Irányítóból irányító - interjú Simon Balázzsal

Az fmc.hu készített interjút Simon Balázssal, aki szinte egyik napról lett az Alba játékmesteréből a szakosztály vezetője. 

"- Lassan két esztendeje, hogy szögre akasztottad a szerelést és az Alba menedzsmentjében kezdtél dolgozni. Megszokta már Simon Balázs, hogy mez helyett ingben telnek a mindennapok?

- Megszoktam, és könnyen ment, azt kell mondanom. Nem úgy hagytam abba a pályafutásom, hogy egy sérülés miatt, hiányérzettel a hátam mögött fejeztem be, ez egy tudatos döntés volt, készültem rá. Míg a pályán voltam, száz százalékig a kosárlabdára koncentráltam, de 36 évesen már elgondolkodik az ember, hogy a sportpályafutás után merre visz az útja. Az elején azért furcsa volt, kinyílt a világ, nem voltam abban a burokban, ami egy sportolót körülvesz. De már megszoktam, nyugodtan mondhatom ezt így másfél év után."

Németh Zoltán interjúja a képre kattintva olvasható. 

fotó: Simon Erika

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus