez nem búcsúszezon, ő még szeretne alkotni a ligában, és szinte biztos, hogy Oregonban megkapja az esélyt, hogy biztosítsa a helyét - ha most kellene megmondani, hogy január elején még a keret tagja lesz-e (akkor lesz végleges az idei kontraktusa), akkor egyértelmű igen a válasz. Íme egy kiváló összeállítás Carmelo pályán kívüli estéjéről - attól függetlenül, hogy valaki szereti-e Anthony játékát vagy személyiségét, öröm látni, hogy felszabadultan és vidáman nyilatkozik, hiányzott kicsit a ligából:

Carmelo azért nem lenne Carmelo, ha nem maradtak volna meg allűrjei, de ha csak annyi lesz a gond vele, hogy ellökdösi a csapattársait 1-2 lepattanó elől, azzal együtt fognak tudni élni...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus