Négy ismert játékost deaktivált a BIG3, egyet pedig megbüntetett

Az Ice Cube által alapított 3-3 elleni liga egyértelműen jelezte, hogy nem visszavonult játékosok levezetésére, hanem valódi versengésre jött létre.

A BIG3 harmadik, jelenleg is futó szezonját már országos televízió, a CBS is közvetíti, egyértelműen szintet lépett a liga a korábbi évekhez képest, ám azt néhány korábbi klasszis esetében nyomatékosítani kellett, hogy innentől kezdve a BIG3 az eddigieknél kompetitívebb, egyúttal komolyabb bajnokság, amibe sem formán kívüli klasszisok, sem balhék nem férnek bele. A liga hivatalos közleményt adott ki, amelyben "deaktiválta" erre a szezonra Jermaine O'Nealt, Baron Davist, Lamar Odomot és Bonzi Wellset. Emellett komolyabb büntetést kapott Glen "Big Baby" Davis, aki nemrég komoly balhét csapott a pályán. 

A közlemény leszögezte, hogy a négy "visszavonultatott" játékos esetében határozottan nem pályán kívüli dolgok, hanem a pályán mutatott teljesítmény (illetve annak hiánya) miatt döntöttek így: azt írták, hogy a lépéssel maximalizálni akarják a versengést, megóvni a játékosok egészségét és profibbá tenni a hozzáállást. 

Baron Davis a Twitteren kívánt sok szerencsét Ice Cube-nak és a bajnokságnak, gyakorlatilag elismerve, hogy valóban nem sok mindent tudott hozzátenni idén csapata játékához. 

Bonzi Wellsről csapattársa, Kenyon Martin annyit mondott, hogy indokolatlan volt a deaktiválása, míg Lamar Odom annyit mondott, hogy nem érti a döntést, mert fizikai állapota nem lett rosszabb a szerződéskötése óta - utóbbira egyébként Ice Cube azt válaszolta, hogy nekik olyan játékosokra van szükségük, akik képesek játszani...

Jermaine O'Neal esete már speciálisabb - neki a BIG3 külön sajtóközleményben köszönte meg, hogy a pályán és azon kívül is példamutatóan építette a ligát az első perctől kezdve, és nála egyértelműen leírták, hogy season-ending sérülése van, a deaktiválással csapata lehetőséget kap, hogy megpróbálja pótolni. O'Neal 2018 óta a BIG3 igazgatótanácsának is tagja, ebbéli minőségében továbbra is folytatja a munkát, és a liga játékosként is visszavárja a 2020-as szezonban. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus